Iduna (Szász Polixéna 1831-1853): Képek

 

I.
Azt álmodtam az éjszaka:
Leszállott a magas égnek
Minden ragyogó csillaga;
Nem tudám, hová levének.

Reggel, mikor fölébredtem,
Kertembe kitekintettem:
S ím, minden virágban ott
Egy-egy csillag ragyogott.

II.
Két csillag, egymáshoz közel,
Egymást sohasem hagyja el:
Együtt járnak mind a ketten,
Tiszta égen, föllegekben.

Mi tartja őket így együtt,
híven egymáshoz mindenütt?
Gondolkodom, s úgy képzelem:
Az örökéltű szerelem.

III.
Jő a tavasz illatárral;
Ébred a vidám madárdal;
Zöld az erdő, vig a patak;
Föld s mennyország mosolyganak;
Suttog a fü, jár a szellő;
Aranyos szélü a felhő;
Ég a nap láng-szenvedéllyel;
Édes álmot hoz az éjjel; -
Gyönyör, élet minden máson: -
Csak nekem nincs gyógyulásom.

Forrás: Magyar költők könyve. Második kiadás. Geibel Armin Pest,  1857.

Iduna (Szász Polixéna 1831-1853) : Éjjel

Késő az éj, ragyog a hold,

Ablakomnál állok még:

Fényesen mosolyg az égbolt,

Szívem reszket, arczom ég. –

Emlékezet, vagy merengés,

Minek játéka vagyok?...

Keblem nyugtalan habrengés,

Melyen kétes fény ragyog.

Emlékezet: - az órára

Boldogan emlékezem,

Amelyben új eget tára

Szívemnek a szerelem.

Midőn ajkamon az első

Csóknak lángját érezém,

S homlokomról minden felhő

Eloszolt a hű kezén.

Merengés: - távol jövőnek

Ábrándait űzöm én,

Szállnak a remények, s jőnek

A kétségek feketén.

S megszólal egy hang szivemben:

„Meddig fogsz szeretni, sziv?

Leszek-e, akit szerettem,

Ahoz élve, halva hív?”

Csöndes éjjel! légy tanúm, hogy

Csak felőle álmodom;

Hűtelen hold! fényed elfogy,

Nem az én indulatom.

És te csillag, éjnek álma!

Küldd hozzá egy sugarad:

„Hogy életben és halálban

Szívem hozzá mű marad.”

Forrás: Divatcsarnok 1853. – April 24.