A kis magyar tenger csak meg se moccan,
Csendes tükrén pihen a nyugalom,
Sima ezüst lapját elnézve hosszan,
A visszatükrözött vidéket bámulom.
Órjás bazaltival a Badacsony
Önérzetesen nézi el magát,
De hol a parti dombsor alacsony,
A tájék képet elfödi a nád.
Az ember mindent megfordítva lát,
Mily furcsa villák, mily mesés világ
A föld felé tekintenek a fák.
S a szőllőket díszes pincék felett
Valódi függő-kertnek képzeled,
Úgy elbűvöl, leköt a képzelet.
Forrás: Zalavármegyei Évkönyv 1896.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése