Emőd Tamás (1888-1938): Souvenir

Egy régi anziksz… Jérum… Miket ír?
„Látkép kilencszázhétből. Souvenir.”

Hazulról jött. - - Az ég piros-vörös,
Búcsúverőfényt ringat a Kőrös.

A víz fölött arany diófa áll.
A fán egy sárgarigó kiabál…

Fent kert, veranda, vaj, virág, palack,
Fehér asztalkán francia barack.

Lent kis bukéták, tarkák, hazaik:
Verbéna, szekfű, mályva, bazsalik.

Bent pádimentom, firhang, vén fiók.
Ablak-szögletben legyet fog a pók.

„… Ülünk magunkban, csendben ó, egy padon:
Be jó itthon, be jó itt Váradon!”

Kilencszázhét… Húsz év… És miket ír…
Emlékül adom nektek. Souvenir.

Forrás: A Reggel VI. évf. 30. szám. Budapest, 1927. július 25. 

Emőd Tamás: Köszönet

Vén magyar falu, neked köszönöm

a csöndes kedvem, tempóm, közönyöm,

álmom subáját, csendem süvegét,

ócska szűrujjam borosüvegét,

botom, tarisznyám, kenyerem, kapám,

nótám, citerám, füttyöm, furulyám.

Forrás: Új Idők XLIII. évf. 49. szám, Bp., 1937. dec. 5.

Emőd Tamás (1888-1938): Anyám keze

Ülő öregasszony - Szabados Jenő (1911-1942) festménye

Anyám kezére gondolok :

- E kéz fehér és keskeny

Ilyen csendes bús női kéz

Itt nincs is erre Pesten.

Közelről szembe sem tűnik,

Csak így, ha messze nézek

Így messze tisztán látom én

A formáját e kéznek.

Olyan szelíd és gyenge kéz,

Áttetsző, mint az este,

Templom fülkébe látni csak

Párját üvegre festve,

Ilyen kézzel tart misztikus

Rózsát a boldog angyal

Szent képeken, színezve lágy

Bársonnyal és arannyal.

Anyám kezére gondolok:

Be lankadt, ó be fáradt,

Hányszor stoppolta meg lyukas

Harisnyám és ruhámat,

A pertlim hányszor fűzte ki,

Ha rá görcsöt kötöttem,

Hányszor fésülte meg hajam,

S én hányszor ráütöttem.

Viaszból megmintáztatom

E kéz formáit egyszer,

Az ágy mellett fog állani majd,

Mint oltárfőn a kegyszer,

És este lefekvés előtt,

Ha megvetik az ágyat,

Kezet fogok csókolni én

Mindig az anyámnak.