„A keserves asszony”
Írott emlékeink szerint Török Bálint korának legszebb férfija volt. Van levélírónk, aki Bálint úr szépségét a pogány istenekéhez hasonlítja. Akad olyan is, aki második Herkulesnek mondja őt. Tinódi szerint „szebben termett embert sehol sem lelének”* (* Tinódi írja egy másik helyen:
Terekek csudálják szépön termött voltát,
Mert régen hallották ő jó vitézi voltát.)
Még a krónikás Szerémi is írva hagyta reánk, hogy mikoron Bálint uram Budáról a szultán sátorába indult, a budai asszonyok és lányok könnyezve néztek utána, mert attól tartottak, hogy többé nem látják őt.
Deli termetének, testi szépségének megfelelők voltak lelki tulajdonságai is* (* Schesaeus énekli róla:
„Eximias animidotes i corpore pulchro
Herois, Turci mirantur ad usque stuporem.”
Egy másik író így jellemzi őt: „Fuit omnino et corporis et animi dotibus, quas virtus bellica et indomitus fervor comitabatur, insignis Valentinus; eoque ipso invisus Turcis”.
Bátor, rettenthetetlen vitéz, nyájas, leereszkedő, nyílt szívű férfiú volt. Valamennyi kortársa kiemeli eszességét, hazaszeretetét és hitvesi hűségét. Még ellenségei is azt írják róla, hogy a török ellen való harcmódot senki nála jobban nem ismerte. Mint a magyar könnyűháti lovasság egyik legkitűnőbb mestere s vezetője, számtalanszor bebizonyította, hogy a harcnak minden csínját-bínját érti. I. Ferdinánd királyt a tanácsosai arra kérték, hogy Roggendorff fővezér mellél őt helyezze; mert amit Roggendorff nem tud, az Török Bálintnak a kisujjában vagyon.
Török Bálint nemcsak katonai vezetéséhez, de fegyelmezéséhez is kitűnően értett. Abban az időben az ő lovas seregénél különb nem volt az országban. Ötszáz magyar lovasáról Ursinus Velius írja, hogy „Mars lelke tündökölt mindegyikben”. És a katonák rajongtak vezérükért. Mert Török Bálit atyafiainak, testvéreinek nevezgeti katonáit, akik, mikor elbúcsúzott tőlük, könnyezve váltak meg tőle.* (* Török Bálint maga is magasztalja katonáit. Az 1527. évben így írt ötszáz lovasáról: „Stipendium super 500 equitibus, quos iam habet promptos, bonos et strenuos viros” etc. (Bécsi állami levélt. Hung. Petitio Valentini Török.) Megvan búcsúzó levele is katonáihoz, mely meleg és szeretetteljes hangjával ma is meghatja az embert.) De nemcsak a katonái szerették őt. Kortársai írva hagyták nekünk, hogy török Bálint korának legnépszerűbb magyarja volt. S lehet-e valaki népszerű megfelelő kvalitás nélkül?
Levelei, miket ő írt s miket hozzá intéztek, legnagyobbrészt a levéltárakban kopnak. Tehát igen kevesen tudják, mily hazaszerető szív, mily magyaros gondolkozás szólal meg azokban.* (* Pénzügyi Levélt. 18.557. fasc. Nachrichten aus den Feldlägern című gyűjteményében van egy levele, melyet Fels Lénárd fővezérnek írt, mikor ez őt átpártolásra akarta bírni. E szép levélben írja a többi közt e megkapó sorokat: „Admonet me, ut sim memor conservationis patriae meae, cui rei vestra quoque dom. Incumbit, quo hoc iserrimum regnum conservetur. Habeo gratiam dom. v. Facturus sum omnia quaecunque iubet et quo existimo pertinere ad rem patriae meae, committere enim honor meus non patitur, ut majestati reginali, dominae meae clementissimae et serenissimo filio suo in hac extrema orbitate dseim” etc. (1540. okt. 22. Buda.) Történetírásunk idáig jobbára csak a hibáival foglalkozott s készpénzül fogadta mindazt, amit Ferdinánd király krónikásai írtak róla. Hogy ezek János király leghatalmasabb hívéről jót nemigen mondanak, könnyen érthető dolog. Bizony-bizony ideje volna már, hogy a XVI. század e nagy magyarjáról hozzá méltó életrajz íródjék. Megkapó lesz ez minden tekintetben: valóságos szomorújáték, melynek hőse pusztulásában is nagynak mutatja magát. Nem a hibái miatt bűnhődött. Mint annyi sok jelesünknek, úgy Török Bálintnak romlását is az okozta, hogy olyan lóra ült, amelynek féksúlyát más keze igazgatta…
A XVI.. század első évtizedeiben élte a megmagyarosodott Pemflinger-család virágzása időszakát. A család tagjai közül egyszerre három is jelentékeny szerepet játszik. Pemflinger Márk – kinek apja budai bíró volt – a szebeni királybírói tisztet viselte s emellett jeles lovastiszt volt, aki igen nagyra tartotta a magyar huszárságot. Jó maga is rendesen 200 huszárral szállt táborba.* (* Bécsi állami levélt. Hung. 1526. márc. 17-én Kassáról írja Márk úr Pemflinger Sebestyénnek, hogy Bánffy Boldizsárnak 125, neki pedig 200 huszárja van.) Mikor 1532-ben a német császár és I. Ferdinánd király nagy hadat toboroztak, Pemflinger Márk panaszos hangos írta volt Maylád Istvánnak, hogy mindenféle nemzetet fogadtak, de a magyar huszárok fogadását elhanyagolták.* (* Orsz. Levélt. Nádasdy level. 1532. július 9. Pozsony. („Saltem in conducendis Hungaris husaronibus negligentis committitur et hoc culpa nostrorum.”) Maga Pemflinger Márk még 1536-ban is kétszáz magyar huszár élén állott Kassán.* (* Bécsi állami levélt. Pemflinger Márk és Abaffy Miklós levele a királyhoz.) Ő azon kevesek közé tartozott, akik állandóan a magyar huszároknak nagyobb számmal való tartását sürgették.* (* U. o. 1532. május 23-án arra kérte a királyt, hogy pénzt hozzon az országba „Nam – írja – majestas vestra paratas gentes non habet, neque husarones, eque nasadistas, ad quorum conductionem nulla pecunia adest.” Július hó 4-én kelt levelében ismét huszárok fogadását sürgeti; mert nélkülük hadakozni nemigen lehet („sine quibus expeditio futura fieri nequit”).
A második Pemflinger, akit Istvánnak hívtak, I. Ferdinánd nagy befolyású hadbiztosa volt. Buda elfoglalása után a király őt nevezte ki budai udvarbírónak. Az 1531. júli 21-től fogva pedig a magyar kamara elnöki tisztjét viselte.* (* Közös pénz. Levélt. 15.437. fasc. Instructiones 1509-1529. Itt van Pemflinger István budai provisor és Kriegsverewalter utasítása 1529. június 24. Ferdinánd király 1531. július 21-én nevezte ki őt a magyar kamara praefectusának. (Utasítása ugyanitt van.)) Mint ilyen bárói rangot kapott és 1537. május 21-én halt meg Pozsonyban. Felesége Fáncsy Borbála volt, aki később Balassa Zsigmond feleséget lett.* (* Bécsi áll. Levélt. Hung. A magyar tanácsosok írják őfelségének, hogy május 21-én halt meg Pemflinger István s még június 5-én sem volt eltemetve. Megrémült felesége egyik emberét rokonához: Rajky János küldé, akit a pozsonyi gróf ezelőtt öt nappal Enyinghi Török Bálintnál látott.)
A harmadik Pemflinger (Sebestyén) szintén katonáskodott. Ő is buzgó híve volt Ferdinánd királynak. Mint Diósgyőr várának kapitánya, e gyönyörű várba élte napjait hűséges feleségével és gyermekeivel.
Végül meg egy János nevű Pemflinger is szerepel, kinek Nagyszebenben tizenkét halastava és gyönyörű kertje volt.* (* „Extra civitatis oenia habet piscinas duodecem, hortum deinde amoenissimum.” 1543.)
Az 1536. évben Diósgyőr várának v… udvarbírája jelentette Bécsbe, hogy Pemflinger Sebestyén, Diósgyőr ura május hó 3-án meghalt. A vár nagy veszedelemben forog – írja az udvarbíró –, mert János vajda seregei könnyen elfoglalhatják. Úgy a várról, mint Pemflinger árváiról gondoskodni kell.* (* U. o. Kristof Erpauer Uterburggraf zu Diósgyőr zu Hungar, 1536. május 7. őfelségéhez.)
Fáncsy Borbála valamivel későbben János lundeni püspökhöz levelet intézett, melyben kijelenté, hogy ő Ferdinánd híve marad s kérte, hogy Diósgyőrt hagyják a kezén.* (* U. o. 1537. július 20. Barbara Fáncsy relieta St. Pemflinger ex Diósgyőr. („Credo, quod sua regia maj. De fidelitate domini ac mariti mei ac Sebastiani Pemflinger, duorum videlicet fratrum servitiorum recordetur expensarumque imsorum.” Kéri, eszközölné ki őfelségénél, hogy Diósgyőr élte fogytáig ezén maradhasson.)
Mind a három Pemflinger sűrűn levelezett Ferdinánd királlyal s mind a három jelentékeny szolgálatokat tett uralkodójának. Sebestyén és Márk még II. Lajos király özvegyével is több levelet váltott. Márknak Kata nevű lánya a királyi udvarban is gyakran megfordult. Sőt – mint az egykorúak említik – udvarhölgy is volt egy ideig Mária királyné mellett. Hol ismerkedett meg Török Bálinttal, nem tudjuk. Még az idő sem biztos, mikor vette őt nőül Bálint úr.* (* Szerémi szerint II. Lajos király uralkodása alatt történt a házasság.) Az bizonyos, hogy országos esemény volt, mikor a legszebb, legdaliásabb és legnépszerűbb ember a „királyi hölgyet’” oltárhoz vezette. És a házasságuk szerencsés és boldog volt. Pemflinger Kata oly lelki tulajdonságokat őrzött a szívében, melyek mindenkorra biztosították a családi boldogságot. Mélyen érző, gyöngéd és hívséges feleség volt ő, aki a hitvesi hűséget és szeretetet a koporsójáig vitte. Férjét tartá „egyetlen egy lelke életének”; érte minden áldozatra kélsz volt. Tudjuk, hogy Török Bálint állandóan hadakozott, élete tehát mindig kockán forgott. Ferdinánd király hívei kétszer is intéztek ellene gyilkossági kísérletet. S a török meg állandóan fente rá a fogát. Felesége tudta, érezte a férjét környező veszedelmeket s ha távol volt, a szegény asszony lelkére sötét bánat nehezedett. Remegett és aggódott. Ki tudná megmondani, hány álma szakadt félbe miatta? Ki számlálhatná meg, lelket szorító gyötrelmében hányszor külde férje után, hogy hírt halljon arról, aki neki minden java, gyönyörűsége és védelme volt?
A borúra azonban derű következett. Mikor az idő hidegre fordult s hóharmat borítá a növényeket, Török Bálint visszatért a családi tűzhelyéhez. Majd mindig győztesen és zsákmánnyal terhelten érezett haza. Volt aztán öröm otthon A lantosok, hegedősök és énekmondók zaja verte föl a még nemrégen csendes házat. Tinódi Sebestyén – a magyar lantosok fejedelme – Török Bálint szolgálatában állvány, szintén ott pöngette lantját s ott mondogatta vitézi verseit.
Mivel férj és feleség nagy patrónusai voltak a magyar versszerzőknek és íróknak, Tinódin kívül több más író is otthont talált Török Bálint házában. Ott nevelkedett s állandóan a család alkalmazottja volt Martonfalvai Imre deák, a jeles tollú író, akinek ránk maradt levelei és naplója hirdeti, milyen buzgó humanista volt. Ugyancsak Török Bálinték kenyerén élt a jeles Földvári Bálint deák, Szabadkai Kis Ambrus, verebélyi Fülöp, Deregdy Pál, Veres Lőrinc stb. Ezek közül Földvári Bálint volt Török Bálintné asszonyom titkos deákja (titkára).
De nemcsak az írókat látták szívesen Török Bálintéknál. Megfordultak ott az új hit apostolai is. A nagy hírű Melius Juhász Pétert meleg barátság fűzte Bálint úrhoz. Lehet, hogy az ő tanítása nyerte meg őt Kalvin vallásának. Felesége: Kata asszony, még férje előtt a luteránus valláshoz szított. Valószínű, hogy ő az új hitet már Mária királyné környezetében felvette. Szerémi luteránus oroszlánnak nevezi őt.* (* „Et Valentinus spopondit et copulavit eam latrunculam, quae demum erat leona Lutteriana et post captum suum Valentini praedicti in Debreczen mortua erat et ibi sepulta est apud monachos.” (100. oldal.))
Férj és feleség az új hitnek lelkes hívei lévén, Somogyban és Baranyában nagy buzgósággal terjesztgették Kalvin vallását. A siker e téren azért volt nagy, mert Török Bálint és neje példás családi életükkel sok embert vonzottak magukhoz. Ott Somogyvárott, Szigligeten és Csurgón nagyon kedvelt és népszerű alak volt Török Bálint, „kinek ékes vala háza jó feleségével és két szép gyermekével.” Ott töltötték legboldogabb napjaikat. Ott futkostak gyermekeik Kata asszonynak méltán elhíresedett kertjeiben.
Sajnos, Isten Török Bálintnak nem adá megérnie azt az időt, melyben derék fiai felnőttében gyönyörködhetett volna.* (* Talán nem véletlen műve, hogy Török Bálintnak János királyhoz pártolása a három Pemflinger halálával egybe esik. Ez a három Pemflinger Ferdinándnak lelke híve volt s míg éltek, Török Bálint is velük tartott.) Az 1541. évben Bálint úr – mint tudjuk – Budát védelmezte. Megérkezvén Pestre a nagy török sereg, az urak alámentek a szultán sátorába. Bálint úr, mintha csak sejtette volna, mi fog történni, nem akart Buda várából mozdulni. Kijelenté, hogy ő védelmezi akarja a várost a török ellenében. Fráter György és másik rábeszéléseinek azonban mégis engedett s ő is a szultán elé járult. Többé aztán nem is tért vissza. A szultán Konstantinápolyba vitette és eleinte a Héttoronyban, később az egyik konstantinápolyi házban őriztette őt. Abban az időben oly szél lengedezett felőle, hogy Fráter Györgynek köszönheti a fogságát. E nagy diplomata ugyanis tartott Török Bálinttól, aki tekintélye és népszerűsége mellett János király fiának is egyik gyámja volt.
Nagy és állandó fájdalma csak nagy lélekben verhet fészket. A sírig tartó hitvesi hűség sem lakozhatik köznapi lélekben. Pemflinger Kata asszony igazában csak most mutatta ki lelke nagyságát, most, amikor virágjában társától megfosztva, nem talált orvosságot sebesült szívére. A saját leveleiből, meg kortársainak feljegyzéseiből tudjuk, hogy ránézve a halálnál is keservesebb csapás volt férjének elvesztése. Mikor az első hírt vette férje elhurcolásáról, majd kettéhasadt a a szíve. A mellette lévő Tinódi a szemével látottakat írta le, mikor imigyen zengte szomorú énekét.
Fohászkodik vala és igen sir valamivel
Jó Török Bálintné, hogy hirt nem hall vala;
Mert ő vitéz urát igen félti vala,
Hogy az török hiti végrte meg ne csalja,
Egy levelet néki ha megmutatának
Hogy fogsága volna ő vitéz uranak:
Erő szakaszkodik kezének, lábának,
Földhöz üté magát, ott sokan sirának.
Csudaképpen töri, fárasztja ő magát,
Sirva ápolgatja futosó két fiát,
Oly igen kesergi urának fogságát
És az kélt fiával az nagy árvaságát.
Igyen éjjel-nappal hallják kesergését,
Immár nem állitja világban élését,
Hallja meg az Isten az ő könyörgését,
Hogy hamar láthassa ura megjövését.
Tinódi e soraival megegyezik mindaz, amit a hű Martonfalvai Imre deák jegyzett fel bánatos úrnőjéről. E hívséges szolga naplójában állandóan csak keserves asszony-nak nevezi Török Bálintnét s úgy ő, mint több kortársa egyöntetűen írnak a magára maradt asszony elmetörődéséről s meg nem szűnő bánatáról.
A sors tehát Kata asszony élte útjait ezentúl röggel hintette be. Szíve gyászba öltözött s álmodó elméjét állandóan Konstantinápoly felé vetette. S nem nyugodott meg a Gondviselés végzésében, hanem erős lélekkel és önmegtagadással kereste az utat férje megszabadítására. És semmi áldozattól nem riadt vissza; a sikertelenség el nem csüggesztette. Míg tartott a lélegzetben, tartott a reménységben is.
Legendába való az a küzdés, amit Kata asszony férje kiszabadítása dolgában mívelt. És soha meg nem pihent. Egy évtizeden át mindig és mindig újabb kísérletet tett. Levelei, miket ez ügyben Batthyány Ferenc bánhoz, Nádasdy Tamáshoz, Fráter Györgyhöz stb., stb. intézett, a hitvesi hűség és szeretet apotheozisai lehetnének.
Török Bálint, mikor a törökök magukkal vitték, beteg volt. Ezért a szultán Nándorfehérvárott hagyta és ott gyógyíttatta. Nem kell hinnünk, hogy véle úgy bántak, mint valami közönséges rabbal. Úri módon tartották őt. Nándorfehérvárott például naponkint egy aranyat kapott az asztalára. A levelezéstől sem tiltották el. .Többször írt a feleségének s háza népének. Kata asszony természetesen még többet írt neki. Sajnos, a levelek nem állanak rendelkezésünkre. Tinódi, aki még mindig Török Bálintné udvarában élt, szintén megemlékezik Bálint úr izenetéről:
Szolgáinak izent ő nagy bánatjában,
Hivséggel lennének ő szolgálatjokban.
Török Jánost, Ferencöt néki két szép fiát,
Hallgatnák egyemben ő asszony szép társát.
Fogadnák mindenben ő parancsolását,
Gondolnók az Pekry Lajosnak példáját.
Azokban a zavaros időkben nagyon is elkelt volna, ha Bálint úr szolgái hívek maradnak a szegény asszonyhoz s megvédelmezik. Régi magyar példabeszéd, hogy a hatalmasnak minden adatik. S a hatalmasak hamar megkezdték Bálint úr jószágainak elfoglalását. Báthory András például Somogyvárát és Remete-Udvarhelyt ragadta el Kata asszonytól „mint hűtlentől”. Martonfalvai deák írja naplójában, hogy „mint keserves asszonyállat megadatá mindezeket s mid több jószágát. Nem akara fejére és gyermekeire hűtlensége hozni.”
Ugyanő írja, hogy Kata asszony szolgái (t. i. katonái) jobbára elszéledtek. „Egyik sem akará magát megkötelezni az én keserves kegyelmes asszonyomnak, de én megmaradék és házamhoz szállék 32 lovas szolgámmal Somogyba. Jó falka időig ott laktam fizetetlen, magam ételén.”
Kata asszonynak pápai tisztje is otthagyta a szolgálatot s pusztán hagyta a házat .”Ezen – írja Martonfalvai – keserves asszonyom igen megbúsult.” Aztán őt, Martonfalvait Szigligetbe hívatta és „sírással is kéré, vállalná a pápai tisztet”. Martonfalvai csak nagy nehezen volt rábírható, hogy Pápára menjen. Végre azonban őt is meglágyította a könnyező asszony. „Nagyságod ne sírjon – mondá Martonfalvai – íme elmegyek az nagyságod parancsolatjára s mind élni, mind halni Pápán akarok… Kész vagyok halálommal is s szolgálni nagyságodnak.”
A törökök portyázása, de meg hatalmas szomszédainak erőszakossága arra bírta Kata asszonyt, hogy háza népe számára menedéke keressen. A nagylelkű és érző szívű Batthyány Ferenc bán, aki a mohácsi csata után több főúri özvegynek és menekültnek adott szállást, Katalin asszonyt is szívesen látta. Egy ideig aztán Németújvárott élt gyermekeivel és egész háza épével együtt mint Batthyány Ferencnek és feleségének a vendége. Amint Martonfalvai írja naplójában, Katalin asszony 1543-ban búcsút vett Németújvártól s udvarnépével együtt Pápára vonult s egy falka időig ott lakott. A törökök támadásai miatt azonban itt sem maradhatott. „Az én kegyelmes, keserves asszonyom – írja Martonfalvai nem merészlék Pápán sokáig lakni, tehát Debrecen felé indula kisuraimékkal őnagyságokkal és minden népével egyetemben. Engemet penig sok kéréssel és fogadásokkal esmég Pápán hagya, mint egy szedett szőlőt.”
Amíg Katalin asszony imigyen ide-oda vándorolt, azalatt birtokait egymás után foglalgatták. Elvesztette imigyen a csurgói uradalmat is, legkedvesebb tartózkodási helyét. Itt, Csurgón gazdálkodott ő legszívesebben. A csurgói nagy kertben találja őt a bimbós tavasz és a kalászos nyár. Itt játszadozott kélt szépé fiacskájával; itt álmodta vissza a régi emlékeket, melyek egyedüli vigaszai voltak sok bút látott lelkének. Ez a csurgói nagy kert az egyetlen, melyről ez időből kimerítő leírás maradt reánk.* (* Pénzügyi levélt. Acta Andrássyana: Super inventariis in Chorgo tempore reignationis. A kertben volt ekkor 21 tábla hagyma, 1 hold és 9 tábla fára folyó borsó, 29 tábla ciceriborsó, 15 tábla saláta, 4 tábla paraj, 2 tábla párhagyma, 2 tábla fokhagyma, 2 tábla mogyoróhagyma, magnak való fejes káposzta 43 fő, veres mogyorófok 7, ciprusbokor 7, piretum 200 bokor, perzsiai és vörös duránci barack 88 fával, besztercei és más szilvafa 82, cseresnye és meggyfa 18 stb.) A magyar műveltségtörténet szempontjából kincs ránk nézve ez a leírás, mert ebből tudjuk meg, mi minden volt akkor egy magyar kertben. Gondolhatjuk, mekkora lehetett ez a kert, mikor csupán a dinnyeágyak két holdat töltöttek be. A kerti vetemények is több holdnyi területet foglaltak el. A magyarság kedves virágai: a zsálya, levendula, liliom, izsóp, ruta stb. számtalan bokorral szegték az ágakat. Kata asszonynak, úgy látszik, a fehér liliom volt a legkedvesebb virága; mert ebből négyszáz bokor díszlett kertjében.
Zrínyi Miklós elfoglalván Csurgót, Kata asszony egy ideig Szigliget várában húzta meg magát. Ez a vár is férjének tulajdona volt. Itt kellett hallania, hogy Verbőczy Imre katonái is követik Zrínyi Miklós példáját s Kata asszony jobbágyainak ugyancsak volt mit szenvedniök.
Bár a foglalások és fosztogatások is sok gondot okoztak Kata asszonynak, nem a birtokai gyübeén járt ide is, amoda is. Olyanokat keresett ő, akiknek feltárhatta szívét, elükbe önhette nagy keservét. Az volt a fő gondja, azért járt-kelt, hogy férjének kiszabadítására támaszt keressen. Az ő drága ura volt néki minden java, gyönyörásége és védelme, tehát minden lépése, minden írása csak néki szólott. Bizonyos dolog, hogy Török Bálintnak, mint hatalmas és hatalmaskodó úrnak sok ellensége volt, de az is bizonyos, hogy rabságát tudva még ellenségei is megbékéltek és szívesen támogatták Katalin asszonyt fáradozásaiban. Az egykorú levelek egész serege bizonyítja, hogy amit Tinódi írt, az a tiszta valóság volt. A jó lantos deák pedig így kiált Török Bálinthoz:
Fohászkodik mostan sok gyakor sirással
Asszony-feleséged az két szép fiaddal,
Mert ők élnek mostan az nagy árvasággal,
Nagy sok bosszúsággal, gyámoltalansággal.
Örömök seholt inncs te jó szolgáidnak,
Kik szívvel szeretnek, gyakran fohászkodnak,
Egynéhány közülök tétova bújdosnak,
Ha megszabadulnál, megis sokan várnak.
Csuda int áhitnak az te jó barátid,
Még azok is hogy kik voltak ellenségid.
Lennének nagy somma kincscsel segitségid,
Csak kiválthatnának az te szeretőid.
Katalin asszony, miután Batthyány Ferenc bánt, Nádasdy Tamás, Szalay Jánost megnyerte ügyének, elment Izabella irálynéhoz és Fráter Györgyhöz is. Mindannyian megígérték támogatásukat. Bár Török Bálint János király híve volt, Ferdinánd király is követei útján azon volt, hogy Bálint urat megszabadítsa.*(* Konstantinápolyból a legelső hírt Lasky írta Bécsbe. Jelentésében ugyanis e sorok olvashatók: „Veit Hassa proditor, qui literas meas imperatori prodiderat et attulit literas a Valentino Terek. Is dixit ope et auxilis ejusdem Valentini se Viennae fuisser et Budae etiam fuisse”. (1541. Relatio domini Lasky, qui apud Turcarum imperatorem agit. Bécsi állami ltr. Turcica.) Ferdinánd királyt Nádasdy Tamás nyerte meg. Ő nemcsak Török Bálintnak, hanem rabtársának: Maylád Istvánnak megszabadítása érdekében is fáradozott. Hiszen Maylád fiatal felesége Nádasdy Anna volt.
Ha Török Bálintot és Maylád Istvánt bármily nagy összegen meg lehetett volna váltani, akkor hamar kiszabadultak volna. A váltságösszeget ugyanis itthon hamar összeszedték volna. Ám a két rab, a szultán rabja volt, s az ilyent pénzért nem szokták elbocsátani. Ezért diplomáciai úton próbálták meg kiszabadításukat. Nemcsak Izabella és Ferdinánd király követei fáradoztak ily módon, hanem a francia király konstantinápolyi követe is kísérletet tett – sajnos minden eredmény nélkül. Amint Fráter György írta, a francia követ ezt felelé: „igen nehéz dolog a gyöngyöt a tenger fenekéről kiemelni.” A vezérbasa azt felelé, hogy Maylád Istvánra mód nélkül neheztel a szultán.*(* Orsz. levélt. Nádasdy level.Fráter Györgylevele 1542. január („gemmam e fundo maris eruere admodum difficile est” etc.)
Izabella királyné embere megérkezvén Konstantinápolyból Mayládnénak jelenti, hogy meglátogatta Török Bálintot és Mayládot, akik Konstantinápolyban egy szép házban laknak. Izabella királyné embere egy éjjel szállóvendége is volt a két rabnak.
E látogatásról írta aztán Mayládné Nádasdy Tamásnak és Szalay Jánosnak: „az mely házban vannak uram és Bálint uram, egy püspököt és szép jeles urakat vetének volna hozzájok. Azt is mondja (t. i. Izabella embere), hogy egészségben vagyon mind az én uram, mind Bálint uram. Azt is mondja, hogy szegény uram levelet is küldött volna énnekem… Az én szerelmes uram felől is értem, hogy lelt volna kegyelmetek oly utat, hogy ha Istennek kellemetes leszen megszabadul, kit adna az Úristen és én éltemben láthatnám, ha vagy csak egyszer, ha Istennek kellemetes volna.”* (* U. o. 1542. Nádasdy Tamáshoz és Szalay Jánoshoz.)
Nem tudjuk, minő út lehetett az, melyen Nádasdy remélte, hogy a rabokat megszabadíthatja. Nővéréhez intézett levelében ugyanis csak ennyit írt: „Az mi atyánkfia megszabadulásáról oly utat leltünk, ki miatt ha Istennek kellemetes leszen, megszabadul. Azt kigyelmed ne bánkódjék és az Istennek könyörögjön, mert ő az, ki az mi meglölt utunkat véghez viheti.”* (* U. o. Pozsony, 1542. nov. 26. Nádasdy Tamás és Szalay János levele Mayládnéhoz.)
Az 1542. évben Ferdinánd hadai Budát és Pestet akarván visszafoglalni, elkeseredett küzdelem támadt az ostromlók és a védők között. Az első siker alkalmával Nádasdy Tamás levelet írt Pemflinger Kata asszonynak, akinek tudtul adá Pest megszállását s híreket is írt Török Bálintról. Kata asszony október 13-án felelt Nádasdyak. „A hatalmas Isten adja – írja –, hogy minden téren győzelmet arathassunk a törökön. Ezért imádkozunk mi állandóan! Az én uramról is hírt ír nagyságod. Ennél kedvesebbet nekem nem írhatott volna. Megszolgáljuk ezt fiammal együtt Nagyságodnak. De igen kérem, írja meg Nagyságod, Maylád szolgája visszatért-e már s vajon az én édes férjem és Maylád konstantinápolyi házukban vannak-e még?”* (* U. o. 1542 in die Colomanni ex Chorgo. Örömmel értesült Kata asszony Nádasdy leveléből arról, hogy úgy Nádasdynak, mint más uraknak előkelő török rabjai vannak. Közelebbi híreket kér. Ugyanez évben Szabadkai Kiss Ambrus nevű familiaris-át küldte Nádasdyhoz, hogy élő szóval tárgyaljon véle. (U. o. Chorgo, 1542 in vigilia festi conceptionis.))
Levele végén még előkelő török rabok megszerzéséről ír. Ezeket természetesen férje megváltására igyekezett megszerezi.
Ez évben egyik levelet a másik után írja Nádasdynak. Kérve-kéri őt, védelmezze meg az ő szegény jobbágyait, akiknek van mit szenvedniök. Nagyságodnak – írja – szerelmes uramat legjobb barátja volt s ami jót velem cselekszik nagyságod e nehéz időkben, az uram meg fogja szolgálni. Ő szegény már szabad volna, ha Maylád ügye nem hátráltatná elbocsátását.* (* U. o. 1543 április. Csorgó. Mayládnak Nádasdy Anna is egyik levelet a másik után írta férje kiszabadítása ügyében. Fráter György 1543. március 26-án felelte néki, hogy örömest törekedik most is, de Maylád megszabadulása nem áll egészen az ő hatalmában. „Mi is – írja – csaászár kezében voltunk mint foglyok, kivel ost is egy atyánkfia fogva vagyon, no de minket az Úristen ő kegyelmességéből kiszabadítá, őtet pedig ott hagyá. Azért az mely Isten minket megszabadított, ugyanazon megszabadíthatja Maylád uramat is.” (Történeti emlékek: Belügy, Orsz. Levélt.)
Hiú remény volt ez! Török Bálint szabadon bocsátása nem ment oly könnyen, mint ahogy a szegény asszony gondolta. Hiszen a törökök oly dolgokat kívántak Bálint úr szabadon bocsátása fejében, miket sem ő, sem a király nem teljesíthetett. Várait ugyanis nem akarta török kézre bocsátani.
A vízbe haló ember azonban még a hab után is kapdos. Kata asszony is inden szalmaszálat megragadott s mindig reméltem, hogy fáradozását siker koronázza. Ezen 1543. évben egyik levelét a másik után írta Nádasdy Tamáshoz és másokhoz. Csupán Nádasdynak egymás után hat levelet írt. Kár, hogy csak a kísérő leveleket ismerjük; bizalmas dologról lévén szó, Kata asszony ezt nem vetette papírra, hanem bizalmas embereire bízta a szóval való tárgyalást. Egyszer nemes Bálint és bertalan familiaris-ait, másszor meg Verebélyi Fülöpöt, Szabadkai Kiss Ambrust és Földvári Bálintot küldte fontos ügyben Nádasdyhoz. Majd meg Deregdy Pált, aztán Weres Lőrincet bocsátotta hozzá, kérvén őt, hogy hallgassa meg, mit szóval előadnak.* (* Négy levele Csorgón kelt, kettő pedig Szigliget várában.)
E nevekből is láthatjuk, hogy Kata asszony udvarában csakis magyarok szolgáltak.
Ezen közben Kata asszony más úton is kísérletet tett ura kiszabadítására. Azokban a veszedelmes időkben felkereste Izabella királynét, majd meg Fráter Györgyöt is és kérve kérte őket, vennék kezükbe Bálit úr kiszabadításának ügyét. A királyné hajlott Kata asszony kérésére és követe útján megkezdé a tárgyalást Rusztán nagyvezérrel. Ugyanekkor Dessewffy János Budára küldetvén, ő meg Mehmet basát igyekezett az ügynek megnyeri. Mehmet basa a többi közt ezeket mondá Dessewffynek: Maylád István most is ott őrzik, ahová elfogatásakor vitték. Török Bálint azonban a budai basának és sok másnak közvetítésével többször kérte a szultántól elbocsátását. Legutóbb a felesége Erdélybe ment s a királynét kérte meg a közvetítésre. A tárgyalást most ő vezető. Kár, hogy a királyné ezt a budai basa elkerülésével tette. Különben Török Bálint megígérte, hogy várait a szultán kezére bocsátja (?) s néki engedelmes lészen Így állván a dolog, a szultán út kihozatta a tömlöcből, török módra felruházta őt és átadatta Rusztán basának. Ott él most is a basával. Ha Török Bálint meg nem változtatja ígéretét, ügye hamarosan jó véget ér.* (* Bécsi állami levélt. Turcica: Mehmet budai basa válasza Dessewffyhez. („Negocium autem ipsius Valentini therek in eo statu erat, quodipse promiserat arces suas omnes tradere in manus imperatoris et illi esse obediens, atque ita imperator illum extractum de carcere, vestibus melioribus more Turcico indul fecerat, tradideratque in manus Rusztan passae, cum quo vivit nunc” etc.) 1544. febr. 6.)
Puchaim ugyanez évben Konstantinápolyból jelenté, hogy Izabella királynénak és Fráter Györgynek követsége itt van. Török Bálint és Maylád István kiszabadítása ügyében tárgyalnak, de én nem hiszem, hogy sikerüljön nekik.* (* U. o. 1544. okt. 21. Ex Constant őfelségéhez. („Es seindt auch alhie des Münichs und des János Vajda Potschaften hie von wegen des Maylads und des Türk Waylant, aber ich kann keiner ihrer Erledigung ernehmen” etc.) Ugyanez a Puchaim jelenti azt is, hogy a rab Moré László török hitre tért.
Az 1543. évben egy Ágoston-rendi szerzetes jött Katalin asszony csurgói udvarába. Szíves fogadtatásra találván, elmondá, hogy Franciaországba készül a királyhoz. Erre Kata asszony negyven aranyat és jó lovat adott néki, hogy a franciák királyának előadja az ő kérését. Ugyanis azért könyörgött a királynak, hogy lenne kezes a rab Török Bálintért. Ha ugyanis ő kezeskedik érte, a török császár menten elbocsátja szegény rab urát.* (* U. o. Hungarica, 1543. július. Raiky István jelentése. („Supplicaretque si, ut sponsor fieret pro Valentino Therek caesari” etvc)
Eljutott-e ez a kérés vagy folyamodás a francia királyhoz, nem tudjuk. De annyi bizonyos, hogy a király megtette, amit lehetett. A rab Mayládhoz (talán Török Bálinthoz is) levelet is írt, melyben a többi közt tudatja, hogy a törökök nem akarják szabadon bocsátani Török Bálintot, mert sok kárt okozott nekik.* (* U. o. Turcica, Maylád 1545 március havában kapta meg a francia király levelét.)
Amíg a tárgyalások és az alkudozások folytak, úgy Török Bálint, mint Maylád István többször írtak az övéiknek. Oláh Miklós például Prágából írja Maylád fiának, hogy édesatyja Konstantinápolyból levelet írt néki. A levelet itt küldi. Hisszük – írja Oláh –, hogy atyádat meg fogjuk szabadítani. TE úgy tanulj s a jó erkölcsökben úgy fejlődjél, hogy amikor édesatyád visszatér, benned örömét és megnyugvását lelje.* (* Orsz. Levélt. Tört. Emlékek, Belücs, 1543 dec. 3. Prága. („Ut cum redierit, te et literis et svavissimis moribus probe excultum inveniat in teque tanquam tui cupidissimus conquiescat.”)
Az 1545. évben Nádasdy Tamás kérésére a király meghagyta a portára küldött követének: Adurnus Jeromosnak, hogy Maylád kiszabadítása ügyében tárgyaljon a törökökkel.* (* Nádasdy őfelségéhez 1545. június 14. Nádasdy kérte a királyt, hogy a másik orator tárgyaljon ez ügyben. Nádasdy 1545. június 12-én ilyen értelemben írt Fels fővezérnek is. (Mindkét levél a bécsi állami levéltár Turcica-gyűjteményében.) Adurnus azonban váratlanul meghalt Konstantinápolyban.
Adurnus meghalván, a király Siccus Mikóst küldé Budára és Konstantinápolyba. Siccus az utóbbi helyről jelenti a királynak, hogy a törökök ragaszkodnak ahhoz, hogy a fegyverszünet fejében Török Bálint várai nékik adassanak.* (* U. o. 1545. („Ut in capitulis induciarum Valentini terek castra dederentur… et singulo anno decem millia aureorum illis pendere teneretur.”)
Amíg Adurnus élt s Konstantinápolyban tárgyalt, Maylád két levelet intézett hozzá. Megírta, hogy vele és Török Bálinttal még három német rab is van. Február 1-én kaptam meg – írja – uraságodnak és a francia királynak levelét. Az utóbbi írja, hogy uraságod megkísérli kiszabadításomat, Ám ha erre uraságodnak alapos fundamentuma nincsen, akkor jobb ha hallgazt. Török Bálintnak azt felelték, hogy sok kárt okozott Magyarországnak, tehát nem érdemli meg, hogy elbocsássák. Félek, hogy uraságodnak is ezt fogják felelni. Az Isten szerelmére kérem, írja meg uraságod (titkos írással) ügyem állását.* (* U. o. Maylád két levele Adurnushoz 1548. március 8. A másik levél is márciusban kelt, de a nap hiányzik róla. Az első levelében arra is kéri Adurnust, írja meg, hogy Török Bálint úrról van-e valamelyes információja. Amíg nem írunk – folytatja –, addig uraságod tartsa magánál a pénzt.)
Ne gondoljuk, hogy csak a követek fáradoztak a rabok kiszabadításán. Igaz ugyan, hogy ezek állandóan tárgyaltak a basákkal, de hát kevés eredménnyel. Még Zsigmond lengyel király követe is, aki főleg Török Bálint elbocsátását sürgette, kilátástalannak találta a helyzetet. Így állván a dolog, Török Bálintnak és Maylád Istvánnak többet használtak a követek tárgyalásánál Izabella királynénak és Pemflinger Kata asszonynak ajándéktárgyai, miket Rusztán nagyvezérnek és a budai basának küldözgettek. Izabella királyné sűrűn küldözgette Rusztánnak az anya- és ezüst-műveket, de Török Bálint elbocsátását mégsem tudta kivinni.* (* Rustaum crebro tentabat munere bassam flectere regina, emolliret ut ille tyranni successu inflatos animos iraque tumentes, quo patriae reddat vinculis heroa solutum. .Sed frustra! In ventum tentati abiere labores.) Bálint urat a rabság sem törte meg. Büszke, indulatos és makacs maradt a fogságban is és fittyet hányt a törökök követeléseire. Izabella tehát csak annyit ért el, hogy Rusztán biztosította őt arról, hogy Bálint urat emberségesen tartják és hogy semmi rosszat nem tesznek néki.* (* „Rusthanus hoc solum reginae nunciavit, se daturum operam, ut ipsi nihil mali eveniat et laute quidem i carcere tractabatur” etc.)
Bár Bálint úr megszabadulására kevés volt a kilátás, Pemflinger Kata asszony meg nem pihent. Ha orátor ment a portára, ha külföldi követ indult ugyanoda, Kata asszony mindig talált módot, hogy rab urának izenjen s belé reményt csepegtessen.
És múlt egyik esztendő a másik u tán. Az egyik reménységet hozott a „keserves asszonynak”, a másik – mint a dérlelő hidegség a virágot – elfagyasztja minden reményét. De azért az írásban és a könyörgésben meg nem fáradott. S nem is volt hiány az olyanokban, akik a szegény asszonyt biztatták. S ő boldognak érezte magát, ha valakitől ígérgető szót hallott. Hiába! Egy biztató szó több a kétségbeesettnek, mint száz ijesztő.
Szolimán szultánnak sógora: Rusztán nagyvezér, akit úgy Izabella királyné, mint Kata asszony elhalmoztak ajándékkal, az 1546-ban kijelenté, hogy ő hajlandó Török Bálintot szabadon bocsátani.* (*Velvick orátor jelentései Onstantinápolyból 1546. (Bécsi állami levélt. Turcica.)
Ez is csak homokba írt szó volt, amit az első szél elsöpört.
Ígérni mások is ígértek eleget, de mind csak ígéret maradt. Maylád és Török Bálint már nem sokat adtak az efféle ígéretekre. Az 1547. évben elkeseredetten írta Maylád „a barát” ígéretéről: „igen esküszik, hogy Bálint uramért és mind én érettem akarna törekedni, de azért alattomba mind csak vádol bennünket. Una manu levat lapidem, alia panem.”* (* Orsz. Levélt. N. 1574. okt. 5.)
Az 1547. évi követi jelentésekben és tárgyalásokban is szerepel még a két rab ügye.* (* Bécsi állami levélt. Turcica 1547. aug. 25. Instructio de iis, quae egregius Ioannes Maria Malvetius etc. című követi utasítás, valamint Malvetius és Justide Argento jelentései a portáról.) Ám egy lépéssel sem vihették előbbre szabadulásuk ügyét.
Egyéb körülményen kívül baj volt az is, hogy Mehmet (Muhammed) budai basa, aki a két rab ügyében barátságos indulatot tanúsított, 1548. január havában meghalt. Utódja Kazum (Kaszim) basa volt, akinek kisebb gondja is nagyobb lett Török Bálint ügyénél. Katalin asszony ezzel a Kazun vagy Kaszim basával már 1544-ben is váltott levelet, mikor még mohácsi és pécsi szandsákbég volt.* (* Orsz. Levélt. Kisebb családi levélt. 7. csomó: Török család levélt. Kazun bég levele Katalin asszonyhoz, melyben panaszkodik a jobbágyok fosztogatása miatt s jelenti, hogy Katalin asszony levelét megkapta. („Generosae dominae Caterinae olim consorti magnifici domini Valentini Therek salutem” etc.) Tehát Kaszim bég ekkor azt sem tudta, hogy Török Bálint még él.) Mint budai basának is írt s kérte támogatását. Nincs semmi nyoma annak, hogy Kaszim basa lett volna valamit Török Bálint érdekében. Mint a legtöbb basa, úgy ő is szívesen vette az ajándékokat, de nem tett semmit.
Közben úgy Török Bálint, mint Maylád István még indig írogattak haza. Akik Konstantinápolyban megfordultak, meg is látogatták őt. Pozsgay Zsigmond nnaszádos kapitány, akit mint rendkívüli követez többször küldtek a portára 1549-ben írja, hogy János deák háromszor, négyszer is volt Mayládnál és indig bebocsátották őt.* (* U. o. Nádasdy level. Pozsgay 1549. nov. 11. Mayládról írja: hogy peodagrában szenved.)
Ugyanez évben bizonyos Ferenc nevű pálos barát szabadult ki a rabságból. Ez a Ferenc is látta Mayládot és Török Bálintot. Moré Lászlónál meg két napig vendégeskedett.* (* U. o Lymbus, III. sorozat, 17. csomó. „Idem Franciscus vidit propriis oculis d. Maylád et Valentinum Therek et in hospitio Ladislai Móré duobus diebus hospitatus est.” 1549.)
A következő évben a francia király és I. Ferdinánd újra kísérletet tettek a két rab kiszabadítására, Maylád 1550. június 21-én örömmel értesíté Nádasdyt, hogy most biztos reménye van a szabadulására. Ugyanezen levelében írta Maylád, hogy szegény Török Bálint súlyosan beteg.
Nádasdy Tamás augusztus 25-én felelt Maylád István levelére. Szívből fájlalja – írja – Török Bálint betegségét. Mi már azelőtt éreztük és sejtettük, hogy Bálint idő előtt elpusztul, mert keménynek és tűrhetetlennek mutatta magát.* (* Sárvár, 1556. aug. 25. „Egritudinem domini Valentini Therek dolemus ex animo, nos et antea propterea quod se ita severum et intolerabilem praestare solitus est, nunquam aliter sensimus, quam ut aut ante tempus interimatur, aut alia ratione male tunc eo agetur.” -Török Bálintnak ilyetén magatartása okozta, hogy Ázsiába vitették őt, de útközben meghalt. Ezt Verancsics írja Nádasdy Tamásnak 1550. okt. 6-án („Nimia carceris impatientia factus passis molestior, Asiae exilio mulctatus, ea translatione tam iniqua in morbum inciderat, nec locum assignatum attgit, in itinere vitam posult.)
Szegény Török Bálint betegségéből nem is gyógyult fel. Hiába fáradoztak tehát övéi még ekkor is kiszabadításán; mert őkegyelme 1550. év július vagy augusztus havában kilehelte nagy lelkét. Mikor érezte halála közeledtét, még írt az övéinek s levelét meg is kapták. Martonfalvai ugyanis ezt írta a naplójába: „Hunyadban létemkor Borsoló Ferenc hoza levelet az én kegyelmes uramnak fogságából, kibe parancsolá őnagysága, hogy közel lennék gyermekeihez.”
Nagy és értékes kincsünk lenne, ha Török Bálintnak az utolsó levele valahogyan megkerülne! Sajnos, erre kevés kilátás van…
A nagy vitéz halálának híre itthon általános részvétet keltett. Az első hírt kimúlásáról Fráter György kapta. Nádasdy Tamás csak december 15-én értesült a szomorú esetről. Tahy Ferenc 1550. december 15-én jelentette Salm Miklósnak: „Az Terek Bálit öt hónapja, hogy megholt.”* (* Bécsi állami levélt. Hung. 1550. dec. 15. Bosiako.)
Zavaros, hadas idők jártak nálunk, mikor Török Bálint halálának híre az országban elterjedt. Katalin asszony ekkor Debrecenben tartózkodott; idősebb fia János pedig a törökökkel hadakozott s Lippa ostrománál hét sebet is kapott. Martonfalvai írja a naplójában: „Asszonyomat mindennyi háborúban Debreczenben tartottam nagynehezen.”
Gondolhatjuk, hogy minő hatással volt a „keserves asszonyra” férje halálának a híre! Csoda-e, ha e gyászos hír teljesen leverte a bánatos özvegyet? Nagy lelki fájdalom csak nagy szívben verhet állandó fészket. Az ilyen fájdalmat, nem lévén rá orvosság, testi-lelki sorvadás szokta követni. És Katalin asszony is hamar követte az urát a halálba. Az egykorú levelek és írók egyöntetűen állítják, hogy a búbánat törte meg gyászba öltözött szívét.
Mikor Tinódi deák 1553-ban Debrecenben a fiatal Török János harcait megénekelte, Katalin asszonyról már mint halottról emlékezett meg, írván róla:
Nem élhete asszony sokat ez világban
Urán való szertelen bánatjában
Ő meghala Debreczen városában,
Az két fia marada árvaságban.
Szerémi szerint ott Debrecenben temették őt el a szerzetesek templomába.
Török Bálintot hamar követte a halálba rabtársa, Maylád István. Özvegye Nádasdy Anna 1551-ben már azt írta fiának: Maylád Gábornak, hogy csizmáit megfeketíthetje. „Az én szerelmes uramat – írja – az te szerelmes atyádat az Úristen ez világból kivette. És mely igen keserves nékem az én szerelmes uram halála, az még inkább keserves, hogy ilyen kicsi korodban az te szerelmes atyádtól árvája maradtál és ingyen sem ismerted az te szerelmes atyádat. De hiszem, hogy így volt kellemes Istennek.”
Mayládné s tán Pemflinger Kata asszony is azo fáradoztak, hogy férjüknek holttestét hazahozathassák. Nem akarták, hogy pogány temetőben pihenjenek. Azonban ezen igyekezet is hiábavalónak bizonyult.
Mondanunk sem kell, hogy Pemflinger Kata két fiába beléoltotta a török ellen való gyűlöletet. Alighogy a két fiú felserdült, máris a harcra adta magát. Úgy János, mint Ferenc azon volt, hogy atyjuk halálát megbosszulják. Sajnos, édesanyjuk nem érte meg azt az időt, mikor Daliás fiainak dicső küzdelmeiről az egész ország beszélt.
Forrás: Takáts Sándor (1860-1932): Magyar nagyasszonyok 1900.
