A tavaszi ünnepek közül a HÚSVÉT az, amelyik a fiatalság életében jelentős szerepet játszik, éppen a másodnapján dívó öntözködés révén. Erre az alkalomra is bőven vannak rigmusok a verselők tarisznyájában, s azok dallam nélküli verses formában ügyesen fejezik ki a falusi fiatalok egymással való kedélyeskedéseit. A csoportosan öntözködők mondókája így hangzik:
„Eljött húsvét napja második hajnala,
Melyen szokott járni az ifjak tábora,
Kelj fel, gyönge kis lány, ki szépen aludtál,
Mint a piros rózsa, szépen kinyílottál.
Add ki a pár hímest amit megígértél,
Amit a számunkra el is készítettél.
Add ki hát szaporán ne késsel sokáig,
Hogy a mi táborunk mehessen tovább is.
Szívemből kívánom!”
T. i. az ünnepeket is, de a locsolásért járó, szépe díszített hímes tojást is. – A magánosan öntözködő legény is a hímesek érdekében mondja el a kedveskedő rigmusokat:
„Jó reggel, jó reggelt! Talán el is késtem?
Van-e a számomra egy pár hímes készen?
Keljetek fel, jányok, cifra nyoszolyából,
adjátok a tojást arany kasitából!*
Mert ha nem adjátok, vízipuskám készen,
Ha rátok bocsátom, eláztok egészen!"
Már nem ennyire pajkosan követelőző és fenyegetőző hangú a következő öntözővers, melyben a népmesék elemei is jelentkeznek:
„Repül már a tavasz Tündér Ilonával,
Bejárja a mezőt díszes palástjával.
A tyúk is e vidám tavasz jöttén örül,
Gömbölyű tojással rakja fészkét körül.
Kékre, feketére, zöldre hímezzétek,
Mikor majd locsolok, elébem tegyétek.
Belőle nekem is adjatok egy cifrát,
Isten nevelje fel ezt a piros kis lányt!”
Ezek elmondása után előkerül a locsoló-üveg, vagy – jobb esetben - a hideg vízzel teli vödör és van sikoltozás a házban. Mikor aztán az öntözködő legény megkóstolta az ünnepi kalácsot és koccintott a házigazdával, újra megcsendülnek a rigmusok:
„Köszönöm, köszönöm szívességeteket,
Adjon a jó Isten helyén** ezereket!
Hogyha majd megkondul utolsó órátok,
Mennyországban legyen örökös hazátok.
Szívemből kívánom a pár hímest várom!”
(* Kosárból.)
(** Helyette.)
Ezek voltak az egyházi ünnepekhez kacsolódó tiszaháti népszokások rigmusai.
II.
A másik nagy csoportban az EMBERI ÉLET NAGY ALKALMAIKOR szokásos mondókák és köszöntő-versek mellett a játékok rigmusai foglalnak helyet és igen gyakran elhangzanak a tiszaháti falvak népe között.
1. HÁZASSÁG ÉS HALÁLESET – LAKODALOM ÉS TEMETÉS – jelentős szerepet játszik az egész falu életében. A tiszaháti falvakban egy-egy jobb módú, közismert gazdaember halála esetén külön „hívogató” járja végig a falut és hívja meg a temetésre az érdeklődő és részvéttel lévő családokat. Ennek a „hívogatás”-nak nincs verses szövege, de prózában megszilárdult alakja is igen jellemző a nép gondolatvilágára:
„X.Y VÉGTISZTESSÉGÉRE SZÓLÍTOM TISZTELETTEL MINDNYÁJUKAT, EGÉSZ HÁZNÉPÉVEL, - VASÁRNAP DÉLUTÁN 3 ÓRÁRA.”
A meghívottaknak el kell menniök a temetésre, amelynek egyik érdekes mozzanata a BÚCSÚZTATÁS A régebben divatba volt búcsúztatórigmusok ma már kiveszőfélben vannak, bár sok helyen találkozhatunk még velük egy-egy ritka alkalommal. A tiszaháti falvakban inkább csak prózában írt búcsúztatók hangzanak el a koporsók felett.
2. Hanem a LAKODALMAKNÁL már van bőségesen rigmus. Jut belőlük a hívogatásra, az egyes ételek felett való elmondásra éppen úgy, mint a pohárköszöntőkre.
A lakodalmi hívogatást – vendéghívást – felpántlikázott vőfélyek végzik. Halhatunk egészen rövid, tréfás mondókát is szájukból:
„Réce, ruca, vadliba,
Jöjjenek a lakziba!
Hozzanak kést kanált, villát,
Mert a mienk rozsdás.”
Gyakoriak azonban a hosszabb lélegzetű rigmusok is, mint például ez:
„Az élet útjain öröm, virág terem,
De vele együtt nő a bú és gyötrelem.
Szívünket is gyakran fájdalom rongálja:
Szükségünk van tehát egy szerető párra,
Ki velünk az élet terheit megossza,
Bánatunk enyhitse, örömünk fokozza.
A szent házasságot az Isten szerzette,
Mikor az első pár embert teremtette.
Engedvén azértan az Úr parancsának,
Kis Pál kománk is párt keresett magának.
Erre Kovács Jolánt már ki is szemlélte,
Kiben boldogságát örökre föllelje.
Jövő csütörtökön tartja lakodalmát,
Melyre im meghivja egész ház családját!”
Természetesen ilyen meghívásra el kell menni a lagziba, már csak azért is, mert sokat lehet várni ilyen ügyesen verselő vőfélytől és a vőfély aztán ki is tesz magáért!
Nemcsak az első, második, sőt a harmadik tál étel felett mond talpraesett rigmusokat, de még az egyes ételfajtákat is verses mondókával helyezi asztalra.
Az ajtóban megjelenő ELSŐ TÁL ÉTEL, a leves felett szólásra nyílik a vőfély szája és köszönti a vendégeket ilyen módon:
„Becsületre méltó jeles gyülekezet,
Férfi-, asszony-nemből álló felekezet!
Akit szeretet ide kötelezett,
halljon szót, valaki ez helyre érkezett!
Nem célom, hogy itten sokat peroráljak*,
Hanem, hogy tisztemben serényen eljárjak.
Ételt hoztam, azért innen elébb megyek,
Hogy minden vendégnek a kedvére tegyek.
Nagy öröme vagyon jó gazdánk szívének,
Hogy sok szép vendégi házába gyülének
Azért parancsolá nekem, a vőfélynek:
Hozzak ételt, mert a vendégek ennének!”
Alig fogyasztották el az aranyszínű tyúkhúslevest, már a MÁSODIK TÁL ÉTELT hozzák. A vőfélynek most is van mondanivalója:
„Hogy a mi vendégünk éhen ne maradjon,
Nagy üres gyomorral haza ne ballagjon,
Más ételt is hoztam, azért hát egyenek,
isten áldásával megelégedjenek!”
(* szónokoljak)
S minthogy a második, a leves utáni étel a töltöttkáposzta, az ügyes vőfély már folytatja is a rigmust?
„A töltöttkáposzta más nemzetnél halál,
Hanem a magyarban már otthonra talál.
Jobb ez a heringnél, a vereshagymánál,
Ki ebből jól lakik, menten tótágast áll.”
Megtörténik, hogy nem ez a nemzeti étel kerül asztalra, hanem disznó orrával ízesített pároltkáposzta. Ebben az esetben így csendülnek a vőfély rigmusai.
„Itt van a káposzta a disznó orrával,
Felhoztam hozzátok, egyétek sorjával.
Ne kaparássza ezt senki az ujjával,
Hanem csak fogja meg ötágú villával.”*
(* T. i. a kezével)
A vidáman falatozó násznépet csakhamar újabb meglepetés éri. A násznagy felemelkedik helyéről és poharát magasra tartva rigmussal köszönti a vendégsereget:
„Kívánok mindennek zsíros vendégséget,
Bort, búzát, szalonnát, tartós békességet.
Meg akinek nincs még: egy szép feleséget!
Aki rája iszik: friss, jó egészséget!”
Lecsillapodván a zajos pohárcsengés, újabb étel jelenik meg az ajtóban s a vőfély már kezdi is verses mondókájával az új ételt ajánlani:
„A harmadik ételt gazdánk jóságáért,
Elhoztam őkelme jó akaratjáért.
Szívesen adja ezt a háznak gazdája,
Ételét, italát főlünk nem sajnálja.”
Következik a hús, mint főétel és kísérői. A hús vagy disznóságféle, vagy pedig vad, igen gyakran azonban tyúkhús mártással és répával. A vőfély egymás után szólal meg, mindenik ételhez hozzáfűz pár sornyi rigmust. Kezdi a hurkával:
„Édes násznagy uram, minden veszteg legyen,*
Hogy asszony és leány hurkából részt vegyen!”
(* Mindenki hallgasson, figyeljen.)
Majd folytatja a mártásos tyúkhús felett:
„Már a tyúk is itt van finom mártásával,
szakácsnénk elmetszé nyakát egy bicskával.
Nem káricsál többet kotkodács torkával,
Azért minden ember egye ezt kanállal!”
A feltétként tálalt répa felett ilyen rigmus szól:
„Édes a szeretet, édesden mutatjuk,
Édes ez a répa, édesden feladjuk.
Édes legyen élte! – gazdánknak ezt mondjuk, -
Édes legyen vége, szívesen kívánjuk!”
A lakodalmi ebédhez sokszor kerül vad is terítékre. Fontoskodva mondja vőfélyünk rigmusát a nyúlhúshoz is:
„Sokat fut a vadász, ballag a sűrűbe,
Sokat hiába mász a hegy tetejére.
Vadászhat egy hétig, két hétig, egy hónap,
gyakran csak az üres tarisznyájára kap.
Násznagy uram azért az asztalfőn lesi,
Tudnivaló pedig, hogy ezt nem érdemli.
De ha a magáét akarja kímélni,
Itt vagyon a nyúlhús, tessék elkölteni!”
Végül a sok asztali szónoklás mellett újra felhangzik egy rigmusos pohárköszöntő:
„Most vettem Tokajban egy nagy szőlőhegyest,
Ez a drága jó bor immár ottan termett.
Borban az igazság, bortól oszlik a gond,
Aki ezt nem hiszi és nem iszik: bolond!”
3. Változatos a NÉVNAPI KÖSZÖNTŐK sora is. Dallam nélkül, eredeti hasonlatokkal és képekkel cikornyázott rigmusok hangzanak:
„András-napja ma vagyon,
Eldöcögtem a fagyon.
Megérdemlek egy krajczárt,
Vagy egy pohár pálinkát!”
Hasonlóképpen rövid a Ferenc- és József-napi rigmus is:
„Ferenc napját hallottam,
Én is ide ballagtam,
Hamar az asszonyok sütik a malacot,
Adjanak hát nekem gyorsan egy darabot!”
„Egy kis tinta cseppent a csizmám orrára,
Én is megjelentem Józsefnek napjára.
Józsefet az Isten sokáig éltesse,
Holta után pedig a mennybe vitesse!”
Eredeti elgondolás szerinti a következő köszöntőrigmus:
„Elindult a Febus* ragyogó fényével,
Vágtassa az eget arany szekerével.
Az én irópennám nem szünik kezembe’,
Mig áldást nem mondok Károlynak fejére.
Károlyt hát az Isten sokáig éltesse,
Holta után dicsőségbe felvitesse!”
(* Phoebus (főbusz) = a Nap, más tiszaháti változatban: „Frébus, Frégus, Gégus)
Mihály-napján ismét más köszöntővers hangzik:
„Világ harcmezeje ember életének,
Mily szépen tündöklik sugara fényének!
Nem lehetne nagyobb öröme szívemnek,
Mint ha látom napját feljönni nevének.
Kívánom hát, Mihály, éljél szerencsével,
Minden háznépeddel szépen, békességgel.
Kerted ékesüljön sok gyenge virággal,
Növekedjen sok szép almafa-ágakkal.
Sokáig viruljon ragyogó virágod,
Végre az ég legyen örökös lakásod!
Mindezeket szívem tenéked óhajtja,
Tudom, kérésem az eget is meghatja.
Írja fel az isten maga levelébe,
A Bárány Úr Jézus pecsétes könyvébe!”
Rigmus köszönti a Pálokat is, mégpedig igazán eredeti:
„Parnadusnak* hegyéről, Eilikom** mezejéről
Hajnalban indulván, itt azért megállván, -
Pengessük vígan a hársfát***,
Isten éltesse soká Pált!
Víg napokat szemeljen, örömben többet éljen,
Isten éltét terjessze hosszúra és nagy messze.
(* Parnasszus) (** Helikon) (*** Hárfa helyett)
„Búbánatnak árja szívét meg ne járja,
sőt, a jó szerencse gyakran megtalálja!”
4. Végül szóljunk a dallamos GYERMEKMONDÓKÁKRÓl, melyekkel különösen a kisleányok kísérik játékaikat, körtáncaikat. Már a játékra hívogatásnak is van külön rigmusos alakja:
„Jertek lányok játszani, de valamit játszani!
Csencseréket, bucsborékot, Ádám-látta nagy barackot!”
Amikor együtt vannak a kisleányok, körbeállanak és megcsendül nevetőajkukon a különös, monoton dallamú mondóka:
„Szerdán viszik a lányokat, a legszebbik lányokat.
Gyöngy, gyöngy, gyöngy, gyöngy, asszonyának
Gyöngykoszorút, a lányának vesszőt, vesszőt a hátára,
Hogy senki se lássa.”
Vagy körséta közben mondják hasonló dallammal:
„Sül a béles sül, sül,
Ha megeszem más sül.
De jó béles, de jó édes,
Ha kilépek keserű lesz.”
Igen kedvelt a „királyné” nevű, táncos, dallamos rigmus is:
„Járok egyedül, félek egyedül,
Szép királyné, kit adsz nekem, kivel hazamenjek?
Nem kell nekem ez, nem szeretem ezt,
Csúnya keze, csúnya lába, csúnya topogása.
Járok egyedül, félek egyedül,
Szép királyné, kit adsz nekem kivel hazamenjek?
Ez kell nekem, ez, ezt szeretem ezt!
Szép a keze, szép a lába, szép a topogása.”
Kedves dallamú érdekes játékhoz fűződnek a következő versek:
„Hajlik, hajlik egy meggyfa, nagy az árnyéka,
Alatta vagyon barna menyecske,
Akit szeretsz, edd be!
Ezt szeretem, ezt kedvelem,
ez az én édes kedvesem!
Ha perdülnék, perdülnék, rózsa volnék, kerülnék,
Mégis kifordulnék.
Ég a gyertya, ha meggyújtják,
Mikor ezt a táncot járják.
Járjad, járjad, jó katona,
Hadd dülöngjön ez a koma.
Állj be már, te kis lány,
Elég régen járod már!
Zöld paradicsom, liliom,
Kiállott a szívem, jól tudom.
Egy életem, egy halálom,
tőled, rózsám, azt kivánom:
állj be már, te kis lány,
Elég régen járod már!”
Sajnos, a nagyvárosok tangómuzsikája veszedelmes riválisa lett ezeknek a nép lelkéből fakadt, kedves, közvetlenségükben is egyszerű mondókáknak, játékverseknek, köszöntőrigmusoknak és népdaloknak.
Beteg a fajtánk? Korcsosodik a magyarság? Merjük-e remélni, hogy nem halálos a baj? Merjük-e hinni, hogy van orvosság erre a bajra? Igen! Hittel hisszük, hogy a magyarság lelki alkata, faji sajátosságai megbirkóznak ezzel a kóros KORRAL. Kutatni kell a magyar néplélek mélységeiben szunnyadó őserőket. Ápolnunk kell a magyar népdal termőfáját: a falusi nép lelkiségét! S akkor – de CSAK AKKOR! –, mondhatjuk hitvallásunkat: „Magyarország nem volt, hanem lesz!”
ZSUFFA TIBOR
Forrás: Magyar Lélek. A magyar népművelők országos folyóirata. Szerkeszti: Hankiss János. III évf. 6. sz. 1941.
