(Megjegyzés:
Az eredeti helyesírás meghagyásával!)
A BŰN
Lobogó
tűz körül ül néhány huszár. Pajzán mesék és pajkos dalok kísérik gulyáshusból
álló vacsorájukat. Gyorsan járnak kézről kézre a kulacsok. Négy fiatal
markotányosné forog körülöttök, résztvéve a vacsorában, danolásban és nevetkezésbe.
De ők sokszor fölkelnek a földről és körülnéznek a vitézek között, nincs-e
valamire szükségök azoknak s aztán sürögve szolgálnak nekik.
Kitünik
közülök egy szép barna leány magas alakja és szép, nemes vonásai által. Ő nem
szolgál általánosan, csak egy, körülbelül harmincz éves, komoly, sötétarczú,
férfinek nyujtja oda kulacsát, vagy a kenyeret, ha annak egyikre, vagy másikra
szüksége van.
A
szép Erzsi a komoly huszárnak Barna Jancsinak szeretője, ki őt jobban őrzi
szemefényénél és jobban félti lelke üdvösségénél.
Jancsi
egyetlen szó nélkül költé el vacsoráját. Úgylátszik semmire sem figyel, mi
körülötte van, mégis észreveszi, mikor Erzsi, mintegy önkénytelenül, mintegy
öntudat nélkül nyujtja ki szép karját egy csinos huszonkét évesnek látszó szőke
fiú felé, hogy azt valamivel megkinálja: ilyenkor kinosan rántja össze Jancsi
fekete szemöldjeit és fogait egymásra szoritja.
A
szőke fiú mindig valami hizelgö szóval és nyájas pillantással köszöni meg a
leány fáradtságát. Csak ilyenkor vet egy kémlő tekintetet Erzsi Jancsira, ki
aztán mindig mohó gyorsasággal viszi, vagy a kulacsot szájához, vagy a bogrács
fölé hajol.
Lopva
száll ekkor Erzsi szemeiből egy meleg tekintet a szőke, vidor fiura, ki erre
mindig vigabb, mindig pajkosabb!
Jancsi
egyetlen pillantásukat sem veszté el. Fölfogá valamennyit és oda irá, honnét az
irgalomnélküli büntetés ered, ha a fizetés napja elérkezik.
Egy
dal véghangjai után, mit közösen danoltak a huszárok a leányokkal,
beszélgetéshez kezdtek és vége-hossza nem volt a hőstettek és szerelmi kalandok
előszámlálásának. A legvakmerőbb vitézségeket és legsikamlósabb szerelmi
történeteket mindig az emlitett szőke fiú, Hajnal Bandi beszélte el magáról.
Előszámlált hőstette igazságában nem kételkedtek a férfiak, mert látták a
csatákban, mióta köztök volt, hogy bátrabb, vakmerőbb volt a legvénebb
huszárnál, hogy a félelemnek még csak az árnyéka sem közelitette meg szivét
soha; de mikor számtalan szerelmi kalandjairól beszélt, akkor egy kicsit
hitetlenül rázták meg fejöket, mintha azt lehetetlennek találnák, de ilyenkor
meg a leányok hallgatták őt áhitattal és hittek minden szavának, mert magukról
tudták, érezték, hogy Bandi szerelmeért mindenöket feláldoznák; hogyha
szerelmet kérne tőlök, egyik sem állhatna ellent, ha halált kellene is
szenvednie érte.
Senki
sem érezte ezt annyira, senki sem figyelt úgy reá, mint Erzsi; kiváncsian nézte
őt Jancsi, mintha azt szeretné tőle kérdezni, hogyan volna képes szeretni,
hogyan tud még csak rá is pillantani egy ily kicsapongó, állhatatlan, könnyelmű
férfira.
De
Erzsi, leányok módjára, minélinkább fájt neki Bandi számtalan szerelmi
viszonyainak hallása, annál inkább hevülve nézte őt s végre minden óvakodást
feledve, egészen elmerült az ifjú ragyogó szemeinek és csattanó piros ajkainak
látásába.
-
Biz úgy volt a’ fiuk – mondá Bandi egyik elbeszélésének folytán -, már nekem
aztán nem kellett a szép Borcsa többé, nem szeretem soká az olyan leányokat,kik
úgy utánam vetik magokat. Csak addig telik kedvem benne, míg nekem kell
utánajárnom, meg míg másokkal kell érte megbirkóznom, meg míg másokkal kell
érte megbirkóznom, hogy magamnak megszerezzem. De mikor már csak úgy áll
mellettem, mit kinek se országa, se hazája, hogy ha agyon ütöm se kéri senki
számon tőlem, már akkor aztán nincsen kedvem hozzá s amint szerit tehetem,
lerázom a nyakamról.
-
Hát Borcsából aztán mi lett, Bandi bácsi? – kérdé egy leányok közül -, beszélje
el kelmed.
-
Szivesen, galambom. hát biz az istenadta a vizbe ölte magát. Elmondom, hogy
történt. De adjátok előbb ide azt a kulacsot leányok, hadd igyam az
egészségtekre. Aztán meg, ha nem iszom, mindig úgy látom magam előtt Borcsát,
mint mikor a vizből kifogták, pedig jobban szeretek úgy emlékezni rá, mikor még
piros volt és vidám, mint ti mostan.
Most
is Erzsi nyujtá neki a kulacsot. De kezei reszkettek, mert amit Borcsáról
beszélt Bandi, úgy fájt neki, mintha ő róla mondta volna. A szivtelen beszéd,
mint az éles kés, úgy bemetszett szivébe. És mégis csak irigységgel és
féltékenységgel gondolt Borcsára, mert hiszen az is birta Bandi szerelmét s az
is osztozott azon boldogságban, melyet egyedül szeretett volna birni örök
időktől fogva, örök időkig.