I.
Rég nem voltam ilyen magamban,
mint e december délután,
mintha ágy volna csak, merő ágy:
ringat szobám.
Habos ágy… óriási bölcső
és benne én, a kisgyerek,
kebelre szomjazom, mely ajkamig hajolna
és úgy szoptatna meg.
II.
A vad az erdőn fátyolos szimattal
lép tört, eső-tompított lombon át,
egynek érzem magamat ím a vaddal,
nékem is ázott erdő a világ…
Be jó, egyedül lenni így magammal,
be jó, enyémnek tudni e szobát,
feledni a világot… szájjal, orral:
a künti lét mély rothadás-szagát…
III.
Tudom, nem jókedvében menekül
az ember barlangba vagy szoba-zúgba
s mondja: jól érzi magát egyedül,
körüllengvén önön meleg borúja…
Járkál egy keveset, aztán leül,
tünődik, olvas, ám azt is megúnja;
kérdez és mit se vár feleletül,
önönmagának egyetlen tanúja…
Forrás: Válasz 2. évf. 11. sz. 1935.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése