I.
AZ
ÖREGÚR délelőtt gilisztát ásott a kertben. Tiltja ugyan az orvos az ilyen
hajladozást, de hát ez csak olyan orvosi beszéd, nemigen kell rá adni.
Szükséges a giliszta, ki ásná ki, ha az ember maga nem?
El
is pirult közben az öregúr, mert a pesti lány nézte a szomszédból, az a formás
dúdolgató kis fekete. Olyan az arca, mint a barátok főoltárán a kisebbiké.
Mindent úgy meg tud bámulni ez a lány – Yvonne vagy minek hívják, Honnan is
szedik ezeket a furcsa neveket?...
A
pesti lány unatkozott s ezt mondta az öregúrnak:
-
Átmegyek segíteni, Kapronczay bácsi!
Már
nyílott is az utcaajtó náluk is, itt is; a lány angyalfeje az öregúr előtt
bodrozódott:
-
Tessék csak ásni, majd én felszedem a gilisztát!
-
Hogyisne! – tiltakozott az öregúr. – Ilyen szép lány hajladozzon előttem?...
Nem tudok ám akkor ásni…
A
leány durcásan biggyesztette fel száját:
-
Ejnye, sehogy sem akarja hát hasznomat látni? Olyan szívesen felszedném pedig!
Nem
mert erre ellenkezni az öregúr:
-
Tegye, ha jónak tartja! Ott van az az uborkásüveg, abba kell beledobálni.
-
Látja, így már szeretem magát! – bólintott a leány és megsimogatta az öregúr
arcát. – Aztán mit fog velük, csukát vagy kecsegét?
Kapronczay
bácsi jóízűen felnevetett:
-
Tokot szívem, tatármártással! Úgy ám!
A
leány buzgón szedte a gilisztát, korholva közben az öregurat:
-
Azért nem kell úgy hencegni, ha nem is ismerem a halakat… Maga sem tud sok
olyan dolgot, amit én tudok! Pedig maga öregebb.
-
Az bizonyos, kis Izéke. Már engedjen meg, de csak így szólítom magát. Az a
francia neve nem kedvemre való.
-
Ahogy jól esik!... De mondja csak, Kapronczay bácsi, minek vesződik ezzel a
gilisztaásással meg horgászással, mikor olyan gazdag ember?
-
Passziózok, drágám.
-
A felesége életében is horgászott?
-
Horgásztam bizony mindig. Ő olvasta fel a horgászati szakcikkeket a
vadászújságból, szegény. Isten nyugosztalja.
-
Érdekes. Úgy szeretnék egy ilyen horgászújságot látni!
-
Talán hogy férjet tanuljon fogni belőle?
-
Azt tudok amúgy is! Ne féltsen engem… A horgászújság azonban érdekel… Valahol
azt olvastam, hogy a horgászás a legbambább sport valamennyi között. Hogy is
hívják, ki mondta, ejnye?... Mindegy na, valami kiváló szellem,Goethe vagy
Tolsztoj, vagy egy másik ezek közül… Amióta azonban ismerem magát, Kapronczay
bácsi, nem hiszem ezt. Mert én még olyan okos embert nem láttam, mint maga…
-
Fogja csak meg azt a kövéret, ott ni, most bújik ki a földből! Kettészelte az
ásó, de felében is a legnagyobb… Hogy ilyen okos embert, Izéke?... Kevés okos
ember mutatkozhatott a maga életében…
-
Igenis mutatkozott. És maga a
legokosabb, aki mutatkozott.
-
Azt hiszi?
-
Tudom. Ne gondolja, hogy Pesten fiatal fiúk közt töltöm az időt! A meglett
embereket szeretem, meg az okosakat.
-
Szóval engem.
-
Magát. Igen kedvemre való maga, Kapronczay bácsi!
-
Hát még maga nekem, Izéke!
-
Csinosnak talál?
-
Az nem is szó, aranyom! Gyönyörűségesnek. Kár, hogy az idei rózsa nem illik a
félszázad előtti karóhoz…
-
Nem karó maga, Kapronczay bácsi!
-
Hanem?
-
Rózsa maga is. Ősz rózsa!
Az
öregúr hetykén rákönyökölt az ásóra. A pesti lány csak mosolygott.
Játszik
ez velem. Ugrat? Ilyesmi járt az öregúr fejében. Ősz rózsa, nem rossz. Ami
rózsa, az virít mind. Ha ősz is.
-
Szép maga nagyon, Izéke. Ha legény lennék, úgy elvenném, mint a pinty. Tudja,
mindig az ilyen formás fekete volt a gusztusom fiatal koromban,! Mégis szőkét
vettem el, Isten nyugosztalja. Sokat nem úgy tesz az ember, ahogy szeretné!
Izéke
finom lába az ásónyom szélén kacérkodott, szeme meg oldalt felnézett az ősz
rózsára:
-
Most mit szeretne tenni?... Különben ássunk tovább! Még sok fér az üvegbe és
délután én is horgászni akarok. Elvisz, kedves ősz rózsám?
-
Hát… Nem fél Izéke, hogy valami nagy csuka belerántja a vízbe?
-
Majd kiment maga!
-
Nono. Unalmas ám a horgászás annak, aki nem érti…
