Zilahy Lajos (1891-1974): Régi téli esték

 

 

Én látom őt a havas alkonyatban,

Ó egyre látom ezt az eltünt arcot!

A kályha mélyin pattogott a cserfa,

A medvebőrre bíbor fény patakzott.

 

Magosra szállt csibukja gyöngyszín füstje,

Karszékbe’ trónolt, mint egy régi püspök,

A vén szobában  órahang zenélt,

Kívül a téli alkonyat ezüstlött.

 

Aludtak már a zúzmarás fák ormán,

Aludtak már a kálvinista varjak,

A nagy, fehér kert csöndesen sötétült,

A fák kinyúltak és homályba haltak.

 

Az ebédlőben meggyulladt a lámpa.

Boldog, arany fény támadt odabent

És kint a havas, kéklő háztetőkre

Ájultan, lassan leroskadt a csend.

 

Apám… Kezdd el mesélni kisfiadnak,

Kezdd újra most a zord vadászkalandot.

Az ablakon túl épp úgy hull a hó, -

Ó milyen tisztán hallom most a hangod!

 

Itt ülök egy bús, pesti kávéházban,

Huszonhatéves éltem fájlalom,

Idők, esztendők hóesésin át

Csak mondd, csak mondd tovább… Én hallgatom.

 

Forrás: Uj Idők XXIII. évf. 1. kötet 1. sz. Bp., Singer és Wolfner kiadása 1918. jan. 1.

Zilahy Lajos gyűjteményes munkái

Őszinte meghatottsággal jelentjük a magunk részéről is – amit különben a nagy napilapokból már úgyis tudomásul vett a mi közönségünk -, Zilahy Lajos gyűjteményes munkáinak megjelenését. Zilahy Lajos, a szalontai fi, ki Nagyszalontán az Arany János utcájában született és mindenképpen méltóvá kezd válni a születési helyére, egy kicsit komáromi is, hiszen írói karrierje innen indult a háború zivataraiban, ezerkilencszáztizennégyben. Közel két évig volt Zilahy Lajos Komárom lakója és ma, amikor az országos, sőt a világhír övezi az ifjú író homlokát, valóban nagy meghatottsággal lapozzák azt a kis kötetet, mely Beöthy Zsolt előszavával Komáromból látott napvilágot. Jórészt a komáromi újságokban először nyomdafesték alá került csodálatos érzésű kis versek gyűjteménye ez a kötet és jórészt komáromi vonatkozású háborús líra csendül meg benne. Azt hisszük, kedvesebb, bensőségesebb és méltóbb reklámot nem csinálhatunk a „komáromi” Zilahy Lajosnak hatalmas gyűjteményes könyvsorozata megjelenése alkalmából, mintha ideiktatunk, néhány kis remekét verseskötetének a „Levelek az édesanyámhoz” című ciklusból. A Süt a nap, a Két fogoly diadalma szerzője Komáromból és Komáromban adta első betűit nyomdafesték alá, mikor itt, mint vadászönkéntes újonckodott. Olvassa mindenki gyönyörűséggel:

Levelek az édesanyámhoz

Repülj vélük posta, repülj messze, messze,

Virrasztó ablakán csendesen zörgess be.

Szivem bánata sir mindenik levélbe’,

Mindenik levélnek könnyem a pecsétje.

Nagy bánattal irtam, sokféle énekben

Ezerkilencszáz és tizennégy években,

Takarodók után átkos kaszárnyában,

Csillagok hullásán, Komárom várában.

**

Fegyveremnek vasát

Őszi köd rozsdázza,

Szivem is belépte

Szivem is ellepte

A bánat rozsdája.

Hallom még pengeni

Multak citeráját,

Mikor éjszakánkint

Régi bástya tövén

Állok isterázsát.

Szivemre rátörnek

Régi vágyak, álmok.

Egy-egy bús álomnak,

Régi kisértetnek

Haltverdát kiáltok.

Ha kérded, hogy élek:

- Mostanában erre

Kaszárnya udvaron

harsány kakas helyett

Kürtszó kukorékol

Harmatos hajnalon.

Ha kérded, hogy élek:

- Déli harangszókor

Mindenik legénynek

Káplárok, kuhárok

Szinezüst csajkába

Arany levest mérnek.

Ha kérded, hogy élek:

- Nótázik a század

Barna esthajnalon

- Barna esthajnalon

Szivem bölcsőjében

Bánatom altatom.

Magas menyországban

Egy csillag-poszt előtt

Mi lesz majd a lozung?

- Álmatlan éjeken

Halál gondolatja

Véled takarózunk!

Forrás: Komárommegyei Hírlap I. évf. 6. szám 1929. nov. 2.

Zilahy Lajos: Ararát (könyvismertetés)

Zilahy Lajos, a két háború közötti magyar irodalom egyik legnyugtalanabb szelleme, hivatalos ellenzék-jellegű fenegyereke, életével és munkáival a harmadik út egyik legjellegzetesebb képviselője, a hírek szerint „disszidált”: végleg Amerikában telepedik le és nem kíván többé visszatérni Magyarországra. Kivonulását a sajtópolémiák mennydörgése és görögtüze kísérte s a magyar államhoz, a magyar nyelvhez intézett hűségfogadalmak véget nem érő özöne után itt maradt ez a regény, mintegy búcsúzóul ahhoz az országhoz, amely – mint egyik hírforrás tudni véli – nem adta meg Zilahy Lajosnak az íráshoz, az alkotáshoz szükséges szabadságot. A munka a karácsonyi könyvpiac átütő sikere lett és azóta is kitűnő üzlet maradt a kiadó számára. A sajtó é a kritika szinte egyhangú támadássorozata a regény ellen, szintén nagymértékben hozzájárult az olvasók érdeklődésének az ébrentartásához.

A regény két figyelemre méltó része az elő- és az utószó. Az előszóban az írói öntudattól duzzadó Zilahyt halljuk, a Kitűnőek Iskolájának a harcosát, a magyar színház, film, irodalom és általában az egész magyar élet minden problémájának csalhatatlan tudóját, aki ironikusan mondja, de halálosan komolyan gondolja, hogy az Ararát valóban a magyar irodalom monumentális alkotása, a két háború évtizedeinek egyedül hiteles korképe lesz. Találunk itt utalást a német elnyomásra, az ostromra, a magyar újjászületésre: szóval Zilahy – az üzletember-író régi gyakorlatához híven – kísérletet tesz minden jónak, időszerűnek a csokorba kötésére, a közönség igényeinek a kielégítésére. Közönség alatt természetesen mindig az „úri magyar középosztály” értendő, amely Zilahy munkáiban a Süt a naptól és a Két fogolytól  kezdve a Halálos tavaszon keresztül a Fatornyokig – hogy csak néhány jellegzetes állomását említsük ennek a változatos pályának – mindig pontosan tálalva kapta a mag hazafias-keresztény, mondén, illetve szolidan németellenes gerjedelmeinek a kielégítését.

Zilahy soha nem volt útmutató – a centenárium évében ijedten döbbenünk rá, hogy Petőfi is „csak” magyar költő és író volt, akár Zilahy, aki igazi kurzusíróként a mindenkori korszellemet szolgálta ki. Áruló írástudó, aki tehetségével és írói tekintélyével hűtlen lett nemzetéhez, nyelvéhez, sőt még kenyéradóihoz is, hisz az Ararátban azokon is rúgott, akiknek lényegében karrierjét köszönte. Talán éppen ez a körülmény okozta azonban a regény nagy sikerét: a benne szereplő réteg a munkát kulcsregényként olvasva, önmagát keresi a szereplők között. És még az is, hogy Zilahy – minden forradalmiaskodása ellenére – soha nem volt jókaiasabb, kispolgáribb író, mint éppen az Ararátban.

Az utószó már utal erre, az íróban is derengő felismerésre, hogy valami nincs egész rendben a regény körül. Zilahy ugyanis egész egyszerűen kijelenti, hogy regénye utolsó korrektúráit nem látta és így – ki nem mondja, de érezhető, hogy – nem vállal felelősséget a munkáért.

Ez a – magyar viszonyok között szokatlan – befejezés mentesít bennünket az alól, hogy az elő- és utószó között lévő párszáz oldallal az irodalmi kritika hangján foglalkozzunk. A tárgyilagosság kedvéért mondjuk meg azonban, hogy a regény – elvonatkoztatva a fenti megjegyzésekre okot adó körülményektől – szórakoztató és lebilincselő olvasmány. Felvonul előttünk az ellenforradalom „krémje”, bepillantást nyerünk az arisztokrácia magánéletébe, a dalmát tengerpartra kísérjük hőseinket, s úgy mellesleg megismerkedünk egy kissé az ellenállási mozgalommal. Találkozunk a parasztsággal is, amint ökörsütés közben megbékül a nagybirtokrendszerrel és természetesen – óh, Jókai – megjelenik a színen egy grófkisasszony is, aki otthagyja kőszívű apját és leszáll a földreformért küzdő értelmiségi dolgozó ágyába. az ágy különben nagy szerepet játszik a regényben: papok, úszómesterek, gróf- és írónők, vámtisztek és olasz hercegek, számtantanárok és parasztlányok, „sőt” Ferenc József is szexuális – gyakran homoszexuális – problémáikkal küszködve jelennek meg a színen. Ha mai papírviszonyaink megengedik, ám jelenjenek meg pornográf regények – a magunk részéről csak az ellen kívánunk tiltakozni, hogy Zilahynak ez a regénye úgy csempésződjék be a magyar irodalomba, mint a két világháború évtizedeinek hű korképe.

Mindenesetre érdeklődéssel várjuk a magyar kiadással állítólag egyidejűleg megjelent angol kiadást, amely előreláthatólag érdekes összehasonlításokra ad alkalmat.

LONTAY LÁSZLÓ

(Athenaeum)

Forrás: Tiszatáj II. évf. 4. sz. 1948. április

Zilahy Lajos: Levelek édesanyámhoz

Repülj vélük posta, repülj messze, messze,

Virrasztó ablakán csendesen zörgess be.

Szívem bánata sír mindenik levélbe’,

Mindenik levélnek könnyem a pecsétje.

Nagy bánattal írtam, sokféle énekben

Ezerkilencszáz és tizennégy években,

Takarodók után átkos kaszárnyában,

Csillagok hullásán, Komárom várában.

  

Fegyveremnek vasát

Őszi köd rozsdázza,

Szívem is belepte

Szívem is ellepte

A bánat rozsdája.

Hallom még pengeni

Múltak citeráját,

Mikor éjszakánkint

Régi bástya tövén

Állok isterázsát.

Szívemre rátörnek

Régi vágya, álmok,

Egy-egy bús álomnak,

Régi kísértetnek

Haltverdát kiáltok.

Ha kérded, hogy élek:

- Mostanában erre

Kaszárnya udvaron

Harsány kakas helyett

Kürtszó kukorékol

Harmatos hajnalon.

Ha kérded, hogy élek:

- Déli harangszókor

Mindenik legénynek

Káplárok, kuhárok

Színezüst csajkába

Arany levest mérnek.

Ha kérded, hogy élek:

- Nótázik a század

Barna esthajnalon

- Barna esthajnalon

Szívem bölcsőjében

Bánatom altatom.

Magos mennyországban

Egy csillag-poszt előtt

Mi lesz majd a lózung?

- Álmatlan éjeken

Halál gondolatja

Véled takarózunk!

Már nem roskadozva

Cipelem a bornyút,

Régi vigasságom

Régi, régi kedvem

Újra visszafordult.

Napfényes utakon

Kürt és nóta harsog,

– Ki gondol most véle

Vajon merre, meddig

Vezetnek a marsok?

Virágos csapatban

Szállunk napkeletre,

Aki most gyáva lesz,

Verje meg az isten,

- Ó ezerszer verje!