2017. febr. 10.

Arany János: Lóra…



Lóra magyar, lóra, most ütött az óra,
Nem is óra ütött, vészharangot vernek:
Tűz van! ég a házad, a világ fellázadt:
Most kell talpon állni a magyar embernek.

Északról, keletről, délről, naplementrül
Az egész szomszédság mind ellened zendül,
Akivel megosztád falatodnak felét,
Legelébb is az köt készakarva beléd.

Ezt a szép síkságot, ezt a dús alföldet,
Ménedet, gulyádat irigyelik tőled;
Elhagyják a köves, terméketlen rossz tájt
S atiéden vágynak tenni ingyen-osztályt.

Mutasd meg azért is, hogy e puszta róna
Halált hozó lakhely másunnan valóra;
Vize, levegője van neki vesztére:
Szívfájást kap tőle, s mind elfoly a vére.

Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.


Gy-i (Gyulai Pál?): Szabad sajtó (1848.)



Ütött az óra, föl, ébredjetek föl:
Rab gondolat, elfojtott érzemény.
Nincs többé lánc a léleknek sas szárnyán,
Nincs többé lánc a költő énekén.

Oh szálljatok, miként gyorsszárnyú fecskék
Vivén tavaszt, meleg napsugarat,
Hogy keljen ki a szabadság szent magva,
Mely rejtve még a szolga föld alatt.

Oh szálljatok, miképp az enyhe szellők
Elhervadott, szétdúlt vidék felett,
És harmatban írt öntvén a sebekre,
Szárítsátok az égő könnyeket.

Oh szálljatok, ha kell, mint terhes fölleg,
Mely összegyűl a kín sóhajiból,
És villámokkal megterhelt méhében
A népszabadság isten hangja szól.

Hallom, hallom zaját az ébredésnek,
Örömben ég e szenvedő kebel.
Oh hangotok a legszebb szabadságdal,
Mit valaha csak költő énekel.

Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.


Petőfi Sándor: Föl



Elég soká voltunk fajankók,
Legyünk végtére katonák!
Elég volt már a furulyából,
Riadjatok meg harsonák!

Elöl pofoznak, hátul rúgnak
Hazám, tovább is tűrsz-e még?
Nem lobbansz föl, míg mennykövével
Föl nem gyújt a haragos ég?

Oh nemzetem, hát bírnak téged
Örökké féken tartani
A nagyfejűek és kisszívűek,
(A táblabírák) szavai?

Vagy úgy van, amint ők beszélik,
Hogy elfajult már a magyar,
Hogy gyöngeségből, gyávaságból
Harcolni nem bír, nem akar?

Hazugság, szennyes gaz hazugság,
S mint a nyelvetek akkora;
Nem pezseg, nem habzik a magyar nép;
Csendes, de tüzes mint bora.

Csak volna harc, csak öntenék már
Vérünket… bár csak öntenék!
Majd meglátjátok, holtrészeg lesz
Minden csepptől egy ellenség.

Siess, hazám, napfényre hozni
Világra szóló híredet,
Mit osztrák járom, zsarnok ármány
Elrablott és eltemetett.

Jöjjön ki kardod a hüvelyből,
Mint fellegek közül a nap;
Vakuljanak meg, s megvakulnak
Akik reá pillantanak.

Elég soká voltunk fajankók,
Legyünk végtére katonák!
Elég volt már a furulyából,
Riadjatok meg harsonák!

Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.


Mentovich Ferenc (1819-1879): A képzeletnek szárnya



A képzeletnek szárnya gyakran elvisz
A már kiküzdött harcok mezejére,
Hol nedves még a föld, rajt vér piroslik,
A szent szabadságért hullt hősök vére.

És látom mint gyűl, mint tolong a nép
A roppant sírkőre, utolsó
Búcsúját venni a szentelt poroktól, -
Előttem áll a háromszáz koporsó.

Az alvó hősök arcain mosoly ül.
Ah! mert e gondolattal hunytak ők el,
Hogy a szentelt szabadságnak koránya
Piros vérnek bíborából jő fel.

Ott áll a nép… e szót isten-hozzád
Oly búsan hangoztatják ajkaikról,
Mindennek arca egy-egy égő lámpa,
Melyből az égő fájdalom világol.

Mindenik egy göröngyöt tart kezében,
A sírba szállott koporsókra hányja,
Betelt a sír, s a bevetett hantokból
Kerek halmocska domborul reája.

Oh! látom a sírt, földdel van borítva,
El nem födi a feledés moha,
Mert amely sírt egy nemzetkönnye öntöz,
El nem pusztul, nem hervad el soha.

És látom a nagy emlékjelt fölötte
Közös sírjoknak domború ormáról,
A dicsőség és kiküzdött szabadság
Magas phárosként tündököl, világol.

Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.

Petőfi Sándor: A gyáva faj, a törpe lelkek…



A gyáva faj, a törpe lelkek,
Kik nem szégyenlik magokat
Sápadni, ha kezemben a lant
Egy-egy merészebb hangot ad;
Ha a közelgőviharnak
Megérint hírmondó szele,
S dalom, mint felkapott madár, a
Földről magasra száll vele.

A vész készülőben van még,
és nem szakít le egyebet,
Mint ajkamról egy-egy hangos szót,
A fákról egy-egy levelet;
Hah, majd ha mindenerejével
Fog dúlni és üvölteni,
S szívem mélyét forgatja föl s a
Fát gyökerestül tépi ki!

Mit mondotok, mit tesztek akkor,
Ha a világnak sarkai
Földindulástól, mennydörgéstül
Tőből meg fognak ingani,
Ha összevesz, mint négy vad állat,
És pusztít mind a négy elem,
S én vérbe mártott lantomat majd
Véres kezekkel pengetem?

Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.


Vajda János: A honárulókhoz




Ti sírokon élődő hyenák,
Ti koporsónak éhes férgei,
A szabadság futó vadjainak
Szívtelen üldöző vérebei…
Nem könyörgök már nektek ezután,
A kérelem nem fog tirajtatok…
Átokra hívom fel anyátokat
A hazát, kit ti elárultatok!...

Tudjátok hát, hogy e hon tetszhalott,
Mert a méreg nem jól kevertetett;
Nem halt ő meg, s fel fog támadni még…
Sírjában jól fölismert titeket.
Ti éhesen oda rohantatok
Utolsó ékeit elorzani…
De jaj nektek! a gyalázat kevés…
Megtorlásul vér fog patakzani!...

És bűnhődéstek oly kicsiny leszen;
Csak ami kínt és szenvedéseket
Egy élet elbír, és ész kitalál…
Csak ily ítélet lesz fölöttetek.

Potomság! – Kebletek csak egy pokol
S a szív elkárhozott llek leszen,
Mely saját véretek lángjainál
Égni fog és kínlódni szüntelen!...

De bűnhődéstek oly kicsiny leszen…
Vagy mondjátok csak: mi volt bűnötök?
Egy nyelv megrontott egy nagy nemzetet
És a díj értte: percnyi örömtök.
S a nemzet milliója szenvedett
Át nem csak egy-tíz emberéleten…
Egy cudarnak órányi kéjeért…
Hah!... bűnhődéstek oly csekély leszen…!

De emberektől ne irtózzatok,
Mind tiszták itt a többi emberek,
S ki volna az, ki bűnhődéstekért
Hóhértokká lenne – fekélyesek!
Nektek való ez, végezzétek el:
Elárulva majd egy a másikat
Kész lesz bűntársát elhóhérlani…
- S e végrehajtó lesz az – öntudat!


Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.

Csapó Vilma: Körének (1848. április 1.)



Honfiak és honleányok
Lelkesüljetek,
A hazának szent nevében
Egyesüljetek.

Int a múlt, jelen, jövendő,
Éberek legyünk:
Azt kívánja a közüdv, hogy
Vívjunk és tegyünk.

Mintegy dönthetetlen szikla
Álljon a kebel,
Melyet semmi e világon
Nem riaszthat el.

És a sok kar egybeforrva
Órjási legyen,
Mely, mint el nem fáradó gép,
Küzdjön és tegyen.

Egy legyen a milliárd szív,
Egy az érezet;
Így emeljük fel magasra
Csak a nemzetet.

Honfiak és honleányok
Lelkesüljetek,
A hazának szent nevében
Egyesüljetek!


Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.

Enyedi: Olt partján (1848. april 28.)



A Duna s Tisza környékén
Süt a nap a magyar egén
S zeng a hálaadó ének
A magyarok istenének.

Miért a magyar hon küzdött
S miért sokat üldözték őt,
S miért sok magyar szenvedett,
Két, három nap alatt meglett.

Van alkotmányos szabadság,
Törvény előtt egyformaság,
Szabad sajtó, szabad polgár,
Mi kell még a magyarnak már?

Egy szív, lélek, egy akarat
Boldogságot csak így arat;
Így lesz a magyar hazája
Szabad népek laktanyája.

Kis Erdélyünk hol vagyon még?
Felette mily borult az ég!
Oh! de egy jóltevő sugár
Ide is átvilágot már –

A Szamos s Maros partjára,
S felszólít a nagy munkára,
Hogy egy szívvel s egy lélekkel
Az alkalmat használjuk fel.

Hogy is lehet kis Erdélynek
 Ellentállni a veszélynek?
Ha elmarad testvérétől,
Búsút vehet az élettől.

Hajh! a Szamos s Maros partján
Az hangzik a magyar ajkán:
Egyesüljünk testvérünkkel,
Mi az övé nekünk is kell!

Mindenütt kis Erdélyünkben
Egy akarat él a népben,
Minden várja, hogy azonnal
Egyesüljünk Magyarhonnal.

Hát csak az Oltnak melléke
Legyen e hon sepredéke?
Hát csak mi hagyjuk el a tért
S irtsuk ki a magyar érzést?

Nem! Oltparti magyar ember,
Ha csak egy csepp magyar vér ver
Benned, lelkesedjél fel és
Mondjad: legyen egyesülés!

Vesd meg, utáld azt a gyávát
Ki nem szereti hazáját,
Vesd meg, mert nem méltó arra,
Hogy csak nézzen is magyarra!

S itt az Oltparti vidékbe
Önts lelkesülést a népbe;
Hogy minden csak azt hangozza:
„Egy legyen a magyar haza!”

Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.


Szász Károly (1829-1905): Egy gyermek született… (1848. april. 22.)



Egy gyermek született a Szajna partján,
Egy már bölcsőben erős Herkules.
Csak két napos volt s már kígyókat fojtott,
Hát még ha felnő, hátha férfi lesz!

E gyermeknek ős, régi volt családja.
Elmondjam apái történetét?
Tizennyolc éve született volt apja,
De ketté vágták dicső életét.

Apjának volt egy ifjabbik testvére,
Ki őt egy kurta évvel élte túl;
Rövid, de bús volt élte eseménye:
Szabadon született és meghalt rabul.

Nagyapja e most született gyermeknek,
(Én már nem értem, de hírét tudom)
A múlt században kelt ki bölcsőjéből,
És élt sokáig, dicsően, szabadon.

Igaz, hogy voltak bánatos órái,
Sok véremlékű gyászos napja volt.
De Marat nevét gyalázat kíséri,
Ki vérbűnéért véresen lakolt.

S következett a hősnek is halála,
Örök éltet néki sem ad az ég,
Végsőt egy szikla vad fokán lehellett,
S Napoleonnal eltemetteték!

Tovább az ősök fáját mért kövessem?
A többi úgyis csak egy szent rege,
Mit hogyha benne nem hisz is, megőriz
Ereklyeként az újkor gyermeke.

Mondják, hogy egyik őse e családnak
A szép Itáliában született.
Testvére ennek ott élt, dús erőben
Göröghon bérce s völgyei felett.

De oh miért kell arra emlékeznem,
Hogy rajtok szörnyű terhes átok ült:
A Graeczia testvér szabad vére
Testvére pártos kardján feketült.

De ki tudja való-é ez, vagy ábránd?
Annyit tudok, hogy újra él e nem,
Az újszülött még csak egy ifjú gyermek,
De elkezdé már  éltét fényesen.

Ti voltatok már rengő bölcsejénél
Keresztapái, népek, nemzetek!
Vigyázzatok, hogy drága szent véréből
Egy cseppet is ne vesztegessetek.

Mert el fog jönni majd a jövendő,
Ki megítélend minden népeket,
S mit apja a múlt bízott volt réátok,
Látni kívánja a hős gyermeket.

Mert ez a gyermek a világszabadság,
Jaj nektek, ha csak sírját mutatjátok.
A hűtlen őrizőknek életére
Kiirtatás, és örök éltű átok!

Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.


Vecsey Sándor (1828-1888): Egy apa, gyermeke születésekor (1848. márc. 15.)



A népszabadság első hajnalán
Születtél édes gyermekem,
Áldott a perc, áldott az óra, mely
Szabad fiút adott nekem.

Szent az a lég már, amelyet te szívsz;
Oly tiszta és oly éltető,
Midőn a rablánc rólunk leszakadt,
Édesebb, jobb a levegő.

Bölcsőd felett, mint hímes pillangó,
Lebeg szülőid öröme;
Midőn újjászületett a haza,
Te együtt születtél vele. –

S majd, mint tavaszi gyenge kis madár
A hintázó zöld lombokon,
Nősz fel és élsz, mint egyszerű polgár
Szabad hazában szabadon.

Nem önkény és zsarnokság igazgat,
Jog és törvény fog védeni,
S mit ember az élettől követel,
Meg fogja az teremteni.

Hol most nyomor és ínség kiabál,
Bőség leend a téreken,
S a nép, mely annyit küzdött s szenvedett,
Paradicsomkertben leszen.

Boldog, ki rab volt és szabaddá lőn,
Százszor boldog te gyermekem,
Akit az ég szabad polgárok közt,
Szabad honban adott nekem.

Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.