Az ember tragédiája – a drámai költemény műfaji sajátosságai

I.

a)      Madách Imre

b)      Társadalmi háttér

II.

a)      A mű megértésének feltételei

b)      A műfaj

c)      Szerkezeti felépítés

d)      A dráma eszméi

e)      Ádám és Lucifer

f)       A legnagyobb kérdés

g)      Éva alakja

III.    Összegzés

Madách Imre 1860. március 26-án fejezte be Az ember tragédiája című drámai költeményét. Műve szokatlannak számított a kortársak körében, mert ekkoriban a nemzeti sorskérdések megválaszolását tekintették az írók, költők fő feladatuknak. Magyarország történelmében fordulópont volt ez az időszak, egy korszak zárult le, az önkényuralom korszaka.

A bizakodás ideje volt ez a nép számára, de egyúttal felszakadtak a régi sebek is. Madáchnak, mint egyénnek is nehéz időszak volt ez. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc elbukott, fel kellett dolgoznia családi problémáit, hiszen családját brutálisan meggyilkolták, őt magát bebörtönözték, házassága válságba jutott, kiábrándult az idealizált női képből. A természettudomány új elveiben és az új történelmi szerepben való kételkedés vezette a költőt arra a felismerésre, hogy a korabeli filozófiai irányzatok felé forduljon.

Ebben a történelmi- és társadalmi közegben Madách műve egyéni volt, mert a Tragédia egyetemes, filozófiai mélység kérdések megválaszolását kísérli meg: mi az uralkodó eszmék sorsa és szerepe az ember és az emberiség történetében, van-e értelme, célja az emberi létnek, van-e fejlődés az emberiség történetében, léteznek-e egyértelmű válaszok.

Nehéz megérteni a művet, mert komoly történelmi, természettudományos és filozófiai ismereteket feltételez. A dráma költemény azonban nemcsak tartalmilag, hanem mint műfaj is érdekes, színes. Költőien megfogalmazott eszméket, gondolatokat tartalmazó mű, amelyben a színház megszokott követelményei: ember és világ reális ábrázolása, eltörpülnek az eszmék kifejtése mellett. Madách az „örök” embert ábrázolja, kiemelve őt a történelem és a társadalom kereteiből. Mitikus lények, angyalok és szellemek is szerepelnek a műben, de valójában ezek egy-egy eszme megszemélyesítői.

Romantikus műfajról lévén szó, a lírai és a drámai elemek keveredése figyelhető meg. Az európai romantikusok művein nevelkedett Madách műfaji megjelölésként a lírai dráma elnevezést használta. Ebben a szókapcsolatban a „lírai” jelző határozza meg az uralkodó minőséget, mivel a párbeszédes jelenetsorok lírai hangneműek. Az események is a lírai helyzetből tevődnek össze belső történéssé, a lírai énben lejátszódó folyamatnak, az elmélkedésnek vannak alárendelve.

A Tragédia nem felvonásokra, hanem színekre tagolódik. A mű 15 színből áll, ezen belül még keretszín: az 1. szín a Mennyország, a 2. szín A Paradicsom, a 3. és 15. szín A paradicsomon kívüli. Ezek bibliai keretszínek.

 

A 4-14. szín Ádám álma az emberiség történelméről, ezen belül a 4-10. szín a múltat, a 11. szín Madách jelenét, a II. ipari forradalom korát, a 12-14. szín pedig az utópisztikus jövőt mutatja be.

A 11 történelmi színből a 4-5-6. az ókorban: Egyiptomban, Athénban, Rómában; a 7., 8. és a 10. a középkorban: Konstantinápolyban és Prágában játszódik; míg a 9. és a 11. szín a polgárság korát, a párizsi és a londoni polgárok életét mutatja be. A 12-14. szín az utópiát vetíti elő: a falanszteri, az űrbéli és az eszkimó-világot tárja fel.

Az egész műre a lineáris eszmevezetés a jellemző, az egyes történelmi színek újabb és újabb kérdéseket fűznek a drámai költemény végső kérdése mellé, melyekre az adott szín eseményeiben választ is kapunk. Megjelenik egy eszme, tézis, kibontakozik majd eltorzul, önmaga ellentétébe megy át, kialakul az antitézis, és ebből az ellentétből új eszme születik, a szintézis.

Hogyan érvényesülnek a dráma eszméi a jellemek által hordozott világban?

Már az 1. színben, A Mennyországban ellentét feszül: az Úr által teremtett világ tokéletességét Lucifer főangyal kétségbe vonja, fellázad, s részt követel a világból. A Rossz szemben áll a Jóval. Lucifer megkapja a tudás és a halhatatlanság megátkozott fáit, s ezek segítségével akarja a teremtés legfőbb értékét, az embert elpusztítani.

A 2. szín színhelye a Földi Paradicsom, ahol az első emberpár boldogan él addig, amíg Lucifer biztatására megszegik az isteni tilalmat, és esznek a tudás fájának almájából, ezzel bizonyítva „tökéletlenségüket”. A halhatatlanság fája előtt Kerub, a Föld Szelleme az útjukat állja. Bűnök megbocsáthatatlan, Isten kiűzi őket a Paradicsomból.

A 3. szín a Paradicsomon kívül játszódik: Ádám és Éva megkezdi földi életét. Ádámban nagy a tettvágy, akaratvágy, tudásában bízva tudni akarja, hogy mi lesz az emberiség sorsa, a jövőt szeretné látni: „Hadd lássam, miért küzdök, mit szenvedek.” – mondja Lucifernek. Lucifer álmot bocsát rájuk, s így végigálmodtatja velük az emberiség volt és leendő történelmét. A történelmi színek tehát a Paradicsomon kívüli állapot álomlátomásai, amelyekben feltárul a jövő luciferi nyers valósága.

S hogy van-e gondviselés? Erre a kérdésre a 15. színben, a történések keretét bezáró színben kapunk választ.

Egyiptomban Ádám, a fáraó, a halhatatlanságra törekszik, hatalmas piramisokat épít. Dicsfény övezi, mégsem boldog, élete üres. Ezt az űrt Éva tölti be, aki mint rabszolganő kelti életre benne az emberséget. A „milliók egy miatt!” kiáltás értő fülekre talál. Ádám felismeri a szabadságeszme nagyszerűségét, s eltörli a rabszolgaságot.

Athénban a megvalósultnak látszó szabadságeszme torzult el, és a befolyásolható tömeg vérpadra küldi a hős hadvezért, Miltiádészt. Ebben a színben jelenik meg először a nagy ember és a gyáva, ingatag tömeg ellentéte. Egyedül Éva áll Ádám mellett példaadó bátorsággal.

Rómában, ahol a pestis szedi áldozatait, nagy eszme hiányában a közösség felbomlott, az egyén csak a gyönyört keresi. Azonban sem a bor, sem a szerelmi mámor, sem a gladiátorok harca nem teszi boldoggá az urukat. Éva mint kéjhölgy, az elveszített paradicsomi boldogságot ébreszti fel Ádámban. Péter apostol új eszmét hirdet a kereszténység testvérszeretetét. A bűnből csak a szeretet kínál kiutat.

Konstantinápolyban Ádám a keresztény eszmék torzulását látja, Évát a saját katonái elől kell megmentenie, aki zárdába vonul azért, hogy ezzel is akadályozza szerelmük kibontakozását. Ádám az ideálok kiüresedését ismeri fel. A tudományhoz menekül, de ott is csalódnia kell. Látja, milyen értelmetlen vitát folytatnak a tudósok.

Az első prágai szín azt igazolja, amit Ádám az előző színben nagyon okosan meglát, hogy a tudósnak is fel kell adnia szakmai törekvéseit, alkalmazkodnia kell korához, ha élni akar. Csalódások sora éri: anyját boszorkánysággal vádolják, felesége, Éva megcsalja. Borba fojtja bánatát, s álmot lát.

A 9. szín álom az álomban, színhelye Párizs, ahol Danton, a francia forradalom népvezére megálmodja  a párizsi forradalmat, az „Egyenlőség, testvériség, szabadság!” együttes megvalósításának kísérletét, ugyanakkor e tiszta ideálok most is megvalósíthatatlanok. A polgári demokrácia alapeszméi itt mutatkoznak meg a maguk teljességében.

Ezekből az eszmékből nem ábrándul ki Ádám, s a felébredő Kepler is bizakodva tesz hitvallást a fejlődéseszme mellett a második prágai színben. Ez talán Lucifer első nagy kudarca. Éva szerepe itt kettős: mint arisztokratanő nemes eszméket vall, de mint parasztlázító pórnő már visszataszító.

A londoni szín a szabadversenyes korai kapitalizmust mutatja be, ami nem más, mint a pénz utáni hajsza. Az érdek, a pénz mozgat mindent, még a szerelmet is. A párizsi szín nagy eszméi kiüresednek, önnön ellentétükbe fordulnak. A szemlélődőként megjelenő öregedő Ádám ismét csalódik, de abban reménykedik, hogy a társadalom a tudomány eszméivel a köz javára fordíthatja a pénzt. Ádám a jövőbe szeretne betekintést nyerni.

A három utópiaszín abba a jövőbe viszi el az emberpárt, amely már az alapvető emberi  értékeket, érzelmet is elfelejtette, ahol a rideg tudomány, a biológiai szükségszerűség uralkodik, ahol az embereket megfosztják egyéniségüktől. Ádámot és Lucifert mint tudósokat látjuk.

A falanszteri világban az elvakult célszerűség uralkodik. Érthető, hogy Ádám ki akar törni a földi világból, de az űrjelenet rádöbbenti, hogy erre nincs mód, az emberiség sorsa a földhöz van kötve. Visszatér, hogy folytassa harcát az új eszmékért, hiszen „az ember célja e küzdés maga”.

A kihűlt Földön, hóval és jéggel borított vidéken találja magát. Az eszkimószín a kényszerű sors sivár végkifejlete előtti állapotot mutatja, amelyben már csak a biológiai lét fenntartása a cél. Nincsenek eszmék, csak érdekek. A női eszménykép is taszítóvá válik. Az ébredés ebből a furcsa álomból megkönnyebbülés lenne, de a felvillantott képek, a „jövő” és Lucifer ördögi viselkedése arról győzi meg Ádámot, hogy nincs értelme a küzdelemnek. Feladja. Már az öngyilkosság gondolata foglalkoztatja, hiszen ezzel kikerülhető lenne, hogy amit végigálmodott, az be is következzen.

E döntés végrehajtását megnehezíti Éva megjelenése, aki közli: „Anyának érzem, óh Ádám, magam.” Az emberiség folytatni fogja életét.

A megjelenő Úr végighallgatja Ádám kétségeit, a teremtett világ dialektikus rendjében kijelöli Lucifer helyét, az emberpárnak pedig megerősíti az életelvet: „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!” Mindez a harmadik szín pálmán vidékén, a Paradicsomon kívül történik.

Ádám és Lucifer az eszmék értelmezésének két pólusát képviselik, s ezt a különbséget mélyíti alkatuk eltérése is. Ádám az örök idealista, Lucifer a cinikus, eszmények nélküli élet megtestesítője. Éva kettejük között áll, a „természet”, az életelv jelképe, aki a Paradicsomra is emlékeztet létezésével. Ez az életelv az, amivel és akivel szemben Lucifer tehetetlen. Ádám és Lucifer nem kibékíthetetlen ellenfelek a történelmi színekben: kétféle magatartás, az emberi tudat vívódásának két személybe kivetített hordozói ők.

Van-e értelme az emberi létnek? A történelmi színek alapján a válasz: nincs. A jövőt Lucifer kicsit manipulálta, bár nem alakította át. A korok, az eszmék, melyekért Ádám lelkesül, nem fénykorukban tűnnek fel, hanem hanyatlásuk idején. Ádám veresége csak átmeneti, mert Éva ellen nincs Lucifernek hathatós ellenszere. Ádám bizakodik, bár a Végzet képét nem tudja kiverni fejéből.

Madách válasza arra, hogy megy-e előbbre az emberi faj, egyértelmű: „Küzdj és bízva bízzál!” Optimista kép egy olyan világról, amelyben mindennek, aj ónak csakúgy, mint a rossznak, a hitvallásnak és tagadásnak, a lelkesedésnek, a racionalizmusnak, a fantáziának és a realizmusnak megvan a maga helye.

A műnek három főszereplője van: Lucifer, Ádám és Éva.

A legfontosabb „mellékszereplőként” Istent kell megemlíteni. Az alkotó hosszas munkával megteremtette a világot, most pihen. Mondhatni: „A gép forog, az alkotó pihen”. Istent személyesen nem ismerjük meg, de nem is ismerhetjük meg, hiszen egész lénye olyan felfoghatatlan számunkra. Azt, amit róla tudunk, csak a Luciferrel való párbeszédből szűrhetjük le.

Lucifer számunkra nem bukott angyal, hanem a nagy gondolkodó, éles eszű kritikus. Ő vezeti tudatosan végig Ádámot az emberiség történelmén. Mondhatjuk, ő Ádám segítője. Segítője, holott az emberi lét megdöntéséért küzd. Miért segíti mégis Ádámot? Mert az egyes színek mind-mind Lucifert igazolják. A történelmi jelenetek egytől egyik az eszmék visszásságát, csődjét, bukását tárják elénk. Lucifer célja, hogy ebből minél többet megmutasson Ádámnak.

Ádám nemcsak férfiként, de az emberiség szimbólumaként van jelen. Tudni akarja, mi vár rá, azaz az emberiségre a jövőben. Érdemes-e küzdeni, szenvedni? Ádám kezdetben optimista, a kudarcok során is új gondolatok születnek meg benne. Hinni akarása erőt ad neki, hogy továbblépjen és tapasztaljon.

Éva, a Tragédia kulcsfigurája, az „örök nő” szimbóluma. Ő az, aki bűnbe viszi Ádámot azzal, hogy felkínálja neki az almát, ugyanakkor ő menti meg az öngyilkosságtól. Ádám természet rendelte társa, a színekben hol segíti, hol akadályozza a férfit. Éva alakja, jelleme állandóan változik, és vele együtt a hozzáállása, viszonyulása is megváltozik. Édes keverése a méregnek és a méznek. Hol kiáll Ádám mellett, mint Athénban, hol pedig érzéketlen kihasználója, például a prágai színben.

Lucifer, Ádám és Éva nem valóságos személyiségek, nem hús-vér figurák, akik lélektanilag hitelesen cselekszenek, hanem az író szócsövei, filozófiai tételek hordozói.

A bibliai történetben Ádám és Éva az összetartozó páros, Madách művében Lucifer és Ádám kettőse az elválaszthatatlan. Az ő vitájuk zajlik mindvégig a darabban, és némiképp Éva különül el tőlük.

Madách Imre műve nem színpadra szánt darabnak készült, mégis újra és újra előadják. A nagy kérdések megválaszolása minden nemzedékben felmerül, bizonyítva örök érvényességüket, igazolva, hogy a szerző alkotása nem veszített aktualitásából. Madách zsenialitását mutatja a műfajok sokszínű alkalmazása, melyek a formát adják a legmélyebb filozofikus gondolatok, elmélkedések és válaszok napvilágra kerülésének.

VARGA ZSUZSANNA

Forrás: Varga Zsuzsanna: Házi dolgozatok könyve 3. – A realizmus irodalmából – Szerkesztette: Maczák Edit - ITEM Könyvkiadó