Szemlér Ferenc: Hogyha gondot viselnél rám

Viselj rám egy kicsit gondot!

Ne ügyeld azt, amit mondok,

de ha elszakad az ingem,

foltozgasd meg, szeress engem!

Párosítsd meg a harisnyám,

tartsd a szobám mindig tisztán,

reggelimet készítsd tejjel

s kínálj magad mellett hellyel.

Minden napra főzz ebédet,

csak azt, amit a szegények,

de amit adsz, kedvvel adjad,

mintha adnád tenmagadnak.

Ha anyámra emlékezném,

mint az árnyék simulj mellém,

s amit ő is adna mostan,

te is add, de százszorosan!

Hogyha volnék nyughatatlan,

takarjon be puha paplan,

vesd meg ágyam, s észrevétlen

simogass meg a sötétben.

Hogyha volnék tele sebbel,

kenni testem ne feledd el,

hogyha volnék mint a poklos,

légy hasonló orvosokhoz,

hogyha volnék kitaszítva,

rejtekedbe fogadj vissza,

hogyha volnék immár halva,

büszkén fektess ravatalra!...

Jutalmad tán semmi lészen,

csak én leszek, de egészen,

fejtől lábig, szívtől szájig,

minden birtokoddá válik.

Elfeledném az anyámat

s már csak téged akarnálak

ébren, alva... szólva, némán...

hogyha gondot viselnél rám.

Forrás: http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9166482&go=93125730&p=1

Palasovsky Ödön: Punalua

 Palasovsky Ödön

Fotó: Landau Erzsi - forrás: www.homegaleria.hu

Végre egy tehetséges, szívből fakadó, egyéni és eredeti írás, amely amellett mond valami újat is az embernek. (Palasovsky Ödön: Punalua. Új Föld kiadása, Budapesten.) Ez a verseskönyv, ha nem is minden részletében, de egyes fellobbanásaiban zseniális. Egy bizarr, de igazi költő versei vannak benne. Hogy nem értik és kicsúfolják, az épen értéküket bizonyítja. Jaj annak a költőnek, akit mindjárt megértenek és méltányolnak! Az ilyen költő meghal a halálával, míg az igazi költő halálával születik meg. A lényeg mindig a belső őszinteség, mely keresztültör a közönyön s az új formát elfogadtatja az olvasókkal.

Palasovskynak a végzete az, hogy félreértik. Így járt első verseskönyvével a Reorganizációval is. Holott már a Reorganizációban is nagyon szép versek vannak, bár kissé túlzsúfolva dekoratív dísszel és némi játékos ornamentikával. A Punalua teljesen szakít minden szociális fájdalommal és egy nagy életérzés kirobbanásához hasonlít. A dadaizmusnak abból a korszakából származik, mely a szerző egyéniségének leginkább megfelel és szívéhez legközelebb áll, amikor Dada még nem akart más lenni, mint a fogalmak szürke börtönéből s a logika vasbéklyóiból szabaduló nagy életösztön-felviharzás és a vers nem akart más lenni, mint a létérzés hatalmas és ösztönszerű kirobbanása. (Kurt Schwitters híres „Anablume” című verse, a szerelmi mámor dadogásának grammatikálatlanságában.) Ebben még nincsen semmi a dadaizmus későbbi, világnézetté szélesedő cinizmusából és mindent semmibevevéséből. Palasovskynál is tiszta és töretlen még ez az érzés, mely az ausztráliai fogalommal jelölt Punaluában személyesül meg és új csengést adva a régi fogalmaknak, sokszor szinte himnikus lendületű versekben izzik fel. A régi görög szatírjátékok karénekeire emlékeztető párbeszédes forma, recitativóival és énekbe zendülő fokozásaival elsőrangúan alkalmas az élet belső, titkos, szóval ki nem fejezhető, dionizoszi mámorának fellobogtatására, melyben a rendes asszociációk elvesztik értelmüket s a logikátlanságnak adják át a helyet, mint megfelelőbb kifejező eszköznek.

Székely Béla: Amerikai regények

Milyen az amerikai regény ? Erre a kérdésre akartak választ adni az amerikai könyvkiadók, amikor tizenötezer dolláros regénypályázatot írtak ki. Ezt a hatalmas pályadíjat egy fiatal, kanadai tanítónő Marta Ostenso nyerte meg „Wild geese” regényével. Ezzel azonban a kérdés nem dőlt még el. Ostenso regénye — nem amerikai írás; vagy legalább is: nem azé az Amerikáé, melyet mi elképzelünk. A mi Amerikánk: a városok Amerikája, a nagy metropolisoké, felhőkarcolóké, roppant fényreklámoké, a broadway-é, az avenueké. Ostenso Amerikája: egy kis kanadai farm, amelynek egyik tanyáján játszódik le ez a regény. A regény hőse egy farmer, akinek olthatatlan földéhsége ránehezül mindenkire, aki csak közelében él. A lelkek uzsorása ez az egytagba szakadt paraszt, aki előtt más szentség nincs: csak a föld. Trágya-lelkű és gonosz: jaj annak, aki útjába kerül. Már minden akarat megroppant, már minden asszonyi, gyermeki lázadás elcsitult: így kerül egy fiatal tanítónő a farmra, aki messzi városok leheletét, a szabadságot, az akarást hozza magával. A farm lakói reagálnak; mindegyik máskép. Az anyát egy régi ballépés emlékével szinte halálba gyötri a férfi; csak egy, egyetlen egy teremtés akad, aki felveszi a harcot az apával. Ez a harc, ez a néma küzdelem a regény tulajdonképpeni tárgya. De végül is: deus ex machina oldja meg a harcot: a földéhes farmert halálos szerencsétlenség éri. — Komor hangulatú, lelki eseményekre felépített regény ez, — de nem amerikai. Ez a paraszti földéhség ép úgy és ép olyan külső esemény-lehetőségek között lehet regény-motívum Amerikában, mint akárhol a széles világon. Mert a föld mindenütt egyforma s egyformák rajta az emberek is. Ez a regény tartalmi tanulsága. A másik tanulság megdöbbentő: teljesen irodalmi alkotás az, amit az amerikai könyvkiadók tizenötezer dollárra becsültek. Hát hogyan? Amerika — irodalom és — üzlet? Úgy látszik, hogy az amerikai kiadók Európát akarták liferálni olvasóiknak. Nem ismerjük Ostenso regényének példányszámokban kifejezett silierét, bizonyos azonban, hogy mint irodalmi alkotás az utóbbi évek legjobbjai közül való. S bármennyire is kéznél fekvő a témája, bizonyos az, hogy ezt és így meg nem írták még. Egyedül álló, rokontalan Ostenso művészete; akár az a kistanya a végtelen kanadai sztyeppén, — kétes értékű kultúrának a kis előretolt szigetén, hol e nagy pusztaság közepette lehull minden máz a lélekről, az alakok megnőnek, felhatalmasodnak s újemberi tragédiák születnek meg, melyek mégis ép oly régiek, mint maga az ember, aki az első kerítést vonta, tüskéből, kőből a két keze megmunkálta termőföld köré. Ez az amerikai regény az ősember regénye, az ősi pater familias-é.

Guillermo Argote: Muzsika

Guillermo Argote fiatal spanyol lírikus és novellista a legújabb generáció szociális lelkiismeretének, a technika utópisztikus világának és a transzcendentális elkívánkozásnak a költője. Központi problémája, amely ezen az elbeszélésén is végighúzódik, a kispolgári művészlélek anarchikus, végzetesen individualista szembenállása az emberi együttérzés építő tendenciájú kollektivizmusával. Írásai nagyobbrészt az Inizial-ban és a Rivista de Occidenteben jelentek meg.

Az íróasztal fölött megszólalt a villamoscsengő és kigyulladt az ibolyafényű higanylámpa, amely azt jelezte, hogy a 47229. számú mérnökmunkás nem szolgáltatja a megfelelő mennyiségű energiát a központi árammérő-szerkezetbe. A 47229-es ránézett a falra akasztott kis hektowattórára, lehorgasztotta a fejét és hirtelen mozdulattal kikapcsolta magát az áramkörből.

A következő pillanatban a cella jobb alsó szögletén kiszállott a felvonókészülékből a Mérnökmunkások Műhelyéhez beosztott 8453. számú orvosmunkás és a 47229-es megvizsgálásához kezdett. Az utóbbi időben néhány nyugtalanító jelentés érkezett a 47229-es kalkulációs zavarairól és most szétvetett lábbal, lecsüngő fejjel és kezekkel, ájultan ült hátravetett testtel a széken, a szeméi lázasan ragyogtak, köröskörül összezavart rendetlenségben hevertek a drótok. A 8453. számú orvosmunkás fölébe hajolt és összeráncolt homlokkal figyelte a mérnökmunkás torkából előtörő ritmikusan hangsúlyozott szavakat. Azután a karjára emelte az elernyedt testet és a felvonókészülék segítségével elszállította a legközelebbi műtőterembe.

Kemény Gábor: Dosztojevszkij Anna Grigorovna írásában

 

Dosztojevszkij életének külső eseményei eddig sem voltak ismeretlenek. És a külső keretből sejteni lehetett azokat a belső harcokat, melyek az író lelkében végbementek. A fiatal Dosztojevszkij hírül veszi, hogy atyját, kit iszákossága miatt nyugdíjaztak, jobbágyai megölik. Epileptikus rohamok vesznek erőt a fiatal emberen és e pillanattól kezdve már nyilvánvaló lesz az eddig lappangó terheltség. A Petrasevszkij-féle összeesküvés, melyért halálra ítélik, a kényszermunka, mellyel a halálos ítéletet enyhítik, az omszki fegyház, melyben az orosz népet közelebbről megismeri, szerencsétlen házassága, a Vremja c. szlavofil lapvállalat alapítása és tönkremenése, bátyja halála s a testvéri adósságok magára vállalása, a hitelezőktől, az adósok börtönétől való folytonos remegés – ezek a keretek már külső formáikban is érezhetővé teszik, hogy Dosztojevszkijnek magával és a külső világgal nagy harcokat kellett megharcolnia.

Műveinek, leginkább a Bűn és Bűnhődésnek számos lapjáról nagy, lírai zuhogással ömlik elénk a sorok közt lappangó író kettős arca, a bűnös és a tisztulást kereső, a szenvedélyektől felkorbácsolt és az alázatosságban megnyugvó. És egyszer-egyszer nem érezzük tisztán: önmagáért kereste-e hőse a bűnt vagy csak átkos predesztináció folytán, bűnös úton a megtisztulást? Igen, a Dosztojevszkij-hősök küzdelmében gyakran ott érezzük az író forró leheletét, kétségbeesett fellángolását vagy bágyadt elernyedését és nem mindig tudjuk eldönteni, meddig adja az író önmagát és hol kezdődik az idegen hős kivetítése? Az a kérdés, hogy az emlékiratok, különösen a közelállók írásai, eligazítanak-e az ilyen kétségekben? Nem íródtak-e valami burkolt célzattal, amely elhomályosíthatja a keresett igazságot és így nem sodornak-e újabb kérdések hínárjába?... Jól ismerjük a Rousseau-féle s ezt követő „természetes” vallomásokat, melyeknek a természetessége annyira tudatos, annyira előre elgondolt és művészi, hogy sokszor csak divatos formának érezzük, amellyel szemben nagyon óvakodónak, sőt gyanakodónak kell lennünk...

Dosztojevszkij özvegyének írásával szemben (Die Lebenserinnerungen der Gattin Dostojewskis) nincs ilyen aggodalmunk... Első megszólalásai elárulják, hogy átlátszó lelkű, jóérzésű, igazságot kereső asszony csupán, aki távol van mindenféle irodalmi allure-öktől és alighanem akkor érezné magát legjobban, ha észrevétlenül elbújhatna az események mögött... Sznitkina Anna Grigorovna nem rendelkezett több mint átlagos intelligenciával, de, ami ezzel biztosan fölért, csodálatos ösztönnel tudott részesévé lenni a zaklatott író életének... Az apai házban ismeri meg Dosztojevszkij nevét, egyik-másik írását is olvassa, hősei iránt részvétet érez, de arról még nem is álmodik, hogy a valóságban meglássa őt valaha... Praktikus gondolkodású leány, aki gyorsíró iskolába jár, hogy önálló legyen s maga keresse meg kenyerét. Mint gyorsírástanulót ajánlja professzora a nagy orosz írónak, akinek, hogy az adósok börtönét elkerülje, 4—5 hét alatt kell befejeznie egyik regényét. A komoly, tartózkodó leány megtetszik az írónak, aki gyermeki őszinteséggel feltárja előtte halálra ítéltetését, rabságát, szerencsétlen házasságát, a hitelezőkkel való ádáz harcát. A részvét, melyet a leány eddig Dosztojevszkij-regényhősök iránt érzett, most az íróra sugárzik, anélkül azonban, hogy az eddig nagyon is tartózkodó leány tisztában lenne a maga érzelmeivel...

Kibédi Varga Áron (1930): Szófogadó

Kép forrása: http://mta.hu/koztestuleti_tagok?PersonId=19169

I.

mindent megnevezni az álom völgyében

nevén szólítani az éjszaka lakóját

eltépni a dadogás hálóját

formát adni a homálynak

mindent megnevezni

és felébred aminek neve van

esthajnali csillag vénasszonyok nyara

népek mesék naposholdas paripák

négyszögesített körök és babonák

halhatatlan szappanbuborékok

nevet adni

de kinek a nevében szól a névadó

van-e neve van-e apja annak ki nevet ad

lombos családfája ébresztő szerencse

mindent megnevezni mindent megtagadni

nappalra ébred a név és él emberben a világ

VII

nemes és nemtelen név tagadni nem lehet

nem tündöklő tükör nem visszhang

gyökere van mint a teremtésnek

mindent megnevezni mindent felejteni

virág lesz a név kakukkfű mályvarózsa

tétova csillag halálszagú szekér

felhőket karcoló szélmalom

beárnyékolt örök azonosság

mindent megnevezni mindent felejteni

mindent leseperni a név tábláiról

névtelen katona égitest rovar

a megnevezés apotheózisa

tárgytalan testté lett név

nevek halála nagyvilág

Forrás: A ’84-es kijárat – Antológia 36. old. – Szerkesztette: Kukorelly Endre - 7. szám – Pesti Szalon Könyvkiadó 1995.

Kertész Imre (1929): Gályanapló

- részletek –

Ahhoz, hogy valaki – dehogy az „emberiség!” – csupán a saját élete megváltója, föloldozója lehessen, egy teljes, hihetetlenül intenzív és állandó belső munkával eltöltött élet szükséges. Az embernek van egy förtelmes élete – a történelem -, és van egy nála sokkal bölcsebb, hatalmas világmeséje, amelyben istenséggé, mágussá válik; és ez a mese éppoly csoda, mint amilyen hihetetlen a történelmi, a „reális” élete.

Augusztus 11. Minden véget ért, és minden újrakezdődött; de máshol kezdődött, és talán máshová visz. Tegnapelőtt éjszaka az erkélyen, hűvösödő szélfutamok, a Pasaréti úti fák nagy, felhőforma, sötét lombozata, alatta az aranyló világítás – egy pillanatig mintha nem is ez a jól ismert lidércváros lenne. Mély, mély melankólia, emlékek, mintha az elmúlás környékezne, csupa közhely, csupa valóság, csupa unalmas igazság, akár a halál.

Erdély Miklós (1928-1986): Gúlában

A jobb megélhetés kedvéért egy gúlához szegődtem. A felvételi bizottság (maga a gúla) nyakizmaimat mutatványhoz megfelelőnek ítélte, semmi lényeges kifogás a felépítésem ellen nem merült fel. Utasítással vagy felvilágosítással nem láttak el, igaz ugyan, hogy nem is kérdezősködtem.

Az első bemutatkozás alkalmával természetesnek vettem, hogy mint utolsó jelentkező, én leszek a gúla legalján, nekem kell tartanom az összes többit. Örömöm csak akkor kezdett fogyatkozni, mikor észrevettem, hogy a bemutatkozásnak sehogy sem akar végeszakadni. Bele kellett törődnöm, hogy a gúla, amihez szegődtem, egy örök gúla. Tagjai gúlában aludtak, ettek, az összes tevékenységüket gúlában végezték.

Somlyó György (1920-2006): Csók

Mikor már sehogyse jut szóhoz,

beszélni kezd a csók,

összekuszál és kioldoz,

mint egy csomó.

(1947)

 

Forrás: A ’84-es kijárat – Antológia 27. old. – Szerkesztette: Kukorelly Endre - 7. szám – Pesti Szalon Könyvkiadó 1995.