2019. nov. 29.

Móra László: A kenyér ünnepén




Emberhangyák nyüzsögnek szerte,
Aratnak hajnal óta már,
Aranyszedőknek szőnyegére
Tengersok kincset szór a nyár…
… Ma ünnepet ül a határ.

A munka zajlik egyre, egyre.
Az Égen itt-ott felhő ácsorog.
Kaszáknak édes pengéjére
A búza könnye rácsorog:
A sok kalász megtántorog…

Meghal, mint szent csatán a hősök:
Az emberért a porba hull…
Keresztre rakják s megfeszítik,
A szívét elszedik rabul,
S vérit fogyasztják balzsamul.

Keresztben már az évi termés.
Megáll a szorgos sok tenyér:
Letarlott földön ünnepoltár,
Rajt’ föld véréből nőtt kenyér…
Imádság-fénye Égbe ér.

Keresztben áll az égi termés,
A mindennapi kenyerünk,
Szegényes, tépett asztalunkra
Az Isten adja fel nekünk
És várja, hogy a szent kenyérhez
Méltók, - és emberek legyünk!

Forrás: Gyakorlati pedagógia 3. évf. 5. sz. 1937.

Rózsás József: Elesett hősök ébredjetek…




Ébredjetek, kik százezer csatában
Hiába haltatok meg e szent honért.
- Testvérek, hősök, katonák –
Tinéktek adjuk a babért!

Ébredjetek, ha majd az új csatákra
Szólít bennünket a rézkürtök szava.
- Testvérek, hősök, katonák –
Majd akkor jöjjetek haza!

Segítsetek a végső győzelemre,
Mert vagy ismét naggyá s boldog lesz honunk.
- Testvérek, hősök, katonák –
Vagy érte mi is – meghalunk!

Forrás: Gyakorlati pedagógia 3. évf. 5. sz. 1937.

Gyula diák (Somogyváry Gyula): A boldog szunnyadókhoz




Aludjatok, ti áldott szunnyadók,
Aludjatok, ti néma hadsereg.
Ringasson békén a távoli rög
S ne bántson a könny, mely értetek pereg.
Aludjatok nagy álmok álmodói:
a hősök álma mindörökre mély.
Csak simogasson e bús gügyögésünk
szelíden, mint a halk tavaszi szél.
Apák, fiúk, szerelmes vőlegények,
kik porladoztok, haj, sok éve már,
akik elé mennydörgő ágyúszóban
véres mezőkön toppant a halál,
aludjatok! – A szunnyadástok boldog,
mert csonttá-kövült bennetek az álom:
hogy diadalmas erős nemzet él
Kárpát ölében, a tiszai tájon.
Aludjatok csak, gácsországi holtak
s a Drina mentén szunnyadó bakák,
álmodjatok ott messze Moldovában
s az Alpeseknek örökös havában
magyar halottak: fiúk és apák.
Aludjatok csak, néma, szent hadak,
pihenni édes, haj, pihenni jó,
s a Piave, vagy a Visztula zúgása
éppúgy altat, mint a Tisza folyó…
Be jó tinéktek, hogy az agyatokban
megállt örökre az a gondolat:
hogy bárki győz a vées dáridóban
a magyar föld s a népe megmarad…

Mert jaj, miránk az élő magyarokra
özönnel hullt azóta minden átok
és nincs és nem volt olyan nemzedék,
mely ilyen véres Golgotákra hágott!
Nincs… nincs oly kín, mely ránk ne zúdult volna,
nagyobb gyalázat nem ért soha még,
van-e panasz, mely végig győzné jajjal
Jeremiás e szörnyű énekét?

De nem… nem csitt… hozzátok ne érjen
az égig érő búgó jajgatás,
csitulj panasz… a könny is lopva hulljon,
mert szent ajándék ez a szunnyadás,
mit Isten ád a halott katonának,
ki hűséges volt, bátor és derék
és könnyű szívvel vitte áldozatnak
pirosló vérét s drága életét.

Csitt, csitt panasz… nyugalmuk meg ne bolygasd,
a hősök álma mindörökre mély
és boldog, mert az Isten adta nékik:
hogy föl ne verje földi szenvedély,
se harangszó, se ágyúk orgonája.
De a könnycsepp s a síró anyaszó
belenyilallhat porladó szívükbe
s fölérezhet a boldog szunnyadó.
Azért csak csitt. Csak fojtva, lopva fájjon,
- hogy nincsen nálunk árvább a világon,
mióta ők, jaj, messze földeken
elnémultak s feküsznek jeltelen…
Aludjatok csak, boldog pihenők,
ringassanak szelíden, mint az álom,
idegen földek, távol temetők…

Forrás: Gyakorlati pedagógia 3. évf. 5. sz. 1937.

Pakots József: Két gyermek




Vérharmatos, messzi mezőkön,
Hol marsot dobol a halál, -
Tűzzel szívében, vassal kezében
Hős Varga Pál silbakot áll.
Szeme, lelke annyira éber,
Mintha nem is egy vón’, de száz –
Hős Varga Pál messzi mezőkön
Reánk vigyáz…

És jő a Feldpost. Írt az asszony:
„Én párom, értesítelek,
Tisztöltet mán a kis fiad is,
Mert megszületett a gyerek…
A szeme barna, haja szőke
S kegyelmedhez hasonlatos –
Sej, beszélni is fog talán már,
Mire az Isten hazahoz…”

Így a levél. Hős Varga Pálnak
Elönti szívét a meleg. –
Csukaszürke katonablúzán
Egy boldog könny végigpereg…
- Hejhó, be csudaszép az élet!
Hurrát kiált jó Varga Pál
S valamerre mereven nézve,
Haptákba áll és szalutál…

- Hejhó, be csudaszép az élet!
De mi mozdul most messze túl?
Hős Varga Pál lelke szemében
És gyorsan fegyverébe’ nyúl.
- Hajrá, ez fiam tiszteletére!
S a puska végén füst remeg –
S valahol  messze muszka földön
Árva lett egy másik gyerek…

Forrás: Gyakorlati pedagógia 3. évf. 5. sz. 1937.