Berda József: Ápolónő

Gyarló vagy s mégis szeplőtelen a te

szemérmetes hivatásodban. Szennyt és

váladékot takarítsz utánam s a többi

tehetetlen beteg után s mindezt oly

emelkedett alázattal míveled, hogy még

a bamba közömböst is ámulatba ejti.

Oly ritka tünemény vagy, hogy csak lehajtott

fővel köszönthetlek téged, ki jóval és

gonosszal szemben egyaránt a hősi emberség

ragyogó példája vagy. Ha van igazi

áldozatosság: téged illet annak legdicsfényesebb

koszorúja, boldog mániákusa te az önemésztő,

soha ki nem merülő sugaras szeretetnek, melynek

gazdag jegyese vagy te a halandók között.

 

Forrás: Vigilia XII. évf. 1947. június

Berda József: Utószó egy műtéthez

 

Mikor e sötétbeborult világ

elaléltan fetreng önmaga gyilkos

tőreitől: te áradó fényben gyógyító

sebet vágtál esendő testemen s mindezt

oly néma alázattal mívelted e lélekölő

korban, hogy felderengtem a fájdalomban is:

íme, mily tiszta ember végzi hivatását itt a

műtőasztalon, a Szellem bölcs műhelyében,

melyest szegény a szó dicsérni, - csak  hömpölygő

áradását érzed a lélek kimondhatatlan mélyén!

… Ó, barátom, hidd el, ez az igazabb hősiesség;

az, amely menti, mit menteni méltó! Ez a tisztes

emberi forrongás csupán! Ahogy a nemesebb

 gyümölcsfát ápolja a jó gazda, úgy bántál

te is betegeddel, ki gyarló örömök boldog

énekesének vallja magát. –

Ó, élni! élni! tisztán élni, csak azért,

mi örökebb! Ezt láttam, és éreztem én, mikor

a kezed láttam, a csillogó, gyógyító késsel,

melyet Isten keze vezetett egyedül s melyért

egy méltójutalom van csak: a kicsorduló

szeretet, mely áldja hivatásod, - a többi

már hiú erőlködés, mit eltemet

a süket sötétség.

 

Forrás: Vigilia XII. évf. 1947. június

 

Berda József (1902-1966): Sirató ének

Nézd csak ezt a szépségesen fiatal, ezt a szőkehajú

hullát; mint nagy darab ékszer, úgy csillog ebben

a koporsóban! Mintha nem is volna halott,

hanem aludna csupán, olyan szelíd most.

De száján, mely tegnap még csengett, s mára elnémult,

ott fénylenek még az elcsattant csókok boldog rózsái,

a csöndes éjszakában.

 Nézd, nézd csak az arcát: látszik, kemény legény volt, -

csak a halál győzhette le nagyranőtt verekedéseit!

ne sirasd őt hát hiába: kék szemei immár örökre

lecsúkódtak, karja-lába nem hadonászik, nem

mozdulhat többé, s közönnyel várja, hogy daliás

testét, mely dobogó izgalmak tüzijátéka volt egykor,

megegye falánk gazdája, a föld, melynek

szerelméből fakadt e beborult világra.

Forrás: Válasz 2. évf. 10. sz. 1935.

Berda József (1902-1966): Panaszkodó levél

Büdös szegénység ez már, nincs benne semmi

vigasztaló, hidd el. Olyan bitangság, melyre nincs

szép szó, bármint szeretnéd is. Pedig mily jó

volna jobb ételeket is, ízes pörkölteket, sülteket,

vagy ízesnél ízesebb tésztákat enni teli tányérral,

s nem evvel a kutyánakvaló száraz koszttal

szomorítani szegény hasamat éveken által.

Bizony pajtás. Napról-napra csak ilyen

hiú dolgokon kergetem álmaimat, s lám,

hiába minden erőfeszítés! Se ruhám, se cipőm,

mi testem, s lelkem örömére válna!

Nincs mód gyakran tiszta inget váltanom,

s nincs külön szobám sem, hol magamnak

vidám ura lehetnék, hogy ne kellene türnöm

a szegény-állapot orrfacsaró bűzét,

s vele-szült apró férgeket egyben;

- pedig ember vagyok én is, hidd el: igaz

ember! becsületes értelme apám és anyám

szomorú sorsának, akiknek csak a halál

juthatott igazságul, s ami számomra

örökségül maradt: lázadó öklöm, melyben

bánatuk, mint a tulipán, kivirágzik!

Forrás: Válasz 2. évf. 10. sz. 1935.