Ferenczi Zoltán: Petőfi életrajza III. kötet IV. könyv 11. fejezet: Bem táborában

A Székelyföldre akar menni. – Október elején visszatér Pestre. – A parndorfi táborban. – Erdődre megy. – Időzése Debrecenben. – Újra Erdődön és Debrecenben. – Fia születése. – A Csatadal. – Áttételi magát Bemhez. – Gondoskodása családjáról. – Első erdélyi útja. – Bem és Petőfi. – A szelindeki és vízaknai csata. – Visszavonulás Déváig. – Visszatér Debrecenbe. – Összeütközése Mészárossal. – Családja Szalontára megy. – Második erdélyi útja. – A medgyesi csata. – Útja Kolozsvárra és Szalontára. – Harmadik erdélyi út Szebenbe. – Szászsebese érdemrendet kap. – Előnyomulás Lugosra. – Bem levele a Honvéd-ban. – Temesvár alatt. – Debrecenbe megy. – Jelenete Kossuth-tal. – Összeütközése Klapkával. – Ennek következményei. – Lemondása.

A költőt 1848. okt. 15-én nevezte ki Mészáros a 28-ik zászlóaljhoz századosnak; mert e rangban szolgált márc. 21-dike óta a nemzetőrségnél is. Közben azonban több napig távol volt Pesttől. Ugyanis Jellasics közeledtének hírére Kossuth a szept. 24-iki nemzetgyűlésen még a tárgysor előtt méltó bosszúsággal emelt szót, hogy a bán alig 40-45 ezer emberrel kardcsapás nélkül ejtse hatalmába a fővárost és az országot; ez ellen valamit tenni kell; ő tehát elébb Ceglédre, majd faluról falura megy hadat toborzani s felhívta a képviselőket, hazafiakat, hogy ki-ki ugyanezt tegye az általa ismert vidéken. Ekkor Petőfi elhatározta, hogy toborzani és lelkesíteni a Székelyföldre megy. Ide Kossuth Marosszék követét, Berzenczey Lászlót, a költő egyik ismerősét, még auguszt. 17-én leküldte, hogy a lovas határőrök közt 1500-3000 lovast toborzzon, aki ott tövid időn oly népszerű lett, hogy okt. 16-dikára általános székelygyűlést hirdethetett egy nagy tábor alakítása végett Agyagfalvára, mely meg is tartatott. Ezen akart jelen lenni Petőfi is és már előre A székelyekhez című lelkes költeményét írta meg.* (* Akkoriban sehol sem jelent meg.) Szeptember 24-én indult ő is útnak s feleségét előleges megállapodás szerint Debrecenen át (szept. 26.) Erdődre vivén, maga a legközelebbi úton Nagy-Bánya felé akart a Székelyföldre menni.* (* Elutazásának napja ismeretes egy e napon kelt falragaszból. E nap utazott el Vasvári is. P.-M., VII. 44. l. A Nemzeti Ujs.-ban azt írja valaki szept. 28-ikáról, hogy a napokban utazott Debrecenen át. (1848. 124. sz.) Alig ért N.-Bányára, Teleki Sándor gróftól s az odamenekült kővárvidéki és Kraszna megyei uraktól azt hallotta, hogy a naszódi biztatásokra a vidék oláh lakói már mind fölkeltek s tovább nem mehet. Ekkor szept.30-án Erdődre tért vissza. Útközben Szinfaluból még e napon értesítette Ötvös Mihály Szatmár-megyei alispánt a történtekről; fölhívta általános népfölkelés szervezésére, mert az előre küldött pár száz nemzetőr s néhány ágyú nem elég; írja, hogy ő is ott marad s velök harcol. Este Erdődre ért s másnap tapasztalatait megírta a Pesti Hírlap-nak is.* (* Megj. okt. 10. E pár napi időzése alatt írta Erdődön: Tudod, midőn először ültünk s a legközelebbi napok benyomásai alapján Élet vagy halál c. költeményeit. Ez utóbbi Buda elfoglaltatása után, 1849. máj. végén, megjelent külön röplapon s osztogatták a katonáknak. Egy lenyomatot Havas is említ Székes-Fejérvárról 4 l. 8^o év n. (Petőfi: Összes költ. III. 645. l.)

Felhívásának sikere nem levén, okt. elején kineveztetése végett Pestre tért vissza. Ezalatt megtörtént szept. 29-dikén a sukorói ütközet, mely után hadseregünk a brucki vonalon előre nyomult Bécs felé és nehány nap múlva, okt. 9-dikén, az ország határán, Parndorfnál ütött tábort. Tudjuk, hogy Kossuth terve az volt, hogy a magyar hadsereg adjon segítséget Bécsnek s ezt határozta okt. 8-án az országgyűlés is; azonban igen sokan s köztök Petőfi is, nem helyeselték ezt a tervet, főképpen pedig úgy vélekedtek, hogy a honvédsereg a haza határain kívül táborozásra nem kötelezhető. Ezért ő is Parndorfra utazott s bejárván a tábort, heves szónoklatokat tartott a bécsi hadjárat ellen, melyek hatása akkora lett, hogy a tisztikar és Csányi László kormánybiztos tanácsot tartottak, mitévők legyenek vele; némelyek hadi törvényszék elé állítását is javasolták. Pár nap múlva azonban, úgy látszik, Csányi közbelépésére odahagyván a tábort, Pestre tért vissza.* (* Petőfi e parndorfi időzését részletesen l. Petőfi a parndorfi táborban. Éjszaky Károly elb. után Csernátoni Gyulától. Pet.-Muz. III. 341. l.) Innen aztán kineveztetésével zsebében, szüleit Orlay gondjára bízván, Erdődre utazott, miről 18-án tudósítja Orlayt és Aranyt. Most, midőn október 17-dikén újra Erdődre érkezett, okt. 22-ig maradt ott. Ekkor írta apja dicsősítésére A vén zászlótartó c. költeményét, ki bárha ekkor 58 éves volt már, mint a Vasvári-féle pesti önkéntes csapat zászlótartója, részt vett a Jellasics elleni sukorói ütközetben s csapatával tartott Bruckig és vissza.* (*E költeményét eredetileg Bajzának küldte el Kossuth Hirlapja számára s nem jelenvén ott meg, Orlaynak írt, hogy az Életképek-nek adja. Megj. nov. 19. (Vegyes műv. III. 297. l. Levele Orlayhoz 1848. nov. 3.) Okt. 10-dikéről írja valaki a Márczius Tizenötödikének a Parndorf alatti táborból, hogy „Zászlótartónk a még ifjú vérű Petőfi, versent gyalogol velünk.” (182. sz. okt. 14. 1848., 730. l.) E szerint a költő találkozott is a táborban apjával Ez önkéntes csapat szervezéséről l. u. o. 179. sz.)

Ferenczi Zoltán: Petőfi életrajza III. kötet IV. könyv 12. fejezet – Visszavonultságában

Gondoskodása szüleiről. – Az öregek élete; örömük unokájok születésén. – Az öreg Petrovics halála. – Anyja halála. – Hatása a költőre. – Útja Szalontára. – Pesti lakása. – Szorult helyzete. – Levele Bemhez. – Bem magához hívja. – Tagadó válasza. – A honvéd című költeménye. – Az utolsó napok Pesten. – A kormány fölhívása. – Az utolsó népgyűlés. – Mező-Berénybe megy. – Aradra készül. – Erdélybe indul. – A sors ujja.

Petőfinek Orlayhoz írt leveleiből megtudhatunk egypár adatot arról, hogy midőn katonává lett, miként gondoskodott szüleiről. Okt. 18-án írt levelében megkéri, hogy ha legényt fogad, segíttessen anyjának, fűttessen vele, hordasson vizet, fát, hogy anyjának kevesebb dolga legyen. Ellátta egyszersmind, amennyire lehetett, pénzzel is és lakást fogadott számára. „Szüleimet ezerszer tisztelem, csókolom; - írja nov. 3-dikáról -, ha fogyófélben lesz a pénzök, tüstént írjanak, hogy rendelkezzem.” Valóban nov. 22-dikén már intézkedik, hogy Vas Gerebennél levő írói tiszteletdíját szülei kapják meg s addig is 20 pforintot küld nekik; ha meg Vas Gereben nem fizetne, azt írja Orlaynak, hogy Vörösmartytól kérjen annyi pénzt, mennyi neki kelleni fog. Ekkor a Zöldkert utcában volt a két öregnek egy szobája* (* Az öreg Petrovics szomorú jelentése. Koszorú, 1883. I. 73. l.), melyben a forradalom viharai alatt meghúzódtak, miután a költő apja a szerencsétlen ausztriai táborozásból hazatért. Az anya ide hordatta fiának Pesten maradt bútorait s szép könyvtárát is, mely két nagy szekrényt töltött meg. A költő azt állította róla, hogy megér 5000 frtot. Innen ment apja egyszer 1849-ben nyomtatott proclamatiókkal Debrecenbe Kossuth-hoz, aki megtudván, hogy Petőfi apja, 300 frtot utalványoztatott számára, amelyre nagyon büszke volt és sokszor emlegette: „Kossuth-tól kaptam, mert megtudta, hogy én vagyok a Sándor apja.” Midőn unokájuk született, a két öreg öröme határtalan volt. „Szeretett gyermekeim, írja apja dec. 20-ról, először is csak állandó egészséget kívánok az istentül szeretett Zoltánomnak és Juliskámnak és neked, Sándorom… Ugyan 20-kán örömömben hozattam egy itcze bort, és poharat emeltem, hogy még nekem is lehet unokámról beszélni… Zoltánnak kardot kell szerezni, mert különös esztendőben született, hogy minden kisgyermek oldalán kardot kell látnunk.” Anyja ezt tette hozzá: „Kedves szeretetteim, bocsássatok meg, hogy az öreg annyi bohóságot írt. Nagy öröm lepte meg őtet, hogy megmaradt életök mind Juliskának, mind Zoltánkának. Kívánnék addig élni, míg az ajkaimhoz szorítanám és egy meleg csókkal illetném kedves unokámat.”

Apja, midőn 1849. telén Debrecenben járt, láthatta unokáját is és „határtalan gyönyöre telt benne”. „Onnan visszament ismét Pestre s nemsokára bekövetkezett haláláig beszédének kedvenc és fő tárgya volt unokája, s halálos ágyán, mikor már beszélni nem tudott, karjait úgy mozgatta, mintha kisgyermeket ringatna, ezzel akarván tudtára adni anyámnak, hogy a kis unokáról gondolkodik.”* (* Petőfi, Zoltán fiam életrajza hét hónapos koráig. Vegy.műv. III. 159-60. l.)

Az öreg Petrovics 1849. márc. 21-én typhusban halt meg és 23-án temették el Zöldkert utcai lakásáról a józsefvárosi temetőbe evangelicus szertartás szerint.* (* Gyászjelentését l. Koszorú, 1883. I. 73. l.) Ekkor a magára maradt anya egy ismerőséhez, Révésznéhez költözött az Erdősor 11. szám alá, hová áthordatta fia bútorait és könyveit is. Őt a költő még életben találta, midőn május 9-én Pestre ért; de alig találkoztak, néhány nap múlva a férje halála és fiai bizonytalan sorsa miatt aggódó anya is áldozata lett a dühöngő cholerának. Buda ostromának végső napjai egyikén, máj. 17-én halt meg, folyton rémüldözve a borzasztó ágyúzáson. Meghalt, mielőtt kis unokáját láthatta volna. Csaknem utolsó szava is az volt: „Hát én már nem láthatom az én kedves kis unokámat!” Fiai közül egyik sem volt mellette halála óráján, Sándor, nejével a Svábhegyen tartózkodott az ostromló sereg közelében, Pista a seregnél szolgált a 14. században. Alig izenték meg Révészék anyja halálát, a költő azonnal átjött, utóbb átjött az őrjáratról megtért kisebbik fiú is. A költő, kinek nevével ajkán halt meg anyja, ráborult és keservesen zokogott, majd nagy léptekkel járt fel s alá; emlékül eltett egy tincset hajából, egy darabot szemfödeléből és koporsójából.

A temetésnél a Révész családon kívül csak ő és neje lehettek jelen, Pista szolgálaton volt. Férje mellé temették; a sír fölé a öltő pár héttel utóbb kis vörös márvány követ tétetett, melynek felső részére két egymást szorító kéz van vésve, alatta pedig aranyos betűkkel e szavak állanak: „A legszeretettebb Agya s a legszeretettebb Anya.” Azért nem vésette rá a neveket, hogy a németek ki ne dobják a holtakat. „Elég, ha mi tudjuk,kik nyugszanak ott”, midőn öccse kérdésére e feliratot gondolta ki.* (* 1882. ápr. 4-én Szana Tamás indítványára felásták a sírt az azóta megszüntetett józsefvárosi temetőben s a tetemeket érckoporsóba téve a Budapest városa által ajándékozott új sírba helyezték a Kerepesi sírkertben A/5 parcella 4-dik sor, 41. szám alá s ugyanoda felállították az eredeti sírkövet is. V. ö. Pet.-Muz. VII. 112. l. Várady a költő anyja halálát másként beszéli el. Eszerint máj. 13-án kapta Petőfi anyja betegségéről a hírt s a hajógyárnál csónakon átkelvén a Dunán, éppen Pest másodszori lövetése idején (13-án 5 óra után) a legnagyobb veszélyben mentek át Pest utcáin. Szerinte a költő, sőt ő is jelen volt az anya halálakor. Lehet, hogy ez a változat igaz; de Várady által felsorolt napok nem egyeznek meg a valódi tényekkel. Szerinte a költő anyja máj. 14-én halt meg stb. Főv. L. 1882. 243. sz.) Anyja halála napján ezt írta Aranynak: „Oly csapások érnek, melyek megsemmisítenének, ha csupán fiú volnék s nem férj és apa is. Alig egy hete, hogy megtudtam apám halálát, s holnap anyámat temetjük el, azt az anyát, kinél jobbat sohasem teremtett az Isten, s kit én úgy szerettem, mint soha anyát nem szeretett senki.” Ugyanekkor írta Szüleim halálára költeményét.