Vecsei Sándor (1828-1888): Csikós-dalok

I.

Azt hallottam a rózsámtól,

Katona lesz a világból;

S hogy engem is elvisznek,

Talán vasas németnek. –

Sok baj van most az országon,

Küszködnek a szabadságon, -

S az országot őrizni

Katonának kell menni.

Volt s van nekem szabadságom,

Parancsolok a pusztámon,

S ha hogy az ellenség jön:

- A pusztát én megőrzöm! –

II.

Galamb galamb, vad galamb ül az ágon,

Igen sok baj van ezen a világon,

Egy hete már hogy a rózsámat várom,

A rózsámat egy hét óta nem láttam.

Hamar esik a kis leánynak baja,

Édes kincsem mi lelhetett azóta?!

- Párja vesztett galamb ül ott az ágon –

Hej én is csak magam ülök boglyámon!

  

Forrás: Munkások Ujsága 2. kötet 6. sz. Bp.,  1848. october 17-én

Vecsei Sándor: Levél testvéremnek

Ki vagy a magyar nép harczos táborában,

A magasra nyúló Kárpátok aljában,

Édes jó testvérem,

A tábori élet víg s bús napjaiban,

Eszedbe jutok-e, emlékszel-e rólam?...

Rólad én emlékszem…

 

Még most is érezem kezed szoritását,

A búcsu pillanat reszkető hatását, -

És faj ez érzelem…

Ki mindig mellettem, ki csak velem voltál,

A ki mindenem vagy, mostan elszakadtál,

S tán örökre tőlem! - -

 

Megszólalt az anya, szeretett közanyánk,

Gyilkosai ellen, hogy sikra szállanánk,

Fiaihoz szólott; -

S fiai az édes szeretett anyának

Fölkeltek és mentek – nem gondolkozának,

Mind mind sikra szállott. –

 

S mentve lőn az anya; - de csak egy időre,

Mert megint más fogott gyilkot hű szivére,

Atya az anyára;

Ámde az anyának háza ajtajánál,

A szeretett gyermek éjjel nappal őrt áll,

Készen a csatára…

 

ott vagy te is édes kedves jó testvérem,

Utósó csepp vérig az anyáért készen,-

Őrt állsz te is ottan;

Virrasztod a roncsolt betegnek álmait,

S vigyázod a szivnek szent dobbanásait

Kétes óráiban.

 

Vigyázz testvér, vigyázz! állj őrt anyánk felett,

A kit az áruló vérpadra fektetett, - -

De bárdja nem talált;…

És él még az anya, terhelt bár sebekkel,

Önálló és erős szabad gyermekekkel - -

- Vigyázz! az őr kiált.

 

És ha tán bérszolgák, lelketlen zsoldosok,

Szentségtelen kezén el kellend hullnotok:

Végszód legyen – válts fel! - -

És felvált a testvér; - igy tőnek apáink,

És igy teszünk mi most, s lesznek unokáink,

- S hazánk nem veszhet el! -

 

Forrás: Nép barátja  1. kötet 29. sz. Bp., 1848. dec. 17.

 

Vecsey Sándor: Szüreti dalok

I.

Tele vannak a palaczkok,

Tele van minden pohár;

Föl hát, a ki csak tud inni,

Hazát, bort s leányt szeretni,

Tele van minden pohár! –

Első a hon – hallottátok

Mindnyájan e szent nevet?

A ki e nevet megérté,

A legnagyobb pohár azé,

Az ihatik legtöbbet.

Ugy, de hát a ki nem érti, -

Azért az is ihatik?

Nem, barátim, engem ugyse,

Értse meg; mert egy csöppöt se,

Az egy csöppöt sem iszik.

E hon az isten leánya,

És nekünk édes anyánk,

A midőn ezt teremtette,

Akkor volt a legjobb kedve,

És áldását mondta rank.

Ezt adá nekünk anyául,

Hogy lehessünk boldogok.

S nem kiván mást e jó anya,

Csak hogy fia el ne hagyja,

Hogyha sorsa háborog.

És ha az ég zordonulna

S tán dörögne felettünk:

Jó barátim, talpon áljunk,

A szomszédtól mit se várjunk,

- Adjuk értte életünk.

A ki akar, érthet ebből,

Most tehát már ihatunk,

Legyen üdvöz a mi hazánk,

A mi legjobb édes anyánk,

Legyen üdvöz általunk!

Éljen e nő; éljen e hon

Becsületes népivel,

Bár borult az ég s villámlik,

E nemzet még felvirágzik,

- E hazának élni kell.

II.

Ittunk már hát a hazáért,

Most a bor következik,

Ezt tudom, hogy értettétek,

Nem kell magyarázni néktek,

Érti mind, a ki iszik. –

Bor, bor, ez itt a Charybdis

Az örömnek tengerén,

Hol ha bánat-urfi kószál;

Okvetlen sirra talál,

S elmerül ott a szegény. –

Bor a sziv vidámitója,

Az örömnek kutfeje,

Menjen a bu csak feléje

És igyék egyet belőle,

Tudom, kering a feje.

Éljen a bor… de mit mondtam?...

Ez ne éljen, - akarjuk,

Nagyot mondok most ti néktek,

Csitt egy szót se! figyeljetek! –

Ezt barátim – megigyuk.

III.

És most, és most a leányon,

A leányon van a sor,

Oh be szép egy szép leányka,

szőke bár avagy barnácska,

Föl barátim! itt a bor. –

A leány az ég s pokolnak

Mindenható angyala,

Az életnek mennye, üdve,

Kebelébe van elrejtve,

Menny és pokol birtoka.

Ez angyal tanácsadója

A tüzes kis ifju sziv,

Ez bennünket erre arra

A mennyekbe vagy pokolba,

Hova tetszik – oda hiv. –

Rajta, rajta hát barátim!

Ki legjobban udvarol,

azé lessen a dicsőség,

A mennyország, a földi ég,

Az a mennybe vándorol.

Szép világ a lányka mennye,

A ki oda bémehet,

Magával az életüdvvel,

A szerelem istenével,

Azzal foghat ott kezet.

Most tehát föl jó barátim,

- Összevéve éljenek!

A hazáért, bor s leányért.

Föl föl! e szép háromságért

A kancsok ürüljenek!! -

Forrás: Hazánk 1. évf.  136. szám – Győr, 1847. November 16-án, Kedden