Vidor Emil (Kerényi Frigyes 1822-1852): Dalnokbaj

 
Dal a sziv hangos verése!
Egykor így daloltam -
A midőn a szerelemnek
Még ujonca voltam.

Nem, nem így van tarka nép
E magyar hazában:
Itt meghalhat énekével
a dalos magában.

Tedd szivedre kedvesedek
Lágy kezét s megérti -
Idegen hang a magyar dal
Még talán megsérti!

S míg közöttünk a leány mind
Honlány fogna lenni:
Jó fiú meleg sziveddel
Elmentél pihenni.

Forrás:  Szivárvány Album a miskolci tűzvész EMLÉKEÜL. Szerkeszté Halászy József 1844. Az 1842 évi nyárhó 19-én tűzvész által károsult miskolciak fölsegélésére kiadta Emich Gusztáv Pesten.

Vidor Emil (Kerényi Frigyes 1822-1852): Harangszónál

 
Nyugszik a völgy szenderegve,
Est pirul le ormiról -
A torony csengő lakója
Régi hangon szólva szól.

Hallgatom, s ismert szavára
Elmerengek boldogan:
A ki önté a harangot
Tudja isten merre van!

És benyúlok gondolattal
A jövőbe, hogy ha majd
A jelennek nemzedéke
Nem örül és nem sohajt:

Lesz talán, ki énekimre
Elmerengjen boldogan,
Gondolván – ki ezt dalolta,
Tudja isten, merre van!

Forrás:  Szivárvány Album a miskolci tűzvész EMLÉKEÜL. Szerkeszté Halászy József 1844. Az 1842 évi nyárhó 19-én tázvész által károsult miskolciak fölsegélésére kiadta Emich Gusztáv Pesten.

Kerényi Frigyes (1822-1852): Vándorkönyv

RÖPPEN A GÉP…

 

Röppen a gép csörtető robajjal,

Vasbilincsből szárnyat önt az ész!

Még egy hangot küldenél utána –

Röppen. Hangod levegőbe vész.

 

Halvány gyermek! messze láthatáron

Pont van. Ott keres kedveltedet!

Kinek ajka, tán e pillanatban,

Csókjaidtól még forró lehet.

 

Röppen a vas csörtető robajjal!

Mintha nyögné nagy bűnbánatát,

Mind azért, mit bitorlók kezében,

Vétkezett több ezredéven át.

 

KI ALKOTÁ…

 

Ki alkotá e büvös szárnyakat,

Mik a térségen át nyilalva visznek?

Ki szabta meg a légnek útait,

hogy tudjanak, kik kételkedve hisznek?

 

A szellem az, a föld elsőszülötte!

S van nyomorult,

Ki még ma is taposni mer fölötte,

Az elvakult.

 

Rákényszeritni véli őt talán,

Hogy a nagymester járjon – taligán.

Csak tűz, csak tűz a szellem óriása.

Egykor kemény vihar lesz szárnycsapása,

Lerázza majd, melly rája ragadott,

Mint utczaport, a vén gyalázatot.

 

Forrás: Pesti Divatlap 34-dik sz. – Szépirodalmi közlöny a társasélet, irodalom és művészet körében. Második félévi folyam. Szerkeszti Vahot Imre. Pesten, nyomatott Beimel Józsefnél 1847. August. 19-én

Kerényi Frigyes (1822-1852): Vándorkönyv

 

VIDÉM VALÉK…

 

Vidám valék a búcsuzás alatt,

Miként a húr, melly zeng, midőn szakad.

S míg vágyaimnak szárnya csattogott;

Nem hallhatám a rezgő bánatot.

Kihallik immár, - csengő hangja lett:

Hazám isten veled!

 

Nem állhatok meg véghatárodon,

Mert a hajó két izmos karja von.

Körűlem alvó vándornép hever –

Csak a hajó s a dalnok szive ver.

Éjféli szellem az emlékezet…

Hazám isten veled!

 

A kora sirból kel s ölembe jő,

Elhalt menyasszonyom, a mult idő.

Hajában koszorú, a melly pihent vele:

Ifjúkorom letépett levele,

Meghervadt dalaim, virág helyett.

Hazám isten veled!

 

Egy kézszorítás, egy hideg mosoly

S a mult időnek árnya szerte foly.

Van még te benned eleven ajak,

Kinek számára dalaim hangzanak;

Van sorsomért könyörgő szeretet, -

Hazám isten veled!

 

Ki messze jár, lel boldogabb hazát,

S fájó haraggal gondol vissza rád.

Dicsőséged megvénült óriás,

Ki önmagának síri gödröt és

S kivész, hahogy nem hagyna gyermeket, -

Hazám isten veled!

 

De ismerek én tőle gyermeket,

S ebből hatalmas férfiu lehet!

És nemzetegység, nemzetboldogság

Leendenek a piros unokák:

Szabadságnak hivják e gyermeket.

Hazám isten veled!

 

Forrás: Pesti Divatlap 29-dik sz. – Szépirodalmi közlöny a társasélet, irodalom és művészet körében. Második félévi folyam. Szerkeszti Vahot Imre. Pesten, nyomatott Beimel Józsefnél 1847. Julius 15-én

Kerényi Frigyes (1822-1852): Vándorkönyv

  

IDE ÉN…

 

Ide én, a mint ezt látom,

Toronyőrnek jöttem el:

Fecskefészek lesz lakásom. –

Nincs alant számomra hely.

 

Gyönyörü padlásszobám van!

Ablakom felhőkig ér,

S közelében éji dalt zeng

Egy szerelmes denevér.

 

Háborgasson! hisz alunni

Toronyőrnek nem szabad:

Virasztok – s ha óra hangzik,

Elkiáltom magamat.

 

Hogy magyar van, ugy se tudják

Ezen túdós emberek:

Legalább pár felriasztott

Sógor, hadd tanulja meg!

  

NINCS A SZÓBAN…

 

Nincs a szóban istenáldás,

Béke nem borúl reád:

Hogyha ingerlő leány mond

Nyugodalmas éjszakát.

 

Puha ágyam megvetette –

S a szomszédba lebben át.

Köszönöm kaczér leány a…

Nyugodalmas éjszakát.

 

Tele lesz e szoba verssel;

Nem kimélhetem falát –

meg kell énekelnem ezt a

Nyugodalmas éjszakát!

 

Falra mázolt firkantásom

Holnap majd visszahangot ád:

Szidni fogsz. Minek kivántál

Nyugodalmas éjszakát?

 

Forrás: Pesti Divatlap 37-dik sz. – Szépirodalmi közlöny a társasélet, irodalom és művészet körében. Második félévi folyam. Szerkeszti Vahot Imre. Pesten, nyomatott Beimel Józsefnél 1847. Septemb. 9-én

 

Kerényi Frigyes (1822-1852): Petőfi Sándornak (1844)

Válaszul P. S. Kerényi Fr.-hez cz. költeményére

Hogy is ne szóljak vissza pár soron

Dalodra, te pogány Anakreon,

Ki még az égben is, kemény dolog!

Csak bort s szerelmet énekelni fog.

Őszinte vagy, lepletlen, egyenes,

Ki álvirágot dísznek nem keres,

De nyilt szavadra, pajkos verselő,

Még engemet is vehetnek ám elő!

Mámorvitéznek tarthat annyi lány,

S szakadni fog kosár, kosár után.

Csépelni fognék akkor lantodon,

Míg összetörném, rossz Anakreon!

Tudod, boros pohárt szép hölgy utál,

Mert véle tán vetélkedésre száll:

Birván, mi szinte gyújt és mámorit,

Bűvös szemeknek gyémánt-kelyheit.

Óh, amióta ittam ily pohárt,

Mellemben a szív tétovázva járt,

És én a többit bár meg nem vetem, -

Minden borok fölött ezt szeretem!

Nem árt talán e kis nyilatkozás;

Jobb, szólok én, mint szóljon róla más.

És most te hozzád, elpártolt szinész,

Ne bánd, hogy álmod feledésbe vész!

Ha több lett volna álomnál, tudom,

Te meg nem álltál volna féluton;

De álom, álom, tarka buborék

Fog még teremni másutt is elég!

Szinész mit épit, dől még kéz alatt,

Egész országa néhány pillanat.

Mi boldogabb, kit Istenünk szeret,

Oltván belé teremtő szellemet,a

Hogy zengené, mi mást titkon hevit,

A földi lét örök szentségeit.

Sziven ragadta egykor ősömet,

Szárnyára kaphat ujra engemet,

És a nagy éjben alvó unokát…

Ezt gondolám, emlékezvén reád.

Nagy szinapd ez, élhetsz e szinpadon

Kín és gyönyör közt, hirben, szabadon!

Mert, hol megannyi szárny emelkedik,

A dal bilincse is majd megtörik.

S a dalnak, melyet itt-ott hó fedez,

Meleg napokban koszorúja lesz!

Reményeink tavaszt sugárzanak,

Legyünk mi benne zengő madarak:

Pacsirta-nép föld- és éggel rokon,

Keltvén, riasztván ékes hangokon,

A honmező hogy népesülne fel;

S tegyük örömmel, amit tenni kell!

Irtad: szeretsz, s égőn szeretettel,

Miből föléd búnak felhője kel.

Most miden óránirnod kellene:

Fájó kebelből legszebb a zene.

Ha ujra látod a szép gyermeket

Mely jó szivednek más világa lett,

Csókold meg, mondván: ezt egy jó barát

Lehelte a nagy távolból reád,

Ki híven érti lángtelt kebelünk,

Ki nem perel s okoskodik velünk,

Hogy, sorsnak, észnek ellenére bár,

Köztünk a szerelem villáma jár.

Forrás: Petőfi a magyar költők lantján – Versek Petőfiről -  Petőfi-Könyvtár XX. füzet – Összegyüjtötték: Endrődi Sándor és Baros Gyula. Budapest, 1910. Kunossy, Szilágyi és Társa Könyvkiadóvállalat kiadása