Genius-kiadás
Minden írónak van valami különös módszere, amellyel az olvasó figyelmét magára igyekszik vonni. A három angol regényírónak a legkülönbözőbb módszereket választotta, hogy megnyerje olvasóit. Wells a valóságban nem létező személyeket és dolgokat visz műveibe, Conrad egzotikus tájakkal ismertet meg, Curwood pedig a valóság megfigyelésével akar hatni.
Wells már nagyon is „híres” nevet vívott ki magának regényeivel és történeti munkáival. Fantasztikus regényeivel tűnt föl s újabban az angol társadalom félszegségeit kezdi ostorozni. A tengeri tündér című regénye a valóság és a képzelet különös összeolvasztásának a terméket. A való életben megjelenik egy tengeri sellő, aki be akarja bizonyítani, hogy vannak az életben különb dolgok is, mint a rendes, szürke életmód. Az angol társadalomnak is ad itt-ott egy-két oldaldöfést s Angliában, ahol a viszonyok mások, mint nálunk, tán több érdeklődéssel olvassák ezt a könyvet. Nekünk valahogy idegenszerű úgy az a világ, amit az író kigúnyol, mint az, amit dicsér. A tengeri sellő különben nem sokban különbözik a többi angol ladytől, erkölcsi világa talán kissé szabadabb, de oly kifogástalan angolsággal beszél s annyira ismeri az ottani szokásokat, hogy az író nem tudja velünk elhitetni, hogy ez a hölgy eddig életét a tenger mélyén töltötte s csak a szerelme hozta az emberek közé. Nem hinnők, hogy maga Wells is túl sokra becsülné ezt a kis regényét, számunkra pedig ez az egész világ elavultnak látszik.
Joseph Conrad egzotikus tájakra vezet bennünket. Rendkívül sokat utazott, ismereteit regényeiben bőségesen fel is használja. Ez a kis regény az Indiai-óceánon játszik, a Távol-Kelet perzselő világában s egy vitorlás hajó kapitánya főhőse, aki csak a legnagyobb nehézségek árán tudja hajóját kikötőbe vinni. Valami titokzatos hatalom akadályozza ebben, szélcsendet, betegséget s más kellemetlenségeket okoz neki, de a végén mégis csak a kapitány lesz a győztes. Cselekmény alig van a regényben, de helyette van egy pár nagyszerű jellemrajza s ami történik, az a lelkekben megy végbe. A hajóséletnek, a hajózási viszonyoknak alapos ismerője Conrad, nyelvezete némileg emlékeztet Dosztojevszkijre és Knut Hamsunra, a dolgokat nem mondja meg egyenesen, csak sejteti, miáltal mindvégig le tudja nyűgözni olvasóját. Mindenütt ott érezzük azt a titokzatos, láthatatlan hatalmat, amely a végzetet irányítja, csak a következményeit látjuk ugyan, de mi is éppúgy tartunk tőle, mint a kapitány és emberei. Ha cselekmény nincs is sok, az író lebilincselő nyelve megragad bennünket. Elég érdekes mondanivalója van így is és elolvasása után úgy érezzük, hogy nem mindennapi regényt tartottunk kezeink között.
Curwood munkájának nem is emberek a hősei, hanem Kazán, a farkaskutya és párja, a Szürke Farkas.
Állatregényt rengeteget írtak már, de ezekben az állatok rendesen emberi tulajdonságokkal felékesített lények, az állatvilág igazi életének megfigyelése hiányzik belőlük. Curwood érdeme éppen abban rejlik, hogy igazi állatokat szerepeltet, amelyeknek az életét bámulatos módon megfigyelte. Az emberek mindenütt a háttérben szerepelnek csak s az író Kazán gondolkozásán keresztül mutatja be a világot. Fölfedi előttünk, hogy az állatoknak is van gondolkozó lelkük s ha végesebb is, mint az emberé: bennük is megvan az érzések minden húrja. Mindama tulajdonságok, amelyek az emberben a lehető legtökéletesebb fokra emelkedtek, csírájukban ott találhatók az állatvilágban is. Hőseit rokonszenvessé teszi Curwood, nagy érdeklődéssel kísérjük sorsukat, örömükben mi is osztozunk, fájdalmukban mi is részt veszünk. Emellett ott találjuk az eleven őserdőt, az örök hó birodalmát, a pusztító pestist és a halált hozó erdőtüzet, a nagy küzdelmet a létért, amelyek nagyszerű keretet képeznek a cselekményhez.
Megyei József
(Forrás: Napkelet IV. évf. 6. sz. 1920. jún.)
