Drámai költemény
Történik 1945 tavaszán
NŐ
Ujjongva
Béke! Béke! Köszöntünk, drága Béke,
Tavasz, virág, tündöklő napsugár!
Nézd, Kedvesem, a romok is ragyognak...
KATONA
Itt meg éppen fészket rak egy madár...
Már ő se fél rontó tűzesőktől.
NŐ
Nem kell már félni, csend van mindenütt...
Csak a bogarak zsonganak a fényben...
KATONA
Békesség... Élet... a csatazaj elült!
NŐ
Úgy boldogít e fény, e csönd... figyeld csak,
a madarak is szebben szólanak.
KATONA
Emberi hang nem töri meg a csendet...
NŐ
Talán már nem is kellenek szavak...
Fáradt vagyok... pihenjünk le a fűre...
KATONA
Leterítem néked a köpenyem...
NŐ
Jó lesz innen a messzeségbe nézni...
Rég nem volt ilyen békés fekhelyem...
Érzed, mily édes illat száll a szélben?
amint a pelyhes rét fölött suhan...
Ó, nézd, ott fönt az a kis almafácska
csupa virág...
KATONA
Virágzik csakugyan!
NŐ
Ó, rózsaszín... gyümölcsfák lenge szirma...
kicsiny gyermekek arca is ilyen...
KATONA
Majd fölépítjük most már otthonunkat,
s lesz gyermekünk... ugye, hogy lesz, szívem?
NŐ
Mintha egyedül volnánk most a földön...
és mintha újra kezdődnék a lét...
KATONA
S holnap talán új emberek köszöntik
egy békés kornak tiszta reggelét.
NŐ
Érzem, az Édes visszatér a földre,
minden oly szép, szelíd és ünnepi...
újra hiszek, látom e fényözönben
a véres földet tisztára fürdeni...
KATONA
Mily boldogság, hogy megmaradtál nékem,
tenélküled a föld csak pusztaság...
NŐ
De élünk,és a föld is újra serken,
tavaszi dalát zengi a világ...
Fölemelkedik
KATONA
Ne kelj föl, drágám, pihenjünk csak nyugodtan,
a madarak majd vigyáznak reánk...
