2014. jan. 12.

Boccaccio: Dekameron





I.       A szerző indíttatása
II.
a)      A novella megalkotója
b)      A Dekameron jelentése
c)      A mű kerete
d)      A novellák jellemzői
e)      Szereplők
f)       A sólyom feláldozása
h)      A Dekameron üzenete
III.    Boccaccio jelentősége

         Giovanni Boccaccio (1313-1375) olasz író, költő. Gazdag kereskedő törvénytelen fia. Hányatott élete során két városhoz kötődött. Nápoly és Firenze, a feudális-udvari és a városi-polgári kultúra lett életműve két fontos ihlető eleme, s ezek párosulnak elmélyült klasszikus műveltségével. Dantéval és Petrarcával együtt alkotja azt a nagy triászt, amelyet a 14. századi itáliai humanista irodalom a „firenzei hármas korona” címmel ruházott fel. Hatásuk az egész európai civilizációra kiterjedt.
         Boccaccio fő műve a Dekameron.
      Boccaccio egyik legfontosabb irodalomtörténeti érdeme az új műfaj, a novella megalkotása (mely a latin „újdonság” szóból származik). A novella rövid, prózai mű, amelynek szerkezete egyenes vonalú, csak a kiválasztott személyre vagy eseményre szorítkozik. Fontos eleme a főhősről festett jellemkép és fordulat, amely a cselekmény látszólagos logikáját megtöri, az eseményeket felgyorsítja, s csattanóval végződik.
         A Dekameron novelláiban a legfontosabb elem a fordulatos külső cselekmény. Boccaccio célja a szórakoztatáson túl egy új, e világi erkölcsi felfogás népszerűsítése igényes előadással.
         A Dekameron jelentése: tíz nap. Boccaccio ezt a száz novellát tartalmazó gyűjteményét 1348-1353-ig írta. Az olasz novella szó „újdonságot”, különös történetet jelent. A Dekameron valóban egy ilyen különös történetet mond el.
        

Lukianosz: A kitagadott



         Valaki, miután apja kitagadta, kitanulta az orvosi mesterséget, majd őrültté lett apját, akiről a többi orvos már lemondott, orvossággal meggyógyította,és ezért az ismét visszafogadta családjába. Ezek után az apa azt kívánta tőle, hogy őrültségbe esett mostohaanyját is gyógyítsa meg, de miután kijelentette, hogy erre képtelen, újból kitagadta.

         - Semmi új és semmi meglepő nincs abban, bírák, amit apám most itt művel, hiszen nem először ragadtatja magát haragjában ilyesmire, hanem már a keze is rájár erre a törvényre, és bennfentesként áll ez elé a bíróság elé. Legfeljebb az a szokatlan szerencsétlenségemben, hogy a vád nem is annyira én magam ellen irányul, hanem félő, hogy inkább a mesterségemért kell bűnhődnöm, mert nem mindenben tud eleget tenni apám parancsainak. De ugyan mi sem lenne nagyobb képtelenség annál, mint parancsszóra gyógyítani, mit sem törődve azzal, hogy képes-e az orvostudomány rá, csak mert apám így akarja. Bárcsak ismerne olyan orvosságot az orvostudomány, amely nemcsak az őrülteket, hanem az igazságtalan haragosokat is észhez térítené, és apámat ebből a bajából is kigyógyíthatnám. Mert íme, elmebajának tünetei nyomtalanul elmúltak,de a haragja annál hirtelenebb. S ami a legrosszabb, mindenki mással szemben józanul viselkedik, csak irántam, aki meggyógyítottam, mutatkozik őrültnek. Nézzétek, milyen fizetséget kapok tőle a gyógyításáért. újból kitagadott, és másodszor is kivetettje lettem családomnak, s miután rövid időre visszafogadott, most annál nagyobb csúfságomra szolgál, hogy többször is elűztek az apai házból. Pedig olyan dologban, amit megtehetek, nem várok parancsra: hívatlanul jöttem legutóbb is, hogy segítsek rajta. De ha egyszer végképp lemondtak valakiről, akkor annál én már kísérletet sem akarok tenni. Ennek az asszonynak az esetében pedig érthetően még bátortalanabb vagyok, hiszen számolok azzal, mit kellene apámtól elviselnem, ha nem tudnék eredményt elérni, hiszen így is kitagad már, pedig még csak hozzá sem fogtam a gyógyításához. Bánkódom hát eléggé, ó, bírák, a mostohaanyám miatt is, hiszen derék asszony, és súlyos az állapota, az apám miatt is, akit az asszony sorsa keserít el, de leginkább mégis magam miatt, mert engedetlennek tarthatnak, és mert nem tudom végrehajtani azt, amit megparancsoltak nekem, akár a betegség súlyos volta, akár a tudományom gyengesége az oka. Mégis igazságtalannak érzem, hogy a kitagadás jusson osztályrészül annak, aki nem vállalkozik olyasmire, amit nem tud véghezvinni.

         Hogy milyen indokokkal tagadott ki apám már első ízben is, azt a jelenlegiekből könnyű elképzelni. Azokra – úgy gondolom – minden védőbeszédnél ékesebb választ adott azóta eltelt életem. Amikkel pedig most vádol, azoktól, amennyire csak tudom, tisztára moshatom magam, ha dióhéjban elmondok nektek egyet-mást magamról. Mert én, a fékezhetetlen és engedetlen, aki szégyent hoztam apámra, és csúfságot tettem családommal, úgy véltem akkor, hogy annál kevésbé kell magyarázkodnom, minél inkább erőlködött, és minél több rosszat kiáltott rám apám. Miután eltávoztam hazulról, abban bíztam, hogy legilletékesebb bírám és legigazságosabb ítéletem jövendő életem lesz, mert bebizonyíthatom, mennyire nem voltak helytállóak apám vádjai, hiszen minden foglalkozás közül a legnemesebbet űztem nagy buzgalommal, és a legkiválóbb emberek társaságában forogtam. Előre láttam és megsejtettem, hogy ha majd apám igazságtalan haragja elpárolog, belátja, mennyire hazugok voltak a fia ellen felhozott vádak. Akadtak is néhányan, akik mindezt már az őrültség előhírnökének tartották, a fenyegetőzéseket és ingerült kirohanásokat a hamarosan kitörő baj tüneteinek hitték, akárcsak az esztelen gyűlölködést és a kérlelhetetlen ítéletet, az előrángatott rágalmakat, a vészjósló bírósági eljárást, harsogó dühét, egyszóval mindent, amit epétől fortyogó haragja felidézett. Ezért is sejtettem előre, hogy hamarosan szükségem lesz az orvosi tudományra.