2012. jún. 29.

Csicsada: Fűben

Vaszary János (1867-1939): Fekvő akt
(A kép forrása: www.kieselbach.hu)



ég kékjében lappang a nap
a fűben heverek kéjesen
a levegő rezeg, mint pókháló a szélben
és a felhőket nézem csendesen

(2012. jún. 29.)

Csicsada: Lidérc – (Geschwister)



kísért a gonosz,
már nincs álmom se nélküle,
kísért a gonosz,
már ébren se hagy békibe’

uralja álmom
rátelepszik minden gondolatomra
uralja álmom
megöli mindig hangulatomat

gonoszság élteti
kaján vigyor ül eltorzult arcán
gonoszság élteti
szó nem akad el hazug torkán

torz lett a lelke
leszívja mások energiáját
torz lett a lelke
hurcolja magával korcs igáját

gyűlölet élete
hömpölygő méreg ereiben
gyűlölet élete
hazugságot markol kezeiben

kísért a gonosz,
már nincs álmom se nélküle,
kísért a gonosz,
már ébren se hagy békibe’

2012. jún. 29.

Csicsada: Bódulat

Ilyés Márta: Befejezetlen ölelés
(A kép forrása: http://www.ilyesmarta.hu/)


S. Gy-nak

bódulat szállt meg, mi van velem?
ébren is álmodom, látom lelkedet,
árad bennem hiányod szüntelen,
szerelmünk tiszta volt, bűntelen.

kavarogva árad bennem hiányod,
azt a régi-régi csókod kívánom,
kapj fel, ölelj, emelj magadhoz,
régi szenvedéllyel omolj karomhoz.

2012. jún. 29.

Csicsada: Egyesülés

 S. Gy-nak


Simogat a kezem és a szemem
mint vízesés zúdulsz el érzelmeimen
mint lángcsóva ölelem tested körül
majd a víz és tűz csókban egyesül

2012. jún. 29.

Csicsada: Szívdobogás

Reinharz-Middendorf: Szívdobogás

S. Gy-nak

Remeg szívem: mi történt vele?
Bárhová lépek
bármit nézek
nem nyugszik
lobog szüntelen.

Bódító ez a sejtelmesség!
százezer voltom
talán kioltom
megnyugszik
ha összetör a messzeség.
2012. jún. 29.

Csicsada: Nincs felelet

 Aggod István festménye: Őszi búcsú

 S. Gy.-nak

Enyém voltál egyszer, de elvesztettelek,
jól teszem - hittem, s elengedtelek

ma már tudom tréfát űzött a szív
ha eszembe jut, újra gyötör a kín

visszafordítható az idő kereke?
kérdem, de nem jön erre felelet

2012. jún. 29.

Csicsada: Láttam

(A kép forrása: www.inmahai.de)

 S. Gy-nak

tegnap végre megtaláltalak, te ontottad szavaid,
szód fűzted szavamba, s felrémlettek régi napjaink

láttam lobogó hajad, göndör fürtjeid
rakoncátlan hajszálaid közt megbúvó szemeid

láttam arcod, gyöngéd pillantásodat
majd csukott szemed mögött a vágyadat

láttam mosolyod is elnémult ajkadon
egy pillanatra én is most néma maradok

láttam a pillanatot, ahogy közeledsz felém,
és az őrült szenvedélyt, ahogy ömlött belénk

2012. jún. 29.

Csicsada: Merengés

Budai László festménye: Ablak előtt
(A kép forrása: www.kubinyigaleria.hu)


  
S. Gy-nak

Tegnap felbukkant végre valaki,
s ma már megint nincs sehol...

De jó volt a múltról elmerengni ,
gondolatban oda ismét visszamenni.

Ó, mért nem tudom elfeledni
azt a régi-régi tegnapot

és Őt, kit tőlem elsodort az élet,
mégis rólam sokat gondolkodott.

Feltolulnak az emlékek bennem,
könnyebb volt eddig nélkülük...

Most, hogy újra visszatértek
sajgó szívvel, magányosan ülök.

Tegnap felbukkant végre valaki,
s ma már megint nincs sehol...

2012. jún. 29.

Csicsada: Sors


- Csaba fiamnak -


Élt egyszer egy fiú, barna és őzszemű,
a világról hitte még, hogy az gyönyörű.
Egyszer aztán a betegség megtámadta,
tizennégy évesen a reményét feladta.

Kifordult sarkából számára a világ,
már nem vette észre,hogy nyílik a virág.
Lelke meggyötört lett, a szeme bánatos,
Kedve már soha többé nem volt mámoros.

Kómából kórházba, onnan ismét vissza,
csontsovány teste csak a vizet szítta, itta.
Minden nap négy-ötször saját magát szúrta,
Mosolyát ez a kór örökre elfújta.

Nem tudott megbékélni ezzel a sorssal,
pedig az egész család mindig csak mondta:
egyél diétásan, időben szúrj, figyelj,
az egészségedre is te magad ügyelj.

Két évtized múltán, harmincöt évesen
egyszerre két infarktuson is átesett.
Élete hajszálon, de akarata erős,
Ám az Irgalmasok orvosa volt a hős:

halk szóval, szelíden, komoly szaktudással
életét mentette az őzszemű srácnak.
Stentet ültetett be az ő szív-erébe,
ezzel új reményt hozott az életébe.

Két hét elteltével forró májusnapon,
látászavara lett neki a motoron:
az előbb csak egy volt, most pedig már kettő,
- a napfényt sem zavarta meg kósza felhő -,

szeme előtt két tehergépkocsi réme,
gyorsan gondolkodott, közöttük elfér-e.
Majdnem sikerült, de ott csakis egy volt,
mely lábánál csattant, s a fiú már fenn volt

egy betonoszlopon, odáig felrepült,
azután hirtelen a földön elterült.
Összetörte ezzel tüdőt és bordáját,
a mentősök gyorsan tolták a hordágyát.

Hármas életveszély: szív, tüdő, cukor és
ráadásnak az összetört lábszár és térd.
Amputálás-veszély, de azt nem tehetik,
vérzékenység, gyenge szív miatt nem merik!

Megállt hát az intenzív orvostudomány,
csak a csoda segít, hallik a kommentár.
A fiúnak anyja őrület határán,
aggódik és szinte soha nincs magánál.

Imában kéri ott fönn a magasságost,
adjon még időt, ne vigye el őt már most!
Rohan és eteti, itatja, mosdatja,
nem lehet, hogy csak így gyerekét feladja.

Könyörgése az Úrhoz meghallgattatott,
a fiú túlélte és meggyógyulhatott.
Azóta éli a dolgozók napi életét,
tíz-tizenkét órában keresi kenyerét.

Születése napja ezentúl háromszor:
az igazi március tizedike volt,
második április huszonkilencedike,
mostantól: a május tizenkettedike.

 2008. ápr. 18.

Csicsada: Hegedűszó


- Dani fiamnak -
 

Fiam kezében hegedűvonó
felcsendül lágyan Rieding zenéje,
húron a dallam fel-felzokogó,
andalítja, simítja kedélyem.

Húzd, vonódat még bátrabban,fiú!
Csengjen, zengjen harsogva a zene!
Az ember sose lehet elég hiú,
törekedjen tökéletességre.

Mert kell a szó, a szép,az igaz, lágy,
de mikor megszólal a muzsikád,
anyád lelkét öröm simogatja
mosolyát zenéd újra kinyitja.

Lelke nem mélabús, ha sír a húr,
éppen átadja érzésnek magát,
a kedélyébe boldogságot fúr -
kinyílik neki akkor a határ.

Hát zengj, bongj, csendülj te bús hegedű!
Ha egyedül - akkor sincs egyedül
ha felcsendül a gyönyörű dallam,
az ember nem érzi magát bajban.

A zene kedvet ad, életérzést,
meglágyítja az emberi nézést,
ha dallam száll, minden oly gömbölyű,
hirtelen a világ oly gyönyörű.

Adj örömet hát embereknek,
muzsikálj sokat, csendüljön a húr,
és adjunk hálát a kék egeknek,
hogy tehetséggel áldott meg az Úr.

2008. ápr. 20.

Csicsada: Zongoraszó



Ha zongorámon felcsendül a dallam,
sosem érzem magam oly nagy bajban.
Andalít a zene, feldob a téma,
a billentyűn félreütök néha.

Örömzene hallatszik a szobában,
átlényegül a lelkem is Mozarttal.
Utána Beethoven Örömódája:
elkerül a búnak is a homálya.

Schubert dalocskái repkednek vígan,
- közben kertemben orgonák nyílnak -;
komor, felhős ég is megnyílik éppen,
kövér esőcseppek hullnak a térre.

Isznak virágaim, nárcisz, tulipán,
cinege csiripel a cseresznyefán.
Majd felébred szendergéséből a Nap,
ontja fára, fűre  a sugarakat.

Virul a kedve mindennek, mi csak él,
cicám, kutyám is a kertben útra kél.
Hemperegnek, kergetőznek vidáman,
mosolyt csalva arcára a családnak.

A zene szól, zongora hangja omlik,
a környezetem kedve nem hogy romlik,
ellenkezőleg! mosolyog minden kerek arc:
„Anyó zongorázik!” -  elül minden harc.

Nincs hát minálunk szinte soha nihil,
mert zeneszó csendül és  virág virít;
mert a lélek várja nagyon a csodát,
zeneszó űzi el lelkünk búját-baját.

2008. ápr. 20.

Csicsada: Egy orgonabokorhoz


Anya ültetett téged még réges-régen,
óvom minden töved, minden rezdülésed.
Belőle ez maradt, a te boglyas ágad,
és lelkedből-testedből  május virága.

Benned az Ő szíve, az Ő törődése,
évtizedek előtt volt már jövőképe:
szépítsd kertünket és adj örömet nékünk,
gyarapítsd májusban virágoddal létünk.

Most – annyi év után is – virágtengered
simogatja tavaszonként  a lelkemet.
Lila tengerben úszik kertünk széltében,
az ember gyönyörködik arra mentében.

Köszönöm, Anya, hogy gondoltál ránk régen,
hogy maradt belőled valami a létben!
Odafönn az égben, a csillagok felett,
mosolyogva nézz le,és küldj csókot nekem!

És te orgonabokor, ontsd virágod ránk
olyan sokáig, míg csak világ a világ!
Virágtengered lila színpompájával
Őrizze emlékét az  Édesanyámnak!

2008. ápr. 20.

Csicsada: Idill


Kiskertemben tulipán és vadrózsabokor,
közöttük számtalan kis élőlény kóborol.
Illatuk odavonz méhecskét és sok lepkét,
látványuk visszaadja az emberek kedvét.

Sünmama bóklászik az öt-hat kicsinyével,
élőlény közelükben csöndben, félve lépdel.
A kis sünikék ismerkednek a világgal,
talán beszélgetnek is a sok-sok virággal.

Panka-kutya szaglászik, rögtön mamát játszik,
- közben orrba legyinti őt egy nagy jácint –
kissünöket oltalmába akarja venni,
de mamájuknak ezzel ő nem tud jót tenni.

Sünmamánk tereli, óvja népes családját,
jól megszúrja tüskéjével kutya-barátját.
Panka belenyugszik, hát feladja ötletét,
anyó karjába kapja az ő kis ölebét.

Amott meg fekete-fehér cicák hada,
- a házból kihallik a hegedűszó dala –.
Virgonc kergetőzésbe fog az állatsereg,
cica, kutya a fűben boldogan hempereg.

Kell ennél szebb egy napos vasárnap délután,
mikor kinn a család a kertben ebéd után?!
Béke, nyugalom árad minden élőlényből,
sütkérezik, erőt gyűjt mind’ a Nap fényéből.

 2008. ápr. 20.

Csicsada: Idill


Kiskertemben tulipán és vadrózsabokor,
közöttük számtalan kis élőlény kóborol.
Illatuk odavonz méhecskét és sok lepkét,
látványuk visszaadja az emberek kedvét.

Sünmama bóklászik az öt-hat kicsinyével,
élőlény közelükben csöndben, félve lépdel.
A kis sünikék ismerkednek a világgal,
talán beszélgetnek is a sok-sok virággal.

Panka-kutya szaglászik, rögtön mamát játszik,
- közben orrba legyinti őt egy nagy jácint –
kissünöket oltalmába akarja venni,
de mamájuknak ezzel ő nem tud jót tenni.

Sünmamánk tereli, óvja népes családját,
jól megszúrja tüskéjével kutya-barátját.
Panka belenyugszik, hát feladja ötletét,
anyó karjába kapja az ő kis ölebét.

Amott meg fekete-fehér cicák hada,
- a házból kihallik a hegedűszó dala –.
Virgonc kergetőzésbe fog az állatsereg,
cica, kutya a fűben boldogan hempereg.

Kell ennél szebb egy napos vasárnap délután,
mikor kinn a család a kertben ebéd után?!
Béke, nyugalom árad minden élőlényből,
sütkérezik, erőt gyűjt mind’ a Nap fényéből.

 2008. ápr. 20.

Csicsada: Születésnapra


Születésed napján az az én kívánságom,
a Jóisten életedben téged megáldjon.
Legyen sok öröm mindig hétköznapjaidban,
legyen sok illatos virág ablakaidban.

A siker elérjen, a gond, bánat kerüljön,
arcod a boldogságtól mindig csak derüljön.
Kívánságaidat sorban valóra válthasd,
étel-ital is érje el az éhes szádat.

Legyen munkád, mi örömet ad néked,
de legyen szórakozásod is minden héten.
Családodat becsüld, mert ők is érted vannak,
hiszen nem  kell sokkal nagyobb gazdagság annak,

akinek szerető rokonságban van része,
ne legyen széthúzás, legyen ott mindig béke.
Egészségre ügyelj, az a legnagyobb kincsünk,
ha az megvan, kevésbé érezzük a „nincsünk”.

Ne kergess nagy, elérhetetlen álmokat,
akkor csak egyre nagyobb gond nyomja válladat.
Maradj te mindig a realitás talaján,
akkor meglelheted a boldogság madarát.

Az pedig nem más, mint a munka és egészség,
empátia-készség, és kerül a nyerészség’,
tapintat és segítség a rászorulóknak,
bőven ontsd mindenki felé a sok jó szódat.

Ebben a szellemben élni egész életet,
nagyobb óhaja embernek  ma nem is lehet.
Kívánok szeretettel ehhez neked  erőt,
földi életedben pedig még sok-sok időt.

2008. ápr. 20.

Csicsada: Névnapi köszöntő


- Csilla lányomnak -


Neved napján köszöntelek én téged,
eredetéről itt egy kis történet.

Legelőször ezerhétszáznyolcvannyolcban
említi Dugonics András:  Etelká-ban.

Csilla a Scilla növénynemzetség tagja,
a csillagvirágnak magyar változata.

Nyelvjárási szóban jelentése: gyékény,
- e magyarázat engem  nem hagy még békén -,

gyéren növő sás, a nád gyenge hajtása,
ennyi  botanikai magyarázata.

Neved  csillag szóból írói alkotás,
Vörösmarty Mihály alkotta, ki más?!

Ennyi hát a története e  szép névnek,
Viseld egészséggel és nagy büszkeséggel.

Kívánok ily rendhagyó módon szép napot,
élethosszig még sok-sok boldog névnapot.

2008. ápr. 20.

Csicsada: Üzenet



Csendes magányomban rád gondolok éppen,
és nagy szeretettel írok neked szépet.
Elküldöm a szívem minden melegségét,
hogy árasszon el téged és vigyen neked békét.

Szíved mindig csak örömmel legyen tele,
életed párja legyen örökre veled.
Gondolj néha ránk is, a tágabb családra,
Anyókád szíve-lelke már csak ezt kívánja.

(2008. április 20.)

Csicsada: Üzenet


Régóta merő jaj csak a szavam,
nem hallod mégsem, zakatol agyam,
kiáltás mind’ megnyilvánulásom,
lelkierőm már ott a határon.

Félek, hamar eljön a pillanat,
mikor végleg elhagyom magamat,
erőm véget ér, szívem meghasad,
nekem már a végső bánat marad.

Kiált minden betű figyelemért,
üvölt sok pillanat szeretetért,
tombol a vágy még a szép holnapért,
sikít a jaj-szavam már mindenért.

Nem mentség távolság, mely elválaszt,
ahhoz, hogy meghalljad az anyádat,
hogy várja epedőn szíved nyitját,
mikor érted meg már szíve titkát.

Nincs már se hétköznap, se egy ünnep,
mi egoizmus nélkül hozna össze minket,
egyik itt eszik, másik ott hever,
a harmadik épp unalmat terel.

Évek óta hangot nem merek ejteni,
érzékeny lelkedet csak nem megsérteni!
gondom, bajom, véleményem bennem reked,
én nem értem ezeket a gyerekeket!

E koromban én még a hegyet áthordtam,
fáradtság ellenére sokat kacagtam,
és ti? csak a panasz, a magad-bajai,
nem vagy képes a másét is meghallani.

Idegenekkel osztom én meg lelkemet,
még jó, hogy olyan sokan vannak, kellenek;
örökké segítő kezemért hálából
kihúznak ők mindig a lelki csávából.

De hol a család? közel, mégis oly távol,
pedig az ember gyereke éljen bárhol,
szülője jaj-szavát kellene, hogy hallja,
vigyázz! a sors már a végső szálat varrja.

Negyediknek mindig zárva az ajtaja,
nem jön ki közénk, ő mindig csak hallgatag,
megbántotta szívem, örökre megfagyott,
jöttére énekszóm már végleg elhagyott.

Hármótoknak szól ez,nem csak egynek,
mind csak magatoknak tesztek-vesztek,
széthullott minden, de tán van remény
gondoljátok át… hátha jön levél.

2008. ápr. 20.

Csicsada: Szemrehányás

!

Csöpögnek a csapok másfél éven át,
szélvihartól a tetőben nagy lett a kár,
elnézi mindegyik, nem az ő baja,
nem nyílik ki mégse szülője ajtaja.

Repednek a falak, a vakolat lehull,
anyóban a remény már teljesen kihunyt,
hogy talán holnap jönnek segítő kezek,
hát hiszen van neki éppen három gyerek.

De bizony a remény már csak remény marad,
nekiáll ő maga vakarni a falat,
tüdeje sípol, a szíve már ki-kihagy,
nem bírja ereje, már teljesen kivan.

Feladja és álmodik összefogásról,
egy régi-régi, mesebeli családról,
hol még a gyerekek a fáradt szülőkhöz
elmentek; csak nektek nincs soha időtök!

A mese véget ért, befejezés ennyi,
leül hát a bús anya egyedül enni,
étvágya nincs ugyan, de még élni akar,
lelkében örömet egy nagy felhő takar.

2008. ápr. 20.

Csicsada: A természet dicsérete



Hát miért mindig csak búslakodni?
a szépeket kéne észrevenni!
Annyi van, ami még csodálatos,
kinn a kertben minden varázslatos.

Ki a természetbe örömekért!,
a fa is hálás a köszönetért,
ontja rügyét és termi gyümölcsét,
nekünk adja bizony minden kincsét.

A madárkák: cinege és fecske,
visszatérnek évente is a kertbe,
trillájuktól hangos a környezet,
hallgathatjuk a madár-éneket.

Katicák szállnak margarétákra,
méhecske, dongó a kardvirágra,
harkály kopácsol szorgosan a fán,
tarka pillangó libbent el, de kár!

A látvány gyönyörű, csodás idill,
jó az embernek ez a kis nihil
a kertben, a meleg napsütésben,
feltöltődik a látvány gyönyörében.

Ember! Légy sokat a természetben,
bús napokra fényt hoz lelketekbe
a virágok színpompája, a fák…
ezt kihagyni az életünkből: kár!

 2008. ápr. 20.

Csicsada: Égszakadás



Haragos az ég, a tyúkok elülnek,
Csillaghegy fölött komor felhők gyűlnek.
A kerti nagy fenyő is derékig hajlik,
A magasból gonosz mennydörgés hallik.

Esti sötétség lett kora délután,
levelek reszketnek fázósan a fán.
Rohan egy ember, a nyakában orkán,
félelmében a hang megakad torkán.

Dörrenés bombázza az egész tájat,
Meg is rázkódtatja a szomszéd házat.
Villámok cikáznak a kertek felett,
vérvörösre festik a megnyílt eget.

Hirtelen megnyílik az ég csapja,
egy férfi kalapját a szél felkapja...
repíti fel, egy magas tölgy hegyébe,
majd visszapottyan elázott kezébe.

Leszakadt az ég, az eső mint függöny,
búsan hajladozik egy szagos bükköny.
Siratja fészekrejtő kis ágait,
közte bogárka álmodja vágyait.

De nem hogy a vihar csendesülne,
és végre az ember is szenderülne,
erősebb a zaj, kopog minden ablak,
a párkányon nagy jégdarabok vannak.

Fehér jéglepel borítja a füvet,
az aranyeső ága is már csügged,
a fa alá barackfavirág potyog,
ilyen időben a harkály se kopog.

Az égen varkocsforma fehér fonal,
furcsa képződmény, az egy felhővonal.
Villan a vaku, a fotó elkészült,
e ritka jelenség képe sikerült.

Kókad minden bokor, fa, kerti virág,
megbolondult már ez az egész világ.
lágy tavaszi eső tenne jót nékünk,
orkán helyett máskor inkább azt kérünk!

Sose látott tornádó és az orkán
- félelmetes! gombóc az ember torkán -
ismeretlen volt a Kárpát-medencében,
mind sűrűbb vendég éltünk menetében.

Így történt ez év április havában,
felötlik egyre az ember agyában,
hogy sikerült Földünket tönkretenni,
jó lenne józan eszünk’ elővenni!

 2008. ápr. 21.

Csicsada: A jó szomszéd



- Sándor úrnak -

Hol volt, hol nem volt, élt egy HÉV-vezető,
Úgy hívták, hogy Sándor, nagy kertészkedő.
Szomszédunk lett, ennek már negyven éve,
ezt felemlegetni tán nem is kéne.

Egy kislány lepkés grundján építkezett,
hol a lány oly sok pillangót kergetett.
Oda a virágos, kalandos csodarét,
már látni is a szomszéd ház tetejét.

Vidám egy ember volt ez a Sanyi szomszéd,
jó szíve arra is rávitte őt még,
hogy a kezdőtőkét bemutatásra
a lányéknak rendelkezésre bocsássa,

hogy a házvétel, három gyerek mellett
- a régi egyszobás romos ház helyett –
szülei egy bankkölcsönt kaphassanak,
és háromszobás otthont felhúzzanak.

Sándor úr ezt önként felajánlotta,
így a kislány sorsát meghatározta.
Omlott a régi fal, nőttön-nőtt az új,
az öt fős családban nagy- nagy öröm dúlt.

Bizalmánál csak kedvessége nagyobb,
mindenki előtt emel ő kalapot,
köszönésben megelőzni nem lehet,
szeret az utcában minden gyereket.

Kertjében tyúkocskák, kisliba, kakasok,
repülnek feléjük jobbnál-jobb falatok.
Hajnalban vekker nélkül is felébredünk,
kakaskái korán énekelnek nekünk.

Kertjében zsálya, rózsa és szarkaláb,
szekfű, trombitavirág és tulipán.
Muskátli ablakában, lépcsőjén kaktusz,
egy valami hiányzik tán, csak a bambusz.

Virágillat-felhőben úszik a kertje,
szinte eltűnik Sándor úr is benne,
csak hangját hallani, meg a csoszogását,
„jó napot,szomszédasszony” átszólását.

Eljárt már az idő szomszéd úr felett,
a kislány is már jóval ötven felett.
Sándor úr jóságát el sose felejti,
reméli,hogy Isten sokáig élteti.

 2008. ápr. 21.

Csicsada: Vígasztalás






- Patríciának -

Fel a fejjel kislány, most nehéz, tudom,
átéltem én is ezt, neked megsúgom;
ezért rád most szomorú szemmel nézek,
ismerem az érzést és veled érzek,

mert bánt, hogy a sors téged sem kímélt meg,
fiatalon sok bánatban volt részed.
De nézz csak rám, kimásztam minden bajból,
tudom, nálad sincs hiány akaratból.

Nem vagy egyedül, sokan vagyunk veled,
én is - tőled mégoly távol is legyek -;
ott a család, a barátok tömege,
tudd, hogy szeretnek téged az emberek.

A múltból ápold a szépet, és a jót,
oszd bátran mindenki felé a szép szót;
lásd, a gyötrelem is fog halványulni,
tanuld meg a Napot is észrevenni.

Hátra csak emlékezz, de nézz előre,
meglásd, boldog leszel te egy-kettőre!
Kacagj a hajnallal, mosolyogj az éjjel,
ne rombolja semmi jókedved széjjel.

Eddig is szépen megálltad a helyed,
erre predesztinált neveltetésed.
Mit otthonról kaptál, jó szót és hitet,
a szép szavak magja benned kikelt.

Tanulj a madártól vígan dalolni,
dal tud igazán a szívig hatolni;
őrizzed tovább a szeretet lángját,
családtól, baráttól így kapsz majd hálát.

Te is tudod már, az egészség nagy kincs,
megtanultad fájón milyen az, ha nincs.
Vigyázz hát tiédre, óvd mindenképpen,
akkor nagy baj nem lehet, hidd el nékem.

Intelligens vagy, meg szép és fiatal,
Megtalál a Kék Madár majd, ha akar!
Egyszer csak ott terem, tudom és hiszem,
csak észre kell venned és kész a siker.

Kívánok madárfüttyös reggeleket,
napsugaras, vidám, munkás deleket;
sok baráti körben töltött délutánt,
aztán szép álmokkal teli éjszakát.

2008. ápr. 25.

Csicsada: Vágyakozás



Csillagfényes éjszakában vagy forró napsütésben
kéz a kézben andalogni a szerelem tüzében
szerető és hű társammal, az volna ó, be szép,
de őt sír takarja, száját nem hagyja már el beszéd.

2008. ápr. 25.

Csicsada: Emlékezés


- Férjem emlékére -


Mért oly kegyetlen az élet, mért tette ezt velem,
hogy negyvenévesen elvette tőlem kedvesem?
Mért nem láthatja felnőni hőn szeretett fiát,
kire oly nagyon vágyott, és olyan későn talált?!

Büszkesége volt, élete öröme, értelme,
szöszke kisfia kacagása lelke élelme.
Sose fárasztotta őt, mindig csak okította,
gyengéden szép szóra, szeretetre tanította.

Aztán a gyermek három és fél éves korában
bekövetkezett apácska kegyetlen halála.
Pillantása utoljára egy kis képre esett,
hol párja tartja karján a szeretett gyermeket.

Búcsúzott tőlünk kínok közt is örök-szeretve,
családja jövőjéért halálán is remegve,
végső búcsúpercén otthon jelt is adott nekünk,
majd utoljára rebegte el halkan a nevünk.

Bad-Münster am Steinben történt ez a tragédia,
siratja hűséges párja és nagyra nőtt fia.
Emléke sosem halványul, örökre bennünk él,
és fia viszi most már tovább családi nevét.




    2008. ápr. 25.

Csicsada: Ügetőverseny



„Bitte zur Parade!”… „Fogatok a rajthoz!”
a verseny szelleme hajtókat felajzott.
Harsog a hangszóró szerte az Ügetőn,
izgatott  lovak csapata a sulkyk előtt.

„Teilnehmer…ab!” indul a mezőny szaporán,
tolong a sok fogat, egy lány pálya falán.
Nyit majd, csak vár a kedvező pillanatra,
általában  lovát ő okosan hajtja.

Pata dobban, sörény lobban, feszül a szár,
lelátón a tömeg győzelemért kiált.
Nagy küzdelemben egyik másikat bezár,
egyszerre  elsötétül a látóhatár.

Hé!..., gyí!..., gyerünk ügess,szedd lábad szaporán!
bíztatja a hajtó kedves versenylovát.
A paták dobognak, sörények repkednek,
porfelhőben úszik most minden Badenben.

A mezőny szétszakad, elhúzott az élboly,
Némelyik nézőt már elkapta a téboly.
Paripák habzanak, orrlyukuk kitágul,
szőrük merő tajték, a szívük kitárul:

az utolsó hatszáz… már a fordulóban,
az egyik ugrott, hát diszqvalifikálva.
Csökken ezzel az esélyesek száma,
célfotói döntés soha nincs kizárva.

Prüszkölve, zihálva, utolsó erővel
célba ér a hármas hatalmas előnnyel.
Szurkolók egy része csalódottan legyint,
másoknak sikerült  fogadása megint.

Poroszkálva fordulnak  győztesek vissza,
hogy tiszteletkörüket lovuk  lefussa.
Fáradt a versenyló, boldog a hajtója,
győzelmükért jutalom répa és kupa.

2008. ápr. 13.

Csicsada: Megszállottság



- Csillovásznak -


Él egy leány messze a távolban,
kiskorától kezdve megy az istállóba.
Cipeli a terhet, ápolja a nyerget,
Naponta egy egész ménest kerget.

A hajnal fenn éri, az éjjelt száműzi,
ha kancája éppen kiscsikóját elli.
Ilyenkor a lánynak szalma a párnája,
melege cicája és az istálló párája.

Aggódik szüntelen, a lovak az élete,
ha betegek, szép szeme könnyel tele.
Nem eszik, nem iszik, csak orvosra telik,
lova pedig hálából neki hangosan nyerít.

Rebecca… Flory… és még sorolhatnám,
élete értelmét lánykámnak lovacskái adják.
Nem pihen, nem vigyáz ő saját magára,
Értelmét csak a lovakban látja a világnak.

Lovait ápolja, keféli, szemével is simít,
Patkol mint egy férfi, répácskát is aprít.
Kényezteti lovait, takarja és védi
edzésben tartja Rebeccát és Floryt.

Rebecca, a kanca… az örök rebellis,
csipked, rúg, harap, néha nagyon raplis.
Mégis nagy kedvence ő a lánykámnak,
Nem adná őt oda soha más gazdának.

Flory, a négyéves kanca, a Szépség,
Maga a kecs, a báj, a kellem, a szelídség.
Kapja lánykámtól sűrűn a csókokat,
Szakértő szemektől lováért bókokat.

Ha ez az élet kell neki, ám legyen!
De ne felejtse el, néha azért egyen!
Szíve mosolyog, ha előtte a karám,
A nap is ragyog ilyenkor az istálló falán.

Leírtam hát Csillovász lánykám életét,
trágyázás, tréning, hajtás, verseny, etetés.
Nem esik soha nehezére a hajnali kelés,
lovas álmából az új nap hoz lovas ébredést.

Adjon az Isten lovacskáival sok szép percet,
ha kérhetem, azért jóval kevesebb terhet.
A férfiak kidőlnek mellőle, olyan munkabírása,
kérlek Istenem, szája soha ne álljon sírásra.

2008. ápr. 12.

Csicsada: Álmodozás



- lánykámnak -
 
   Lehajtom a fejem, szemem könnyel tele,
          Állok az ablakban, mért nem vagyok veled?!
Nyelem a bánatot, szívem burka reped,
   Yoyózik a gyomrom, szédül már a fejem.
Oda, a távolba én olyan ritkán megyek,
   Miért is nincs nekem veled közös telek?!
 
         Csak egy kicsit közelebb! gondolom megint,
                 Sok apró virág… tavacska… hol pillangó kacsint.
          Ilyennek álmodom, de kezem máris legyint,
      Cseresznyefa ága közben arcomba suhint.
       Soha nem adom fel, képzeletem így hevít,
         Ilyetén álmodozom rólunk…Isten tán segít.

2008. ápr. 12. 

Csicsada: Bíztató



- Dánielnek -

Úgy érzed, életed most talán sorsforduló előtt áll,
de sulkyd előtt Krieau-ben még Tara Mystére vár,
hogy repüljön veled tán utolsó versenyeden – vele -,
mert munkádat mostantól már más istállóban teszed.
 
Nagy út van mögötted, erőd, tudásod beadtad,
az elismerést, dicséretet bőven learattad.
Ne változz! Dolgozz, élj jelen tudásod szerint,
meglásd, jön a siker ott is érdemeidért megint.
 
De most még koncentrálj a vasárnapi versenyre,
becsülettel hajtsd végig Tara Mystért jó helyre.
Tudod, számomra nem fontos maga a győzelem,
a fő, hogy a célba mindketten egészségben érjetek.
 
E szavak kísérjenek tovább az utadon,
én bizalommal fogom kísérni a futamod.
Szívemből kívánok becsületes versenyt,
és ha lehet, hát egye fene… nyerd meg!

2008. ápr. 12. 

Csicsada: Egyedül



Egyedül, egyedül,
egy életen át egyedül…

Egyedül hálni,
egyedül kelni,
egyedül nevetni,
egyedül sírni,
egyedül dicsérni,
egyedül büntetni,
egyedül nevelni,
egyedül leválni,
egyedül elválni,
egyedül örülni,
egyedül bánkódni,
egyedül aggódni,
egyedül bíztatni,
egyedül loholni,
egyedül pihenni,
egyedül, egyedül
egy életen át…
fáj!
 
(2008.03.27.) 

Csicsada: Gyerekeimnek



Bensőmben forr, tombol a vágy
utánatok, ti drága sarjaim,
és közben némán mardos a vád,
mégis: nyújtom felétek ölelő karjaim’.
 
(2008.03.27.) 

Csicsada: Lélekhang



Hozzátok menekülök fák, virágok, állatok,
ti mindig mellettem álltatok;

lelkem máshol már békét nem talál,

érzem, nyalogatja talpamat a halál.
 
(2008.03.27.) 

Csicsada: Úgy fáj!...


 
Úgy fáj!…
Hol vagytok régi szép napok,

meleg családi élet,

hol vagytok régi jó barátok?

Hiányoztok nékem!

Úgy fáj!…
 
(2008.03.27.) 

Csicsada: Érzések

 
Lelkem már csak sírásba fullad,
kiégett belőlem minden érzelem.

Szívem örömre már sose gyullad,

nincs már jövőm itt énnekem.
(2008.03.27.) 

Csicsada: ***-nek



Táplálékunk régen egy volt,
majd összehozott minket az élet,
szép volt veled az iskoláskor,
de te megtagadtál! tejtestvérem!

Ez nekem fáj, éget és gyötör,
Míg élek, hiányzol nekem!
Majd egyszer… talán… te is rájössz?
Igen, de nehogy túl késő legyen!

2008. márc. 26.

Dékániné Máthé Mariska: Gyermekemről




Lágy puha pihés s milyen szépen szőke
Hajad hullámos selyme kicsikém!
Mosolyogva, égi meleg fénnyel csillan
Szemed barna bogara.
Rubintos csipkés vidám vonalban ívlik két ajkad
Csiga szarvától vette a mintát
Kis kezed ujja.

Nekem mindig ezer tavasz hinti,
Nyitja s nyújtja virágát, bódító báját,
Mióta parányi lábad tipeg, jön-megy,
Felém ha rebben.
Szívemben a régi boldog álmok
Színes, szent tüze lebben.
S íves szivárványú, szelíd béke kél.

És büszke alázattal áldom az Urat, Érted,
Hogy Gileád balzsamából írül –
Szívemből szívemre küldött s megengedte,
Hogy enyém, általam, tőlem lehessél.

(Forrás: Vasárnapi Újság 1859.)

Verlaine Paul: Naplemente

Georg-Kurt Müller festménye
(A kép forrása: www.kunstnet.de)


Hűs esthajnali
fényt a róna kap,
immár hajlani
kezd s borong a nap,
búm halk ajkai
hűs dalt zsonganak,

mely ringatva rí,
míg borong a nap.
S bíboran, busan
mint most a homok-
rónán nap zuhan,
furcsa fantomok:
száz álmom suhan
s tűnik és lobog,
mint most a homok-
rónán nap zuhan...

(Ford.:
Tóth Árpád)

Baudelaire Charles: Az ellenség

Leonie M.: Lelki fájdalom


Ifjuságom sötét, fekete zivatar volt;
csak néha láttam egy kivillant sugarat.
A villám és a szél ellene tépve harcolt,
hogy kertemben piros gyümölcs kevés maradt.

S elértem végre így a Gondolatnak őszét;

most kéne fogni már ásót és gerebent,
s amit gödrösre túrt s úgy hányt a zord eső szét,
mint sír-vájt temetőt: ágyakká töltenem.

S ki tudja, misztikus erőit hátha majdan

ép e, vad part gyanánt vízmosta, roncs talajban
leli csodálatos álmom: az új virág? -

Óh, kín! óh, fájdalom! - Létünk az óra őrli

s a sötét Ellenség, amely szivünkbe rág,
vérünkből szív erőt, élni és nagyranőni.

(Ford.:
Babits Mihály)

Rimbaud, Arthur: Ofélia


Nana Ellen: Ophelia
(A kép forrása: www.fotocommunity.de)
 


1
A hűs, sötét habon, hol csillag alszik este,
fehér Ofélia, mint egy nagy liliom,
lassan leng tova, bő fátylai közt lebegve.
S hallalik zengenek a messzi csaliton.

Ím ezredéve már, hogy Ofélia sápadt
árnyként bolyong a nagy fekete folyamon.
Ím ezredéve már, hogy szelid tébolyának
borzong románcain az esti fuvalom.

Mellére szél simúl hűs csókkal és kibontja,
mint pártát, habokon hintázó fátyolát.
Vállára fűz borúl borzongva és zokogva,
s áthajlik álmodó nagy homlokán a nád.

Körötte suttogón a vízirózsa rebben.
Egy-egy fészket riaszt az alvó nyírfalomb
ága közt néha, hogy szárnyak nesze remeg fenn.
S az arany csillagok rejtelmes dala zsong.

2
Sápadt Ofélia, mint a hó színe, oly szép,
meghaltál, gyermekem, a folyam elrabolt.
Mert füledbe a szél, amint betört a norvég
hegyek felől, a vad szabadságról dalolt.

Mert titkos fuvalom suhant, hajad cibálva,
merengő lelkeden furcsa zsivajjal át,
hogy fák panasza közt, éjszakák sóhajára
meghallotta szived a természet szavát.

Mert megtörte dühös hörgésével a tenger
oly lágy, oly emberi leányka-bájodat,
s mert lábaidhoz ült egy áprilisi reggel
némán, szegény bolond, egy sápadt szép lovag.

Szabadság, vágy, egek: szegény őrült, mily álom!
Megolvadtál hevén, mint hó a láng felett.
Elfulladt a szavad a roppant látomáson.
- S a szörnyű Végtelen megölte kék szemed.

3
S a költő szól: bolyongsz, csillagsugárban, este,
keresve, hol van a hajdan szedett virág;
s ő látta a vizen, fátylai közt lebegve,
mint nagy liliomot, fehér Oféliát.

(Ford.: Rónay György)

Verlaine Paul: Az én meghitt álmom

Álom - T. de Lempicka másolat 1998.
(A kép forrása: www.hit.bme.hu)


E furcsa álom gyakran s mélyen talál sziven
egy ismeretlen nőről, kit szeretek, s szeret,
s kit ízig ugyanegynek sohasem ismerek,
és soha csupa másnak, s szeret s megért hiven.

Óh, ő megért hiven s csak ő látja, igen,

hogy átlátszó szivemben zord talány nem mered,
ó jaj, csak ő, s könnyétől, mely lassan megered,
izzadt és halvány orcám megfrissül szeliden.

Óh, barna? szőke? vagy vörös tán? - nem tudom,

s neve? - emlékszem erre, zengő és lágy nagyon,
mint bús kedveseké, kiket száműz az Élet;

nézése úgy borong, mint szobrok hűs szeme,

s bús hangja mintha halkan, távolból zengene,
mint lágy szók reszketése, mik már hallgatni tértek.

(Ford.: Tóth Árpád)

Ruttkai Éva & Latinovits Zoltán: Hol van az a nyár

Kulka János: Ki nem mondott szó

Presser Gábor: Ugye ott leszel

Kulka János - Halleluja


Baudelaire, Charles: Kapcsolatok


Virágok a vízparton Poll Hugó (1867 - 1931)



Templom a természet: élő oszlopai
időnkint szavakat mormolnak összesúgva;
Jelképek erdején át visz az ember útja,
s a vendéget szemük barátként figyeli.

Ahogy a távoli visszhangok egyberingnak
valami titkos és mély egység tengerén,
mely, mint az éjszaka, oly nagy, és mint a fény,
egymásba csendül a szín és a hang s az illat.

Vannak gyermeki húst utánzó friss szagok,
oboa-édesek, zöldek, mint a szavannák,
- s mások, győzelmesek, romlottak, gazdagok,

melyek a végtelen kapuit nyitogatják,
mint az ámbra, mosusz, tömjén és benzoé:
test s lélek mámora zeng bennük ég felé.

(Ford.: Szabó Lőrinc)

Rimbaud, Arthur: Az első este





A fotelben ült, neglizsében,
s az ablakhoz kaján fejek,
nagy fák dugdosták indiszkréten
egész közel a szemüket.

Félmeztelen helyezkedett el
s összekulcsolta a kezét.
Kis lába fázós élvezettel
nyúlt a földre, s szép volt, de szép.

Néztem, hogy röpdös a hajában
egy kis sárga sugár vidám
pillangóként s a mosolyában
s a keblén: légy a rózsafán.

Megcsókoltam finom bokáit.
Ő fölényesen kacagott;
hangja úgy trillázott, sokáig,
mint eltört üvegdarabok.

A kis láb ijedten huzódott
az ing alá: "No, ne bomolj!"
Ha megbocsátotta a csókot,
a gúnykacaj se volt komoly.

Szeme hogy dobogott szegényke,
amikor lezárta a szám!
Ő kényeskedve húzta félre
a fejét: "Ez sok, igazán!

Úgy látszik, jó lesz tudnod, úrfi..."
De csók következett megint,
s ő nem bírt többé haragudni
s nevetett, most már szív szerint...

Fotelemben ült, neglizsében,
s az ablakhoz kaján fejek,
nagy fák dugdosták indiszkréten
közelre sóvár szemüket.

(Ford.: Szabó Lőrinc)

Verlaine, Paul: Őszi chanson


Stephanie-Zobrist: Ősz
(A kép forrása: www.artoffer.com/Stephanie-Zobrist/Galerie)



Ősz húrja zsong,
jajong, busong
a tájon,
s ont monoton
bút konokon
és fájón.

S én csüggeteg,
halvány beteg,
mig éjfél
kong, csak sirok,
s elém a sok
tűnt kéj kél.

Óh, múlni már,
ősz! húllni már,
eresszél!
Mint holt avart,
mit felkavart
a rossz szél...

(Ford.: Tóth Árpád)

Baudelaire, Charles: Előhang


Butaság, kapzsiság, tévelygés, ferde vétek
oltja testünkbe és lelkünkbe mérgeit;
s mint koldús éteti öntestén férgeit,
mi éppen úgy vagyunk sok drága búnknak étek.

És bűnünk mind makacs, igaz bánatra gyáva;

ki gyón is néhanap, jó zsíros bérre vár,
aztán vigad megint, nyakig hadd lepje sár,
s lemosni mocskaink csak ronda könny a láva.

Párnáján ringat a fő-fő Varázsló-isten,

a Sátán s álmot ád, mely romlással marat,
s a gazdag, tiszta érc, a híres akarat,
párává lobban el az alkimista-üstben.

Az Ördög dirigál, rángatva rossz fonálunk!

Ki enyhülést akar, a rondaságba váj,
s mindennap közelebb az alvilági táj,
hová egykedvüen, bűzös homályba szállunk.

Mint züllött részeges, ha némi női roncsot,

vánnyadt keblű lotyót csókol és belemar,
titkos, futó gyönyört mi úgy falunk hamar,
facsarva lázasan, mint egy avítt narancsot.

Mint milliónyi nyű, bennünk bozsogva rajzó,

agyunkat démonok raja lepi tele,
s ha lélekzik tüdőnk, Halál zuhog bele,
mint láthatatlan folyó, s zúgása tompa jajszó.

Torz kéj, gyújtogatás, vad méreg, sanda penge

ha víg ábráikat eddig nem hímezék
sorsunk hétköznapi, komisz vásznába még,
azért van, jaj, csupán, mert lelkünk tettre gyenge.

De túl a párducok, sakálok s mind a hitvány

keselyűk, skorpiók, majmok s kígyók körén,
mely itt nyög, bőg, röfög, kúszik, megannyi rém,
bűneink átkozott állatkertjét rutítván,

van még egy - ily csufat, gonoszt s szennyest ki látott?

Ez, bár alig mozog és ordítani rest,
romokba döntené a földet örömest,
s ásítva egy nagyot, benyelné a világot:

az Únalom! - szemén rest könny ragyog kövéren,

huká-
t pöfékel és bitók felé mered:
finom szörny! ugye őt te is jól ismered,
én álszent olvasóm - képmásom - bús fivérem?

(Ford.: Tóth Árpád)