Virág Benedek (1754-1830): Baríne (Horácz után)

Hitszegésed bűntetetlen

Ekkorig volt, Barine;

Ép, fejér fogad, s te rútabb

Egy körömnyivel se vagy:

Nem hiszek többé tenéked;

Esküvésed elélcsapás.

Im, miolta a fejedre

Átkokat szórtál, gonosz,

Szebb vagy, és midőn előjösz,

Ifjainknak gondot adsz.

Csalni hasznos a szülőnek

Hamvait s ég csillagit,

S szenteit, kiktől örökké

Fél, fut a hideg halál.

Úgy vagyon: nevet hitetlen

Esküvéseken Venus,

Együgyű Nimfák nevetnek,

Mord Kupido is nevet,

A ki szűntelen nyilat fen,

Mellyeléget, vérkövén.

Még: neked nő minden ifjú,

Őj sereg nő, új rabod,

Régi kedvesid hijába

Mondtanak rád szitkokat;

Viszsza térnek, s a csalárdnak,

Ajtajánál sínlenek.

Ifjáit tőled, te sárkány,

Félti  minden jo anya:

A zsinái… vének, miattad,

S új menyecskék, szomorúk.

Forrás: Aspasia 1. kötet – Szerkeszteté Kovacsóczy Mihály – Pesten kiadá Füskúti Landerer Lajos 1824.

Virág (Benedek 1754-1830): Döme Károlynak

Oh magyarszívű! kit arany kobozzal,

Még mikor dajkád kezein lebegtél,

Honyod ártatlan fija, a kegyelmes

Múza megáldott.

Nincs, ki érzékeny soraidra vérét

Bírja csendében, s ha vagyon, kietlen

Puszta szikláján született, s nemünktől

Meszsze fajúlt – el.

Tetszik Akhillesz nekem is, de akkor,

A midőn dobszó riadásra fegyvert

Kap, s vitéz erkölcs nemesen ragadgya

Bajnoki lelkét.

Hát ama bátor szülemény ne tessék?

Kléliát értem, ki leány, de férjfi

Ésszel és szívvel teli, jó reményre

Hozta hazáját!

Sok jeles polgárt szüle régi Róma,

Kik dicsőségét emelék egekre:

Annyi köztt fénylik Regulusz, csudája

Minden időnek!

Többeket festesz, Döme, szép ecsettel;

A miért versét, noha kis, jutalmúl

Zengi kis lantom: Te hazánk nevében

Tőle fogadd el.

Forrás: Aspasia 1. kötet – Szerkeszteté Kovacsóczy Mihály – Pesten kiadá Füskúti Landerer Lajos 1824.

Virág Benedek: Bátorítás

Oh szent igazság! a ki hatalmadat

S megtisztelő fényedet e csalárd

Világ előtt elrejtve tartván,

Számtalan üldözetek között vagy. –

Jer, jer! födözd fel mennyei képedet

A párütőknek, kik koronás fejed

Ellen kikelvén, ostromolják

Trónusodat buta fegyverekkel.

S megszégyenülvén színed előtt, dühös

Bűnnek átkát fogja keseregni,

A fényes erkölcs zord irigye,

A fenekedni szokott gonoszság.

A nagyra termett, bátor az ég szakad

S bús csattogással mennykövi hullanak,

A nagyra termett, Istenének

Féli s imádja dicső hatalmát.

Ama borostyán-ágakat, érdemes

Lantodnak ékes címerit a kaján

hiába bűbájolja, zölden

Fognak azon fejeden maradni.

(Forrás: Endrődi Sándor: A magyar költészet kincsesháza, - Új ifjúsági kiadás – Átdolgozta és kibővítette: ifj. Bókay János – Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R.-T. kiadása, Bp.,1927.)

Virág Benedek: Lantomhoz

Oh! ha szép híred vala gondom eddig,

S általam, kis lant, nevet érdemeltél:

Jer, magyar dalt zengj: magyar a te honnod,

Nem Görögország.

Cifra bokrétát ne remélj azonban;

Nem magyar földön terem a borostyán;

Vagy, ha kél is már, sok időre nő fel

Mai világban.

A mit embernek keze nyújt, veszendő:

Halhatatlant vár, s keres a valódi,

A nemes virtus maga őmagának

Bére, jutalma.

Egy magas hegynek tetejére tette

Templomát, melynek tele van tövissel

Útja: környékét kifacsart veríték

Tengere mossa.

Nagy nehézségű, repedett, lecsüggő

Szirteit zúgó szelek ostromolják,

S a tüzes villám ropogó haragja

Döngeti, rázza.

Számtalan népek seregelnek öszve

Tágas aljánál, kiket üdvezelvén

Szent mosolygással, s neki bátorítván

A kegyes, így hí:

„Jőjetek hozzám!” Megijedve hallja

E dicső szót a puhaság: pirúlva

Ballag el, s szégyenhelye rejtekébe

Visszalopódzik.

Megjelent, hogy csak valamit csináljon:

Látta, hogy nincsen piperéje; látta,

Hogy kezét, képét kisütötte, törte

A dolog, a nap.

„Jőjetek!” hangosb szava a henyélő

Lomhaságszívét, - egek! engedelmet! –

Mint sebes mennykő, megütötte, s eldőlt

A csudaállat.

„Jőjetek!” S ekkor vetekedve minden

Nemzetekből a jelesebb vitézek,

S a szelid Pallas követői, méltó

Bajnoki mentek.

A nagy Árpádot sok ezer sereggel,

S Hunyadit láttam koronás fiával.

Már jeget törtek: mire várakoztok?

Ifjak! utánok!

(Forrás: Endrődi Sándor: A magyar költészet kincsesháza, - Új ifjúsági kiadás – Átdolgozta és kibővítette: ifj. Bókay János – Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R.-T. kiadása, Bp.,1927.)

Virág Benedek: Baróti Szabó Dávidhoz

Hallám, barátom! tárogatód szavát,

Szent harsogását, melyet ama vitéz

Szabolcs dicsőséggel virágzó

Vérei tiszteletére fújtál.

Mely tűzbe hoztad szívemet, oh magyar

Hazánk szerencsés bárdusa! nemzetünk

Díszére termett Osssziánunk,

Mennyei hangozatú poétánk!

Megért korodnak napjaiban, mikor

Lankadni szoktunk, olyan az éneked,

Mint a dagadt felhő nyögése,

Mely mikoron kifakad, magából

Széllyel halálos mennyköveket lövell;

S így a puhúltsá karjai közt magok’

Vesztekre nyugvóknak szemekből

Elveri a veszedelmes álmot.

Oh! sok vitézek s címeres érdemű

Nagy embereknek gyászt okozó gonosz

Álom! repülj el messze tőlünk,

S vissza se jőj soha nemzetünkre!

Most is pirulunk sebhelyeink miatt,

Melyekre nézvén, könyvbe borúl szemünk.

Mi haszna! Térj, Músám, magadba,

S köss koszorút szeretett Szabómnak!

(Forrás: Endrődi Sándor: A magyar költészet kincsesháza, - Új ifjúsági kiadás – Átdolgozta és kibővítette: ifj. Bókay János – Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R.-T. kiadása, Bp.,1927.)

Virág Benedek: Ajándék

Drága sarkantyút, vagy arany keresztet,

Sőt arany gyapjat, fejedelmi címert,

Jó barátimnak nagy örömmel adnék

Tiszteletekre.

Ilyetén tündér javakat szerencsém

Tőlem eltiltott: de te is valódi

Díszre vágysz, mely fennmarad, és dicsőit

Hamvad után is.

A magyar lantot szereted leginkább.

Halhatatlanság fia! jer, barátod

Kis magyar lantját neked adja, s vígan

Adja: fogadd el.

(Forrás: Endrődi Sándor: A magyar költészet kincsesháza, - Új ifjúsági kiadás – Átdolgozta és kibővítette: ifj. Bókay János – Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R.-T. kiadása, Bp.,1927.)

Virág Benedek: A kalitkába zárt madárról

Szabad teremtmény, kis madár!

Mely kéz – kegyetlen kéz – fogott el?

Tudom: sóhajtasz sorsodon,

S várod naponként a szerencsét,

Még alszik a hajnal, s te már

Vered kalitkád szárnyaiddal.

Oh mondd ki nékem, kis madár!

Örülsz-e, vagy nem, álmaidnak?

Ha hallja gazdád éneked,

Gondolja: hálálod kölessét.

Nem vélem én azt, s nem hiszem;

Te átkokat zenegsz fejére.

Ha látja, hogy bé van fejed

Szárnyadba dugva, s csendesen vagy

Azt mondja: már megfáradott,

S elnyúgodott az én madárkám.

Nem! nem! te bús óráidat

Bánkodva számlálod magadban.

S hogy jobb reményed nem lehet,

Utálod a napnak világát.

Ha vagy veréb hozzád repül,

S akar kicsípni étkeidből,

S te addig állasz ellene,

Míg messze tőled el nem űzöd;

A gazda rátok néz, nevet,

S örül az ártatlan csatának;

Nem tudja, hogy barátja vagy

Annak, kit elversz a veszélytől.

Ha csipkeded rostélyidat,

Vagy ujjait tréfás uradnak;

Azt véli, hogy játszol vele.

S hogy elfelejtetted, mi voltál.

Én azt hiszem, hogy mérgedet

Szívére kivánod kiöntni. –

Ki mást nyomorgat bűntelen,

Ah, életet hogy érdemelhet?

(Forrás: Endrődi Sándor: A magyar költészet kincsesháza, - Új ifjúsági kiadás – Átdolgozta és kibővítette: ifj. Bókay János – Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R.-T. kiadása, Bp.,1927.)

Virág Benedek: Az örömhöz

Hová repültél nyájas Öröm? hová

Rejtetted el víg képedet ily hamar?

A tengereknek bújdokálsz-e

Mély fenekén? te egek leánya!

Vagy a hegyeknek szirtei, s a vadon

Erdők homályos fái között kerengsz?

Hol, hol kereshetlek? jelentsd ki;

Mert te vagy élete életemnek.

Ah, túl repültél a levegőn, dicső

Honnyodba! melynek szent mezején örök

Tavasz virít, s játszik: ragadj fel!

Vagy legalább mosolyogj le hozzám!

(Forrás: Endrődi Sándor: A magyar költészet kincsesháza, - Új ifjúsági kiadás – Átdolgozta és kibővítette: ifj. Bókay János – Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R.-T. kiadása, Bp.,1927.)

Virág Benedek (1754-1830): Egy kis vigasztalás

A Szerencsével ne perelj barátom!

Hogy reád nem néz, s mosolyog szünetlen;

Nem hagy el senkit, noha messze lenni

Látszatik olykor.

Csak remélj, s víg légy. Igaz a Szerencse;

Jár, forog, mint jó anya; tégedet ma

Elkerült, holnap repeső örömmel

Meg fog ölelni.

(Forrás: Endrődi Sándor: A magyar költészet kincsesháza, - Új ifjúsági kiadás – Átdolgozta és kibővítette: ifj. Bókay János – Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R.-T. kiadása, Bp.,1927.)

Virág Benedek (1754-1830): Az örömhöz

Hová repültél nyájas Öröm? hová

Rejtetted el víg képedet ily hamar?

A tengereknek bújdokálsz-e

Mély fenekén? te egek leánya!

Vagy a hegyeknek szirtei, s a vadon

Erdők homályos fái között kerengsz?

Hol, hol kereshetlek? jelentsd ki;

Mert te vagy élete életemnek.

Ah, túl repültél a levegőn, dicső

Honnyodba! melynek szent mezején örök

Tavasz virít, s játszik: ragadj fel!

Vagy legalább mosolyogj le hozzám!

(Forrás: Endrődi Sándor: A magyar költészet kincsesháza, - Új ifjúsági kiadás – Átdolgozta és kibővítette: ifj. Bókay János – Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R.-T. kiadása, Bp.,1927.)

Virág Benedek (1754-1830): Egy kis vigasztalás

A Szerencsével ne perelj barátom!

Hogy reád nem néz, s mosolyog szünetlen;

Nem hagy el senkit, noha messze lenni

Látszatik olykor.

Csak remélj, s víg légy. Igaz a Szerencse;

Jár, forog, mint jó anya; tégedet ma

Elkerült, holnap repeső örömmel

Meg fog ölelni.

(Forrás: Endrődi Sándor: A magyar költészet kincsesháza, - Új ifjúsági kiadás – Átdolgozta és kibővítette: ifj. Bókay János – Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R.-T. kiadása, Bp.,1927.)