Él a Lélek a zajban is,
a harsogó világban,
él az Illat, bár sok hamis
lélek-kehely s virág van,
él az Élet, ha baj van is
s szú rág a korhadt fában,
él a Lélek, ha torzan is...
Temetni még korán van.
Bután vagyunk, de emberek
nem éltek sose szebben
bolond agyunk csak ténfereg
a válság-rengetegben,
eleddig még nem volt beteg
dúsabb fekélyes sebben,
kémleljük a szelíd Eget:
de arca meg se rebben...
Szitkot dobunk az Ég felé,
ha szánkon szó virágzik,
béna hitünk az ördögé,
s ő játszik, játszik, játszik,
csak tántorgunk a jobb felé,
míg lábunk el nem vásik,
hurkot vetünk egymás elé,
mint gyilkos komitácsik.
Itt-ott lobog csak Égre fel
esdő imádság lángja,
csordultig immár a kehely
s gonoszságunk iszákja,
az ördög újabb bajt kever,
s rádől a bús világra...
Ó, jön-e újra Michael,
hogy trónjáról lerántsa?
Ó, sok a Jób, az elesett
az Élet szemétdombján,
bár Isten Szíve megesett
pár igaz Isten-szomján,
ó, nem ülhet ítéletet
e rongy világnak romján,
ha Fia ott foglal helyet
dicsőségének jobbján.
Ó, még vannak Karmelek,
van ima, böjt és Ember,
ó, van sziget még rengeteg,
hol megtorpan a Tenger,
ó, vannak lélek-ünnepek,
van zsoltár-, ének-csermely,
s attól az ördög megremeg
s az Ég vár türelemmel.
Él az Ének a zajban is,
a harsogó világban,
él az Illat, bár sok hamis
lélek-kehely s virág van,
él az Élet, ha baj van is
Temetni hát korán van!
Forrás: Vigilia 1935. IV. kötet
