- Fordította: Bor Ambrus. Magvető Könyvkiadó, 1972. –
Mintha tussal öntötték volna végig. Vállától a cipőjéig fekete. Mindkét keze zsebben. Teenager-állás, hányaveti, a dolgokat már eleve lemért állás. Ilyennek mutatja Siegfried Lenzet Werner Rebhun kitűnő fotója az 1968-as német kiadás borítóján. Sem fiatal, sem öreg, hanem az orr körüli árkok keserűségével a kettő együtt: az életre emlékező, az életnek induló.
Már megírta főművét, a Németórát. (1969 novemberében számot is adott róla a Nagyvilág.) Lehet, hogy ír még hasonlót, szépet, groteszket, talán sokaknak jobban tetszőt, de korszakosabb művet aligha. Eddigi munkáinak szép száma és az ezután várhatóké megóvják attól, hogy az irodalomtörténet egykönyvű írónak jegezze föl, de ez a jelentős könyv elkészült. Most magyarul is olvashatjuk. Pók Lajos részleteiben is eligazító, gondos előszava magán a regényen túl a jelenlegi nyugat-német szellemi és politikai törekvésekkel is megismertet, a hatások összességében vizsgálja Lenz művét. Az árnyalt, tömörségében gondolatsorokat és jelképeket hordozó modern német prózát, amelybe rendszerint nyelvjárási színek is vegyülnek, igen nehéz fordítani. Bor Ambrus szép fordításában nem érzünk erőltetettséget, könnyed marad, láttató. A német író és a magyar író-műfordító szerencsésen talált egymásra stílusban, életismeretben és élményben.
Mi van a regényben? Pszichoanalízis, korrajz, leírás, nemzedéki ellentét, háború, mániákus konokság, tenger, sirály, szélmalom, apály és dagály... Tehát minden, amit az olvasó joggal elvárhat egy a jelenhez szóló, de a közelmúltban gyökeredző német regénytől, amely a modern filozófiában járatos kritikusokat hozzásegítheti, hogy sablonjaik tárházát borítsák a könyvre. De képtelenek megfojtani. Ugyanis a szinte novellaként kerek részek nem lezártak, a gondolatok kicsúsznak minden cáfolhatatlan magyarázat borítója alól, a szituációk ellentmondásai élnek tovább az olvasóban. Nem megrázó jelenetekkel, eszményül kínálkozó jellemekkel hat a regény. Az is igaz, hogy az ellentétek sokszor ellaposodnak, elhalnak, a könyv egésze mégis nyugtalanító, ránk kényszeríti, hogy gondot csináljunk a gondjából. A művészet és a filozófia a kinyilatkoztatások helyett ismét vállalja a régi hasznos feladatot: gondolkoztat. Lenz könyve is.
