2014. jan. 24.

Földi János (1755-1801): Enyim Juliska

Földi János - Muhi Sándor grafikája


Örömömnek gyönyörű hajnala tetszik!
Jegyesem már, kit akartam, Juliánnám!
Jegyesem már Juliánnám! – örömöm hajnala tetszik!

Ha Juliskám maga szívébe vesz engem,
Nem irígylem sem ama Gracchusok anyját,
Sem ama trójai herceg piperézett Helenáját.

Az Apollóm s Eratóm karjai közzül
Megyek immár Julisom karjai közzé.
Julisom karjai közzül meg azok karjai közzé.

Te vagy immár bizodalmam! Te reményem!
Te maradj tárgya szerelmemnek örökre,
Juli kincsem! Juli szépem! Juli díszem! Juli fényem!


Forrás: Szerenád – Magyar költők szerelmes versei – Válogatta: Réz Pál – Sziget Könyvkiadó 2002.

Virág Benedek (1754-1830): Phyllishez



Óh, Phyllis! nem igen gyakorta járnak
Már a csintalan ifjak ablakodra;
Víg dalt zengnek ugyan, de bánatodra:
„Alszol, Phyllis? Aludj.” – S magadra zárnak.

Eltűntét nevetik vidám sugárnak:
Nem vágynak vetekedve bal karodra,
Mint hajdan, sem örömszülő borodra;
Rózsákból koszorút fejekre várnak.

Nékik zöld kikelet virága tetszik,
Melyet gyenge Zephyr szelíd kezével
Dajkált, s óva nevelt egek vizével.

A lombot, ha csörög s törik, lemetszik,
S hajtják Mulciber égető kohába
Vagy széltől zajosan folyó Dunába.


Forrás: Szerenád – Magyar költők szerelmes versei – Válogatta: Réz Pál – Sziget Könyvkiadó 2002.

Révai Miklós (1750-1807): Szerető nyavalya

Forrás: mek.oszk.hu - Révai Miklós

KATULL’ VERSE UTÁN

Gyűlölök, szeretek:
Illyen csoda hogy lehetek?
Nem tudom, csak érzem,
És kínomban szívem vérzem.


Forrás: Szerenád – Magyar költők szerelmes versei – Válogatta: Réz Pál – Sziget Könyvkiadó 2002.

Rájnis József (1741-1812): A férjről és asszonyról

Forrás: Eduard Manet - internet

Példabeszéd, hogy férjének koronája az asszony:
Így a férfi király, de koronája nehéz.


Forrás: Szerenád – Magyar költők szerelmes versei – Válogatta: Réz Pál – Sziget Könyvkiadó 2002.

Baróti Szabó Dávid (1739-1819): Egynémelly kisasszonyról

Forrás: mek.oszk.hu


Nem tud fonni; sütés-főzéshez nem tud; ha varrni
Nógatod, így szóll: illy kézbe nem illik ez is.
Látni majorsághoz; konyhába tekénteni; nézni
Élés-tárt: dámák tisztivel egybe nem áll.
Lánykérő, máris megijedsz? félelmedet hagyd el,
És őbenne minő dísz vagyon, halljad elébb:
Tíz óráig hever, s mikoron felocsódik, imígyen
Kezdi: - Tejes kávét! Kész vagy-e, Panna, vele? –
Azt megiván kikel a pelyhből, kendőzik, előtte
A sok bóbita, gyöngy, pántlika, csipke, kenet.
Tüköriben csaknem délig mustrálja személyét,
Míg lepkéje s csigás fürt haja rendbe nem áll.
A templomba vasárnapokon elballag ugyancsak,
És ha-mi posta misén ott lehet, úntig elég.
Utcát látni kijő, gyűlnek nőszői, középre
Fogják s mint bénát fel meg alá vezetik.
Friss; táncos; bőven költő; jó francia, német;
Szép s szépet szerető; hetyke, beszédes, eszes.
Várja szerencséjét. Próbáld megkérni: tied lesz,
Első kérőnek szánta, fogadta kezét.

Forrás: Szerenád – Magyar költők szerelmes versei – Válogatta: Réz Pál – Sziget Könyvkiadó 2002.

Orczy Lőrinc (1718-1789): A magyar szépekhez


RÉSZLET

Szépek! természetnek csodás alkotmányi,
Öszvekevert nemnek díszes oltoványi,
Földi embereknek szeretett bálványi,
Ti vagytok világnak vonzó szivárványi.

Mikor az Alkotó gyúrta testeteket,
A ti kovásztokban hinte sokféléket,
Úgy vélem mágnesből nem kicsiny részeket,
Kevert, mert bírjátok a mi szíveinket.

Nincsen Newton, nincs Leibnitz, ki tudjon leírni,
Hiába titeket anatomizálni,
Minden állatokat könnyebb ábrázolni,
Mint néktek csak egyik percetekről szólni.

Salamon rólatok mit azt rövideden
Szóla, nem volt szinte talán esméretlen,
Nem leszek hozzátok én olyan kegyetlen,
Hogy mondjam, az asszonyállat telhetetlen.

Megtompul az elme ennek vizsgálásán,
Az ész kiüresül ennek leírásán,
Könnyebb tétovázni Daedalus járásán,
Mint csak egy asszonynak elmenni nyomásán.

Romlottság, mely vagyon nyomorult emberben
Közönséges ugyan, de nem oly mértékben,
Nagyobb állandóság van a férfivérben,
Nagy állhatatlanság az asszonyi nemben.

A ti szivecskétek aminő hajlongó,
Az eszetek szinte olyformán bolyongó,
Április formára kedvetek borongó.
Harag és szeretet egyaránt csak ingó.

Az embert nevezték hajdan kis világnak,
Én az asszonyotokat tartom más állatnak,
Filozófusok is az ilyen madárnak
Magyarázásáról sokat disputálnak.

Nincsen annyi barlang Tátrának hegyében,
Mennyi rejtek vagyon asszonyok szívében,
Nincsen oly élesség Argusnak szemében,
Mely bétekinthessen e jeles örvényben.

Mást hinni, mást szólni, mást belől gondolni,
Azt, mit nem akartok, kívül úgy mutatni,
Titkot, csalfaságot el tudni takarni,
Szemet, szót, jeleket hazugságban hagyni.

Akit most szerettél, azt mindjárt gyűlölni,
Akit ma dicsértél, azt holnap gyalázni,
Ennek kedve ellen szívét ajánlani,
Mástól barátságot hívséget elhúzni.

Esküdni, hazudni, sírni, reménykedni,
Örülni, törődni, ismét hízelkedni,
Szeretni, gyűlölni, nem szólni, felelni,
Egyszersmind némulni, már sokat beszélni.

Tréfát indítani, mélyen gondolkozni:
Ma kedvet mutatni, holnap unatkozni,
Ma tetszik heverni, holnap már utazni,
A Comediáról menni imádkozni.

Most cifra, most lusta ruhába öltözni,
Társaságot unni, mint szent elrejtezni,
Egész éjszakákon ismét dorbézolni,
Világot útálni, hozzá ragaszkodni.

Ígirni, nem adni, napra halasztani,
Puszta reménységgel szerelmest táplálni,
Ájulást, kétségben esést csak nevetni,
Előttünk meghalni, ismét feltámadni.

Elhagyom, mit Mózes írt Éden kertéről,
Semmit nem említek Gomorra helyéről,
Szólok ezután lett sok más történetről,
Reátok háromló kevert dicséretről.

Nagyobbra nem mehet világi felsőség,
Nálatok, Asszonyi Rend! van az elsőség,
Nincsen az ég alatt oly toronyerősség,
Kit meg nem hódított az asszonyi szépség.

Forrás: Szerenád – Magyar költők szerelmes versei – Válogatta: Réz Pál – Sziget Könyvkiadó 2002.

Faludi Ferenc (1704-1779): Kísztő ének

Forrás: Faludi Ferenc - www.konyvtar.kormend.hu


Úri nemzet eredete,
Deli, jeles, ép termete,
Gyöngyös, köves szép ruhája,
Ruhájánál szebb arcája,
De mit használ, ha hamis?

Szeme kökény, csillag fénye,
Ámor csuda építménye,
Tüzet lobbant pillantása,
Mint az egek villámlása,
De mit használ, ha hamis?

Alabastrum fehér nyaka,
Piros rózsát nyit ajaka,
Sima márvány piciny álla,
Tiszta hónál tisztább válla,
De mit használ ,ha hamis?

Pindus hagyán szebb verseket,
Nem mondanak, énekeket,
Mint mikor ú torkát nyitja
És hárfáját megindítja,
De mit használ ha hamis?

Szép, mikor varr, szép, mikor ír,
Szép, ha nevet, szép, mikor sír,
Szép, mikor ül, szép, mikor áll,
Jól hajt térdet, cifrán sétál,
De mit használ, ha hamis?

Tréfás, nyájas, hizelkedő,
Bátor, vidám, kedveskedő,
Sokkal biztat mosolygása,
Teljes tárház ajánlása,
De mit használ, ha hamis?

Forrás: Szerenád – Magyar költők szerelmes versei – Válogatta: Réz Pál – Sziget Könyvkiadó 2002.

Amade László (1703-1764): Szép Cicerkém

Forrás: Amade László - Sebastian Zeller metszete - mek.oszk.hu

Szép Cicerkém,
Szelid birkém,
Már hozzád hódúltam;
Hív szerelmet,
Vidám kedvet
Tetőled kódúltam;
Ccsi, csócsi szívem!
Aj, aj, édes lelkem!
Him, ham, hum, hum!
Him, ham, hum, hum!
Csak ezért vidúltam.

Szép Cicerkém,
Szelid birkém,
Engedd gyapjacskádat,
Emlőcskédbül,
Tejecskédbül
Nyomjam sajtocskádat;
Magam megúrizlek,
Farkastúl megmentlek
Öbölembül
Kebelembül
Jászlocskádban tészlek.

Sok juhászok
És pásztorok
Érted ellenkeznek;
Irigylenek
És tőrt vetnek,
Sokakat igérnek;
Mert fehér vagy mint hó;
Bodros, kövér és jó.
Eb eb kérjen
Eb eb nyerjen,
Nem adlak senkinek!

Szép Cicerkém,
Édes birkém!
Tudom, édesgettek;
Kerten hágtam,
Minap láttam,
Miképp késérgettek;
Én szegény csak sírtam,
Jaj! jaj! ah jajgattam,
Fütty! fütyültem,
Süvöltöttem,
Talán meg is kértek, vagy:
Érted verekedtek.

Tudom itthon
Az Koridon
Lessegetnek, várnak!
Élek én is,
Hiv Alexis,
Bár utánad járnak;
Nem engedlek másnak,
Bár sok vermet ásnak, -
Vagy menyecske,
Mint szép kecske,
Már magamnak tartlak.

Forrás: Szerenád – Magyar költők szerelmes versei – Válogatta: Réz Pál – Sziget Könyvkiadó 2002.

Ismeretlen költő (XVIII. sz.): Ej, haj, gyöngyvirág…



Ej, haj, gyöngyvirág,
Teljes szegfű, szarkaláb,
Bimbós majoránna!
Ha kertedben lehetnék,
Piros rózsát szedhetnék,
Szívem megújulna.

Ej, haj, gyöngyvirág,
Teljes szegfű, szarkaláb,
Levendulavirág!
Ha kertedbe mehetnék,
És ott kertész lehetnék,
Mindjárt meggyógyulnék.

Forrás: Szerenád – Magyar költők szerelmes versei – Válogatta: Réz Pál – Sziget Könyvkiadó 2002.

Ismeretlen költő (XVIII. sz.): Boldogtalan vagyok…

Franz Doubek festménye - forrás: internet

Boldogtalan vagyok,
Mert kínjaim nagyok,
Béborult ifjúságom;
A szokatlan dolgot
És a nehéz jármot
Már megszokni nem tudom;
Régi időm elmúlt,
Most másképen fordúlt,
Szomorú az én sorsom.

Őszi harmat után
Végre mikor aztán
Fújdogál a hideg szél,
Nem sok idú mulván
Fáról a gyönge levél;
Zöld erdő harmatját,
Piros csizmám nyomát
Hóval lepi be a tél.

Én szemeim sírván,
Könnyeim csordulván,
Néznek csak keservesen;
Bús szívem zokogván,
Csaknem meghasadván,
Bánkodik nagy erősen;
Ki miatt naponkint
Látok szomorú kínt,
Szenvedek én testemben.

Istenem, mit tegyek?
Immár hová legyek?
Mire jutok végtére?!
Ha mind búval élek,
Ezentúl mit érek,
Élek-e még kedvemre?
Vagy mind holtig árván
Járok, csak bút látván,
Megyek keserűségre.

Ennyi gyötrelemmel,
Vagy ennél is többel
Ifjúságom mint éljem?
Jobb lesz a darvakkal
Vagy más madarakkal
Ősszel búcsúmat vennem
S mennem oly országra,
Hol irígyim soha
Nem szólhatnak ellenem!

Talán elmentemmel,
Búcsúvételemmel
Ha útamat követem:
Gonosz irígyímnek,
Kik most reám törnek,
Nyelvök elkerülhetem!
Ha nem látnak, talán
Nem szólhatnak reám,
Így kedvök betölthetem.

Azért szerelmedre,
Világod kedvedre
Éld ezentúl, kívánom;
De én fáradságom,
Kedves virágszálom,
Éretted nem sajnálom!
Légy jó egészségben,
Addig míg az isten
Éltet, szívből óhajtom!

Szívem, isten hozzád!
Megbocsáss, ha szolgád
Vétett ő beszédében;
Mert noha nehezen,
De tőled elmegyen,
Ki téged szán szívében.
Lesz-é véled szemben?
Láthadd-é e testben?
Maga tudja az isten!

Immár solymocskádat,
Kedves madárkádat
Kit karodon hordottál,
Klárisokkal rakott,
Skófiummal varrott
Lábzsinóron tartottál,
Bocsásd el békével
Szegényt, hadd menjen el,
Reá ne haragudjál!

Forrás: Szerenád – Magyar költők szerelmes versei – Válogatta: Réz Pál – Sziget Könyvkiadó 2002.

Ismeretlen költő (XVIII. sz. eleje?): Szól a kakas már





Szól a kakas már,
Majd megvirrad már.
Kék erdőben, zöld mezőben
Sétál egy madár.

Micsoda madár?
Micsoda madár?
Kék a lába, zöld a szárnya,
Engem odavár.

Várj, madár, várj,
Te csak mindig várj.
Ha az Isten néked rendelt,
Tiéd leszek már.

Várj, madár, várj,
Te csak mindig várj.

Forrás: Szerenád – Magyar költők szerelmes versei – Válogatta: Réz Pál – Sziget Könyvkiadó 2002.

Petrőczy Kata Szidónia (1662-1708): Oh kedves violám…

Petrőczy Kata Szidónia - forrás: internet

RÉSZLET

Oh kedves violám, hogy kezdjem el szómat,
Hozzád, én édessem, mélto panaszimat,
Mikélppen terjesszem elődbe kínomat,
Hogy meg ne bántsalak, s érezd fájdalmimat.

Benned sak egyedöl nyugodott meg szívem,
Nálad nélkül soha nem volt semmi kedvem;
Hogy változtál így meg, mért gyűlölsz így engem,
Mért nem jut eszedbe az én nagy hűségem?

Miólta szivemet, tudod, néked adtam,
Az igaz hűségbe soha nem hibáztam
Csak gondolattal is, s ellened nem jártam,
De mégis meguntál, jaj, mire jutottam.

Nem félsz-e Istentől sokszori hitedért?
Melyet hogy megszegtél mások szerelméért,
Bizonyos, hogy utálsz most egy személyért,
Hitvesed halálát óhajtod kedvéért.

Micsoda okokbúl méltóbb szerelmedre?
Kincse vagy személye hatod-é szivedre?
Nemzete s erkölcse kötelez-é erre,
Hogy így én személyem jutott gyülölségre?

Semmibe külömbnek nem tartom magamnál,
Sőt az én hűségem böcsössebb aranynál,
Melyet, tudom, nem lelsz, édes szívem, annál,
Mert bizony kedvessebb más ottan náladnál.

Forrás: Szerenád – Magyar költők szerelmes versei – Válogatta: Réz Pál – Sziget Könyvkiadó 2002.

Gyöngyösi István (1629-1704): Thököly Imre és Zrínyi Ilona házassága






A MENYASSZONY SZÉPSÉGE

RÉSZLET

Az orcái rózsák, nyaka alabastrom,
maga kelletése szívet győző ostrom,
s ahhoz szép beszéde merő orvos-flastrom,
istenes élete majd szerzetes-klastrom.

Homloka lilium, az ajaka kláris,
Helenán sem talált ennél szebbet Páris,
az melynek hervadni magánossan kár is,
bár csókod harmatja érte volna máris.

Cédrus az dereka, tekintete ráró,
mint vadász Diana, gyors lába úgy járó,
dolgaiban rendes, az üdőtől váró,
neme királyi vér, nemcsak egy köz báró.

Egész teste hattyú, galamb engedelme,
gerlicét követő társához szerelme,
ahol kell, mint daru, oly szemes fegyelme,
csendes erkölcsiben nincs negédes elme.

Úgy tetszik, azmerre lábai indulnak,
azok helyén mindjárt virágok újulnak;
azmikor ajaki beszédre mozdulnak,
szép szavai között nádmézek is hullnak.

Forrás: Szerenád – Magyar költők szerelmes versei – Válogatta: Réz Pál – Sziget Könyvkiadó 2002.