Hilár (Vajda Ignác Hilár 1789–1862): Ámitod hát…

 
Ámitod hát a világot
Minden lépten, minden nyomon,
S akadt még oly könnyen hívő;
Ki megindul szavaidon.

Kacérkodol jobbra, balra,
S meghódítasz egy-egy árvát,
A kit hajdan meg se láttál
Meg se hallád esdő szavát.

Mint ezeké emelkedik
Úgy száll alább diadalad,
Elhalványult  a régi fény
Nem beszél már senki rólad…!

Egykor ismertelek én is,
Szerettelek, hittem neked,
S eszembe sem jutott akkor,
Hogy nincs hited,  nincsen szived.

Ó be jó hogy fölébresztél,
Hogy elvetetted álarczod,
S nem vittél el az örvényig,
Hogy nem levék áldozatod.

Ó de siess az örömmel,
Bár ha neked könnyen is jön,
Mert az idő repül, repül…
Elrepül és vissza  nem jön!

Diadal kell? Arathatsz még,
Bolondokra találsz mindég,
Csak a hálót jól kell szönni…
S vad – jönni fog akármennyi!

Forrás: Kolozsvári Nagy Naptár 1866-dik évre. II-dik évi folyam. Kolozsvár, 1866.

Hilár (Vajda Ignác Hilár 1789–1862): Gunyoljatok bátran

 
Gunyoljatok bátran, hisz én nem bántalak,
Szegénységem?… Ó azt megalázhatjátok,
És én türni fogom.

Im kitárom szívem, rontsatok reája,
S oltáromat benne, ontsátok halomra…
Meg fogok bocsátni.

Csak egyet, lelkemet hagyjátok szabadon,
Oldozzátok fel már, ne legyen lánczokon,
Ne legyen megölve!

A mi égbe vágyik, hagyjátok útjára,
Hagyjátok hogy menjen, merre viszi vágya,
A hol boldog lehet.

Ha nem elég nemes, ha nem elég tiszta,
Ó akkor bizonnyal hozzátok tér vissza,
Hozzátok a porba.

Akkor aztán rajta, bátran tapossátok!
Teljen be csordultig, teljen be vágyatok:
De addig hagyjátok.

Forrás: Kolozsvári Nagy Naptár 1865-dik évre. I-ső évi folyam. Kolozsvár, 1865.

Hilár (Vajda Ignác Hilár 1789–1862): Oly egyedül állok

 
Oly egyedül állok
Mint a puszták fája,
Melynek le van tépve
Lombja, koronája,
S árnyat adni nem bir.

Csak egyedül állok,
Nem gondol rám senki,
Csak az emlékezet
Jön még felkeresni,
Óh pedig úgy félem!

Mit keres már nállam?
Mért tér vissza hozzám?
Talán szét tekintni
Ifjuságom romján,
S kigunyolni onnét?

A mult kereszt útján
Meg akar hurczolni?
Hol egykor vágyimmal
Nem birva harczolni,
Menthetlen elveszék?

A gyötrelmes uton
Hol széttépték lelkem,
s kegyetlen kezekkel
Összetörték szívem,
Mely úgy fáj még most is…

Nem! – hiába hivtok,
Többé nem követlek,
Hagyjatok el engem
Fájó bús emlékek,
Hagyjatok pihennem!

Ne irigyeljétek,
Az én pihenése;
Hiszen már nincsen sok,
Ma holnap elvégzem
Csak egy kissé várok…

Várok… talán eljön,
Még egyszer látnom kell,
Azután nem bánom,
Nem bánom vesszek el,
Nyomtalan, örökre!

Azt az egyetlen szót…
Csak még egyszer halljam,
A mely üdvözitett,
Melyért elkárhoztam,
Ezért várok reá…

Forrás: Kolozsvári Nagy Naptár 1865-dik évre. I-ső évi folyam. Kolozsvár, 1865.