Dóczy József (1863-1913): Dalok

I.

Éjszaka már az életem.

Nincs benne hit, szeretet, reménység…

A szivemet, a lelkemet

Beboritja csillagtalan sötétség.

Éjszakámnak nem lesz soha

Napsugaras, rózsapiros hajnala.

Hervadásról, elmulásról,

zeng ajakam felzokogó bus dala.

Valamikor – nem is régen

Tele volt az utam hintve virággal.

Dalos ajkam együtt dalolt

A csicsergő, párját hivó madárral.

de elrepült mindörökre

Ifjuságom csillogó szép tavasza,

Azt siratja, azt kesergi

Fájó lelkem könyfakasztó panasza.

II.

Nem kérek már csókot tőled.

Más asszonya lett belőled.

Ha az utad felém vezet,

Csak forditsd el a fejedet,

Hogy ne lásd a könnyeimet.

Meguntad a szegénységet.

Gazdag legény kellett néked.

Eladtad te pénzért magad.

Van ezüstöd, van aranyad,

Koldus… csak a szived marad.

Forrás: Debreczeni Képes Kalendárium. XI. évf. 1911.

Dóczy József (1863-1913): Az aradi sikon

Az aradi sikot sirva-riva járom,

Ott alussza álmát a hős „Tizenhárom”.

Ha rájuk tapadt rég hóhér kezeszennye,

Hófehérre mosta őket,

Félistenné tette őket

Magyarország könnye.

Az aradi sikon márványtemplom épül,

Benne tizenhárom gyászos oltár készül.

Fel, a magas’ égig, lángol benn a máglya

Ugy száll fel a mennyországba

Lánczáttépő Magyarország

Szabadság imája.

Az aradi sikon vérpiros a harmat.

Ott tilinkó nem szól. A dal is elhallgat.

Tizenhárom sirból száll a csendes éjben

Vértanuknak néma átka…

Vajh, ki tudja, hátha, hátha

Meghallják az égben?!

Forrás: Debreczeni Képes Kalendárium. XI. évf. 1911.

Dóczy József legújabb dalaiból

I.

Szegény volt az apám, anyám,

Szegénységre születtem.

Nincs is nekem a világon

A szivemnél egyebem.

Azt is régen elrabolta

A legszebbik, a legjobbik kisleány.

Hej! De hogyha visszaadná…

Akkor lennék én csak koldus igazán.

Nem kérek én az Istentől

Gazdagságot, kincseket.

Csak egy az én imádságom:

„Adjon nekem tégedet!”

Ha engem a két gömbölyű

Fehér karod szerelemmel átölel,

Kincset ér a boldogságom!

Nem cserélek a világon senkivel.

II.

Gyöngyvirág az én galambom virága

Azt viseli a szép szőke hajába’

Udvarában bimbót terem minden ág.

A szive is, a lelke is

Olyan fehér, mint a nyiló gyöngyvirág.

Ősz az idő. sárgul a fák levele.

Lelkünk mégis napsugárral van tele.

Elhervadt már a gyöngyvirág. Nem terem.

De hű szivünk szép virága

- A szerelem – nem hervad el sohasem.

III.

Százforintos bankóm

Volt a lajbizsebben.

Azt kérdi a rózsám:

„Hol van? Hová tettem?

Nem vehettem rajta

Se hat ökröt – lelkem –

Se nagy házat…

Elhuzta a banda

Értte a nótámat.

Százforintos bankó

Nincs már a zsebemben.

De a nóta most is

Itt cseng a fülemben.

Ne haragudj rózsám!

Eszem azt az édes

Piczi szádat.

Hisz’ a banda ingyen

Csak nem muzsikálhat.

Forrás: Debreczeni Képes Kalendárium. X. évf. 1910.

Dóczy József (1863-1913): Népdalok

I.

Dombon van a babám háza

A temető mellett.

Temetőben keresek én

Csendes nyugvó helyet.

Az a hűtlen nem hallgatott

Szerelmem szavára.

Meglássátok, könyje pereg

Koszorús fejfámra.

Irjátok fel a fejfámra:

„Élt tizennyolcz évet.

Keserüség, nehéz bánat

Volt neki az élet.

A szerelem vitte sírba,

Itt a pihenője.

Barna legény, csalfa legény

Volt a szeretője.

Ha kinézel ablakodon

Fáj a szíved tája.

Temetőből odalátszik

A sírom fejfája.

Hiába sirsz! Későn lesz már

Bármint hull a könnyed,

Nem lesz azzal én fölöttem

Egy göröngy se könnyebb.

II.

Kit gyászol a fecskemadár?

Olyan búsan mért csicsereg az ágon?

Engem gyászol, engem sirat

Nincs én nálam árvább e nagy világon.

Göndörhaju szép szeretőm

Hütelen lett. Elszerették én tőlem.

Sirass, sirass fecskemadár,

Isten tudja mi lesz most már belőlem.

Nagy a világ. Elbújdosom,

Hirt se hallasz csalfa babám felőlem.

Megöl engem a szerelem,

Ha meghalok fecske legyen belőlem.

Rozmaringos ablakodban

Tűrd meg babám szomorú kis fészkemet.

Hadd kérdezem reggel, este:

„Mért ölted meg a hűséges szívemet?”

III.

Szabad neked csapodárnak lenni,

Szabad neked más leányt ölelni.

Csak ne öleld, ne csókold előttem,

Mert ha látom, kicsordul a könyem.

Szabad nekem te utánad sírni,

Könytől ázott leveleket írni.

Sirva várni a te visszatérted,

Szabad nekem meghalni is érted.

Forrás: Debreczeni Képes Kalendárium. IX. évf. 1909.