2011. dec. 20.

Sappho: Halni vágyakozom...



Atthiszt már sose látom én.
Halni vágyakozom csupán.
Sírt ő is hevesen, mikor elhagyott,

s ezt modotta zokogva: "Jaj,
mily szörnyű a mi végzetünk,
Szapphó! Nem szivesen megyek, esküszöm."

S ez volt akkor a válaszom:
"Járj csak boldogan, és reám
emlékezz: tudod, úgy szeretett szívem.
S hogyha elfeleded talán,
emlékedbe idézem én:
kedves volt s gyönyörű közös életünk:

fontál szép koszorút sokat,
rózsát és ibolyát, s hajad
vélük oldalamon diszitetted itt;

sok fényes kenetet sima
szép bőrödre előttem itt
kentél, balzsamokat, fejedemi szert;

s édes lágy kerevetre is
dőltél rózsaszirom között,
s vágyadtól szabadult e helyen szived.

Nem volt ünnepi tánc soha,
szent ünnep sem, amelyben én
nem vettem vala részt közösen veled;

nem volt oly viruló liget,
hol csörgődobod és dalod
nem zendült föl a szép tavasz ünnepén..."

(Ford.: Devecseri Gábor)

Pindarosz (i.e. 518-438): A szürakúszaki Hierónhoz



Úgy szeretném: bár Philürída Khirón
most is élne! - hogyha fohászba közóhajt
kell szavamnak önteni -
ki rég a halálba merült:
Úranidész Kronosz égi hatalmu szülötte
lenne bár úr Pélionnak völgyein,
réti vándor, embereket szerető Vad! Egykor ő
volt a szelíd, kínokat-
szüntető Aszklépiosznak mestere,
bárminemű bajok orvos-héroszának.

Mielőtt a szépparipás Phlegüász
lánya magzatát anya-védnök Eleithüi-
ával hordta volna ki -
hálótermében arany
nyílaival odaveszti szüz Artemisz őt. Le-
száll a Hádész-házba Phoibosz terve szerint.
Zeuszi sarjak bosszuja nem hiu semmi! Bár a lány
a sosenyírthaju nagy
Phoiboszé lett, állhatatlan szíve-hajtva
más szeretőt szerez apja tudta nélkül.

Bár ölében isten tiszta rügye,
meg se várta esküvőjét, sem a vad
nászujongást, mint enyelegni szeret pajtásian a
vőlegénnyel sok, vele egykoru szűzlány
éjjeli nászi dalokkal.
Ám a lány, mint annyi más:
messzi legénybe szerelmes.
A leginkább esztelen
lám az a fajta halandó,
a körülötte valót
ki lenézi, s távoli álmok után sovárog, balgán
üres árnyékra vadászik és lehetetlent remél.

Szenvedélye győnyörü leplü Koróniszt
szörnyű ballépésre ragadta. Jövén Ár-
kádiából egy idegen:
ágyába fogadta a lány!
Éles a Kém szeme, látja! Juháldozatokban
dús Püthóban volt a templom szent ura.
Nem követvén mást, csak eszét, ama mindent észlelő
legigazibb kalauzt.
Ő hazug szót nem tud. Isten, ember őt
nem viszi lépre se tettben, se gondolatban.

Látva, hogy Korónisz az Eilatida
vándor, Iszkhüsz ágyasa lett, e galád ár-
mányt: hugát küldötte, a
bosszu után lihegőt,
el, Lakereia felé, hol a lány lakozott
partján Bolbé tavának; ám rossz szelleme ott
megrontotta őt, hogy a bűnre vezesse, vesztibe!
És vele halt sok a szom-
széd lakókból. A hegyekben kis zsarát
lángja gyakorta nagy erdőket emészt el.

Mint szüléi fektetik éppen a lányt
fel a falként tornyozott máglyára és
körbe Héphaisztosz tüze nyalja, Apollón így kiált:
"Nem hagyom: vérem-fiam így odavesszen
szörnyü halállal az anyja
átoksorsát osztva!" - szólt.
S lépve egyet, kiragadta
a tetemből gyermekét.
A lobogó haju láng szét-
nyílt neki. És a fiút
vitte már Magnészia kentaurához, hogy tanítsa
neki: embereken rágó bajok gyógyírait.

S mind, kik hozzá jöttek, a testbe benn
sarjadott kórok nyavalyásai; vagy kit
villogó érc kaszabolt,
vagy messzeröpült lövedék-
kő; vagy a tél fagya-, nyár heve-roncsolt
testüek: más-más bajaiktól mindeneket
megszabadított: duruzsolva varázsszót; jótevő
üdvitalokkal, avagy
gyógyirokkal megkezelve testüket;
mást meg a kése nyesett, s lett újra éppé.

Ám haszonvágy gúzsba kötöz tudományt.
Lám, a kézben felragyogó arany arra
ösztökélte őt mesés
zsoldért: a halottaiból
támasszon fel egy emberi lényt. Mire Zeusz meg-
dobta mindkettőt: legott megállt tüdejük
lélegezni, mert beleverte a villám a Halált.
Kérni az isteneket
csak halandóknak való dolgokra kell!
S nézz csak a lábad elé, ismerve sorsod!

Drága lelkem, ne törekedj rohanón
halhatatlan létre! Érd el ésszel azt,
mit elérhetsz! Élne ma Khiron, a bölcs odvában és
bárha mézédes dalom anda varázsszert
harmatozna szivébe:
rábeszélném, hogy legyen
orvosa most derekas, jó
embereknek, s oltsa meg
tűz-nyavalyáik, vagy egy
Zeusz fia, Látoida
volna!... Mennék könnyü hajón az Ión-tengert hasítva
Arethúsza vizéhez, az aitnai vendégbarát

nagy királyhoz, ki Szürakúsza ura:
enyhe népével, nem irígyli a jókat,
és a vendégnek csodás
hű atyja. Ha úgy jöhetnék,
hogy neki két kegyajándékot is velem elhoz-
nék egészségét, mi drágább, mint az arany,
és a himnuszt a diadalra, mit egykor Delphiben
nyert Phereníkosz: az ég
csillagánál fényesebben csillogón
- szelve a mélyvizü tengert - megjelennék!

Hadd fohászkodjak az Anyához, akit
a kapumnál lányaim éji dalokkal
udvarolnak oly sokat
nagy Pánnal együtt a Dicsőt!
Érted a monda igaz velejét, Hierón, úgy
vedd eszedbe őseinknek ez szavait:
"Egy örömre kétszeri bánatot adnak az istenek."
Így van ez - ezt a bolond
hosszutűrőn elviselni képtelen,
ám a derék csak a jót veszi tudomásul.

Néked a Sors boldog időket adott.
Népvezér vagy, nagy király. - Végzet-nagyúr:
hogyha halandóra, terád kegyesen nézett. Hiszen
boldog lét felhőtlenül nem adódott
az Aiakoszfia Péleusz-
nak, se Kadmosznak. Pedig
őket idézi a Hír leg-
boldogabb percéltünek.
Lám az aranykoronás Mú-
zsák dala szólt a hegyen,
s Hétkapus Thébaiba', hogy elveszi ez a szép Harmóniát
a tehénszeműt, az Néreusz hires lányát, Thetiszt.
S látva láttak isteneket lakomán,
arany trónon ülni király-fiait Kro-
nosznak, és tőlük hozományt
is nyertek. A Zeusz kegye volt,
hogy szabadultak előbbi nehéz nyügeiktől,
s szívet vettek. Ám utóbb Kadmosz e nagy
boldogságát részben elölte a három lánya bús
sorsa, viszont Szemelét,
a fehérkarút sovárgott fekhelyén,
Zeusz atya lepte meg álmában, Thüónát.

Péleusz és az örökéltü Thetisz
egyszülött sarját, akit anyja Phthiában
szült: Akhillészt, vad csatán
Phoibosz nyila ölte meg. Úgy
sírtak a hős danaok, tetemét hogy a máglyán
égni látták. Az Igazság útainak
ismerője az egekadta javakkal élni tud.
Másfele fúj a magas-
ból a szél mindég. Ha csőstül dől ránk
tünde Szerencse, sokáig nem marad hív.

Szűk napokban szűk, nagyidőkbe' nagyúr -
ez leszek! Magam szünetlen az adott
sorshoz alkalmazva, eszéllyel elérem, amit lehet.
Anda-szép bőséggel az Ég ha eláraszt,
isteni hírre jutok majd:
azt remélem. Mert hiszen
Lűkia bölcs fia - Szarpé-
dónt, öreg Nesztór tudós
versfaragók-muzsikálta,
záporozó dal után
ösmerjük. Híres dalok éneke által él örökké
az Erény. Keveseknek juthat osztályrészül ez!

(Ford.: Jánosy István)

Szabolcska Mihály: Karácsony



Egy nap meg egy este
Minden esztendőben:
Szeretném, ha király
Lehetne belőlem!

Ha nem is, ha nem is
Valami sokáig:
Karácsony estétől
Karácsony napjáig.

Karácsony estéjén,
Hogy a csillag támad:
Kinyitnám aranyos
Gyöngyös palotámat.

Minden elhagyottat
Oda gyűjtögetnék,
Sápadozó árvát
Szárnyam alá vennék.

Ha koldus, ha bűnös:
Nagy birodalmamba'
Szerető szó nélkül
Senki sem maradna.

Könnyet ahol látnék:
El azt sem kerülném,
Szép selyem kendőmmel
Szépen letörülném!

... Karácsony estéjén
Minden esztendőben,
Szeretném, ha király
Lehetne belőlem!

Szalay Mátyás: Békesség a földön!



Valamikor megsimogatta hajunk,
Mosolygó puha csókot adott
S elaltatott az édesanyánk.
Bohóka reménnyel elaludtunk,
Neszeltük az angyal szárnya-suhogását,
S Jézuska a karácsonyi álmok
Aranyesőjét hintette le reánk.

Ez az emlék a szívünk szelíd éke.
Glória, glória az égben az Úrnak,
A földön béke, béke.

Édesanyánktól elcsal az élet.
Magával visz a tengerviharokra
Az Isten-lelke-vezette sereg.

Hanem a vészben, a szélben
A lelkünk mélyén egy karácsonyi emlék
Szelíden az utunkba pereg...

Ez az emlék a szívünk örök éke,
Glória, glória az égben az Úrnak,
A földön béke, béke.

Valakit néha szíven fog a bánat
S a remény hídját nem verheti ki rajta,
Mert tenger a bánata, tenger...
Átsírja vele a világot, de hiába.
(Ki osztana könnyet, ki osztana tengert?)
S a karácsonyi Betlehem előtt
Boldogan könnybelábad az ember.

Itt a vigasznak soha-soha vége!
Glória, glória az égben az Úrnak,
A földön béke, béke.

Valahol trónt emel a sötétség;
Tele van köddel, borúval a szív
S a hite romjaival a lélek.
És a ködön átsugárzik a csillag...
A jászol előtt lekonyul a beteg fej...
Uram, könnyesen sírom a Hiszekegyet,
Itt hiszek, itt újra remélek...

Itt a vigasznak soha-soha vége!
Glória, glória az égben az Úrnak,
A földön béke, béke.

Várjuk-várjuk ezt az örök éjet,
Csillagos éjet, szentséges éjet,
Illatos lehellete mindig...
Minden fehér és minden aranyos,
És vágyó szívünket az angyaldalolások
Csöndes Emmanueli örömmel
Lassan tele-telehintik.

Ez az öröm a szívünk örök éke...
Glória, glória az égben az Úrnak,
A földön béke, béke.

Tollas Tibor: Fenyők



t
i

levelű
csend kupolái
örök-
zöld fenyvesek
a hó
alól is reményt szikrázni
csak zengjetek!
Isten nélküli istállók mélyén
ti őrzitek a szárnyatok alá menekült
Kisdedet.
Túl: arasznyi ágaitok szalmazsákokba rejtve,
ha őrök
elkobozzák, rabok szabad szívében nyit tovább!
Némán is hirdessétek e gyűlölet-rengetegbe':
csak a
szeretet
tehet
csodát.

Számomra ismeretlen szerző: Karácsony előtt



Álmodozó gyermek, bús, koravén kamasz:
későn jött, soká volt vélem a hű tavasz...
Hosszú is, boldog is! Jaj, ma tudom: messze
míg les a Vég, hogy a Voltat is temesse...

Nem láttam kalászos, férfi-derűs nyarat,
a gyümölcsös ősz is valahogy kimaradt...
Tavaszból egyszerre rám szakadt a telem;
ki gyerek volt tegnap, vén lett az hirtelen.
Ki tán sosem vetett, sohasem aratott,
Ki ütközet előtt fegyvert már lerakott,
ki futott élettől, kitől futott élet:
májusból egyszerre decemberre tévedt.

Nagy sóvárgó szemben sosem-voltak álma...
Nem hozott semmit se, most hogy Eléd állna
e tegnapi gyermek derengő barlangba:
csak papírcsomó s kusza firka rajta.

Hófehér vén fejjel bamba fájó gyermek
egyszerre, hogy-hogysem, karácsonynál termett!
Arany-tömjén-mirrhán, életre-gyűlt kincsen
jönnek ide mások... Nézd el: semmim sincsen!
Csak úgy bebotlottam, csak úgy: nem hívottan.
Áprilisból, lásd: egy folytába' futottam...
S ki semmit se hozott, mindent akar Tőled:
hetven év űrjét, hogy Magaddal betöltsed!
Arany, ezüst, angyal: telítve Karácsony!
Ide tévedt gyermek végre csodát lásson!!

Varga Andrásné Kovács Ilus: Karácsonyvárás 1949-ben



Kicsi Jézus, tiszta szívek hófehér királya
Hozzád esdünk, hallgasd meg, mi az igaz lelkek álma...
Kopogtass be, minden szív bezárt ajtaján
Oh, - hozd le, a Szeretet, s a Béke tündöklő sugarát,
Hogy a Te szegényes, - de csodásan fenséges világra jöttödnél,
S az égből hozott, mennyországi szikra isteni fényénél
Találjon végre Rád, - s egymásra, - ez a maga esze után,
Vesztébe rohanó, nélküled elhagyott, -
(Sokat szenvedett), árva Emberiség!...

Zsitvay Tibor: Magyar gyermek imája



Kis Jézuska, kérve kérünk,
Tégy miértünk nagy csodát!
Rabláncot hord annyi vérünk,
És nem bírja már tovább.

Nyújtsd kezecskéd csak feléje,
Szólj csak egy szót, édeset,
S magyar népünk szerencséje
Boldogabb lesz, fényesebb!

P. Pál Ödön: Karácsony éjjele



Se hold, se csillag fenn az égen,
Eltünt az éjnek méla boltja;
A bűn a földet, mint koporsót,
Fekete bakacsinba vonta:
Pont sincs, hová reményevesztve
Az ember bús szemét meressze.

De a Sátán lát a sötétben,
S minden gonosz fülébe hallik -
Meghallja Heródes parancsát
S kéngőzös szája röhejbe vonaglik:
,,Lelöktél Isten! Jó, nem bánom,
Hát úrrá lészek e világon!''

Szívekre vág egy kalapácsnak
Izzó szikrát verő ütése...
Halálosnak gondolta minden -
És - halleluja! - mégse, mégse...
Sőt ott, hol a szuroksötét volt,
Kristályosan dereng a mennybolt.

Az Úr szeme villan ki rajta:
Nagy égő rózsa fenn az égen.
Fényében a Három király
Egy rozzant istállóhoz mégyen;
És onnan, onnan gőgicsélve
Hallatszik a kisded beszéde:

,,Azért küldött - Atyám - a földre
Hogy minden bajnak - kútforrását
A gonoszságot - eltöröljem''...
Az édes hang lesujtja a Sátánt,
De angyalkart zendít meg az égen
S hozsannát az ember szívében!

Lajossy Sándor: Karácsonykor



Soha szebben még nem harangoztak
kis falumban, mint szent karácsonykor.
Ölelkezett Ég a földdel mostan
és tarkállott a sok nép az úton.
A templomban szépen énekeltünk:
,,Megszületett Isten Fia nékünk!''

A szentbeszéd ünnepélyes hangja
imáinkkal a magasba szárnyalt.
Úgy éreztük: Isten kezét fogjuk
s megtelt szívünk szent bizonysággal.
Szólt az ének. Ó, hogy énekeltünk:
,,Megszületett Isten Fia nékünk!''

Jászolodban áldunk



Jászolodban áldunk, édes Jézuska,
Igaz pásztorka,
Szűzanyáddal, Máriával mindenha.

Vajjon mivel érdemlette az ember,
A bűnös ember,
Hogy érette önmagadat áldozd fel?

E végtelen szeretetért imádunk,
Szívből hódolunk,
Igaz szívet, szeretetet áldozunk.

Hétszer szentelt szent gyermek



Elindultam egy útra,
Hétszer szentelt szent útra,

Ott vagyon egy szent egyház,
Hétszer szentelt szent egyház,

Az előtt mondanak egy misét,
Hétszer szentelt szent misét,

Az előtt áll egy asszony,
Hétszer szentelt szent asszony,

Abba vagyon egy oltár,
Hétszer szentelt szent oltár,

Az előtt áll egy barát,
Hétszer szentelt szent barát,

A karján van egy gyermek,
Hétszer szentelt szent gyermek,

Az az asszony Mária,
A kisgyermek szent fia,
A mi urunk Jézus Krisztus.

Háromkirályok napja



Háromkirályok napját,
Országunk egy istápját
Dicsérjük énekekkel,
Vigadozó versekkel!
Szép jel és szép csillag,
Szép napunk támadt.

Hol vagy, zsidók királya?
Mert megjelent csillaga.
Betlehemben találják,
Szép Jézust körülállják.
Szép jel és szép csillag,
Szép napunk támadt.

Királyok ajándékát:
Aranyt, temjént és mirrhát
Vigyünk mi is urunknak,
Ártatlan Jézusunknak!
Szép jel és szép csillag,
Szép napunk támadt!

Kérjük a szép Szűzanyát:
Kérje értünk szent Fiát,
Hogy békességben tartson,
Ellenség, hogy ne ártson.
Szép jel és szép csillag,
Szép napunk támadt!

Landovics István: Örvendetes hír (1689.)



Soha nincsen ezen a világon oly hirtelen érkezett vigasság, amely minden félelem nélkül volna. Micsoda vigasság lehetett nagyobb annál, amelyet ezelőtt 1686 esztendővel egy magános angyal hirdete az együgyű pásztorok között, s mégis bátorítani kellett őket, hogy ne féljenek. Ne féljetek, mert imé, nagy örömet hirdetek néktek, mely lészen minden népnek, mert született ma néktek Üdvözítő. E' volt az, amelyért sokat sírtanak, fohászkodtanak és zokogtanak a régi szent atyák, immár eljött, végét szakasztja az előbbi háborúságoknak.

Kétség nélkül nagy vigasságokra indító hír volt ez, de mit jelent az a nagy fényesség, amely környülvette a pásztorokat? Azelőtt is megjelentenek az angyalok az embereknek, de soha ily fényességgel nem jöttenek, hanem amint tudom, mindenkor világosság nélkül, égető tűzzel teljesek ezek a mennyei követek, Szent Dávid bizonyságábúl. Az Isten – úgymond – az ő szolgáló angyalait égető tűzzé tészi, s ki ne féljen tőlük? A tüzes férfiak az angyalokat képzik, akik a reájok bízott gonoszakat büntetik, mert beléjek alkotott természet az, hogy a pártütő bűnösökön bosszút álljanak, és őket kiégessék (amint szóllana errül, ha csak egy maradékja fenn volna is Sodoma városának). Az ő tisztek az, hogy ne szenvedjék büntetlenül az istenteleneket, úgyannyira, hogy mikor maga könyörült az Isten a babiloniai fogságban lévő népén is, erősen ellent tartana benne az angyal.

Hivataljának eleget akarván tenni az angyal, általlotta felszabadítását a fogoly zsidóknak, előbeszélvén azoknak számtalan bűneit, amelyekért szabadulást nem érdemlenének. Ilyenek az angyalok. Hogy ne féljenek a pásztorok? Hogy ne rémüljen meg minden bűnös ember, szemtűl szemben lévén az angyallal? Mondja ugyan ő, hogy békesség, békesség az embereknek, de ki tudja, ha nem úgy érti-e: békesség lészen, minekutána kitörli a gonoszokat? Oh, felettébb bizontalan és félelemmel tele vigasság.

Neveli az is az gyanóságomat, hogy mihelet az első, egyedül egy angyal elvégezé követségét, imé, hirtelen lőn az angyallal mennyei seregeknek sokasága, mintha lesbűl ütött volna ki az elrejtett angyaloknak dondárja. Oh hatalmas seregek! Állapodjatok meg egy kevéssé, míg egyet kérdek Szent Dáviddal: Békességesen jöttetek-é? Ha békességesen, hogy megsegétsetek, foglaltassék hozzátok a mi szívünk is; ha pedig incselkedtek, mint ellenségink, lássa az atyáink Istene, és ítélje meg.


Ah – úgymond – ne féljetek, hanem velünk együtt örvendezzetek, mert született néktek Üdvözítő. Oh örvendetes hír! S bizony el is hittem, mert amint látom, senkinél fegyver közülük nincsen, hanem vigasságra indító muzsika-eszkezek. Lőn az angyallal mennyei seregeknek sokasága, dicsérvén az Istent, és mondván: Dicsőség az Istennek a magosságban, és a földön békesség a jóakaratú embereknek. Vigadjunk azért, mert pártfogóink, barátink és mindenben vigasztalóink lésznek az angyalok. Csak azért, hogy az ő Urok közöttünk születtetett, s azért jönnek közünkben, hogy velünk együtt áldják és dicsérjék a megtestesült Istent.

Mária koszorúja




Mária kertjének nyitva ajtaja.
Benne tündöklik a szép koszorúja.
Fehér, piros, zöld a levelei,
Szűz Mária ezt nagyon kedveli!

Oly kedves e koszorúnak illata,
Hogy az egész világot elárasztja.
Fehér, piros, zöld a levelei,
Szűz Mária ezt nagyon kedveli!

Illatára föltárul a mennyország,
Örömmel zeng az angyali sokaság.
Fehér, piros, zöld a levelei,
Szűz Mária ezt nagyon kedveli!

Mily boldog, ki ezen koszorút fogja,
Annak Szűz Mária a pártfogója.
Fehér, piros, zöld a levelei,
Szűz Mária ezt nagyon kedveli!

Mi is, keresztények, kik idejöttünk,
Szép Szűz Máriának koszorút kössünk!
Fehér, piros, zöld a levelei,
Szűz Mária ezt nagyon kedveli!

Kössünk koszorút a hit virágiból,
Szívünk szerelmének szent fohásziból.
Fehér, piros, zöld a levelei,
Szűz Mária ezt nagyon kedveli!

Végre Szűz Mária, tégedet kérünk,
Engedd, hogy mennyekben koszorút kössünk!
Fehér, piros, zöld a levelei,
Szűz Mária ezt nagyon kedveli!

Geleji Katona István: Pásztorok dicsérete (1645.)



Jelentetett meg a Krisztus születése legelsőben pásztoroknak, ilyen alacson rendű, szegény és az emberek előtt majd böcstelen személyű embereknek, úgymint kik hitván, oktalan barmok mellett való sugorgásra, azokval való bajlódásra és azoknak legeltetésekre rendeltettenek, melyeknek mivel a mezőknek és réteknek füvei szokott eledelek, kénszeríttettenek ők is, nyavalyások, azokért a közönséges emberi társaságot, az emberi lakásra alkalmatos helyeket, falukat, várasokat elhagyni, és a pusztákra, farkasordító kietlenekben kimenni, és ott az égnek minden nehézségét és változásit, úgymint hónak, esőnek nyakokban való szakadását, tagaiknak hideg miatt való meggémberedéseket avagy azoknak a hévség miatt való ellankadását, éjjeli-nappali nyughatatlanságot, fáradságot és egyszersmind tolvajoktól, vadaktól és ördögi késértetektől való félelmet szenyvedniek.


Ilyen sanyarú életnek nemét követő mezei embereknek tetszett a bölcs Istennek, hogy elsőben is az ő szent Fiának világra születését hírré tegye. (…)


Micsoda ennek haszna? Szolgál ez a szegény együgyűeknek vigasztaltatásokra, ellenben pedig evilági bölcseknek, tudákosoknak és fennhéjázóknak orcapirulásokra. Szegény, együgyű, alázatos, vékony értelmű ember vagy-é? E világ tégedet lába sarának, kapca-fótjának avagy bolondjának tart-é? Ne félj semmit, ne hagyd halni magad, és ne essél az Isten felől kétségben, csak légy lelkedben szegény, együgyű és töredelmes, boldog lész mindazonáltal, és Isten előtt kedves. E világnak fenn-néző, nagy festumra pökő akaratos fiai, bár bal szemvel nézzenek, avagy ám ottan téged csak reád nézésekre se méltóztassanak, jelen és helyén lévő szívvel légy, mert az Isten, aki a magasságban mindenek felett ül, tehozzád aláhajol, és téged a sárból, a porból felemel, és a főv rendeknél elébb viszen, s evilági kevélyeket hátrahagyván, az ő kegyelmének edényévé tészen. (…)


Értjük, minémű személyeknek jelentette légyen Isten meg elsőben a Krisztusnak születését, pásztoroknak tudniillik. Azt kell immár meglátnunk: micsoda foglalatosságban lévő pásztoroknak jelentette légyen meg?


Vigyázóknak, őrizkedőknek és az ő eleikben adatott nyáj mellett éjjeli sötétségben talpon állva strázsálóknak, mert így írja a Szent Lukács: Valának pedig azon tartományban vigyázó és az étszakának részein nyájok felett őrt álló pásztorok.


Jelentetett tehát meg a Krisztus születése oly pásztoroknak, akik, mint nagy sokan közülök cselekszenek, a nyájat el nem hagyták, imide-amoda vagy lopásra vagy paráználkodásra vagy bor innya menvén; sem mellette nyújtózva mind a két fülökre nem aludtanak, a nyájat vesztében hagyván; sem pedig trágár, pajkos beszédekben avagy ocsmány, fajtalan énekekben az étszakát nem foglalták; hanem tisztekről megemlékezvén, az ő hűségek alá bízattatott nyáj körül felnyílt szemvel vigyáztanak, vadaknak csörtölőzésire hallgatóztanak, és mikor Jeruzsálemben a nagy papi fejdelmek, kényeken élő farizeusok, kedveken tartott polgárok, paplanos, duhnás, szuperlátos ágyon feleségek mellett melegben nyújtóznának, ők éten-étszaka álom nélkül fenn voltanak és nyughatatlankodtanak. Ó, istenfélő s urok nyáját féltő jámbor pásztorok! Nem halasztá Isten messze az ő tisztekben való serénységeknek jutalmát, hanem nékiek jelenté meg a szabadító Úr Krisztusnak születését.


Tudtunkra adatik itt minékünk: minéműeknek kellessék azoknak lenniek, akik azt kévánják, hogy a Krisztus nékiek megjelentessék, tőlök megismértessék, és az ő születésének haszna ővélek is közöltessék. Vigyázóknak tudniillik és az Istentől őreájok bízattatott tisztekben serényeknek, mert akik az ő hivataljok szerént való munkájokban restek, tunyák, szunnyadozók, azoknak a Krisztus meg nem jelentetik, és helyreállattathatatlan s megböcsülhetetlen kárt vallanak lelkekben és üdvösségekben.

Juhászok éneke



Megy a juhász lefelé, lefelé,
Bocskorát is elveszté,
Bocskorát is elveszét.

Kérdik tőle: mi újság, mi újság,
Hogy így járunk mezítláb,
Hogy így járunk mezítláb?

- Megjött már a Messiás, Messiás,
Menjünk hozzá, jó pajtás,
Menjünk hozzá, jó pajtás!

Rázd meg, juhász, a bundát, a bundát,
Fogj egy göndör báránykát,
Fogj egy göndör báránykát!

Viszünk neki lisztecskét, lisztecskét,
Főzünk neki pépecskét,
Főzünk neki pépecskét.

Viszünk neki furulyát,
Fújunk vele szép nótát,
Fújunk vele szép nótát.

Menjünk Betlehembe!



Keresztények, ébredjetek,
Tíz már az óra!
Az Úr Jézus váltságunkért
Hozzánk eljön ma.

A szegény pásztorokkal,
Menjünk ajándékkal
El Betlehembe,
Egy rongyos helyre.

Ott születik az Úr Jézus,
Ki nekünk üdvösséget hoz.
Tíz már az óra, Örvendezzünk ma!

Oh emberek, örvendjetek,
Tizenegy az óra!
Az Úr Jézus Betlehembe
Jön az éjtszaka.
A szegény pásztorokkal,
Menjünk ajándékokkal,
Tizenegy az óra,
Örvendezzünk ma!

Hallja minden háznak ura,
Egyet elvert az óra!
Az Úr Jézus váltságunkért
Hozzánk eljött ma.
Betlehemen kívül fekszik,
Ökör, szamár közt melegszik
Az Isten fia,
Fekszik jászolba.
Siessünk pásztorokkal,
Menjünk ajándékokkal.
Egy már az óra,
Örvendezzünk ma!

Hallja minden háznak ura,
Kettőt ütött az óra!
Az Úr Jézus Betlehemben
Megszületett ma.
hideg szél is sértegette,
Értünk meg is könnyeztette
A gyönge Jézust,
Hozzánk jött orvost.
Azért tehát örvendjetek,
Új királyunk megszületett!
Kettő az óra,
Örvendezzünk ma!

Hallja minden háznak ura,
Hármat ütött az óra!
Betlehembe siessetek,
Az Úr Jézus ott született.
Három az óra,
Örvendezzünk ma!

Káldi György: A pásztorok példája (1631.)



Ezeket a jámbor pásztorokat kell nékünk követnünk, és hogy a jászolnál heában ne henyéljünk, lelki érzékenységinket szép elmélkedésekkel gyönyörködtethetjük.


Elsőben: Lelki szemeinkkel nézzük a szép ékes gyermecskét, ki szép ábrázatjával megelőzi az emberek fiait. Sok ezerek közül választatott. Feír és piros. Feír ártatlanságáért, piros szeretetiért, mellyel vérét is érettünk adta. Kövessük e két színnel, hogy a hasonlatosságért kedvében lehessünk.


Másodszor: Füleinkkel halljuk az angyaloknak gyönyörűséges éneklésöket, hogy az isteni dicséretre felinduljunk. Továbbá a Szűz Máriának és Szent Józsefnek e szentséges titokról való beszélgetésöket, hogy mi is arról hasonlóképpen elmélkedjünk. Végezetre az ártatlan gyermeknek sírását és zokogását, hogy mi is sirassuk bűneinket, melyekért az Isten Fia e világra jött, és azokért szenvedett.


Harmadszor: Orrunkkal érezzük a mezei virágnak (annak nevezi magát a Krisztus) drága szép illatját, ki magáról imígyen beszél: Mint a fahéj s a szépen illatozó balsamum, illatoztam; mint a válogatott myrrha, adtam a jó illatnak gyönyörűségét; és mint a stórax és galbanus és onyx és myrrha zsengéje, és mint a meg nem metszett Libanus, illattal bétöltöttem lakóhelyemet, és mint a meg nem egyelíttetett balsamum az én illatom. Látod, hogy a jó illat sokféle fűszerszámokból áll, mert bizony a Krisztus istállója sok jószágos cselekedeteknek virágival illatoz, tudniillik alázatossággal, szelídséggel, békességes szenvedéssel, szánakodással, szeretettel. Hogyha pedig az istállónak nehéz illatja kezdene orrunkba jönni, az mindjárt jó illattá válik, ha azt tanuljuk belőle, hogy a Krisztus példájával a testet gyengéltető gyönyörűséget nem kell keresnönk, hanem ahol az Istennek tisztessége vagy felebarátunknak üdvössége kívánná, a bűzt is elszenvedjük, és jó illatnak tartjuk.


Negyedszer: Ízlésünkkel vagy kóstolásunkkal a Dávid intése szerént kóstoljuk és lássuk, hogy édes az Úr; mellyet főképpen az oltári szentségben cselekedhetünk, ha ahhoz tiszta lelkiismérettel és gyakorta járulunk.


Ötödször: Illessük az édes Jézuskának drága és gyenge tagocskáit, és eszünkbe vévén, hogy meghidegültek, a szeretetnek melegségével élesszük, meggondolván, hogy ő mindeneket a mi szeretetünkért cselekedett, és eltekélljük magunkban, hogy mi is ő Szent Fölségeért örömest szenvedünk, valamikor ok és alkolmatosság adatik, hogy az ő e világra való jövetelének gyümölcsében részesek lehessünk az örök boldogságban.

II. Rákóczi Ferenc fohásza



Oh mélységes csöndje ennek a szent
éjszakának, mily mélységes titkokat
takarsz, amelyeket benned mívelt az
isteni Bölcsesség!


Molnár János: Jertek mindnyájan! (1777.)



Hol találák a kisded Jézust a pásztorok, midőn születésének örömére és udvarlására megjelentek? Palotában-é, valami kiírott, béfűtött, üvegablakos, puha nyoszolyás, felházbéli szép szobában? Nem. Ő mindenek ura, noha kisded termetbe öltözött készakarva. Hol találták ezt az urak urát, királyok királyát a köszöntő pásztorok? Az hideg jászolban, a szemetes helyen, a széllel béllyett istállóban, ahol a gazdagsága szegénység volt, minden világi udvarlója az egész emberi nemzetből csak József és Mária; ott találák, ahova a szegény pásztoroknak is bé lehetett menni minden strázsának, inasnak, komornyiknak híre s engedelme nélkül. Találák Máriát s Józsefet és a jászolba tétetett gyermecskét.

Boldog Isten! Így bánik magával az, aki emberi természetbe öltözvén, egyazon Isten az Atyával és a Szentlélekkel. Igenis, ájtatos hívek! Így bánik magával mindnyájunk példájára. Így bánt Idvezítőnkkel annak teljes akaratja szerént a mennybéli Atya a mi tanításunkra, hogy akármi éhség, szomorúság, elhagyattatás ér bennünket, eresszük magunkat teljességgel az Isten akaratjára, megelégedvén azzal, hogy ez rajtunk az Isten akaratja, valamint megelégedett az édes Jézus az ő jászolával, istállójával, szegénységével, holott ez vala az ő szent Atyjának akaratja.

Szegények, árvák, özvegyek, keseredett lelkek, jertek a vigasztalásra! Sőt jertek mindnyájan, kik itt az Úr oltára előtt állatok, a közönséges örömre, a valóságos örömre! Akármit ereszt reánk a jó Isten, örvendetes állapot néki híven, békességesen, alázatosan engedelmeskedni, magát teljességgel akaratjára ereszteni, mondván: Légyen te akaratod, ha fáj, ha nehéz is.

Miskolczi Csulyak István Kis deákok újesztendei éneke



E szent karácsonnak napján,
Valakik itt laktok Liszkán,
Férfi, asszony és szűz leán,
Szívem nektek sok jót kíván.

Mivel kedvelletek minket,
Apró deák gyermekeket,
Kik tanulunk abc-ket,
De most mondtunk szép verseket.

Kérem Istent, házatokban
Menjen, s vigyen ládátokban
Aranyat s tallért zsákokban,
Bort, búzát tárházatokban.

Mely hogy jobb ézű lehessen,
Tartson meg jó egészségben;
Ellenségtől védelmezzen,
És legyetek egészségben!

Szőlőtök sokat teremjen,
Mezőn búzátok megérjen,
Barmotok ezert tenyésszen,
Sajtotok, vajatok legyen!

Sok újesztendőt lássatok,
Kik mostan szem-fájók vagytok:
A Krisztust apolgassátok,
Jöjjön hozzátok, híjátok!

Bölcsőjét úgy rengessétek,
Belőle ki ne ejtsétek,
Mert keserű leszen nektek
Nála nélkül örömetek.

Azért nemes, polgár ember,
Pap, barát, deák és mester,
Dős gazdag és kolsus miser,
Ezt az Urat hordozd veled.

Az Fortunatus erszénye
Mindenkor teli zsebébe,
Valahányszor nyúl beléje,
Soha nincs üresen keze.

Lelki kenyér van zsákjába,
Az víz is jó borházába;
Bár ez világ rád támadna,
Mind elveszne egy szavára.

Adja az kegyelmes Isten,
Mit kívánok, mind meglégyen,
Hogy lakjatok az egekben
Örökkön örökké. Amen.

Alexovics Vazul: Közelíts a jászolhoz! (1789.)



Oh te kényes, puha lélek, ki testedben a legkisebb alkalmatlanságot sem akarod érezni! Ide közelíts, a jászolhoz! Nézd az Istent! Remeg a hideg miatt (ám Júdeában is járnak nagy hidegek, nem úgy, mint némely tudóskák fecsegik). Nézd az Istent, kényes lélek, remeg a hideg mián, sír-rí fájdalmában, a szelektől általjáratik, kínozza kisded tagjait az üdőnek kegyetlensége. S nem pirulsz el ezent látván? Oh te hívságos, pépes lélek, kin ragyog, fénlik, suhog az ezüstös, aranyos ruházat, kinek fej- s test cifráztatására már nem szőhet elegendő ékességet Hollandia, Anglia, Saxonia!

Ide közelíts, a jászolhoz! Nézd az Isten szegénységét! Nincs háza, melyben lakjon; nincs bölcsője, melyben nyugodjon; nincs pólája, melybe takartasson; nincs vánkosa, melyen feküdjön; nincs tüze, melynél melegedjen; minden vagyona egypár darab borzas posztó. S nem pirulsz el ezent látván? Oh te haragos, tűrhetetlen lélek, ki az eget töltöd bé panasszal, ha felebarátod vagy atyádfia nem segít szükségedben, ha hozzád háladatlan! Ide közelíts, a jászolhoz! Nézd az Istent! Tulajdon várasából kirekesztetik, az atyafiak közt helye nincs, a vendégfogadóban szállást nem talál, az oktalan állatok közt kell nyugodnia. A világ őáltala lett, és a világ őtet meg nem ismérte. S nem pirulsz el ezent látván?

A te bűneidet, a te tisztátalanságidat, a te kevélységedet, a te káromkodásidat fizeti ő oly drágán a betlehemi istállóban. Ő bűnt nem cselekedett, te vagy a gonosztevő, téged illetnek mindezek a büntetések. S mégis te járj, mint a páva? Kényeztesd büdös testedet? Irtózz a legkisebb sanyarúságtól? Egy kis hidegért még az isteni szolgálatot is megkurtítsad? Pattogj, morogj a szükségben? Igazság ez, keresztény? Igazság, hogy az ártatlan bünhödjön, és a bűnös frissen éljen? Igazság, hogy a szent megvettessen, s az istentelen kevélykedjen? Igazság, hogy az Isten szenvedjen, és az ember hejhújjázzon? Oh, boldogtalan fordulása a mi üdeinknek! Mely keményen megátalkodott a gonoszban a kereszténység!

Adj szent békességet…



Adj szent békességet,
Kegyes Jézus:
Lelki csendességet,
áldott Jézus:
Ellenségünk elálljanak;
Nyavalyáink oszoljanak,
Édes Jézus.

Mutasd búv áldásid,
Kegyes Jézus:
Szívünk hozzád ásit,
Áldott Jézus:
Sok pogányság ellenünk vág:
Ne nézd vétkünk, harcolj értünk,
Édes Jézus.

Tartsad meg híveidet,
Kegyes Jézus:
Hadd áldjuk nevedet,
Áldott Jézus.

Terjeszd ki karodat,
Kegyes Jézus.
Mutasd irgalmadat,
Áldott Jézus:
Vesznünk ne hagyj, oh szent Atyánk;
Körülünk állj, erős bástyánk.
Édes Jézus.

Illyés István: Csillag támadt (1708.)



Megjövendölte volt régen a jövendőmondó Bálaám, hogy a Jákob magvából csillag támad. Szent Ambrus doktor ezen a csillagon érti a megtestesült Isten Fiát, Szűz Máriának, a Jákob pátriárka onokájának egyetlenegy szülöttét. Aminthogy ő maga is a titkos Jelenésekben csillagnak magát mondotta: Én vagyok – úgymond – a Dávid gyökere, fényes és hajnali csillag. Tudom ugyan, hogy az ő szeplőtelen szűz anyja is, nagyasszonyunk Mária tenger csillagának magyaráztatik, amelyre tudniillik e világ tengerének felháborodott habjai között szemeinket felemeljük. De valaminthogy a szemünk előtt forgó csillagok egymástól a fényességben különböznek, úgy az említett titkos értelmű csillagok között nagy különbséget bölcs Eusebiussal találunk.

Csillag a fiú, csillag az anya is (úgymond a megnevezett atya), csillag támadott nékünk a csillagból; de nagyobb, aki támadott, mintsem az, akitől támadott. Ezt megértvén, nem kell kifelejtenünk itten azt is, a csudálatos új csillagot, amely az három királyoknak napkeletben feltetszett, és a Jákobból támadott dicsőséges csillagot őnékik jelentette. Csudálatosnak mondám, mert ha a régi időben csudálatos volt a fényes oszlop, melyet a felséges Isten az ő választott népének vezérlésére támasztott, úgyhogy soha a felhőoszlop nappal, sem a tűzoszlop éjjel a nép elől el nem távozott, bizony nem kicsin álmélkodásra méltó ez is, a napkeleti új fényes csillag, melyet a mágusok vezetésére eleikbe függesztett, úgyhogy mikor ők mentek, a csillag is előttök menne, mikor ők megállottak, a csillag is felettek megállana.

Jól mondotta Szent Ignác mártír, hogy akik ezt a szokatlan újságot látták, magukat a csudálkozástól nem óhatták. Mert ez az új csillag mind a több ragyogó csillagokat fényességben nagyon megelőzte. Én pedig ha mondom, hogy nemcsak a csillagokat, hanem még a fejünk felett forgó fényes napot is meggyőzte, talán nékem nem hisztek, de higgyetek az Ecclesia szavainak, midőn az e mái új csillagról a szent zsolozsmában így énekel: Ez a napnak ékességét meggyőzte, és fényességét. S hogyne győzte volna? Holott ez nem a csillagok természetes módjára fénylett, hanem a született Isten fiának erejéből új csudával tündöklött; azt mondja Chrysologus Szent Péter. És ugyanúgy tündöklött, hogy még fényes nappal is semmi homályt, miként egyéb csillagok, nem szenvedett, közép délszínre is mind egyaránt fénylett, és a mágusoknak (ha hiszünk az angyali doktornak) utat mutatott.

Új esztendő, vígságszerző…



Új esztendő, vígságszerző,
Most kezd újulni.
Újulása víg örömet
Szokott hirdetni.

Hirdeti már a Messiást
Eljöttnek lenni.
Légyetek a nagy Istennek
Igaz hívei!

Alsó kék ég, felső kék ég,
Dicsérd uradat;
Urad áldjad, menny, föld, tenger,
Te megtartódat!

Megtartódnak, táplálódnak
Mondj hozsannákat.
Hozsánna néked, Úr Jézus.
Mondj jónapokat!

Áldott Jézus, dicső Krisztus,
Kedvezz népednek!
Bor-, búzával, bő terméssel
Látogasd őket!

Illyés András: A mágusok jövetele (1696.)



A mágusok jövetele csudálatos volt.


I.


Az időhöz és a mágusok személyéhez képest. Mert nagy csuda volt, hogy a parányi gyermekhez hatalmas és bölcs királyok jöttek, térdet, fejet hajtván néki, imádván őtet és megajándékozván. Melyet nem olvasunk, hogy cselekedtek volna, még öreg korában is, Salamonnak avagy más hatalmas királynak egész Izraelben. Valóban csudálatos dolog, hogy aki tulajdoniba jővén, az övéitől nem fogadtatott, azt az idegenek nagy fáradtsággal felkeresték.


II.


Csudálatos a mágusoknak magaviselések is; kik ha beszédeket meggondoljuk, nagy bátran és minden félelem nélkül kérdezkedtek az új királynak születéséről a királyi fővárasban és a királynak hallatára; ki az egész várassal meg is háborodott azon, megvallották, hogy őket hazájokból olyan messze földre nem valami futamodott hír hozta, sem levél avagy parancsolat, hanem az új csillag; megmondották, hogy nem valami külső ceremóniáért jöttek, avagy udvari látogatásért, hanem hogy imádják őtet. Ha pedig cselekedeteket megtekintjük, csudálhatjuk, hogy oly hatalmas és bölcs emberek nem valami nagy házban, hanem az istállóban lévő gyermeket, kinek az anyja egy szegény szűz, és semmi királyi készülete, leborulván imádták és megajándékozták arannyal, temjénnel és mirrhával, amint Dávid és Esaiás megjövendölték volt.

Ajándékot hoztunk…



A három királyok Ázsiából jöttek,
Született Jézusnak ajándékot vittek.

Mink is azért jöttünk, ajándékot hoztunk,
Mit jelentsen pedig, arról majd így szólunk:

Fehér ostya jelzi Márja tisztaságát,
Makulátlan levő kegyes anyaságát.

A fehér ostyában benne levő zöld ág,
Jelenti Mária méhe tisztaságát.

Áron vesszejének kivirágozását,
Bűnös embereknek örömre hozását.

Piros ostya jelzi, hogy értünk szenvedni
Fog a Krisztus Jézus, piros vért ontani,

Ördögtől, pokoltól minket megmenteni,
Végre holtunk után országába vinni.

A kék ostya jelzi Urunknak kékségét,
Ő szent testén lévő sebeknek helyeit.

Sárga ostya jelzi Urunknak halálát,
Miértünk megkóstolt keserű poharát.

Ajándékot hoztunk…



A három királyok Ázsiából jöttek,
Született Jézusnak ajándékot vittek.

Mink is azért jöttünk, ajándékot hoztunk,
Mit jelentsen pedig, arról majd így szólunk:

Fehér ostya jelzi Márja tisztaságát,
Makulátlan levő kegyes anyaságát.

A fehér ostyában benne levő zöld ág,
Jelenti Mária méhe tisztaságát.

Áron vesszejének kivirágozását,
Bűnös embereknek örömre hozását.

Piros ostya jelzi, hogy értünk szenvedni
Fog a Krisztus Jézus, piros vért ontani,

Ördögtől, pokoltól minket megmenteni,
Végre holtunk után országába vinni.

A kék ostya jelzi Urunknak kékségét,
Ő szent testén lévő sebeknek helyeit.

Sárga ostya jelzi Urunknak halálát,
Miértünk megkóstolt keserű poharát.

Molnár János: Aranyat, tömjént, mirrhát(1777.)



Prédikálja Krisztust nemcsak a Szentírás és abból a lelki atyák, de prédikálják Krisztust a régi jelek is, és nevezet szerént még az egek is. Az egeknek kétféle különös prédikálásokat veszem észre Dávidnak, koronás prófétának ama szentséges igéiből: Az egek az Isten dicsőségét beszélik. Az egeknek egyik prédikációjok mindennapi. Beszélik, hirdetik, prédikálják mindennap, minden éjtszakán, minden órán az Istennek dicsőséges hatalmát, bölcsességét, jóságát, szépségét, ki ily szép teremtett állatokat alkotott. Hallhatjuk, ha nékivetjük szívbéli füleinket, a napvilágtól mindennap e rövéd prédikációt: Szép vagyok én, fényes vagyok, hasznos, hathatós, világosító; de szebb az, akitől teremtettem, hathatósb, hasznosb, s ő a lelkek világa. Hallhatjuk a csillagoktól: Ha mi az Isten országának küszöbin, pitvarin ily szépen, ily kellemetesen ragyogunk, ó, mi sokkal szebben tündöklik annak az országnak belső része! Hallhatjuk az egektől: Ó csudálatos, ó mindenható erő, mely itt a napot, holdot, csillagokot ily szép állandó regula szerént tartja és forgatja a földnek ily állandó nagy hasznára! De ki győzné az egeknek az ő sokféle prédikációjokat mind elmondani? Eltartanak azok éjjel-nappal, világ teremtésétől fogva egész végig. Azonban ezek az egeknek mindennapi prédikációi. Az egek az Istennek dicsőségét beszélik. Vannak pedig az egeknek mintegy ünnepnapi prédikációjok is. (…) Prédikációt tettek az egek először, midőn a szent királyok számára csillagot eresztettek, hogy az után indulván, Krisztushoz jussanak. (…) Az emlétett csillagot, hogy a napkeleti pogányok Krisztushoz vezető csillagnak ismerjék, sok száz esztendővel előbb otthon való bizonyos prófétát támasztott közöttök, neve annak a prófétának Bálám, kit Mojzes próféta is emlét. Ez a napkeleti pogányok számára ily jövendölést tett: Csillag támad Jákobból, és vessző kél fel Izraelből. Azaz: Jákobnak maradéki között, Jákob nemzetségéből a csillag fényével tündöklő Krisztus fog támadni, kinek születését akkoron támadó csillag fogja jelenteni; és vesszőt avagy királyi pálcát viselő Izraelben, ki ismét a Krisztus. Hallották-é egyebek ennek a jövendölésnek hírét, nem-é, nincsen a Szentírásban, azt azonban sajdítjuk, hogy ennek a prófétának s jövendőmondásának híre fennmaradt a napkeleti népeknél, s azt a mái szent királyok arra érték, hogy születni fog a zsidóságban egy olyan király, kinek születését az új csillag jelenti, ki ember is lészen, Isten is egyetemben, ki Idvezítője lészen a világnak. Megtanítá tudniillik az Isten ezekre a mái királyokat belső sugallás által is, mert ha Krisztust puszta új királynak vélték volna lenni, soha útnak nem eredtek volna.


Tizenhárom nap alatt érkezének el, s úgy tetszik, Perzsia tájáról. Fejedelmeknek kellett nékik lenni, mert emlékezet felett való időktől fogva királyoknak neveztetnek. Aranyt hoztak, s bátran bé mertek menni Heródes udvarába. Ezek aprólék filozófusokhoz nem illenek. Azelőtt is születtek Júdeában királyok, de hozzájok ily látogatást nem olvasunk. Minthogy tehát mennyei jelét látták, Istentől különösen küldetett királynak ítélték; minthogy születése helyét a Szentírásban keresték, Szentírás által megjövendölt Idvezítőnek ismérék; minthogy Heródes udvarán kívül keresék, nem akkori zsidó király fiának vélék lenni; minthogy aranyt mutattak bé Krisztusnak, királynak vallák; minthogy halála takargatására mirrhát adtak, halandó embernek mutaták; minthogy temjént is mutattak bé néki, és minthogy leborulván imádták őtet, imádandó Istennek ismerték és vallották.


Imé, így ismértette meg tehát ez a nap Krisztust a régi pogányokkal égi csillag által, mennyei ily szép jel által, hogy ismerjük meg mind az isteni gondviselést, mind Krisztus urunkat mi is mélyebben és világosabban; és akit ismérünk, imádjuk azt szívünk leborulásával, s tiszteljük csekély ajándékinkkal, amint kitelhetik. (…)


Krisztus Jézusnak ismérői, hívei, imádó szolgái és szolgálói! Imé, prédikálja előttetek édes Idvezítőtöket ez az ő ismertető innepnapja csillaggal, belső oktatással, az égi és földi jelekkel, az Atya Istennek szózatjával, János bizonyságával, a mái királyok példájával, Krisztus Kána galileai csudájával; prédikálja ez a nap a mái imádóknak az isteni szolgálatra való gyorsaságokat, buzgó, bátor, adakozó szolgálattevéseket, ájtatos leborulásokkal, engedelmességekkel egyetemben. Ó Krisztus ismerői! Titeket ő viszontag addig magáinak nem ismer, míg ezt az isméretet, vallást, hitet a szegények segítségével, ájtatos, buzgó állhatatosságtokkal, Evangéliomának megtartásával meg nem bizonyítjátok. Ah, imádunk, édes Jézus, leborulva, s teljes szolgálatodra elszánjuk szívünket, megismérvén téged szegényidben, özvegyidben, árváidban, templomidban, oltáridban. Íme szívünk ajándékul! Ah, készíts el mindnyájunkat az örök életre, hogy kit itt egy kis homályban tisztelönk a mái tisztelőkkel, az örök boldogságban színről színre lássunk örökös örömünkre.