Reményik Sándor (1890-1941): Üres templomban

Igy szoktam ezt: ha száll az alkonyat,
Az üres templomba besurranok.
Egy lélek, aki Istent látogat,
A szentek komoly arca rámragyog.

Ha násznép járt ma itt: feledve rég, -
És mise sincs, se karinges papok,
Az oltáron két öröklámpa ég,
Az Istenemmel egyedül vagyok.

A templom üres, a lelkem tele.
Megértjük egymást, pedig nincs szavunk,
Itt állok, szemben állok Ő vele
S nem látja senki, hogy együtt vagyunk.

Állok, térdre nem hajt a vágy hatalma
Csak fürkészem a nagy Akaratot;
Ugyis addig álok, míg Ő akarja
S ha nem akarja: összeroskadok.

Olyan végtelen áhitat fog el,
Mintha erdőben néznék csillagot,
Ahol az örök, ős csend ünnepel, -
Pedig – csupán egy templomban vagyok.

Forrás: Erdélyi Szemle VI. évf. 45-46. szám Cloj (Kolozsvár), 1920. dec. 12.