Kinyílt a szívem fehér virágkelyhe
S a tavasz elé újjongva remeg
Harmatos, hűvös, hajnali sugárban…
Valaki nézi s mondja halkan, búsan,
Hogy neki többé nincsen tavasza…
Azt mondja: sorsa örökös didergés.
Az útitárs bús, hideg magány.
S az örök telet megváltásként várja,
Ha megbűnhődött, amiért könnyelmün
Eltékozolt száz virágos tavaszt…
Amíg beszél: valami zokog bennem -
Mert selyempuha érintésemet
Hideg, közömbös ujjak viszonzák -
Szívemre száll, gyötrő emlékezéssel,
Száz asszonykézben ellobbant tavasz…
És sorvasztó láz lüktet az eremben.
Halvány, tiszta, hűvös ajkamon
Tűzlángos mámortakaró szövődik
És kínoz, fáj a szívem gyökeréig
Száz asszonyszájon elcsókolt tavasz…
De könnyes, fázós, bűnös útja mentén
A lelkem mégis híven követi -
Halálos vágyu, féltő szerelemmel,
Eget ostromló, babonás imával
Vezekel érte, hogy – tavasz legyen...
Forrás: Erdélyi Lapok II. évf. 12. sz. 1909. júl. 1.
2026. júl. 15.
Nil (Dapsy Gizella 1885-1940): Tavaszkor
Nil (Dapsy Gizella 1885-1940): El nem küldött levelek
Előttem a lámpa, s a leveled
Fehér lapon a fekete betűk:
Hideg, közömbös, apró hírvivők…
Felelni kell és reszket a kezem,
Reszket a szívem és az agyvelőm.
Mit írhatnék, hogy megörülj neki?
S van-e öröm, ami nekem ne fájna?
Az álmaimról mondjak bús mesét?
Hisz neked is lehetnek álmaid!…
Vagy szenvedésem könnyes krónikáját
Közöljem véled? Naplójegyzetek
A lelkünk finom velinlapjain:
Magunknak féltős, drága, szent titok,
Másnak – szánó mosolygós tárgya csak.
Te is nevetnéd, bár minden vonásban
- Futó, szeszélyes, sietős jegyekben -
Saját kezed írását ismernéd meg.
Egy percre tán döbbenve állanál,
S dacos fejed meghajtva szomorún,
Meleg, megértő könnyel megsiratnál…
Egy percre tán elhalna szívverésed
Magadgyötrő, szilaj, nagy megbánástól,
És áldozatúl vetnéd bús gyönyörrel
Egész virágos életörömed,
Ha vissza tudnád rajta váltani
Az én kifosztott ifjuságomat…
Egy percre: volnék neked valaki, -
Aztán könnyelmü vidám kacagással
Rohannál – élni, engemet felejtve,
Amint felejtünk szürke árnyakat,
Borús felhőket, fakó rémeket,
Ha tündökölve kiragyog a nap…
S én tünődöm és vívódom magammal:
Egy percre is… vajon nem éri meg?…
Egy percre is… ha sohatöbbé aztán -
De addig – akkor – az enyém lehetnél!
Egy percre hozzám reszketne a szíved,
S a lelkedet addig betölteném.
Egy percre könnyed, csókod és a vágyad
Enyém lehetne, - az enyém, enyém!…
Úgy hív a tollam! Szívemből szakasztva
Tudnék megírni most egy levelet -
És a kezemet bilincsbe veri
Az eszem gőgös, keserű tilalma…
Egy percre… Ó, hogy fáj ez, hogy éget!
Hát nekem ennyit szánt csak az élet?
Mind, ami bennem aranytartalom,
Csak ennyit ér meg? Egy suhanó percet!
A lelkemet én hiába adom?
Csillagos álmú, csoda szép szerelmet, -
Egy egész titkos világot – hiába?
Egy perc, egy irigy, fösvény perc az ára?
Igy nem adom! Én kalmár nem vagyok.
Kínálni, alkudozni nem tudok. -
… És megírom majd azt a levelem
Halkfinoman, nyugodtan, hidegen,
Hogy ki ne olvasd belőle soha:
Milyen szánalmas, milyen ostoba
A te szerelmes, büszke koldusod…
Forrás: Erdélyi Lapok II. évf. 8. sz. 1909. május 1.
2021. aug. 21.
Nil (Dapsy Gizella Rozsnyai Kálmánné 1885-1940): Siralomház
Még drága, balga rímek sírnak Benned,
Még mosolyos a búcsúzó nyaram
S van egypár fénylő, forró sugaram,
Mint rejtett kincse kolduséletemnek…
Ha sohse várt is habzó, teli serleg
Az élet lakodalmas asztalán:
A siralomház végső hajnalán
Még adhatnék és kérhetnék szerelmet…
Mely csókolatlan fonnyadt öregesre:
Vágyban vonagló szegény szájamat
Siralomházi másik árva rab
Még kikendőzné csókpirossal festve…
… Hát aki engem egyszer eleresztett.
Még visszavehet, ha eldobhatott?
(Mely sohse vett és mindig csak adott:
Szelíd kezem ma tétovázva reszket.)
Hát mégse tudja, ellenem hogy vétett
S örökre váltunk akkor ő, meg én?...
(Két könny tüzel a szívem gyökerén
S följajdúl bennem, amit semmivé tett.)
Új ritmusán a lerongyolt hitemnek
Megérti-é ma, hogyha izenek?
(… Hogy nincs több aranyszikrás izenet
Bús, barna bársonyán a két szememnek.)
még drága, balga rímek sírnak Benne
S van egypár fénylő, forró sugaram…
(Siralomház: én búcsúzó nyaram,
Takarj mosolyt ma kolduséletemre!)
Forrás: Uj Idők XXIII. évf. 1. kötet 4. sz. Bp., Singer és Wolfner kiadása 1918. jan. 20.
2019. szept. 24.
Nil (Dapsy Gizella 1885-1940): Rózsafa
