Szemere György: Kántor Katica

(Az eredeti helyesírás megtartásával!)

I.

A fiatal Sándor grófnak eszébe jutott, hogy bebarangolja a falut, kisdiákkori emlékei tanyáját, amelybe idestova tíz esztendeje, hogy be nem tette a lábát. Megnézi a haranglábat, amely alatt annak idején birkózó-versenyt rendezett a parasztfiúkkal, sorjába két vállra fektetvén az ifjú nemzedék valamennyi kitünőségét, Sőter Gyurkát kivéve, mert Gyurka őt vágta a földhöz…

Egyszeribe megelevenedett képzeletében régi vetélytársa szinte feledésbe veszett egyénisége. Mert vetélytársak voltak minden tekintetben. Nem lehet megállapítani, melyiküknek volt nagyobb a tekintélye a mezítlábas gyermektársadalom előtt. Gyurkától talán jobban féltek az apró süvölvények (mert ő mindjárt ütött, ha nem tetszett neki valami); benne ellenben alighanem csak a földi hatalom egyik közelfekvő exponensét tisztelték a kurtagatyás gyerekek: a méltóságos úrficskát, a lakkos topánkában járót, a ponnytulajdonost. Ő volt a konzul, Gyurka a tribunus plebis, aki a kisebb akaratú konzul nyakára nőtt.

Azután egy leányt szerettek Sándor és Gyurka: Kántor Katicát. A szerelmi versenyben már határozottan a konzul úrfi volt felül, mert jobban győzte nyalánksággal a néptribun úrfinál. Tortával s Kugler-bonbonnal traktálta ideálját, holott Gyurkának csak medvecukorra tellett…

Ugyan mi lett Gyurkából? Mi a kis nyalafántos Katicából, akinek a szeme olyan kék volt, mint a májusi ég? Megházasodott-e Gyurka? Férjhez ment-e Katica?… Megtudja. Mindenekelőtt meglátogatja az öreg Timkót, régi, nyugalmazott kerülőjüket, aki negyvennyolcban a Rózsa Sándor századában ólomgömbös karikásostorral lyukasztgatta a hazaáruló rácok koponyáját, de egészen bevált becsületes embernek is, atyjának sohasem volt nála hűségesebb, megvesztegethetetlenebb cselédje. Timkó mindent tud, ami a faluban negyvennyolc óta történt: a százados ember majd elmeséli neki apróra az utolsó évtized krónikáját.

Szemere György: A kis zászlótartó

I.

A Ráskayék lovas kerülője eszeveszett iramban vágtatott be a faluba. A kovácsműhely előtt elordította magát:

– Gyünnek!

Majszter uram földhöz vágta a patagyalut, amivel éppen egy jámbor kanca patáját faragta, legénye félrevágta kalapját s csípőbe szegte izmos karját, a szurtos inasok kiszaladtak a műhelyből. A munka szünetelt.

A községházánál ismét elhujjantotta magát Kócs Andris, a kerülő:

– Gyünnek!

Bíró uram éppen tanácsot tartott a hitesekkel. Felfüggesztette az ülést s a magisztrátus élén kivonult a ház elé.

Az utca népesedni kezdett. Vihar szárnyán suhanó tűzveszedelem gyorsaságával harapódzott el a hír: Gyünnek!

II.

Ráskay Balázs V-ik gimnáziumi tanuló Virgiliuszt magolt. Fujta az Aeneiszt teli tüdővel, hősiesen skandálva:

Arma virumque cano, Trojae qui primus ab oris…

Kedves agara, Cicka, a dívánon nyújtózkodott s bele-belevakkantott a dühös deklamációba. Nyilván sértette a fülét.

Egyszerre csak abbahagyta Balázs a magolást. Nem a Cicka miatt. A nyitott ablakon át zürzavaros hangok csapódtak a szobába. Odafigyelt. Még soha sem hallott eféle hangversenyt. Mintha a levegőből búgott volna alá, vagy a föld méhéből tört volna elő ezernyi hangszerszám

összezüremlő muzsikája.

Balázs diák egy ideig bontogatni próbálta a kaotikus zenekar összebomlott hangelemeit, de hogy nem boldogult velük, az ablakhoz szaladt.

Cicka követte példáját. A párkányra ágaskodott.

A szeme már megsejttette Balázszsal, amit fülével nem tudott meghatározni. A zümmögő, búgó hangzavar a falu kitörő lelkének volt a zenéje: ezernyi ember szíve húrján született melódia. A kúria ablakából végig lehetett látni a falu főutcáján. Ám egy magasba gomolygó porfelhő ezúttal elnyelte a kilátást: Balázs csak annyit konstatálhatott, hogy megmozdult a falu… Vajjon mi történik a porfelhő mögött?

Egy száguldó lovas átlovagolt rajta s a kastély elé érve, megrántotta a kantárszárat, hogy majd összetört a lova gerince.

– Gyünnek! – ordította Kócs Andris harmadszor is. Aztán tovább száguldott.

Most már mindent tudott Balázs. Beszaladt az apja szobájába.

– Édesapám!

– Mi az, fiam?

– Gyünnek!

A daliás nemes nem kérdezett többet. Tisztában volt vele ő is, hogy kik gyünnek. Letette a pipát s kiment az udvarra a bejelentett, várva-várt verbunkosok elé.