Félix Lope de Vega Carpio „a természet csodája”. Ezt
a meghatározást Cervantes adta róla először. Nem is lehet nem csodálni a
spanyol barokk dráma fénykorának egyik legkiemelkedőbb képviselőjét, aki egyes
becslések szerint közel kétezer színművet írt. Hogy ez a legendás szám mennyire
fedi a valóságot, az utókor már nem mérheti fel, az mindenesetre tény, hogy mintegy félezer
drámája maradt fenn, és költeményei több kötetet tesznek ki. S mindemellett
életét nem pusztán az írás töltötte ki, maradt ideje a kalandokban bővelkedő
katonáskodásra és a szüntelen szerelmekre. Törvényes és törvénytelen
gyermekeinek a számát talán jómaga sem tudta. Élete alkonyán még a reverendát
is felöltötte. „Hogy fér bele ennyi egyetlen életbe?” – kérdezte ámulva Lope de
Vega kortársa, Tirso de Molina, aki maga is íróember volt, a felejthetetlen Don
Juan színpadi megteremtője.
Lope de Vega afféle
csodagyerek volt. Még írni sem tudott, amikor már verseket költött. 1577 és 82
között az alcalái egyetem hallgatója volt, de tanulmányait bizonyosan nem
fejezte be. 1583-ban ismerkedett meg első nagy szerelmével, akinek a családját
megrágalmazta, ezért száműzték Kasztíliából. 1588-ban nősült először, és még
ugyanabban az évben részt vett a híres „Armada” sikertelen hadjáratában.
Hazatérve Valenciában telepedett le. 1598-ban, első felesége halála után újra
megnősült. 1614-ben azonban meghalt második felesége is. Ekkor pappá
szenteltette magát. Életének utolsó éveiben újabb szerelmi fellángolás
következett, amely sok keserűséget hozott az írónak, hiszen az imádott és gyönyörű
színésznő megvakult, majd megtébolyodott.
Lope de Vegát a spanyol
nemzeti dráma megteremtőjeként tartja számon az irodalomtörténet.
Drámaelméletét egy verses műben foglalta össze. Megtörte a tér, idő és
cselekmény klasszikus egységét, színműveiben keverte a tragédia és a komédia
elemeit. Művei mozgalmasak, pergő ritmusúak, a helyszínek, hangulatok állandóan
váltakoznak.
Színdarabjai verses
formában íródtak. Versformája nem állandó: a nyolcasokat gyakran tizenegyesek
váltják, de egy-egy hangulat kifejezésére olykor a drámán belül alkalmazza a
szonettformát is.
Legnépszerűbb vígjátékának,
A kertész kutyájának témája az
előkelő grófnő és a társadalmilag nem hozzá való titkár szerelme. Az író
pellengérre állítja az arisztokrácia gőgjét, de nem kíméli a felfelé
kapaszkodó, törleszkedő, köpönyegforgató polgárt sem.
A becsület megvédése több
színművének is a középpontjában áll. Míg az 1623 körül íródott Olmedo lovagjában a főhős a hagyományos
lovagi eszmény emgtestesítője, aki számára a becsület azonos az önbecsüléssel,
addig a Peribánez és Ocana komtura című drámában egy paraszt védi meg hitvesi
becsületét: megöli a feleségét erőszakkal elcsábító nemesurat. Itt a paraszt
egyedül áll szemben a hűbéri hatalom képviselőjével.
Hasonló konfliktust vet föl
az 1613 körül született Fuente Ovejuna
(e.: fuente ovehuna) című drámájában, ahol már egy egész falu népe fordul
szembe a zsarnok komturral. A hűbérúr meggyalázza a parasztok becsületét,
megbecsteleníti asszonyaikat, lépten-nyomon megalázza őket. Fuente Ovejuna
lakói egy emberként lázadnak föl, s méltó elégtételt vesznek a zsarnokon.
Gyilkos tettükért közösen vállalják a felelősséget. A király pedig mindkét
esetben az igazság oldalára áll. a nemesúrral szemben nem marasztalja el a parasztot,
sőt megbocsát az önbíráskodó népnek.
A színmű Gáspár Endre
fordításában 1947-ben jelent meg
magyarul Gyilkos falu címen. A
Madách Színházban 1952-ben mutatták
be a drámát, ekkor Hős falu a címe.
Az olvasóközönség 1967-ben vehette
újra kezébe Gáspár Endre fordítását Fuente
Ovejuna címmel.
*
FUENTE
OVEJUNA
Főbb
szereplők:
FERDINÁND, Aragónia királya; felesége, IZABELLA,
Kasztília királynője; RODRIGO TÉLLEZ GIRÓN, a Calatrava-rend nagymestere;
FERNÁN GÓMEZ DE GUZMÁN, a Calatrava-rend komturja; ESTEBAN, Fuente Ovejuna
bírája; JUAN ROJO, másodbíró; FRONDOSO, ennek a fia; LAURENCIA, Esteban lánya.
Történik
Spanyolországban, 1476-ban.
I.
FELVONÁS
Kasztília trónjára – apja
halála után – Izabella lépett, majd házasságot kötött Ferdinánddal, Aragónia
királyával. Ám néhány nemesúr vitatta Izabella jogát a trónhoz, s az öröklésért
harcba szálló portugál király oldalára álltak. Kitört hát a háborúskodás. A
Calatrava-rend komturja felkeresi a rend ifjú nagymesterét, s felszólítja, hogy
induljon hadba Izabella ellen, és foglalja el a királyi várost. Ezen tettével
bizonyítsa, hogy méltó az előkelő cím viselésére.
A nagymester csapatai véres
ostromban elfoglalták Ciudad Realt. A város lakói követeket menesztenek a
katolikus királyi párhoz, segítséget kérnek, hogy a várost felszabadíthassák az
ellenségtől. Ferdinánd késlekedés nélkül csapatokat küld a betolakodó
visszaverésére.
A Fuente Ovejuna határában
csordogáló patakban Laurencia ruhát mos. Utána lopózik Frondoso, aki már régóta
szerelmes a lányba, de hiába, Laurencia szívét nem gyújtja fel a férfiak
epekedése. Ahogy ott évődnek, hirtelen felbukkan a vadászni induló komtur.
Frondoso elbújik egy bokorban. A komtur újfent rohamra indul, úgy gondolja,
most nem menekülhet tőle ez a vadóc lány. Ám ekkor a bokorból előugrik
Frondoso, fölkapja a komtur nyilát és íját a földről, és a nemesúrnak szegezi.
A komtur hátrálni kényszerül, de bosszút esküszik a vakmerő paraszt ellen.
II.
FELVONÁS
Követ érkezik Ciudad
Realból a komturhoz segítségért, mert a nagymester seregei már nemigen tudnak
ellenállni a királyi csapatok ostromának. Laurencia szíve megenyhül a bátor
Frondoso iránt, aki az emlékezetes incidens után bujdosni kényszerül. A hadba
induló komturnak még kedve szottyan egy kis enyelgésre, fogdmegjei üldözőbe
veszik hát a férjezett Jacintát. Egy parasztember, Mengo sietne az asszony
védelmére, de a poroszlók úgy elbánnak vele, hogy még napok múlva is sajog a
háta a veréstől. Jacinta pedig nem menekülhet, sőt bosszúból, amiért ellenkezni
próbált a nagyúrral, a komtur rászabadítja csőcselékét.
Frondoso titkon felkeresi
Laurenciát apja házában. Elhatározzák, hogy hamarosan megülik a menyegzőt.
Esteban is áldását adja az ifjú párra.
A komtur eközbenCiudad Real
falai alá ér, s belátja, hogy ezúttal vesztett, ráveszi hát a nagymestert, hogy
mentse az életét, s vonuljon vissza.
Fuente ovejunában
összegyűlik a násznép, hogy köszöntsék az egybekelő Laurenciát és Frondosót. A
vigasság közepén azonban betoppan a hazatérő komtur. A vigasság közepén azonban
betoppan a hazatérő komtur. Most aztán lecsaphat Frondosóra. Tömlöcbe záratja a
fiút, hiába emel érte szót Estebann, a faluz bírája meg Laurencia. A végén
Laurenciát is elvezetteti katonáival.
III.
FELVONÁS
Fuente Ovejuna parasztjai
összegyűlnek s elhatározzák, hogy követet küldenek a királyi párhoz, s
elpanaszolják nekik a komtur tűrhetetlen önkényeskedését. Ám ahogy így
tanakodnak, belép Laurencia tépetten, kócosan, feldúlt lélekkel, mert ezúttal
nem menekülhetett a komtur karmai közül. Az önkényúr most Frondosót készül
felköttetni. A lány szemrehányást tesz a férfiaknak, amiért tűrik a sok
megaláztatást, s addig lázítja őket, míg csatasorba állnak, hogy leszámoljanak
a gyűlölt komturral.
A falu asszonyai és lányai
is mind vonulnak velük, hiszen a becsületükön esett csorbát ki kell végre
köszörülni. Vesszen Fernán Gómez!
A dühös nép betöri a
kastély kapuját, és a királyi párt éltetve, elszántan tör előre. Erre a komtur
megparancsolja poroszlóinak, engedjék el Frondosót, akit már éppen akasztani
vittek. A nemesúr a felbőszült csapat láttán meghátrál, s igyekszik ígéretekkel
jobb belátásra bírni őket. De ezúttal nem menekülhet a parasztok tőre elől.
A komtur egyik szolgájának
sikerül kiosonnia a kastélyból, siet azonnal a király elé, hogy elpanaszolja,
miként támadt a csürhe nép az urára, aki pedig oly jóságos volt hozzájuk. Nem
elég, hogy rútul megölték, most rabolnak, fosztogatnak. Ferdinánd ígéretet
tesz, hogy a gyalázatos tettet nem hagyja büntetlenül.
Fuente Ovejunában ezalatt a
komtur levágott fejét lándzsára tűzik, a községháza kapuját pedig a királyi
címerrel díszítik. És tervet szőnek, hogyan védjék meg magukat a királyi
bíróság előtt. Elhatározzák, hogy minden kérdésre egybehangzóan ugyanazt
válaszolják: „Fuente Ovejuna!”
Nem kell sokáig várniuk,
megérkezik a vallatóbíró. S a falu apraja-nagyja hősként állja a kínvallatást
is. A kérdésre pedig, hogy ki ölte meg a komturt, a válasz mindig ugyanaz:
„Fuente Ovejuna!”
Háromszáz embert vontak
kínpadra, de nem kaptak más választ egyikőjüktől sem. Ekkor felkerekedik a
bíró, utána az egész falu népe, s a királyi udvarba sietnek. A bíró előadja
Izabellának a történteket, akinek választania kell: vagy megbocsát a
parasztoknak, vagy megöleti őket mind egy szálig. Ekkor előlép a sorból Esteban, és nagy
tisztelettel előadja az igazságot. Sorra elmondja a komtur vétkeit, melyeket
már nem tűrhettek tovább, s ezért számoltak le vele. Elmondja azt is, hogy a
falu már felesküdött a királyi címerre, hiszen nem gaz, lázadó bitangok ők,
szeretnék eztán becsülettel szolgálni a királyt és a királynőt.
Ferdinánd és Izabella
meggyőződhettek a parasztok szavának igazáról, így aztán megbocsátanak nekik, s
Fuente Ovejunát a királyi jogar oltalma alá fogadják.
(Forrás:
77 híres dráma 49-53. old. – Móra Ferenc Könyvkiadó 2. kiadás 1994.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése