Irgalmasságot akarok és
nem áldozatot. Mát. 9, 1.
Az emberek közt széjjel járván,
A bűntől terhes föld határán:
Égi atyjának egyszülötte
Isten országát terjesztette,
És a tőle épittetett, eredt
Ország alapja lőn: - a szeretet!
S melyért az égből földre szállott:
Javítá a bűnös világot;
S a szó, ha szent ajaki mondák,
Édes volt, mint a méz s orvosság.
A mester, Jakab s több tanítvány
Jeruzsálem felől jövének;
A hol idején a páskhának,
Néhány napot fenn ünneplének.
S hol az út Bethfagénak fordul,
Zajgás hatott feléjük jobbrul
És látának nagy sokaságot,
Mely egy fánál tolongva állott.
A Jézus maga felkereste:
Ki bűnös volt s nyomá kereszte;
Most is így szólt: gyengének gyámja,
Vaknak legyen világossága!
És járula a sokasághoz,
Mely átkozódik, zúg, kiáltoz.
Az út melletti fügefának
Árnyékában ülvén valának
Egy beteg férfiú s búbánat
Miatt nyögő asszonyi állat.
Az asszony, hitestársa nyilván
A betegnek! – szólt egy tanítvány.
S a férfiú monda hálásan:
Nem testvérem, sem hitvestársam!
De az Úr ne távozzék tüle
Ki megszánt s rajtam könyörüle!
Idegen vagyok Izráelben:
Beteg levék és eltévedtem;
S ím e fánál fáradtan, éhen
Összedúlt alattam öszvérem,
S én, nagy sérülésnek miatta,
Feküdtem félholtan alatta.
Izráel népe, nagy csoportban
Haladott el mellettem gyorsan;
A páskha-bárány ünnepére
Ki-ki a szent városba tére;
S én kinomban kiálték, szólván:
Segítsetek sorsom mi voltán.
a Jehovának szent nevében!...
S vigasztalást hiába kértem…
Mert ők mondának: Az Úr vélünk.
De ápolásra rá nem érünk!
És újra számosan jövének,
Nők, férfiak, ifjak és vének;
S én kínaim közt fel-felsírék:
Nézzétek, elborít az inség!
S a csapat szólt: a szent városból
Elmaradnánk az áldozatról!
Elepedtem, szóm már megállott,
Midőn jött ez asszonyi állat,
És ő hozzám járulva menten,
Nagy inségemből mentve lettem.
Köntösét szó nélkül eltépte,
Sebem kötözgetvén be véle!
S a mit az áldozatra szánva,
Karján vitt elfedett kosárba’:
Elővevé és gyötrő éhem’
Megenyhitette véle szépen;
És cseppjei hűvös kútfőnek,
Égő szomjam enyhére lőnek;
S viasztalási ajakának
lelkemre nyugtatón hatának.
S ím most e nép és ösmerősi,
- Bút és könyűt okozva néki, -
Szemére hányják, hogy miattam
Nem vett részt a nagy áldozatban…
szemére hányjuk, hogy miattad…
- Zúgott föl a bőszült, szilaj had, -
Ki nem vagy egyhitű, se’ vére,
Nem jött a húsvét ünnepére!
S Izráelnek szent városába’
Megtisztulást se nyert a kába!
Tüzénél égő áldozatnak,
Hol a füst és láng mennybe hatnak:
De tán kovászost is evett még!
Kövezzük meg… zajongtak ekkép.
S mint szikla, tenger hullámábul,
A nép közül bátran, szilárdul
A megváltó emelkedék fel,
S a szózat ajkirul imígy kel:
Ki az közületek, ki által –
Hat a sziklán pillantatával?
Avagy a szív mélyébe nézhet…
Hogy ajkán ily kemény ítélet!
A törvény mond: hogyha szombatnap
Barmod verembe hull, kivonjad!
Kik ünnepen szegény- s betegnek
Enyhülést hoznak: jót mívelnek!
S bizony bizony mondom tinéktek,
Kik az oltárnál ünneplétek,
S élvén kovásztalan kenyérrel,
Imádkoztatok nappal éjjel, -
Bizony bizony mondom tinéktek:
Mind, annyi jót nem művelétek,
- S nem vagytok kedves Jehovának, -
Mint maga ez asszonyi állat!
Ki vagy te, a ki szólsz imígyen?
- Kiálta a nép ingerülten –
Avagy tán elhisszük mi néked,
Hogy a törvényt követni vétek?
Avagy tán elhisszük, hogy annak,
Ki ront, mulaszt, érdemi vannak?
Talán e meddő vagy e száraz
Fügefáról gyümölcsöt rázasz?
És hirtelenséggel szél támadt,
Rengetvén a fügefaágat;
És róla rögtön nagy bőséggel.
Megért gyümölcs hullonga széjjel.
Nem szólt a nép, s magát megadta
Nagy álmélkodásnak miatta.
És szólt a Megváltó ismétlen:
Utas, kelj föl s menj el épségben!
Jó asszony, tieidhez térj meg,
Az Úr kegyelme van te véled!
Boldogok, ki e szót megtartják:
Nem áldozat, de irgalmasság!
Forrás: Hárfahangok. Vallásos költemények gyűjteménye egyházi és iskolai használatra. Szerkesztette Payr Sándor. Budapest, Hornyánszky V, Cs. és Kir. Udvari könyvnyomdája 1906.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése