Heléna és Faust

 
Részlet Goethe: Faust II. részének 3. felvonásból

HELÉNA (Fausthoz)
Beszélni óhajtok veled, de jöjj,
lép föl mellém! E gazdátlan hely itt
urára vár, hogy támaszom legyen.

FAUST
Előbb még hadd fogadjak térdemen
hűséget, fényes úrnőm, és kezed,
amely melléd emelt, illesse csókom.
Tégy társuralkodóvá ismeretlen
határú országodban, nyerj velem
rajongót, szolgát, testőrt egy személyben!

HELÉNA
Csodák csodáit látom, hallom én.
Ámuldozom s ezer kérdés feszít.
Mondd, mért csengett a szó e férfiú
ajkán oly furcsán, furcsán s kedvesen?
A hangok szinte egymáshoz simultak,
s mihelyt az egyik szó fülembe bújt, a
másik szerelmes párjaként követte.

FAUST
Ha már népünk beszéde így megejt,
ó, mily varázzsal lesz reád a fül
s a szív mélyét bezsongó éneke?
De legjobb, hogyha mindjárt kezdjük is:
a szóra-szó csábítja majd ki azt.

HELÉNA
S ily szépen én hogyan beszélhetek?

FAUST
Könnyű: a szív mozgassa nyelvedet!
Ha vággyal csordulásig megtelünk,
körülfürkészünk -

HELÉNA
ki lobog velünk.

FAUST
Jövőbe, múltba nem tekint a szem,
boldogságunk -

HELÉNA
csupán a szép jelen.

FAUST
Több ez mindennél: zálog, kincs, vagyon;
a szentesítést hozzá? -

HELÉNA
Én adom.

KAR
Nézhetünk-e ferde szemmel
asszonyunkra, mert a vár-
úrhoz engedékeny?
Haj! Hiszem mindvalahányan
foglyok lettünk újra, miként ez
Ilion csunya veszte s a 
gyászos vándorút óta
gyakran megesett velünk.

Férfivágyakhoz szokott nők
nem finnyáskodnak, mivel
ritka-jó szakértők.
Szöszhaju pásztor akarja
vagy feketén-sörtés falun éppen,
- már amelyikbe botolnak -
mindkettő szüretelhet
üde testük bájain.

Húzódnak folyton közelebb,
szinte eggyé-forrad a
váll meg a váll, térd és a térd;
ringanak, kézben-s-kéz,
 ragyogó
trónus párna-magaslatán.
Bátran tárja dicső urunk
népe elébe
ily titkos gyönyörűség
égrecsapó, vad lángolását.

HELÉNA
Oly távol érzem s oly közzel magam,
s itt, itt vagyok, hajtom csak boldogan.

FAUST
Mellem szorul, szám reszket és dadog:
idő, tér eltűnt, nyilván álmodok.

HELÉNA
Megújhodtam, rég túl az életen:
vonz a nem-ismert, egy lettél velem

FAUST
Páratlan sorsod hánytorgatni kár!
Kötelesség a lét, arasznyi bár.

Fordította: Csorba Győző
Forrás: Jelenkor 1. évf. 1. sz. 1958. október

Goethe, Johann Wolfgang von (1782-1832): Vadrózsa

 
Rózsát lát meg egy legény,
vadrózsát a réten;
szép, akár a hajnalfény,
fut a fiú könnyedén,
erre vágyik régen.
Piros rózsa, rózsaszál,
vadvirág a réten.

Fiú szól: Letörlek én,
vadvirág a réten!
Rózsa szól: Megszúrlak én,
nyúlhatsz százszor is felém,
nem szakítsz le mégsem.
Piros rózsa, rózsaszál,
vadvirág a réten.

A fiú letépi már
a rózsát a réten.
Jajgat, szúr a rózsaszál,
tolvajával szembeszáll,
nem menekszik mégsem.
Piros rózsa, rózsaszál,
vadvirág a réten.

Ford.: Képes Géza

Forrás: Családi tarka könyv. A Bibliotheca Könyvkiadó évkönyve  1958.

Goethe: Átmenet

- Parabase –

 

Régi vágy, mi arra késztet

Minden buzgó szellemet,

Nézni, látni: a természet

Mint él abban, hogy teremt.

Bár sokképpen nyilatkozva,

Az örök Egy megmarad,

S amint azt ön-lénye hozza,

Nagy kicsiny, kicsiny a nagy.

Bár változva, el nem veszve,

Most közel, majd távol ott,

Más alakban egyre-egyre,

- Én csak nézem, s bámulok…

 

Ford.: Szász Béla

 

Forrás: Budapesti Szemle 1932. 225. kötet

Goethe: A bölcsek és a nép

 

- Die Weisen und die Leute –

 

EPIMENIDES (A többi bölcshöz.)

Testvérek, jertek a ligetbe,

Ahova már sok nép seregle,

A négy égtájról gyűlve egybe

De úgy vágynak csak a tudásra,

Hogy ne kerüljön fáradságba.

Készüljetek hát, hogy lehessen

Tudást nekik beadni nyersen.

 

NÉP

Ábrándozó, nagyképü bölcsek,

Feleljetek – de érthetőleg,

S ne csak rejtélyek leplin át:

Öröktől áll-e a világ?

 

ANAXAGORAS

Én azt hiszem. Mert az idő,

Amelybe’ még nem állt, valóba’

Egészen kárba veszve volna.

 

NÉP

S hogy el fog veszni, félhető?

 

AQNAXIMENES

Talán. De bajt abban se látok,

Mert míg az örök Isten lesz még,

Addig mindig lesznek világok.

 

NÉP

De mondd, mi az a végtelenség?

 

PARMENIDES

Miért gyötörnek ilyen eszmék?

Magadba nézz, s benned ha nincsen

Ami örök – érezni, tudni,

Úgy nincs, aki rajtad segítsen.

 

NÉP

S hol és hogyan gondolkodunk mi?

 

DIOGENES

Ugyan miért ugattok itten?!

Minden bölcs fejtől lábhegyéig

Gondolkodik, s ők rögtön értik

A Mi, Hogyan s a Legjobb titkát.

 

NÉP

Bennem is lélek lakozik hát?

 

MIMNERMOS

Jobb, ha vendégid’ kérdezed.

Mert én a finom érzetet –

Mit az, ha mással jót teszen,

S magával is, szent, égi kéjjel

Tölt el – léleknek nevezem.

 

NÉP

S a lélek szintén alszik éjjel?

 

PERIANDER

Tőled nem válhat el, valóba’,

S testeddel úgy van összeforrva,

Hogy nappal jót tevén a testbe’,

Nyugton pihen a lelked este.

 

NÉP

S szellem alatt –mondd csak – mit értesz?

 

KLEOBOLOS

Azt, mi úgy oldja meg a dolgot,

Hogy csak felel, de sose kérdez.

 

NÉP

S ki az, kire mondhatni: boldog?

 

KRATES

A gyermek – aki tán ruhátlan,

De nem haboz, szaladni bátran

Fillérjivel, tudván a boltot,

Ahol kenyér s cukros kalács van.

 

NÉP

S a halhatatlanság hogy’ áll?

 

ARISTIPPOS

Kezünkben az élet-fonál.

Ki sző – a rokkát jól forgassa,

Éljen, de mást is élni hagyva,

S aztán – az Isten megmutatja.

 

NÉP

Jobb a balgának, vagy a bölcsnek?

 

DEMOKRITOS

A kérdés könnyen fejthető meg.

A balga higgye: világ bölcse –

S a bölcs ezt nem sajnálja tőle.

 

NÉP

Szemfényvesztés s vaksors az úr csak?

 

EPIKUROS

Rám vár, hogy rá felelni tudjak.

A szemfényvesztést nézd kacagva,

A vak esélyt fordítsd javadra,

S mindkettő kedvez s hasznot ad.

 

NÉP

És van-e szabad akarat?

 

ZENON

Azon mulik, hogy mersze-e tenni?

Akaratodnál megmaradj,

S bár végül tönkre fogsz te menni,

Minden legyen számodra semmi.

 

NÉP

Hát úgy születtem már gonosznak?

 

PELAGIOS

E kérdésnél nincs semmi rosszabb.

Anyád méhéből – higgyed el –

Legfőbb bűnöd’ magaddal hoztad:

Hogy ily ügyetlen kérdezel.

 

NÉP

S van ösztönünk a javításra?

 

PLATON

Ne lenne ez mindenki vágya:

Nem jöttél vón kérdezni, lásd.

Magadon kezdd a javitást,

S ha magaddal nem jössz tisztába,

Úgy ne kivánj gyötörni mást.

 

NÉP

Mégis pénz s önzés úr a földön!

 

EPIKTETOS

A zsákmányból részed’ ne kérd,

S a világ minden kincseért

A rút irigység ne gyötörjön.

 

NÉP

S mondd, mielőtt örökre válunk,

Jogos tetszést miben lelünk mi?

 

A BÖLCSEK

A legelső szabály minálunk:

A kérdezőket elkerűlni.

 

Ford.: Szász Béla

 

Forrás: Budapesti Szemle 1932. 225. kötet

 

Goethe: Végrendelet

 

- Vermächtnis –

 

Lény semmivé nem válhat egy sem!

Az Örök mozdúl mindenekben,

Ne bántson hát a percnyi lét!

A lét örök, mivel törvények

Itt minden élő kincset védnek,

Mint a Mindenség ön-diszét.

 

Ami igaz, rég föltalálva,

S nemes Szellem füzé egymásba,

Az ős-valót hát megragadd!

Te föld-fia, köszönd a Bölcsnek,

Hogy napnak és csillag-köröknek

Kimérte, merre járjanak.

 

Csak fordúlj ön-magadba gyorsan,

S a központot leled föl ottan,

Miben bölcs sosem kétkedett.

S mindig találsz törvényt magadba,

Mert lelki léted tiszta napja:

A biztos lelki-ismeret.

 

Akkor hihetsz érzékeidnek;

Valótlan látszat nem vakit meg,

Ha az ész ébren s nem pihen.

Friss szemmel nézz mindent, örűlve,

S ügyesen s bátran járj körűl te

E dús világ szép berkiben!

 

Az élvezetben tarts mértéket,

S ahol a lét örvend a létnek,

Az értelemre bizd magad’,

S a múlt állandó lesz, s előre

Él az, mi rejtve még jövőbe’,

S öröklét lesz a pillanat.

 

S ha célodat végűl eléred,

S egészen áthat az az érzet:

Igaz a termékeny csupán,

Vizsgáld azt, mi mindent igazgat,

S melynek törvényt csak maga szabhat,

S legjobbak közt nézz társ után.

 

S mint kezdettől kedvére, csendbe’

Költő s bölcs oly művet teremte,

Mit meg nem alkothatna más,

Elérhedd úgy a fő-kegyelmet:

A sejtés a nemes lelkeknek

Legóhajtandóbb hivatás.

 

Ford: Szász Béla

 

Forrás: Budapesti Szemle 1932. 225. kötet