Ernest Hemingway: Macska az esőben

Csak két amerikai lakott a szállodában. Nem ismertek senkit azok közül, akikkel a lépcsőn, szobájukból menet és visszajövet találkoztak. Második emeleti szobájuk a tengerre nézett.

Meg a parkra és a háborús emlékműre. Nagy pálmák és zöld padok voltak a parkban. Jó időben mindig megjelent itt egy művész a festőállványával. A művészek szerették a pálmák vonalát, a parkra néző szállodák élénk színeit és a tengert. Az olaszok messzi vidékről eljöttek, hogy megnézzék a háborús emlékművet. Bronzból készült, és csillogott az esőben. Esett. A pálmafákról csöpögött az eső. A víz, tócsákban állt a kavicsos utakon. A hullám hosszú vonala megtört az esőben és visszasiklott a partról, azután megint feljött, s hosszú vonala megtört az esőben. A gépkocsik eltűntek az emlékmű melletti térről. A tér túlsó oldalán a kávéház ajtajában egy fiú állt, bámult ki az üres térre.

Az amerikai asszony az ablaknál állt s kinézett. Kinn, éppen az ablakuk alatt egy macska kuporgott egyik csöpögő asztal alatt. A macska igyekezett úgy összekuporodni, hogy ne csöpögjön rá a víz.

- Lemegyek és felhozom azt a cicát - mondta az amerikai asszony.

- Majd én - ajánlkozott a férj az ágyból.

- Nem, majd én. Szegény cica igyekszik szárazon maradni az asztal alatt.

A férj tovább olvasott, két párnával feltámasztva, az ágy végében.

- Meg ne ázz - mondta.

Az asszony lement, a szállodatulajdonos pedig felállt és meghajolt, mikor elhaladt az iroda előtt. A tulajdonos öreg, nagyon magas ember volt. Íróasztala az iroda túlsó végében állt.

- Il piove - mondta az asszony. Szerette a szállodást.

- Sí, sí, Signora, brutto tempo. Nagyon rossz idő van.

Íróasztala mögött állt, a sötét szoba túlsó végében. Az asszonynak tetszett. Tetszett halálos komolysága, amivel a panaszokat fogadta. Tetszett a méltósága. Tetszett, ahogy őt szolgálni igyekezett. Tetszett neki szállodáshoz méltó magatartása. Tetszett öreg, széles arca és nagy keze.

Ezzel az érzéssel nyitotta ki az ajtót és nézett ki. Még jobban zuhogott. Egy gumiköpenyes ember vágott át a téren a kávéházba.

A macska jobb felé, túl a sarkon lehet valamerre. Talán odajuthat az eresz alatt. Amint ott állt az ajtóban, egy ernyő nyílt ki mögötte. A szobalányuk hozta.

- Nem szabad megáznia -- mondta olaszul és mosolygott. A szállodás küldte, természetesen.

A szobalány tartotta az ernyőt, végigmentek a kavicsos úton, míg az ablakuk alá nem értek. Az asztal ott állt, fényes zöldre mosta az eső, de a macska eltűnt. Az asszony hirtelen csalódást érzett. A szobalány ránézett.

- Ha perduto qualque cosa, Signora?

- Egy macska volt itt - mondta az amerikai asszony.

- Egy macska?

- Sí, il gatto.

- Macska? - nevetett a szobalány. - Macska az esőben?

- Igen -- mondta az asszony -, az asztal alatt. - Aztán: - Ó, annyira szerettem volna. Szerettem volna egy cicát.

A szobalány arca megfeszült, mikor angolul beszélt.

- Jöjjön, Signora - mondta. - Vissza kell mennünk. Megázunk.

- Igen, igen - mondta az amerikai asszony.

Visszamentek a kavicsos úton, és beléptek az ajtón. A szobalány kinn maradt, hogy becsukja az ernyőt. Mikor az amerikai asszony elment az iroda előtt, a padrone meghajolt az asztal mögött. Az asszony valahogy nagyon kicsinek és feszesnek érezte magát belül. A padrone miatt érezte magát nagyon kicsinek és ugyanakkor igazán fontosnak. Egy pillanatig úgy érezte, hogy õ rendkívül fontos. Felment a lépcsőn, kinyitotta a szoba ajtaját. George az ágyon feküdt, olvasott.

- Megvan a macska? - kérdezte, s letette a könyvet.

- Eltűnt.

- Vajon hova mehetett? - mondta a férfi, és szeme elkalandozott a könyvről.

Az asszony leült az ágyra.

- Annyira szerettem volna - mondta. - Nem tudom, mért szerettem volna annyira. Szerettem volna azt a szegény cicát. Nem jó szegény cicának lenni az esőben.

George ismét olvasott.

Az asszony átment a szobán, leült a toalettasztal tükre elé, és a kézitükörben nézegette magát. Vizsgálgatta a profilját, először az egyik oldalról, majd a másikról. Azután a tarkóját és a nyakát tanulmányozta.

- Nem gondolod, hogy jó volna megnöveszteni a hajamat? - kérdezte, s megint a profilját nézte.

George felpillantott, s látta az asszony fiúsra nyírt tarkóját.

- Nekem úgy tetszik, ahogy van.

- Úgy unom már - mondta az asszony. - Úgy unom már, hogy olyan vagyok, mint egy fiú.

George megfordult az ágyon. Nem vette le szemét az asszonyról, mióta az beszélni kezdett.

- Veszettül csinos vagy - mondta.

Az asszony letette a tükröt a toalettasztalra, odament az ablakhoz és kinézett. Sötétedett.

- Szeretném szorosan és simán hátrafogni a hajamat, és hátul jó nagy kontyba tűzni, hogy érezzem a súlyát - mondta. - Szeretném, ha egy cica ülne az ölemben és dorombolna, mikor simogatom.

- Igen? -- mondta George az ágyból.

- És szeretnék a saját ezüstömmel ebédelni, és gyertyákat szeretnék. És szeretném, ha tavasz lenne, szeretném kifésülni a hajam egy tükör előtt, szeretnék egy cicát, és szeretnék egypár új ruhát.

- Ó, hallgass már, és keress valami olvasnivalót - mondta George. Megint olvasott.

Felesége kinézett az ablakon. Most már egészen sötét volt, s még mindig esett a pálmafák között.

- Macska mindenképpen kell - mondta. Macska kell. Egy macska kell most. Ha nem lehet hosszú hajam, meg más örömem, macskám azért lehet.

George nem figyelt oda. Könyvét olvasta. Felesége kinézett az ablakon a tér kivilágított részeire.

Valaki kopogott az ajtón.

- Avanti - mondta George. Felnézett a könyvéből.

A szobalány állt az ajtóban. Nagy cirmos cicát szorított erősen magához, s lógatta le maga mellett.

- Bocsánatot kérek - mondta -, a padrone kérte, hogy hozzam ezt fel a Signorának.

Ozsvald Árpád (1932-2003): Szindbád utolsó útja

Krúdy Gyula emlékére

Szindbád újra nekivágott az útnak…

A podolini takácsok sárga vászna

már szétmállott a gyorsvizű Poprád partján,

Régi menyecskék vakító térde, lába,

nyavalyák terhétől megroggyant,megdagadt.

Öreg pincérek nyűtt tárcájukban őrzik

az utolsó kifizetetlen számlát

és Szindbád nevére álmukból felriadnak.

A házmesterek a nehéz kapuk szárnyát

gondosan becsukják s rozsdás láncot

akasztnak a belső reteszre,

mert Szindbád ismeri a zárak titkait,

bérkocsisok szitkát, apácák imádságát,

s a szűzlányok szeméből kiolvassa a vágyat.

Szindbádnak mindenki megbocsát.

Az ólomkatonák örökké tisztelegnek,

köszöntik a nyikorgó szélkakasok,

neki gyónnak titkon az öngyilkos-jelöltek,

konflislovak nyerítik feléje joságukat.

S mikor nekivágott az utolsó útnak,

a fák festékes köpenyük levetették,

szorgos hangyák megbocsátottak a tücsöknek,

temető kövén szelíd kisértetek sirattak.

Forrás: A Hét 1966. 11. évf. 11. sz.

Amade László nyomában Bőstől Felbárig

Az Amadék ősi fészkében, a csallóközi bősi kastélyban a 18. században szinte örökös volt a viszály. A kastély ura, Amade Antal, a klasszikus műveltségű főúr, az aranysarkantyús vitéz nem fogyott ki a perpatvarokból, a pörösködésből, a családi viszályból. Élete nagy részét a kastély könyvtárában töltötte, ahol a múzsákkal társalogva szerelmes, istenes és elmélkedő verseket írt.

Fia, Amade László 174-ben született Bősön. A nagymúltú és gazdag család sok reményt fűzött a gyermekhez Gondos nevelésben részesült: a jezsuiták győri és nagyszombati iskolájában, majd pedig a gráci egyetemen tanult s bölcsészdoktor lett. A gráci egyetem jeles és előkelő iskola volt, s ebben az időben élte virágkorát. Alig száz évvel előbb Zrínyi, a „költő és politikus” is itt tanult, hogy tanulmányai befejezése után – mint a kard és a lant hőse – a késő utódoknak példát mutasson az igazi hazaszeretetre. Amade László is sokoldalú és mélyreható műveltséget szerzett itt, ahonnan mint képzett ifjú, kiváló szónok és jeles tollforgató került haza a fenyőfák övezte ősi bősi kastélyba, amely hajdan tornyokkal és vízárokkal megerősített várkastély volt. az élet zajára és szépségére vágyakozó fiatal bölcsészdoktor apja és a jólétben tobzódó gazdag csallóközi földesurak társaságában élte az akkori nemesurak életét: kártyázott, mulatott, szórakozott, - s verset írt és dallamot dúdolt a maga gyönyörűségére és mások szórakoztatására. A kastély boltozatos termeiből nemegyszer még pirkadatkor is messzire elhallatszott a bősi erdőben a nótaszó, a vidám mulatozásnak. Amade László hegedűjének és flótájának a hangja. A koccintgatók nem törődtek a világ száz bajával, nem törődtek a nagymajtényi síkról szétszóródott árva kurucok sorsával… De a költő sokszor magukra hagyta a mulatozókat, visszavonult, hogy belső kényszernek engedve dallamos versben fejezze ki érzelmeit.

Aztán járta a határt. A 190 000 hektárnyi, vér- és verejtéköntözte Csallóköz, az „Aranykert” a nemesi előjogokat élvező Pálffy, Apponyi, Bartal, Kulcsár, Kondé, Hegedűs, Bittó, Illésházy, Bacsák, Amade stb. családok kezén volt. Amade Lászlónak több helyen volt birtokrésze. A társaságkedvelő költő nemegyszer megfordult Várkonyon, Csallóköz-Nyéken, az ősi Csütörtökön – amely állítólag már a rómaiak idejében is lakott hely volt -, ahol hét porta adózott neki, aztán Siposamadekarcsón, amely még a múlt század elején is az Amade családé volt, továbbá Felbáron, ahol kastélya

volt, de legjobban Bősön szeretett tartózkodni, ezen a besenyő-telepen, amelyről már 112-ben történik említés, s amelyet az Amade család IV. Béla királytól kapott adományul. Bősnek valamikor buja növényzete és messze földön híres gyümölcsöse, ménese és tehenészete volt. Ekkor még hozzá tartozott Varjas, Tejke és Feketeerdő is. Itt szeretett sétálni a költő, meg az „Öregduna” partján. Itt szőtte világi énekköltészetének első strófáit, itt dúdolta könnyed verselőkészségről és fejlett verstechnikáról tanúskodó sok szép költeményét.

De nyugtalan természete csakhamar megunta a kúriák, a nemesi udvarházak egyhangú életét, közpályára vágyott, az ország akkori fővárosába, az alig 30 000 főt számláló Pozsonyba, ahol mint nemesi apród élt Eszterházy udvarában. Itt három évig élvezte az udvar pompáját, három évig élte a léha főúri társaság vidám, fényűző, pazarló életét. A sok bál, a sok mulatság azonban sokba is került. A könnyelmű fiatalember nem győzte pénzzel a fényes udvari életet, adósságokba keveredett, és nemsokára összecsaptak feje felett a hullámok. Bajában mindenki elhagyta,még kicsinyeskedő, vagyonimádó, zord atyja és kőszívű anyja is. Pozsonyból szinte szöknie kellett hitelezői elől. Becsületbeli tartozásának rendezése után búcsút mondott a közpályának. Apja kívánságára érdekházasságot kötött: feleségül vette a költő Orczy Lőrinc testvérét, Orczy Zsuzsannát. Házassága nem volt szerencsés. Felesége, majd egyetlen leánya is nemsokára meghalt.

Ezután a katonai pályával próbálkozott, s mint huszárkapitányt Olaszországba vezényelték, ahol a lombardiai hadjáratban vitézül harcolt a spanyolok ellen. katonáskodása során a Mária Terézia trónját védő nemesi felkelésben ezredes, majd tábornok-segéd lett. az élet szépségeire mohón vágyó világfi a hadiélet szenvedései közepette sem feledkezett meg az élet örömeiről. Alaptermészete a vidámság volt. Modern hedonista volt, aki az élet céljának és a legfőbb jónak a gyönyört tartotta. Grófnőknek és más szépasszonyoknak udvarolt, s a mámoros éjszakák gáláns kalandjairól országszerte beszéltek. Beszéltek, mert maga sem titkolta őket. A rokokó-szerelem költője ekkor írja költői hagyatékának legtöbb énekét és dalát a boldog nőtlenségről és a terhes házaséletről. A költő gazdag érzelemvilága új dalban, új szerelmes nótában, sok szép virágénekben nyilatkozott meg. Hedonisztikus költészete vagy tizenöt nő iránt érzett fellobbanó szerelméről tanúskodik. De nemcsak szerelmi vallomást tükröznek a költemények, hanem szemrehányást, csalódást, esdeklést, kétséget, reményt, boldogságot, odaadó szeretetet és gyöngédséget, szenvedélyt és megbocsátást. Tükrözik a vérbeli, született költő érzékeny, állhatatlan, szenvedő, de könnyen megvigasztalódó szívét. Verseiben kibontakozik a költő egyénisége, és színes, szép szavakban formálódik a pillanat érzelme, s az érzelem hangulata. És ez költői művészetének az ereje. Ez a közvetlen lírai erő előtte csak Balassiban, utána pedig Petőfiben volt meg párját ritkító, színpompás gazdagságban.

Végrendeletében a költő atyja, aki egész életében távol tartotta magát a politikai mozgalmaktól, s aki élete alkonyán még osztályától is elfordult, arra kéri fiát, hogyha még egyszer megnősül, lehetőleg polgári leányt vegyen el feleségül. S a költő másodszor is megnősült: egy gazdag brünni polgárcsalád lányát vette feleségül, akinek a hozományából kiválthatta birtokait és rendezhette egész életében teherként ránehezedő adósságait. De ez a házassága sem mondható szerencsésnek. Mintha ezt a családi hagyományt is a szüleitől örökölte volna, akik külön éltek és fáradhatatlanul viszálykodtak egymással a birtok miatt. Tíz év után a lobbanékony vérmérsékletű és szeszélyes természetű költőt a felesége elhagyja. A gyermektelen költő megválik a katonaságtól, rendezetlen birtokain gazdálkodik, pörösködik a rokonsággal – még saját anyjával is -, mulatozik, verset és dallamot komponál, és élete alkonyán – ájtatoskodik. Ilyen hangulatban istenes énekeket is írt, s ezeket Buzgó szívnek énekes fohászkodásai címmel, dallamok kíséretében nyomtatásban is kiadta. Doktori értekezése is megjelent nyomtatásban. De szerelmes énekei csak kézírásos énekeskönyvekben jártak kézről kézre, főként a Csallóközben. Egyik-másik dala országszerte elterjedt. Közben kinevezik az udvari kamarához tanácsossá, és az aranykulcsot is megkapja. élete utolsó éveit fölváltva Pozsonyban és Felbáron töltötte. 1764. december 22-én halt meg Felbáron.

Amade László élete kalandos szerelmek láncolata. Szerette a víg életet és a szép verseket. Költőelődei közül a két ünnepelt poéta: Balassi Bálint és Gyöngyösi István nőtt a szívéhez, no meg az erotikus elégiák ünnepelt költője, a szerelem ellenállhatatlan varázsú dalnoka, a római Ovidius. Vagy kétszáz verset írt. Egyforma könnyedséggel verselt latinul, magyarul, szlovákul és németül. Vendégeit nemegyszer lepte meg étkezés közben írt, rögtönzött, dallamos verseivel. Verseinek középpontjában a költő érzelemvilága áll. Amade a forma nagy művésze volt. Nem állt a műköltészet hatása alatt, de ismerte a magyar, a szlovák és a német népdalköltészet termékeit, és ismerte az olasz dalköltészetet is. Munkásságával – Négyessy László szavaival élve: „Fönntartotta a magyar irodalmi dal folytonosságát…” És ez Amade legnagyobb érdeme. Sok versén szinte érezni lehet, hogy táncdalnak készült. Bonyolult és nagy művészetre valló versformáiban szinte halmozza a díszítőelemeket.

Legnépszerűbb és legismertebb alkotása a magas művészi színvonalú, tizennyolc versszakos, szép toborzóéneke, a Katonaének. Ezt a verset Arany János és Kodály Zoltán is megzenésítette. Ki ne ismerné legalább az első versszakát?

A szép fényes katonának

Arany, gyöngy élete,

Csillog, villog mindenfelől

Jó vitéz fegyvere;

Szép élet!

Víg élet!

Soha jobb nem lehet!

Hopp hát jöjjön katonának,

Ilyet ki szeret.

A költemény egyik versszaka arról tanúskodik, hogy a tisztán látta az elnyomott és kizsákmányolt jobbágy szomorú helyzetét:

Itthon rajtunk eret vágnak,

Kiontjuk vérünket,

Nincs böcsüllet, fizetnünk köll,

Érezzük sebünket;

Rossz élet! Gaz élet!

Gazabb ennél nem lehet!

Ezzel a néhány sorral, amit minden bizonnyal a költő hangulata rögtönzött versszakká, Amade bepillantást nyújt a korba, mikor a jobbágy vállára nehezedett minden teher, amikor kilencedet, tizedet, robotmunkát és sokfajta adót kellett fizetnie a szegény nép gyermekének, akit megfosztottak a pályaválasztás, a házasodás és a tanulás szabadságától. Akaratlanul is a parasztság embertelen helyzetét, feljajduló fájdalmát, elkeseredését és elégedetlenségét: a 18. századot tükrözik ezek a sorok.

Amade László életét és költészetét tanulmányozva bepillantást nyerünk a múlt életviszonyaiba, a főúri családok s a társadalom laza erkölcsi fölfogásába és életébe. A tájkutató munka során a fejlődés történeti törvényszerűségei megtanítanak bennünket értékelni és megbecsülni az értékeset és művészi szépet, és megbecsülni az értékeset és művészi szépet, és megtanítanak levonni a tanulságot a jelen és a jövő számára. Feladat és szolgálat sajátos műveltségünknek és a múltnak értékelése, - főként a Csallóközben, ahol olyan kevés író, művész és tudós élt, s ahol aránylag nincs sok történelmi emlék.

 O. F.

Forrás: A Hét 1966. 11. évf. 10. sz.