Székács Pál (19. sz.): Iső Honvéd-zászlóalj dala

 
Fel vigan csengjen a pohár!
Ki tudja holnap mi sors vár?
Tán körülünk a zord halál
A csatában sivítva jár?

Üssük össze a hazáért!
Igyék ki velünk egyetért,
Éljen a mi jó őrnagyunk,
Vele élünk vele halunk.

Nem honvéd az, silány ember:
Ki a honért küzdni nem mer,
Kinek első ágyuszóra
Inába száll bátorsága.

Nem honvéd az füzfavitéz:
Ki ellenére háttal néz,
Anyámasszony katonája,
A ki remeg a csatában.

Ős apáink hajdanában
Hont szereztek százcsatában:
S hol fegyvereik villogtak
Ugy folyt a vér mint a patak.

Hont szereztek ősapáink.
Megvédették unokáig,
Verje meg a honnak átka
Ki eladja mostanában.

Átélt e hon nyolcz századot.
Látott derűt, borús napot,
Most is megvédi istene,
S a honfiak vitézsége.

Rajta tehát honfitársak!
Mutassuk meg a világnak:
Nem fajult el ősi vérünk,
Nem üres szó harczi hírünk.

Első a mi zászlóaljunk,
Szép nevére gúnyt nem hozunk:
Elsők leszünk a csatában,
Elsők ha kell a halálban.

Honvéd vigyázz! Zászlódra nézz,
Mint vihar zúg a harczi vész,
Honvéd vigyázz! Honvéd vigyázz!
Zászlód s neved meg ne gyalázd.

Czélt! Az ellen melle a czél,
Hova golyónk sivítva kél,
Honvéd vigyázz! Honvéd vigyázz!
Esküd neved meg ne gyalázd.

Főczél a hon szent érdeke,
Megesküvénk védelmére,
Honvéd vigyázz! Honvéd vigyázz!
Hogy e szent czélt el ne hibázd.

Forrás: Nemzetőr. Kiadja Vahot Imre. 19. szám. Budapest, nov. 8. 1848.