Egyszerü történet, amit elbeszélek,
Egymásért rajongott két fiatal lélek.
Délczeg barna ifju s szőke leány-gyermek
Egymásnak fogadtak örökös szerelmet.
S visszaadta a lány boldog ifja csókját,
Boldogan telének édes pásztor-órák.
Szív a szíven s ajkak ajkakon pihentek…
- Ez a foglalatja az első kötetnek.
Búcsut vett az ifju, mert hívta a pálya,
Melynek végén – hitte – hű kedvese várja,
S a leányka búsúlt… s tán utána halna,
Hogyha nem akadna, aki – vigasztalaja.
Hanem akadt könnyen. S a boldog vigasznak
Édes örömére lakodalmat csaptak,
S egy tört eskü zengett az új esküvésben…
- Ez van a regénynek másik kötetében.
Boldog menyasszonyból sem lett boldog asszony
Megbánás sötétlett a halovány arcon.
„ Ugy fázik a lelkem az itteni légben,
Vigy el innen engem messze, messze, férjem!”
És elvitte férje Olaszhon legére:
Hátha életszine újra visszatérne!
De az asszony hervadt s könyei peregtek…
- Ezzel vége van a harmadik kötetnek.
Szegény beteg asszonyt kerüli az álom,
Kínosan viraszt át hosszú éjszakákon,
Tördelten zokogja: „oh! vajjon mivé lett?
Engem átkoz-e, mert átok rá az élet?”
Nemsokára aztán megjött a felelet:
Kapott sötét szélü, nyomtatott levelet
Elolvasta szépen s aztán – imádkozott…
- Tegye le a regényt, aki unatkozott…
*) Mutatvány a szerző
„Legszebb Asszony Könyve” cz. költemény füzetéből.
Forrás: Veszprémi
Független Hirlap II. évf. 9. sz. Veszprém, 1882. márczius 4. szombat
