2016. márc. 9.

Rajka László: Jókai „Törökvilág Magyarországon” c. regénye





- Felolvasás az Erdélyi Múzeum-Egyesület bölcsészet-, nyelv- és történettudományi szakosztályának 1931. február hó 12-én tartott ülésén.

Jókai írói működése a szabadságharc gyászos vége után Erdély regényes történeti útján indul neki annak a nagyszerű pályának, melyhez foghatót magyar író még nem futott meg. Jókai erdélyi tárgyainak kezdő időpontját jól meghatározza az a levél, melyet 1851. július 16-án intézett Kőváry Lászlóhoz, Erdély jeles történettudósához. E levelet, melyet az Erdélyi Múzeum levéltára őriz, idevágó adatai miatt is érdemesnek ítéljük a közlésre:

„T. cz. Kőváry László úrnak. Kolosvár. Nkend.
Pest, 1851. Július 16.

Tisztelt hazámfia és barátom!

Kegyednek Vahóttaliszerződését elfogadnom, rám nézve is ige kellemetes, óhajtom e szerződésnek kegyedre nézve kedvezőbbé lehessenváltózni.

Az elmaradt füzetek már útban vannak; kegyed történeti Regéi közül a júliusi I. füzetbe adtunk egyest. Emich (Vahot szavai után indulva) megigérte, hogy az ősszel az egészet kész leend kiadni. Addig a kézirat nálam van és nem vesz el.

Brandenburgi Katalin a Phoenix második kötetét fogja ékesíteni.

Dózsát üdvözlöm a sajnálkozva tudatom vele: hogy a rendőrigazgatóság betiltásánál fogva Május óta semmiféle tárgyat sem szabad a forradalom korszakából költői kidolgozásul felvennie; ez ugyan csak nekem szólt személyesen, de úgy hiszem másra nézve sem tesznek kivételt; más egyebet szívesen veszek tőle; az érintett epos töredék nekem igen tetszett, hanem ez is elkelne még megjelenése előtt, s mielőtt valaki olvasta volna, egy példány sem lenne belőle kapható.

Egyébiránt az irodalom állapotja ez:

Jégverte közönség, -
Árvízrongálta irodalom, -
Tűzkárvallott szerkesztők. –

Kegyed* ajánlatát az iránt: hogyha Erdélyből írok, önnek utasításait használjam, a legnagyobb köszönettel fogadom s legközelebb igen hosszadalmas kérdezősködéssel leendek önnek terhére egy munkában levő regényem ügyében, mellynek főszemélyei Apafy Mihály, Bánfi Dénes, Teleky Mihály, Béldi Pál stb. (* A levélnek ezt a bekezdését közölje Gyalui Farkas dr. Jókai Kolozsvárt című értekezésében: „Jókai Erdélyben. A legnagyobb magyar regényíró születésének századik forduló évében. Összeállították Tabéry Géza és Incze Ernő. (Nagyvárad) 1925.”42. lap.)

Remélem: hogy egymás iránti barátságunk hosszabb leend rövid találkozásunknál.

Isten áldja önt és rokonainkat.

Jókai Mór.”

Több jelből arra következtetünk, hogy Jókai erdélyi érdeklődését Kazinczy Gábor Cserei-kiadása indította meg. Igaz ugyan, hogy a könyv 1852-ben jelent meg, de a kiadónak, Emich Gusztávnak Jókaihoz való szoros viszonya, továbbá az akkori irodalmi állapotok nagyon valószínűvé teszik azt, hogy Jókai már nyomtatás előtt éppen ebből a körből megismerkedhetett ezzel a fontos munkával, mely erdélyi történelmi regényeinek kimeríthetetlen tárházául szolgált. Bármiként legyen is, még 1851-ben megjelent a „Koronát szerelemért”, „A kétszarvú ember”, sőt az „Erdély aranykora” és 1852. november 12-én kelt a „Törökvilág Magyarországon” előszava.

Hajgató Sándor: Gördövény




Kanizsa vár ablakában
Ég a mécses, szinte lobog,
Kinn, ahová fényét veti,
Csillognak a játszi habok.
„Én Istenem! – kél a sóhaj –
Ez szép Belim jeladása…
Lelkem remeg… Jaj a férjem!
Ő ne tudja, ő ne lássa.”

Vészes harag gyújta lángot,
Lihegése lobogtatja:
„Várj Gördövény, vágásodért
Asszonyod lesz bosszúm kardja!
Gyöngy virágod… hah! mi kéj az?
Eper ajkon mézet inni, -
S már ha győztünk,- nagy kacagva
Üres kelyhét visszadobni…”

Hol van urad, Béri szolgám,
Merre hívá őt a haza?
Úgy reszketek… mit felelsz rá?”
Asszonyom, ma nem tér haza.
Hajna! körül vagy hasadtán,
Mikor alvád édes álmát,
Furcsa módon inte búcsút:
Török ellen szövi titkát.


Száll az éj, de csillag nem gyúl;
Sötét felhő jár az égen.
Jó asszonyom, hova készülsz?
A kuvik szól: … maradj szépen.
Hű cselédem, várd az éjfélt:
Sürgős nagyon célom útja.”
Vihar készül, támad a szél,
Fátyol-kendőt űzi-hajtja.

Dördül az ég, villám szakad;
Reszket a föld, reszket a lég.
Várba csapott – zsivaj zúg fel:
Belim tornya, mondják, hogy ég.
„Nem, nem: hazug, kósza lárma!
Itt kedvesed, susog neked:
Sajkám, szívem vár epedve, -
Puha bársony lesz ülésed.”

Sormás felé, Rácvárosnak
Repül a szél, fut a sajka.
„Hova megyünk? fázom nagyon”,
Rebeg a szép hűtlen ajka.
„El – az édes mennyországba.
Kis kezedbe tapad csókom,
Érzed, amint ég a gyönyör,
Ahogy lényed’ én imádom?!”

Fázol nagyon? – keblem izzó;
Bájod ragyog: kél a hold már.”
Pillanat – és ködlepelként
Szétnyílik a titkos talár.
„Férjem!... Egek! oh vesszek el!”
Sír öleli hab fenekén…
Még ma is ott gyászol a tó.
Eltűnt a vár, - áll „Gördövény.”*

(* Kicsiny tó Kanizsa határában) 
Forrás: Zalavármegyei Évkönyv 1896.

 

Poór János: Tündér Rózsa






(Balatoni rege)

Nap hevétől lankadottan
Hűs ligetbe térek én,
Hol madárdal minden ágról,
Édes illat a virágról
Enyhet adva száll felém.
Hogyha a zengő madárkák
Víg dalukat abba hagyták,
Lenge szellő kél a légben
Rezgő nyárfa lombja lebben,
Súg fülembe szebbnél szebbet,
Tündérekről szép regéket…
Elbeszéli: Ott a tóban
Vízszínén egy szép virág van,
Hófehéren évről évre
Zöld levél keblén pihenve
Ringatózik csendesen.

Elmeséli a virágnak
Szép regéjét. Tó királynak
Tündér lánya mint hagyá el
Vízhonát, hogy könnyű szívvel,
Pilleként csapongva, szállva
Egy virágról más virágra,
Bontson, kössön új frigyet,
Összezúzva sok szívet.
Titkos nyelven súgva búgva
Mondta ezt a nyárfa lombja,
Én megértém, s ím ez egyet
Elmesélem most tinektek.

*

Réges-régen, itt a halmok
Egyikén egy kis lak állott,
Benne jó öreg s leánya
Élvezék a boldogságot.
Mert nyugalma volt az ősznek
S hű szerelme a leánynak.
Az, ki bírja, ennél többet
Nem kívánhat már magának.
Naplemente szép Juliskát
Itt e hűs ligetben érte,
Mert hogy eljön minden este

Tudta, hisz ő úgy ígérte.
És hogy eljött6, szép szerelmök
Rózsaláncát újra fonták,
Mely hogy végképp összefűzze
Mindenek felett óhajták.

Még a nap le sem pihent bár
Vetve várta bíbor ágya,
Nem hagyá nyugodni otthon
Szép Juliskát forró vágya.
Könnyen lejtve, hogy nyomában
Még a fűszál sem hajolt meg,
Friss virággal a kezében
A liget felé közelget.
És merengő szép szemével
Eltekint a messze tájra,
Honnan kedvesét feltűnni
Mint egyébkor, várva várja.
Várva várja, ám hiába,
Ami nem történt soha
Órák tűnnek és a kedves
Nem tűnik fel, még oda!...
Máskor is jön, s hőbb reménnyel
Forróbb vággyal néz figyel
És a kedves mégse jön, bár
Nap nap után telik el…

*

Réges-régen, amikor az
Árnyas bokros berkeket
Játszi csalfa tündér népség
Lakta, s szint a vizeket:
Messze messze, földalatti
Nagy vizeknek mélyiben
Tókirálynak, Balatonnak,
Vára ott állt fényesen.
Színes kagylók, drága gyöngyök
S mind mi van a víz alatt,
Összehordva díszes rendben
Ékíték a falakat.
Kábító volt bár a fény, mely
Környezé a szép lakot,
Kábítóbb volt mégis annak
Szépsége ki bent lakott.
Tó királynak tündér lánya
Hogyha unta már alant,
Titkon, senkitől sem sejtve
Szép lakából kisuhant:
És amerre vonta vágya
Mint a gondolat repült
Tündér módra perc alatt a
Tó vizéből felmerült…

*

Nyári est volt
Fenn az égen
Tiszta fényben
Tündökölt a teli hold:
A ligetben rezgő nyárfa
Levelének halvány árnya
Rezgett, táncolt csendesen.
És a szellő a virágos
Rét fölött hogy elhaladt,
Csókot lopva, nem is kérve
Illatártól részegülve
Csendesebben szállt tova.
És viszont a rét virága
Édes hangokat susogva
Meghajolt a kéj alatt…
Míg Juliska a ligetben
Szívszakadva vár zokog,
Lent a völgyben tóvizénél
Boldogságtól áradozva
Két szerelmes szív dobog.
Balatonnak tündér lánya
Feltűnik a víz fölött,
És az ifjú megbűvölve
Tárt karokkal várja őt.
Hófehér ruhája testén
Dús redőkben folyt alá
Tündér arcát éjsötéte
Lágy selyemhaj árnyalá.
Hogy susogva hő szerelmi
Vágytól rezgett édes hangja.
És a hangot csókba fojtva
Kedvesét hogy átkarolja,…
Elmerülnek mind a ketten
Boldogságuk tengerében!...

Szép Juliska a ligetben
Szívszakadva vár, zokog,
Majd megindul, s mint az árnyék
Öntudatlan támolyog.
És amint így jobbra térve
Látja, mint ah oldnak képe
Lent a völgyben,
Tó vizében
Hívogatva int felé,
S az enyelgő
Pajkos szellő
Halvány arcát megsimítja,
Úgy tűnik fel mintha édes
Vallomásokat susogna.
Szép Juliska önfeledten
Mit sem látva, nem is sejtve,
Bánatában elmerülve
Folyton csak előre lép;
És a mint a réti fűznek
Bokra gyérül, s tóvizének
Tükre villan,- jaj minő kép!...
A kiálló part-oromnál
Álmadozók egyikében
Kedvesére rátalál…
.        .        .        .
Egy sikoltás, s mind a hárman
Abban az egy pillanatban
Egy-mást mindig átölelve
Hullanak a tó vizébe.

*

Fenn az égen ezüst fényben
Fénylett még a teli hold,
s mindenütt a természetben
Béke, néma csend honolt,
Jaj, de lent a tó vizében
Tündér ország közepében
Megrendül a víztömeg.
Tó királya fájdalomtól
Zúzott szívvel érti, hallja,
Hogy könnyelmű szép leánya
Tündér ország őstörvényét
Mily merészen szegte meg.
Az már tagja tündérhonnak,
Aki egyszer halandónak
Karján jut a víz honába,
- Így van ez megállapítva -,
Soha többé nem lehet.
Ezt a törvényt bármily fájó
Kénytelen megtartani,
És a vétkezőket rögtön
Ítélettel sújtani.
Tó királynak egy szavára
A szerelmes pár legott,
Vízen úszó rózsatővé
Szép virággá változott.

És azóta a tavakban
Víz színén egy szép rózsa van.
Hófehéren, évről-évre,
Zöld levél keblén pihenve,
Tündér lánya Balatonnak
Mint a múltban, réges-régen,
Kedvesének lágy ölében
Ringatózik csendesen…
Szép Juliska mint az árnyék
Köd alakban tovalebben,
Nyári estén,
Mint lidércfény
Fel-felcsillan,
Majd a réten
Ingadozva átsuhan.
Tündérrózsa
Hogyha látja
Közeledni messziről;
Mintha félne…
Vész ne érje…
Lassan víz alámerül.

*

Lágy szellőtől a ligetben
Rezgő nyárfa lombja lebben,
Súg fülembe szebbnél szebbet
Tündérekről szép regéket.

Titkos nyelven súgva-búgva
Mondta ezt a nyárfa lombja,
Én megértém, s ím ez egyet
Elmeséltem most tinektek.

Forrás: Zalavármegyei Évkönyv 1896.