Bors László (1895-1919): Amatőr

Indulásomkor így szóltam: mily fehér,
életem csúcsa és mily szépen ragyog,
nagy játékos, aki mindent elér,
így szóltam én: csak amatőr vagyok.
Számomra nem komoly az eszeveszett tánc,
nem akarok más lenni sosem mind dilettáns.

Tanáraim és egyéb szakállas aggok,
kik bölcs tanáccsal ellátni nagy serények,
fejüket rázták, a reszketőt, az aggot
és így szólottak elbúsulva szegények:
ez ifjú valóban tehetséges,
de csak egy negyedszázad a mi korunk óta,
és mennyivel más máma már a nóta!

Játékosa az életnek és irásnak,
és játékosa szegény nősziveknek,
mestere póznak kacajnak és sirásnak,
hajótöröttje távoli szigetnek,
észre sem vettem hogy kincset pazaroltam
s magam maradtam kijátszva elbukottan.

Bizony magam játszottam ki én szegény,
s a hurjaim a végsőkig megfeszültek,
a szemem sem maradhatott meg objektivnek,
lassan rövidet láttam mint vakondok,
és mindég jobban elmeritettek a gondok,

és hogy utolsó souot eldobtam, - kócbabát,
szokott így elhajítani a gyermek, -
azt gondoltam vége van nahát,
uj élethazugságot kovácsoltam fegyvernek,
ekkor piros ruhában és furi arccal,
elém rontottak mind, kik egykor voltak,
s mint a hogy sok lúd disznót győz le harccal,
kórusban és betanulva így szóltak:

Pierrot, Harlequin, Paprikajancsi,
szegény, szegény, szegény te,
ma, ugy-e nem akarod hallni,
ma két, ma három, na négy éve…
és ma az utolsó nap barátunk,
szegény barátunk, szellemes amatőr, -
tekints a falra, nézd ott függ ama tőr!

Forrás: Erdélyi Szemle II. évf. 45. sz. 1916. dec. 3.

Bors László (1895-1919): Spleen

 
Jó volna messze menni,
vigabban énekelni,
hol örökzöld a táj,
és elhagy ami fáj,
jó volna egy hajó,
és egy nő, aki jó,
jó volna valami uj hit,
mely felüdit és ujit.

Mert kár egy helyben ülnöm,
jó volna elrepülnöm,
szálló szárnnyal a nyárban,
én első táncos a bálban,
és jó volna egy néger,
autón küldeném el,
gyönyörü hercegnőért,
és csodás gyémántkőért.

Már vár valami város,
hol sose leszek álmos,
hol a levegő ózon,
ahol semmisem ódon,
ahol zaj van és lárma, 
- a szívem csendben fáj ma,
és messze-messze vágyom,
tul életen, halálon.

Tul emberek morálján,
tul bünök palettáján,
a börtönnek sirása,
a kis gyermek halála,
s a virág hervadása, -
unalmas nékem máma.
Jó volna valami uj hit,
mely felüdit és ujit, -

Forrás: Kolozsvári Szemle. Irodalmi és kritikai revü. Szerkeszti: S. Nagy László. II. évf. 27. sz. 1916. júl. 9.

Bors László (1895-1919): Megnyugvás

Oly szép az életem,
Mint egy beteg kisgyermek csendes álma.
Ki megnyugszik egy cseppecskét a lázba,
S a lelke ott jár a messzi végeken.

Nem kell már semmi,
Az életből már egy marékkal is beérem,
Szelid kezedet simogatni kérem,
A homlokomra – és elég is ennyi.

Mert nekem már az élet nem talány,
Szelid leszek és jó leszek még én is egyszer,
Hisz ezért imádkozik egy drága lány
Esténként és naponta sokezerszer.

Forrás: Kolozsvári Szemle. Irodalmi és kritikai revü. Szerkeszti: S. Nagy László. II. évf. 34. sz. 1916. aug. 13.

Bors László (1895-1919): Emlék

 
Most felém zeng egy messzi dóm harangszava,
Most árnyakkal titokzatos az éjszaka,
És én én vagyok, a régi, tiszta gyermek,
Kit szép, szelíd kéz alázattal vert meg.
Ki vézna karját vágyón égre tárja
És felé zeng az élet orgonája.

És felé leng az édesanyja árnya,
Hogy védelme varázskezére zárja.

Forrás: Kolozsvári Szemle. Irodalmi és kritikai revü. Szerkeszti: S. Nagy László. II. évf. 31. sz. 1916. aug. 6.

Bors László (1895-1919): A csillagnéző

 
Hétfő: a határt járta.
Kedd: királynő várta.
Szerda: szinésznő szerette.
Csütörtök: kártyát keverte.
Péntek: börtönben penészlett.
Szombat: evett, emésztett.
Vasárnap: vigan varázsolt,

hajnalban szólott: kár volt.
Délben forró nap sütötte,
este jégeső ütötte,
éjjel a hold hullt rája,
úgy ment: ezüstös árva.
Volt bamba botorkáló,
buktatta ezer háló,

a világ minden részét,
az élet nagy egészét,
ismerte és szerette,
siratta és nevette.
Néha ő gyenge lány volt,
néha erőtől lángolt,
a válla mindent vállalt,

lába felhőkön lábalt.
Nem tudta mi az. Lényeg,
de izgatták a lények,
lelke volt csak, nem teste,
mégis sirt minden este.

Forrás: Kolozsvári Szemle. Irodalmi és kritikai revü. Szerkeszti: S. Nagy László. II. évf. 34. sz. 1916. aug. 27.