Olvastam épp, itt
a rom-szobában
oly elmerülten,
magambazártan,
hogy bent egy hang lett,
ha cinke dal
csapta fülem meg,
vagy kocsi-zaj.
Közbe - (mióta?
magam se tudtam) -
valami ritmust
dobolt az ujjam,
monoton, messzi
ütem-zenét,
mint állomáson
a készülék.
Ejh, ez az ujj! Mi
üzen így néki?
Szinte csaholna!
Ugyan ki készti?
Újra madárfütty?
Gépdohogás?
Füleltem, vízcsap?
Nem, - kalapács!
Persze! Itt szembe
dologba kezdtek!
Fönt a munkások!
Már cserepeznek!
Onnan jön ez a
friss üzenet,
ők verik ezt a
jó ütemet.
A sürgetést, hogy
álljam a versenyt,
hagyjam a könyvet,
írjam e verset,
tegyem, de tüstént
amit tudok,
doboljam én is
az indulót.
Adjam tovább, hogy
ami volt, elmúlt
hirdessem, éled
ami elpusztult,
üssem világgá,
mint a tető
legtetején a
cserepező.
Forrás: A magyar költészet gyöngyszemei - Mai magyar költők 114-116. old., Ifjúsági Könyvkiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése