CHRISTOPHER MARLOWE (1564-1593) - Doktor Faustus tragikus históriája

Ugyanabban az esztendőben született, amelyikben William Shakespeare. Lehettek volna ikercsillagai az angol reneszánsz drámának, amelyben feltámadt, megújult a görög tragédia és komédia. Amelyben újra megtalálta önmagát ez a katarzist, megtisztulást indukáló, párbeszédes műfaj.

Christopher Marlowe mégsem lett igazán kortársa Shakespeare-nek. Zsenije hamarabb lobbant fel, és élete gyorsabban lobbant el. Mindössze huszonkilenc esztendős volt, amikor (feltehetőleg politikai) gyilkosság áldozatául esett. A jómódú canterburyi csizmadiamester fiát családja papnak szánta. A kor legjobb iskolájában, Cambridge-ben tanult, de nem pap lett, hanem irodalmár, klasszikus szerzők fordítója, Erzsébet királynő diplomatája (vagy kémje) a Németalföldön és Franciaországban. Ez a kalandos küldetés segítette hozzá, hogy belelásson a korabeli Európa dinasztikus és vallási harcaiba. 1588, az az év, melyben az angol flotta legyőzte a spanyol Armadát, megalapozván az évszázados brit tengeri uralmat, egyszersmind a Londonba épp cask isszatért Marlowe első színházi diadalának esztendeje. A művelt, világlátott és sikeres fiatalember bizonyos gőgös felülnézetből tekintett a korabeli vallásosságra. Nem volt egyedül ezzel a királynői udvar környékén, de alighanem kitűnt a hasonló „ateista” nézeteket vallókközül. A napi politikában elég volt egy kurta közeledés a katolikus hatalmakhoz, hogy a szaporodó eretnekellenes vizsgálódások során rá is sor kerüljön. Elítélni talán kínos lett volna, hiszen nagy hatalmú elvbarátai, pártfogói voltak. Tőr végzett vele, egy Ingram Frizer nevű ismert politikai kalandoré.

Hat-hét esztendeje volt, hogy alkosson, évente írt egy-egy darabot. Még Cambridge diákjaként fejezte be, talán nem is egyedül, a Didót, itt kezdte írni a kétrészes Tamerlánt, amely az első sikert hozta 1588-ban. Ezt követte A máltai zsidó, majd A párizsi mészárlás és a II. Edward, végül pedig utolsó befejezett és talán legismertebb műve, a Doktor Faustus tragikus históriája (1592-3). (Magyarul: Kálnoky László. Magyarországi ősbemutatója 1940-ben volt.) De a csupán nagy ritkán bemutatott drámáknál maradóbb emléke Marlowe teremtő zsenijének a blank verse, az a rímtelen, tízszótagú, jambikus sor, melyen a legnagyobb kortárs, követő, tanítvány: Shakespeare drámái is megszólaltak.

A „Faust-sztori” a késő középköri Európát ponyván (és bábszínpadon) végigvándorló legendaként érkezett Angliába. A Historia von D. Johann Fausten című német népkönyvet, amelynek 1592-ben készült fordítása még ugyanebben az esztendőben Marlower kezébe került, Johann Spies szerzette fél évtizeddel korábban. Egy tucatnyi hasonló közül mégis valamiképp lángol benne az európai katolicizmus első nagy reformációs válságának láza, a kis német fejedelemségeket fölbolydító lutheri egyházszakítás szelleme. És a kor katolikusainak szemében Faust doktor Wittenbergából nagyon is hasonlíthatott Luther doktorhoz, aki kalamárist vág a magányos cellájában őt kísértő ördög fejéhez.

Aligha kétséges, hogy az őseredeti Faustus-történet a „lutheránus eretnekség” elleni pamflet volt. Hogy miképp alakult át a bukásban is felmagasztosuló, kételkedő-tapasztaló-kereső reneszánsz ember lelki felszabadulásának példázatává, jól követhető Marlowe drámájában, majd a Marlowe-ét elhomályosító Goethe-feldolgozásban, amely már a felvilágosodás értékeit, a polgári szabadságeszményeket is belevetíti. A legenda így tért vissza szülőhazájába, hogy majd a XX. században, Thomas Mann nagy regényében, a Doktor Faustusban ismét itt újuljon meg.

*

DOKTOR FAUSTUS TRAGIKUS HISTÓRIÁJA

Főbb szereplői:

FAUSTUS, WAGNER, a famulusa és MÁS BARÁTAI, DIÁKJAI; MEPHISTOPHILIS és A FŐÖRDÖGÖK; a JÓ és a ROSSZ ANGYAL; a PÁPA; KÁROLY, német császár és UDVARONCAI; A SZÁSZ HERCEG; AZ ANHALTI HERCEG és FELESÉGE; BOLOND; ROBIN, a lovász; RALPH; KOCSMÁROS; LÓCSISZÁR; FUVAROS

Az első felvonás előjátékában Marlowe afféle „személyi adatlapot” állít ki főhőséről. Faust közrendű szülők gyereke, Wittenbergában tanul rokonai költségén. Gyorsan haladt a tudományokban, hamar doktorrá avatták, de sikerei gőgössé tették.

I.                  FELVONÁS

A könyvtárban ülve ismerkedhetünk meg vele, amint végigtekint a kor egyetemi tudományán, a skolasztikus logikán, filozófián, gyógyászaton, hittudományon, metafizikán, és úgy dönt: a mágia felé fordul. Megjelenik a Jó és a Rossz Angyal, az előbbi megpróbálja lebeszélni a tudóst: dobja félre átkos könyveit. Ám Faustus inkább az utóbbi biztatására hajlik. Döntésében a megismerés, a minden dolgokon uralkodás túlkorbácsolt vágya játszik főszerepet.

Két tudós kollégája, Cornelius és Valdes segíti elindulni a mágia kockázatos útján. Az egyetem istenfélő diákjai részben ennek a segítségnek félelmetes zajaiból, részben Faustus famulusának, Wagnernek szavaiból értik meg, hogy a mestert megejtette „az átkos tudomány”. A rektorhoz mennek jelenteni, amit megtudtak, hátha a rektor szigora segíthet.

Egy kihalt ligetben éjszaka kezdi szellemidéző szertartását Faustus, latin káromlásimával szólítja Mephistophilist. Ez előbb sárkány, majd (minthogy sárkányként „túl undok”) ferences barát képében jelenik meg. Még el sem csitulhat Faustus diadalma, hogy lám, valóban sikerült kárhozatos mutatványa, Mephistophilis elmagyarázza neki, hogy hívására jött ugyan, de önszántából csak mert ördögként mindenütt jelen van, ahol emberi lelket vihet a kárhozatba. A tudós nem retten vissza. Vállalja, hogy a mágia elsajátítása és használata miatt, a világ feletti uralomért elkárhozzék – szerződést ajánl Mephistophilis urának, Lucifernek.

Távozta után famulusa, Wagner és a Bolond lép a színre. Wagner a mestere tudásának morzsáit hasznosítva, két szolgáló ördögöt, Baliolt és Belchert idézi meg, és a  komikusan megrettenő Bolondot a saját szolgálatába kényszeríti.

II.               FELVONÁS

Faust, visszatérvén a könyvtárba – ahová Mephistophilist várja, a pokol urának, Belzebubnak döntésével -, úgy érzi, már nincs visszaútja az Istennek tetsző, jámbor élethez. Gondolatait ismét a Jó meg a Rossz Angyal vitája kíséri. Jön Mephistophilis, a szerződést megkötik, és Faustus furdaló lelkiismeretét kísértője ördögök látványos karneváljával űzi el, ígérvén. a doktor különb mágiára is képes lesz. Az ördögnek adott szerződéssel magát végképp elkárhozottnak érző Faustus végül is a Jó Angyal biztatására Krisztushoz fohászkodik segítségért. A megsértett Mephistophilis Lucifert és Belzebubot hívja, akik megidézik a Hét Főbűnt. A Kevélység, a Kapzsiság, az Irigység, a Harag, a Torkosság, a Restség és a Bujaság allegorikus alakjai annyira felkeltik a tudós érdeklődését a pokol látnivalói iránt, hogy megerősíti szövetségét az ördöggel. Mephistophilis huszonnégy évi szolgálatáért testestül-lelkestül a kárhozatra szánja magát.

Jelenetük után ismét komikus figurák, Robin, a lovász meg Ralph, a szolga jön. Robin ellopta Faustus varázslókönyvét, és barátjával arra készül, hogy a varázslat által potyaitalból leihassák magukat, és megkaphassák a konyhalány olcsó szerelmét.

III.           FELVONÁS

Az égi szférák végigutazása, kozmográfiai és asztronómiai tanulmányok után Faustus Rómába megy, Szent Péter ünnepére s a pápai udvarral ismerkedni. A látnivalók, látványosságok prospektusszerű fölsorolása után Faustus elárulja: valójában azért jött ide, hogy valami kegyetlen tréfával borsot törjön a pápa orra alá. Nincs igazán nehéz dolga; ez az egymást kiátkozó pápák-ellenpápák kora. Miközben a bíbornokok testülete ítélkezik az eretneknek kikiáltott Bruno fölött, Faustus és Mephistophilis a pápára hivatkozva fondorlatosan megszökteti a kiátkozottat.

A bíborosok a szökés miatt cinkosság látszatába keverednek, tömlöc, bilincs, sőt halál pápai lakomát. Ezért, ha nem is sejti, kit, de a pápa szabályosan kiátkozza.

Egy vendégfogadóban Robin és Ralph lopásra használja Faustus varázslókönyvét. Meghistophilis a fenekükbe dugott petárdával fegyelmezi meg és zavarja el őket, és azzal fenyegetőzik, hogy majmot, kutyát csinál belőlük.

IV.            FELVONÁS

A pápai udvar után a német császáréba várják a már nagynevű mágust és kísérőjét. Károly császár nagy megbecsüléssel fogadja Faustust, aki megígérte: megidézi a makedón Nagy Sándort, szerelmesével. Állja is a szavát, az egyik kételkedő udvaroncnak pedig agancsot varázsol a fejére. A császár a sikeres varázslat, de részben a durva tréfa örömére is, állandó helyet kínál a doktornak udvarában, sőt, amire Faustus nagyon is vágyott: részt az uralkodásból.

A sértést megtorlandó, a megcsúfolt nemes, Benvolio rábeszéli néhány vonakodó rangbéli barátját egy Faustus elleni merényletre. Le is vágják az ördöngöst, csakhogy hiába. Nemcsak föltámad, hanem az ördöghadakkal el is kergeti mind a lovagokat, mind a segítségükre siető fegyvereseket, és a rátámadók fejére végleg agancsot bűvöl.

De megcsúfol közrendűeket is: a lovát áron alul eladja, figyelmeztetvén a lócsiszárt, bárhogy hajthatja, csak vízbe ne menjen vele. A csiszár, aki az olcsón vett állatot drágábban akarja továbbadni, kipróbálja: mi történhet vele, ha vízbe megy. A lóból szalmacsutka marad csak, a pórul járt vevő elázik, kárpótlást követel. Mérgében rángatván a közönyös Faustust, kitépi lábát, amiért ismét ki kell fizetnie a – már nem is létező – ló árát. A kocsmában aztán van miről mesélnie Robinnak és Ralphnak, a lócsiszárnak meg egy fuvarosnak, akinek három garasért felfalta egy szekérnyi szénáját.

A Wagner közvetítette meghívásra Faustus az anhalti herceg udvarába megy. A herceget egy levegőbe épített csodálatos kastéllyal, a hercegnőt pedig – kérésére – mézédes szőlővel örvendezteti meg, majd ismét csúffá teszi a tőle kártérítést kérő Ralphot, Robint, a fuvarost és a lócsiszárt.

V.                FELVONÁS

Letelvén a szerződés ideje, a halálra váró Faustus még felidézi könyvtárában gyülekező diákjai előtt a történelem legszebb asszonyát, Helénát – mire azok áldást mondanak rá. A magányossá váló doktort egy aggastyán bűnbánatra szólítja fel. A mind vadabbul rettegő tudós hajlanék is a szavára, de az érkező Mephistophilis szerződése megújítására kényszeríti. Még egy pillanat a felidézett Helénával, még egy átok a megcsalatott aggastyántól, és Faustus sorsa beteljesedik.

Lucifer és Belzebub siet Mephistophilis segítségére megakadályozni Faustust abban, hogy valami módon mégiscsak elforduljon a pokoltól. A Jó angyal és a Rossz még egyszer visszatér, lezárni vitájukat, majd a rettegésben már megtisztuló, bűnét bánó szerencsétlent pokolra ragadják az ördögök. A könyvtár melletti szobában diákjai már csak arról számolhatnak be egymásnak, hogy Faustust „ízekre tépte a Halál keze”. De mint tudóst, változatlanul becsülik és meggyászolják. A kórus pedig ezzel zárja le a történetet: „Faustus nincs: nézzétek pokolrahulltát, / S tanulja szörnyü végéből a bölcs / Csupán csodálni a tilalmasat, / Mely a becsvágyó észt mélyébe csalja, / Mit fürkészni nem tűr az Ég hatalma.”

(Forrás: 77 híres dráma 54-59. old. – Móra Ferenc Könyvkiadó 2. kiadás 1994.)