Nézd csak ezt a szépségesen fiatal, ezt a szőkehajú
hullát; mint nagy darab ékszer, úgy csillog ebben
a koporsóban! Mintha nem is volna halott,
hanem aludna csupán, olyan szelíd most.
De száján, mely tegnap még csengett, s mára elnémult,
ott fénylenek még az elcsattant csókok boldog rózsái,
a csöndes éjszakában.
Nézd, nézd csak az
arcát: látszik, kemény legény volt, -
csak a halál győzhette le nagyranőtt verekedéseit!
ne sirasd őt hát hiába: kék szemei immár örökre
lecsúkódtak, karja-lába nem hadonászik, nem
mozdulhat többé, s közönnyel várja, hogy daliás
testét, mely dobogó izgalmak tüzijátéka volt egykor,
megegye falánk gazdája, a föld, melynek
szerelméből fakadt e beborult világra.
Forrás: Válasz 2. évf. 10. sz. 1935.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése