A celli búcsú legendája

Endrődi Sándor Celli búcsúja a XIX. század magyar legendaköltészetének egiyk legmegragadóbb alkotása. Hegedűs Sándor benső meggyőződéssel hirdeti Endrődiről: szívünkbe utat talált költeményei erejével (Endrődi Sándor emlékezete, Kisfaludy-Társaság Évlapjaik 1922, 39.). A celli búcsú szegény asszonya szívének története is szívünkhöz szól. Jelentős mozzanat A celli búcsú eredetének vizsgálatában, hogy a nyomvonalon Arany János bámulatosan gazdag szellemi köréig jutunk el, vagy mint Kozma Andor mondotta Aranyról Riedl Frigyes ravatalánál, „a magyar Szépnek fényességekben és sejtelmekben legdúsabb világrészébe” (Kisf. T. Évl. 1922, 193. l.). A celli búcsú tárgyának időben és értékben első értékelője Arany János volt.

Szegény, erőtlen asszony lépeget mélységes erdő sűrűjén át. Mikor éjre vált az est, rablók tanyájára ér. Vezérük azt kérdezi a rémületében halálra válttól, milyen kincseket visz a celli Máriának:

- Oh, nem viszek én semmit néki,

Csak tiszta szívemet!

Hiába motozzák, mitsem találnak nála. Kitépik és kötényébe dobják szívét, vigye hát.  Megindul csendesen. Amikor az Úr házába ér, összerogy szegény. De Mária szobra lelép az oltárról, s a nép ámulatára szívét visszailleszti.

Legott megmutatkozik, hogy A celli búcsúnak már maga a tárgya is annyira a legendák lelkétől lelkezett, hogy önmagában is lelki gyönyörűséget nyújt: a szó igaz értelmében viszi felajánlott szívét a szegény asszony, és abból a csodából, hogy visszakapja attól, akinek szánta, borút váltó szivárvány ragyog felénk. Endrődi méltatóinak figyelme elől kisiklott ez a mozzanat; hogy a kiemelt legendaindíték mennyire értékes, nyilvánvaló. De van benne pointe-szerű íz is. Ez a jelenség terelte a figyelmet Heine felé.

Tagadhatatlan, hogy a Heine-fordító Endrődire erős hatása volt a nagy német lírikusnak. Loósz István is rávilágít erre az ihletésre Endrődi Sándorában (Irodalomtörténet, 1919, 218-220. l.), elevenen méltatja Badics Ferenc Endrődi Heine-fordításait Endrődi Sándor emlékezetében (Akadémiai Emlékbeszédek, XVIII. k. 3. sz. 22. l.). Találóan mondja Hegedűs Sándor, hogy „a nagy szív embere” nemcsak költészete erejét adja Heinének, hanem mélyen érző szívét is (id. m. 39. l.). Szabó Richárd gondos Endrődi Sándora sem feledkezik meg róla (Irodalomt. Füz., 6., 6-8. l., 1926-ban). Széles alapon fürkészte Nagy Anna a német költő hatását (Heine balladaköltészete és hatása a magyar balladára, 1919). Nagy Anna szhilárd biztossággal vallja, hogy A celli búcsú „mindjárt az első tekintetre” látszik, hogy Heine Kevlári búcsúja volt a mintája (89. l.).  A feltevés tetszetős: a Heine-fordító és a Heine igézetétől elbűvölt Endrődi honnét meríthetett volna ihletet, ha nem Heine világhírű remekéből?

A kevlári búcsúban a meghalt kedvesét sirató kölni Vilmos anyja készítette viaszszívet visz Máriának, hogy általa a maga szívének sebére nyerjen gyógyulást. Mária szíven érinti, s az ifjú kileheli lelkét. Anyja ájtatosan énekli: „Gelobt seist du, Marie”. Egy közös mozzanat bizonyos: a kettősen szereplő szív indítékának csaknem epigrammás szembeállítása és az ellentét égi megoldása közös a két legendában. Nemcsak Nagy Anna meggyőződése A kevlári búcsú erős hatása, így él ez a köztudatban is. Hamarosan kiderül, hogy mégsem Heine sugalmazta Endrődit.

Arany János Koszorújának utolsó számában (1865. június 25., 26. szám, 618. old. I. hasáb) Csurgó vidékéről Baksay Sándor Legenda címen egy néplegendát közöl. Önmagában is élénk figyelmet érdemel, mert a magyar folklore néplegendákban nem a leggazdagabb.

Egy szegény asszony feltette magában, hogy búcsúra megy a bisztricei Máriához. Erdőbe jut, zsiványok állják útját. Vallatják, hova megy. Az asszony megmondja. Kikutatták a „cókmók”-ját, nem találtak nála semmit. Majd „a haramiakapitány” azt kérdezi tőle, mit visz Máriának, ha egy krajcárja sincs. „Szívemet viszem ajándékul a bisztricei Szűz Máriának.” – „No, ha a szívedet akarod vinni, mi segítünk a jó szándékodban.” Arra a haramiakapitány felhasítja az asszony mellét, szívét kiszakítja, kötényébe veti: „Ne! így vidd el a szívedet a bisztricei Szűz Máriának.” Szívét valóban kötényében vitte el a szegény asszony. Mikor a templomba ért, Mária elé tette. „Amíg egy üdvözletet elmondott, a boldogságos szűz meggyógyította, hogy még csak forradás se látszott a mellén.”

Világossá vált, hogy Endrődi Sándor A celli búcsú tárgyát a Csurgó vidékéről való néplegendából merítette.

Arany János úgy érezte, hogy a magyar népköltészet egyik remekét adja ki. Ezt bizonyítja a Koszorúnak ugyanabban a számában közzétett búcsúzó cikke is. A kegyes olvasóhoz intézett soraiban, miután visszapillantott munkatársai dolgozataira, ezt írja: „A hazai népköltészet ismertetéséhez, alkalmilag, szintén örömest járul a Koszorú. Most, midőn az elbeszélő népi költészetünk drága gyöngyszemei egymás után kerülnek elő a feledségből, ily szolgálat méltánylást érdemel” (603. l.)¹ Ebben a nyilatkozatban ez is benne rejlik: Lapozz, kegyes olvasó és még ebben az utolsó számban is találsz ilyen drága gyöngyszemet, a szegény asszony szívének legendáját.

Arany László és Gyulai Pál újból közzéteszik a Kisfaludy-Társaság Magyar Népköltési gyűjteményében A szegény asszony szíve címén (I. k. 488-489. l., 1872-ben). Arany László „szép legendá”-nak tartja és arra hivatkozik, hogy először a Koszorúban jelent meg, de ő ki akarta menteni a feledésből: „Egész felfogása a népköltészet legritkább termékei közé tartozik s távol rokonság gyanánt legfeljebb Szent Erzsébet ismeretes legendáját említhetjük meg.” (Id. kiadvány, I. k. 605. l.).

Az a három jelentős mozzanat, hogy Baksay Sándor jegyezte fel, hogy Arany János adja ki, mint a magyar népköltés egyik ékkövét, hogy fia, László – bizonyára atyja sugalmára is – népköltésünk gyöngyszeméül értékeli, mondom, e három súlyosan latba eső tekintély argumentum auctoritatisának világító ereje, de a magunk szerén esztétikai álláspontja is bátorít kimondanunk, hogy Endrősi Sándor Celli búcsúja már naívabb népi anyagában is valóságos kis remek.

Az a kérdés támad elénk: Arany János Koszorújából vagy a Népköltési Gyüjteményből merített-e Endrődi? Költeményeinek (1879-1885) 1885-ben megjelent kötetében van A celli búcsú (200-202. l.). Gyűjteménye meggyőzően igazolja, milyen eleven erővel érdeklődött ebben az időben a költő a néphagyomány iránt. Az ördög csúfos felsülésének mesteri feldolgozása Az ördög és a gazda (ő maga „népmondá”-nak jelzi, 207-209. l.). A balladáskép valóságos remeklése a „horvát monda után” írott Váradi bán dévaj derűt sugárzó felfogásában, nyelvében e verselésében is (216-7. l.). A lengyelországi harangokról megjegyzi, hogy ez a lengyel legenda Bem dicső magyarországi hadjárata után keletkezett, s hogy ezt Michelet Lengyel- és Oroszországában olvasta (179. l.). A celli búcsúhoz nem fűz ilyen jegyzetet. De útbaigazít alcíme: Legenda, Arany Koszorúja pedig a Legenda címet adta neki.²

Endrődi nemcsak a mesemenet lényeges részleteiben követi nyomon a néplegendát, hanem a színező mozzanatokban is. A Legendában ezt olvasszuk: „…amint a határba ért, a harangok maguktól megkondultak, az egész város kiment eleibe, a papok is zászlókkal és bekísérték a szegény asszonyt a templomba.” Endrődi eddig is meghatott költői lélek ünnepi hangján, hívő művész finom gyengédségű rajzával festette a szegény asszony szomorú történetét, ezúttal a néplegenda a maga motívumának még melegebb hangú megmunkálására sugalmazza; a népköltészet nyers gyémántját úgy csiszolja, hogy a legendahangulat szeráfi varázsát sugározza felénk:

De hallga! mi zsibong a légben?

Hang, milliónyi hang!

Cellben magától megszólamlik,

Zeng-bong a sok harang.³

A híveket a templomból egy érzés hulláma sodorja a szívét hozó, vérző asszony elé:

Könnyel fogadják, védve hozzák

Az Úr házába őt,

Hol végre összerogy szegényke

A drága szűz előtt.

Azt írja Szabó Richárd A celli búcsúról, hogy egyszerűségével, belső hangulatával méltán emelkedik ki (id. m., 27. l.). Pintér Jenő dicséri áhítatos hangját (Irodalomtörténet, VII. b. 497. l.). Ez a mély áhítat és ünnepi komolyság jellemző egész költészetére. Beöthy Zsolt róla szóltakor kiemeli, mennyire jelentős Endrődi alkotásaiban „a költészet áhítatos felfogása” (Jelentés az 1908. évi nagyjutalomról és a Marczibányi-mellékjutalomról, Akadémiai Értesítő, 1908. 204. l.). Ravatala mellett is (1920. nov. 20-án) meghatottan említette, hogy Endrődi légköre „a legnemesebb ideálok világa” volt (Kisf.-Társ. Évl., 53. k., 206. l.). Meggyőződhettünk lelkének erről az eszményi tartalmáról A celli búcsú taglalásakor is. Endrődi maga hirdette a költészetről: „Nekem nem voltál játék, mindig szentnek tartottalak.” Ez az eszményi és szent tárgy felé forduló lélek A celli búcsúban az újabb magyar legendaköltészet egiyk legremekebbjét teremtette meg.

Elek Oszkár

1) A Koszorú 1865-iki évf.-ban közli Kriza János Kerekes Izsák c. ó-székely balladát, Szabó Sámuel Szilágyiról és Hajmásiról szóló Két magyar úrfiakat, Szabolcsból a Bereg Náni c. népballadát. A bisztricei legenda szomszédságában a Vegyes rovatban röviden beszámol egy érdekes angol népköltési gyűjteményről. Hunt Róbertnek Popular Romances of the West of England-jéről (619. l.) s több fejezetet közöl Greguss Ágostnak A balladáról írott könyvéből: a népballadára vonatozókat.

2) Ünnepi hangulatban írja Arany halálára c. költeményében, hogy a „halhatatlan halott” eltűnte úgy hat reá, mint mikor a felséges nap az óceánba merül (id. kötetében: 141. l.).

3) Egy másik legendájában, A lengyelországi harangok-ban is ilyen megható hangulatossággal, zenei erővel rajzolja a harangbúgást: 

Forrás: Irodalomtörténet 28. évf. 5-6. sz. Bp., 1939.

 

Berzsenyi Dániel Poetikájának forrásairól és kapcsolatairól

(Adalékok.)

 

Berzsenyi élete egyik legfőbb művének tartotta a Poetai Harmonistikát. Az újabb adatok szerint mintegy tíz évig dolgozott rajta. Minthogy műve aránylag kevés figyelembe részesült egészen az újabb időkig, ezért forrásaival és kapcsolataival is keveset foglalkoztak. Az alábbiakban – a hagyaték alapján – néhány adalékkal akarunk e tárgy fejtegetéseihez hozzájárulni.

Berzsenyi részben magyar, részben pedig külföldi műveket olvasott Poetikája megírásához. Hagyatékában több magyar poetikai mű volt található. az egyik Kőszegi Rajnis József Kalauza. (1781) Erről maga a költő is mondja, hogy forgatta. Ez a mű elsősorban a klasszikus mérték dicsőítésével hathatott a költőre. Rajnis a magyar közbeszédben és közmondásokban 67-féle antik versidomot és verssort vélt felfedezni. Erősítette Rajnis költőnk dunántúli öntudatát is. A Kalauzhoz illesztett párbeszédes elmélkedésben (a Hírközlő és a Poeta között) fejti ki Rajna azt a véleményét, hogy a dunántúli nyelv kiszorult a könyvekből, pedig ezt nem érdemli meg. Olvasta Berzsenyi Rájnis Példáit is, amit az alábbi összehasonlítás igazol:

Rajnis: (Az őszről) lankadt virágok szomorú telelésre dőlnek…

Berzsenyi: S minden bús telelésre dőlt…

De Rájnis munkájának száraz, iskolás jellege távol áll Berzsenyi bölcseleti megoldásra hajló szellemétől.

1793-ból származik Berzsenyi könyvtárának egy másik poetikája: Mi a Poezis? és ki az igaz poeta? Egy rövid elmélkedés. Megtoldva Horatiusnak Pizóhoz és ennek fiaihoz írt levelével. Nagy olvasottságról tanúskodik Verseghynek ez a könyve, amely különben ellensége a rímeknek; magasztalja a klasszicizmust és ideális fogalmat ad a költő hivatásáról. A költő ideál kiformálásában talán segítségére lehetett Berzsenyinek. A szerző szerint nem poéta: aki nem tudja, mikor kell ragyogó és költeményes beszéddel élni, akiben nincs erő, aki metrummal nem él, aki mesterkélten rímel, aki erkölcstelenségeket ad elő, aki előítéleteket és tévelygést tanít. A szerző könyve azonban tele van túlzó elfogultsággal, erőszakolt eredetiséggel; mind olyan tulajdonságok, amelyeket Berzsenyi józan ítélőképessége elutasított magától.

Ennél jóval nagyobb hatással lehetett rá Virág Benedek poetikája, amely Horatzius Poetikája Virág Benedek által Pesten, Trattner Mátyás betűivel c. mű bevezetésében található. Virág a vers kellékeit 10 elemben látja: a változásban, a megismerésben, a melléktárgyban, az eszközben, az erkölcsökben, a beszédekben, az elbeszélésben, a poétai festésekben, az erkölcsi mondásokban és kifejezésekben. E rendszertelen egyvelegből megragadhatta költőnk figyelmét az erkölcsi mondások kultusza.

Ennél sokkal kevesebb értékű Aranka György poetikai elmélkedése: Elme Játékja, Aranka György Nagy-Váradonn, 1806-dik Esztendőbenn c. könyv előszavában. Ez azért érdekes, mert a dilettantizmus poetikáját adja benne az író. Már célja is dilettáns. A „Magyar Elmésség virágjainak gyarapítása az Elme mezejénn”. Szükségesnek tartja, hogy „az Ifjak a versszerzésben gyakoroltassanak”. A vers hasznos több okból. Először is gondolatokat ad s azoknak szép kifejezését segíti elő. Azután munkához szokik véle az ifjú. „Kicsiny, de Munka a költészet. A tisztességes foglalatosság mindenkor nyereség. Mint minden tisztességes, szép, jó dolog, ez is bajjal jár, inél szebb és mesterségesebb a vers, annál nagyobbal.” A szóknak „munkával, erőlködéssel” egymás mellé rendelése nemzeti szempontból is fontos: „mint az anyanyelv pallérozása és szép elmék képzése.” Ilyen szép elméket, lelkes irodalmi dilettánsokat akar képezni Aranka tanításaival és példáival. Ez az író is a klasszikus formákat, de különösen a hexametert dicséri: „A’ mely szép Elme az Hexameterel és Distikhonnal magát és nevét, kivált a jövő nyom előtt esmeretessé akarja tenni: írjon Kadentziás Hexametereket és Distikhonokat: eléri célját.” Mennyivel alatta van ez is Berzsenyi művének!

A negyedik Poetika, amelyet a könyvtárból szemügyre veszünk, Papp Ignác 1828-ban megjelent munkája. Magyar Poezis, Alapul a verselni kívánók kedvéért szerzette Papp Ignácz, a Veszprémi Fő Nemzeti Oskola rendes Tanítója, Veszprémben 1828. Ez voltaképpen tankönyv. A verslábak tárgyalása után rátér az író arra, hogy milyen képzettségének kell a költőnek lennie. Hat követelményt állít fel. Legyen a költőnek gondolata. A gondolatról megfelelő ismeretei. A gondolat legyen tanító vagy gyönyörködtető, mulattató. Adjon a költő megfelelő formát a gondolatnak. Elmés mondásokkal éljen. Klasszikus költőket olvasson. Példái között idézi Berzsenyi verseit is, másod-, sőt harmadrendű költőkkel együtt.

Ezekből a könyvekből sem rendszerességet, sem magasabb szempontot nem tanulhatott a költő. Műve messze fölöttük áll: ez a történeti jelentősége. Másutt kell keresnünk Poetikája kapcsolatait: a külföldi írók műveiben.

Külföldi olvasmányai közül legnagyobb hatással Schiller esztétikai művei voltak rá. Ránk maradt Schiller-példánya is, amelyben sűrűen meg vannak jelölve költőnk kedvenc helyei. Ám helytelen úton járunk, ha Berzsenyit Schiller utánzójának gondoljuk. Ma már ismerjük azokat a személyes elemeket, amelyekből Schiller poetikája és esztétikája kialakult. (Cassirer: Freiheit und Form.) Berzsenyi poetikája is személyes természetá, s életének nagy élményeivel van összefüggésben. Taáln legközelebb akkor járunk  hozzá, ha Keszthely elmúlt ünnepeinek elméletbe foglalását látjuk benne: Helikoni kalauz, a görögnek álmodott magyarság képe, amely korlátai és lehetőségei között úgy éljen, mint magyar, úgy álmodjék, mint görög, és úgy akarjon, mint római. A Kölcsey-vita visszajáró emlékét is halljuk a sorok között, egyes kitörésekben s a modern, németes és szonettes költészettől való teljes elfordulásban. Kazinczy, az elveszett barát helyett egy képzeletbeli ideált, a Széplelket, egy „testetlen Kazinczyt” alkotni magának a költő. Megszólal a műben a lelkes magyar és követhetjük a vallásos érzelmű költőnek a Teremtőhöz emelt tekintetét is. A két költő alapiránya ugyanaz: mint Schiller a német kultúrát, úgy akarta Berzsenyi a magyar lelkiséget a görögséghez közelíteni és felemelni. A költészet alapfogalma is hasonlít a két költőnél, azzal a különbséggel, hogy Schiller elismeri a szentimentális költészet jogosultságát, míg Berzsenyi a költészet ideális fogalmát teljesen azonosítja azzal, amit Schiller naiv költészetnek nevez: „Die schöne Zuzammenstimmung zwischen dem Geist und den Sinnen.” (214-228) Mint látjuk, e mögött a harmónia fogalma rejlik, amely Berzsenyi Poetikájának alapja, csakhogy költőnk egyoldalúbban gondolja tovább ezt a fogalmat. A másik fogalom, amely összeköti a két költő gondolkozását: a széplélek fogalma. Mindketten külön fejezetet szentelnek neki. Mindketten megegyeznek abban, hogy a széplélek a legharmoniásabb lény: harmonizál benne a testi és lelki világ, az érzés és a gondolat, az akarat és a hajlam. De Schiller inkább a női nemhez köti a széplélek fogalmát, míg Berzsenyinél ez a megkötöttség nincs meg. Mindkettőjüknél a görög emberben található meg a legnagyobb harmónia és a legtökéletesebb lelki szépség, de Berzsenyi ebben nem a természet, hanem a tökéletes kultúra megnyilvánulását látja, ami lényeges különbség közte és Schiller között.

Költőnk szorgalmasan olvasta Home Elemente der Kritik c. művét is. Az ő poetikája mélyén is, akárcsak a Home-ében, az ember áll, s a poetika szabályait ő is az emberi lélekre és az emberi természetre alapítja. Verset is ír Home kritikai elvéről: „Schriften und nicht Personen zu beurteilen ist das wahre Vorrecht de Kritik.” Home-ben, a gyakorlati angolban él az élet és az irodalom kapcsolata. Szerinte az irodalom csak akkor szép, ha jó és hasznos is egyúttal. Ez is megerősítette Berzsenyi meggyőződését a szép és jó örök kapcsolatáról. Home-nál is az emberiség tanítója az irodalom. Nem hanyagolandó el az a tény, hogy Berzsenyi poetikája az első alakban a szimpátia és antipátia fogalmából indul ki, ami Home egyik alapmeggyőződése. A hamis fenségnek, a dagálynak a vizsgálatáról szól. A Home-idézeteket egészen leírja magának Berzsenyi. A tárgy és forma kapcsolatáról való meggyőződésük is egyforma. Erről a költő maga írja kiadatlan jegyzeteiben: „Home éppen úgy ítél az expressiókrul, mint én az Antirecenzióban és szint’ úgy hasonlítja mint én a ruhát az emberhez.” Home egyik példája: Homér „ordító ajtaja” előfordul Berzsenyi Poetikájában is.

Jean Paultól is csak azt vette át költőnk, ami egyéniségének megfelelt. Mindenesetre már költőnk stílusára is hatással lehetett a Vorschule der Asthetik rapszodikus nyelve és ragyogó képsorozata. Filozófiájának alapja Jean Paul következő mondása: „Das Schöne mischt sich… aus der harmonischen Mitte aller Kräfte und Lagen.” (94.) A lelki szépség alapját Jean Paul is a szeretetre vezeti vissza: „Diese höhere Liebe war, das mit seinem Feuereifer den schönen Körper in eine schöne Seele zerschmelzt.” (117.) A józanság dicsérete is rokon Jean Paul felfogásával. A görögségnek az a rajongó látomása, amely Jean Paul legszebb lapjait ihlette, nem tévesztette el hatását Berzsenyi görögrajongására sem. De itt Plutarchos hatását is kell látnunk. (L. Berzsenyi és Plutarchos c. tanulmányunkat. S. a.) De Berzsenyi sem a naiv gyermeket látja a görögben, mint Jean Paul, hanem a tökéletes embert. Azonban a görög élet nála is ragyogó ünnepek sorozata.

Meg kell még említenünk Luden hatását is költőnkre. Egész oldalakt ír ki Luden Poetikájából. Tőle vette a görögség és a kereszténység viszonyának meghatározását s a szeretet dicsőítését. A költészet osztályainak felsorolása is tetszett neki Ludennél. Ehhez jegyzi meg egy ismeretlen jegyzetében: „Az én Regémbe az hiba, hogy egy-egy Része dráma formában van öntve, holott a vége nem egyéb, mint kis Eposz. Az asklepiadesi forma a legnyugottabb a Lyrai formák között.” Azonban Berzsenyi nem a szubjektív és objektív költészet szétválasztásában, hanem a kettő egyesítésében látta a szépség és a költészet diadalát.

E néhány szerény adalékkal óhajtottunk hozzájárulni Berzsenyi Poetikájának megvilágításához. Szelleme annál inkább nyer előkelőségben és nagyságban, minél jobban látjuk mélyebb kapcsolatait. De bármerre is vezetnek szellemiségének szálai, mindig a magyarsághoz jutunk el, amely érdeklődésének és szeretetének legmélyebb tárgya volt.

Dr. Merényi Oszkár

Forrás: Irodalomtörténet 28. évf. 5-6. sz. Bp., 1939.