Pósa Lajos (1850-1914): Új dalok

HOVA TÜNT EL?

Hova tünt el piros ajkad mosolya?
Látom-e még vagy nem látom már soha?
Tán a rózsa kérte kölcsön
Vagy a hajnal keleten?
Adja vissza, vedd már vissza!
Mosolyogj rám, kedvesem!

Hova tünt el csengő dalod szép szava?
Hallom-e még, hallom-e még valaha?
Tán azzal kél a pacsirta
Gyöngyharmatos hajnalon?
Adja vissza, vedd már vissza!
Dalolj egyet, angyalom!

FALUSI KERTBEN

Hallod-e a szomoru csatazajt,
Messze világból mely ide rebben?
Oh te ne halld, csak a rózsasóhajt!
Vagy mikor a méh zümmög a kertben.

Látod-e a sok könnyet az arcon,
Mely ide csillan bús feketén?
Oh te ne lásd, csak a gyöngyöt a gallyon
S a violák, rózsák levelén!

Forrás: Uj Idők XV. évf. 22. sz. 1909. máj. 30.

Pósa Lajos (1850-1914): Egy volt a mi vágyunk…

 
Egy volt a mi vágyunk:
Lakni domb tövén.
Legyen egy kis házunk,
Hol békén tanyázunk
Enyhe völgy ölén.

Fellegekből raktuk
Minden kis kövét.
Mosolygó egekből,
Rózsalevelekből
Gyönge födelét.

Összedült az első
Szél fuvallatán…
Olyan árvák lettünk!
De ábrángos lelkünk
Ott csügg még falán.

Ne építgessünk már,
Édes mindenem!
Abból a kis házból,
Tündérpalotából
Nem lesz semmi sem!

Nem hajtjuk mi ott le
Nyugvóra fejünk:
Mosolygó egekből,
Száll fellegekből
Nem építhetünk!

Lesz azért nekünk még
Csöndes kis lakunk:
Csillagos tetejű,
Virágos fedelű…
Majd ha meghalunk.

Forrás: Uj Idők XV. évf. 5. sz. 1909. jan. 31.

Pósa Lajos (1850-1914): Esik a hó…

 
Esik a hó, zug a vad orkán,
Majd betöri az ablakot.
S én idebent rózsás kedéllyel
Tavaszi dalt dudolgatok.
Szegény szívem, szokatlan érzés,
Meleg sugár villanja át…
Oh, szép az élet, szép az élet,
Tegnap vettem egy mázsa fát!

Le-leülök a kályha mellé,
S a multba úgy elmélyedek!
Eszembe jutnak mind az átélt
Hideg, havas, kemény telek.
De kibékit a pattogó tűz,
S kaczagom a vihar dalát…
Oh, szép az élet, szép az élet,
Tegnap vettem egy mázsa fát!

Eszembe jut sok, sok nagyon sok
Szerencsétlen földönfutó,
Kik most, ki tudja, hol bolyongnak,
Veri a szél, veri a hó.
Kapuk alatt várjuk talán a
Könyörülő, fagyos halált…
Oh, szép az élet, szép az élet,
Tegnap vettem egy mázsa fát!

Előveszem kedvencz poétám,
Során el-eltöprenkedem.
Szegény! Ő is sokat didergett
Szobában és az őrhelyen
S forró szivének lánghevével
Melengeté mindig magát…
Én is szivemmel fütök, amint
Elégetem a mázsa fát!

Forrás: Családi Kör- Hetilap a müvelt magyar hölgyek számára. XIX. évf. 3. sz. 1878. jan. 20.