Lévai József (1825-1918): Egy kisasszonyhoz

 
Szeretem én a kisasszonyt szörnyen,
Nekem már azt elhiheti könnyen,
A szemembe alig alig nézett,
Mégis jaj beh megigézett.

Gyémánt ragyog a maga szemében,
Ragyog pedig éjjeli sötétben,
Aranyat ér minden pillantása,
Oh csak én rám szórná azt, ne másra.

Rubinból van picziny ajka vésve,
Csengő ezüst annak csevegése,
Mindig játszik a mosolygás rajta
Rubinnál is gyönyörübb az ajka.

Termetének nincs e földön párja,
A liljom is elbámul ha látja.
Hát még csókja hát még ölelése!
Drágábbat már nem adhat az ég se!

Oh csak ennyi drága szépség mellett
Megláthatnék még egyet – a lelket;
Oh csak egyszer nézhetnék beléje,
Mint nézek a csendes tó vizébe!

Nem lesz enyim a kisasszony, látom;
Föl se veszi, akárhogy imádom,
S szerelmemnek viharszárnya nincsen,
Hogy magammal ragadjam repitsem.

Megosztanám vele sok jószágom,
Itt a földön és a más világon
Éltem, vérem és nagy szegénységem
És ha lenne – hirem, dicsőségem.

No de eljön, a ki jobb lesz mint én,
A ki mindezt megigéri szintén.
Nem is gyalog jön, hanem lóháton,
Kaczki legény itt a csereháton.

A boldogság vadon terem nála,
Van sok földje, bora, pálinkája
S hogy pohara csordulásig teljék,
Egyedül csak szép feleség kell még.

Lánggal égő szerelmének tárgya
Sallangos ló, agár, pipa, kártya,
Szerelméből a mi maradék lesz,
Az talán tán a kisasszonyé lesz!

Forrás: Délibáb Nemzeti Szinházi Lap. Első félévi folyam Junius 5. XXIII. sz.  Felelős szerkesztő és kiadó Tolnai gróf Festetics Leo. Főmunkatárs Jókai Mór. Pest, Emich Gusztáv Könyvnyomdája Pest, 1853.

Erdélyi János (1814-1868): Falura ment lakni

 
Gondolja, édesem, hová gondolkozom?
Csak arra kérem, ne gondoljon messzire.
Ott vagyok én közel, bár nem mutatkozom,
Kegyedtül örökké egy két lépésnyire.
Látom minduntalan, mit mivel, mit csinál.
- A falusi élet kegyednek roszul áll.

Intézi házdolgát vidám szemeivel;
Ügyel a konyhára, ügyel a kamrára.
Cssekélységem nagyot pöröl cselédivel,
Kiket nem jó hagyni magok szakálára.
Pedig nincs unalmasb annál a sok szónál.
- A falusi élet kegyednek rosszul áll.

Hosszu a nyári nap és hüvös az alkony,
Jól esik ott ülni az utczakapuban.
„Gyerünk be, gyerünk be, aludni, kisasszony!
Nem látja, hogy este van már a faluban.”
Pedig a hegyeken még a végső sugár.
- A falusi élet kegyednek roszul áll.

Korán kel a hajnal, de nem a kisasszony;
Vajh! Minők lehetnek hajnali álmai?
„Kelj föl édes lányom, megárt a sok állom;
Talán bizony kétszer egyest mondani!
Már a konyhán összezördül fazék és tál!!
- A falusi élet kegyednek roszul áll.

Szép ott kinn a falun, szép ott meglepetni
A régi jó harang felejthetlen szaván;
Az egyszerüséghez meg visszaszületni,
Körüldajkálkodván lelkünket a magány.
DE itt is emlékszünk minden harangszónál.
- A falusi élet kegyednek roszul áll.

Hadd végezze baját puszta s falu népe;
Sem dolga kegyednek ott, sem mulatsága.
Jőjön hát, örömnek, baráti körébe,
Hol gyönge hódolás leszen majd világa.
Általa kis körünk tündéri szépre vál.
- A falusi élet kegyednek roszul áll.

A csalogány sohse rakjon fecskefészket,
Ne is ültessenek virágot pusztára.
Akkor érjük el a szép emberiséget,
Ha eggyé foly a szép szellemek sugára.
Ott él a szellem, hol önfelére talál.
- A falusi élet kegyednek roszul áll.

Forrás: Délibáb Nemzeti Szinházi Lap. Első félévi folyam Május 29. XXII. sz.  Felelős szerkesztő és kiadó Tolnai gróf Festetics Leo. Főmunkatárs Jókai Mór. Pest, Emich Gusztáv Könyvnyomdája Pest, 1853.

Győrffy Gyula (1835-1885): ábrándjaimhoz

 
Ne hagyjatok el gyermek álmaimnak
Gyöngéden ápolt ábrándképei!
Ne engedjétek a komor valótól
Szép arczotokat el ijeszteni!
Oh istenem! Ha ti is elhagynátok
Mivé leendne e szegény kebel?
Midőn már minden a mi éltetője,
A szerelem is rég elhagyta, el.

Mi sokszor és milly édesen merengtem
Közöttetek szép gyermekálmaim,
Midőn gyakorta túl ragadtatok e
Kalmári élet szűk korlátain.
S ha átérzém az ábrándok honában
A túlvilágnak összes édenét,
Az elragadott lélek vissza vágyék
Egy mély sóhajjal ismét csak feléd.

Ha álmaimban elringattatok, egy 
Tündér hazában érezém magam;
Ott, hol a sziv édenvirága nyilik,
S a szerelemnek boldogsága van.
Ott, hol egy csillag tündökölt fölöttem,
A mellyhez annyi szent vágy kapcsola - -
Későbben sejtém, hogy ez a dicsőség
Elérhetetlen tündér csillaga.

Az esti szellő – a madár danája -
A délibáb – mind testvér volt veled;
Azért fogadtam én is olly örömmel
Mint rokonokat, mint testvéreket.
Azért fogamzott közöttük az ábránd
Legfölségesebb tündér gyermeke:
A serdülő ifjuságnak legelső
És legmagasztosabb költészete.

Oh jertek vissza régi kedves órák
Midőn a csermelyeknek partjain
Az esti szellő lágy fuvallatában
Megleptetek szép gyermek-álmaim,
Mert nem tudám még, hogy az esti szél is
A fájdalom kiömlött panasza,
Csak azt sejtém, hogy mi szép a költészete
S a gyermek-álmak első tavasza.

De jött később a szerelem világa,
És megrabolta a szegény kebelt;
s ha bár elébb boldogságban özönlött,
Most mély keservvel bánattal betelt.
A megcsalatás messze üzte onnan
Az éldelet, s az ábrándokat…
A képzeletnek ihletett órája -
Ez is csak néha néha látogat.

Hisz én örömmel türném a keservet
Bár mint égetne s fájna az nekem;
Csak ti maradnátok örökre nálam,
Szép álmaim, kedves költészetem!
Ne engedjétek a komor valótól
Szép arczotokat elijeszteni!
Ne hagyjatok el gyermek álmaimnak
Gyöngéden ápolt ábránd-képei!

Forrás: Délibáb Nemzeti Szinházi Lap. Első félévi folyam Május 22. XXI. sz.  Felelős szerkesztő és kiadó Tolnai gróf Festetics Leo. Főmunkatárs Jókai Mór. Pest, Emich Gusztáv Könyvnyomdája Pest, 1853.

Tóth Endre (1824-1885): Az arcz

Nem nem! Az arcz nem a lélek tükre,
Ne mondjátok hogy az, nem hiszem;
Nem tündöklik azon a sziv vissza,
Mint a tárgy a rengő viz-szinen. -

Ki mondaná, a ki egykor látta
Az örömtől égni arczomat,
Hogy a szivből elköltözött fénynek
Búcsucsókja ragyogtatta azt?

S ki mondaná, hogy a setét bánat,
A mi ollykor fedi képemet:
Csak felhő, melly hűsitőleg száll el
A gyönyörtől égő sziv felett? -

Voltakép a gyarló ember arcza,
A szeszélyek változ ege;
Ha kiszáll is néha rá a lélek:
Mint napba, nem láthatsz bele.

S ha kihat is a bú éjeléből
Itt ott rajta a sziv szép tüze:
Ki mondja meg, mitől ég a csillag -
Kárhozattól, üdvösségtül-e?...

Forrás: Délibáb Nemzeti Szinházi Lap. Első félévi folyam Május 22. XXI. sz.  Felelős szerkesztő és kiadó Tolnai gróf Festetics Leo. Főmunkatárs Jókai Mór. Pest, Emich Gusztáv Könyvnyomdája Pest, 1853.

Lévay József (1825-1918): Siralomház

 
Nincs több a világon ollyan szomorú ház,
Nincs ollyan keserves, mint a siralomház.
Hej! Mert a ki egyszer annak a lakója
Sirathatják már azt, mintha meghalt volna.

László, Barna László! Mibe keveredtél,
Hogy e háznak e is lakosává lettél?!!
Jaj neked szegény rab s még inkább jaj annak,
A ki téged szólit szerelmes fiamnak.

Ételt italt hoznak, hogy kedved betöltsék,
Bőven lakozhatol, másoké a költség…
Mind ott áll előtted, régen is áll már ott,
A sok jófélébe villádat se mártod.

„Szerencsétlen voltam világéletemben,
Erős mérget ittam édes szerelemben,
Tulajdon vérem is rosz volt én irántam,
Még az ág is huzott, akármerre jártam.

Jövel értem halál! Készen vagyok, látod,
Szivesen elhagyom ezt a rosz világot;
Az élet már nekem csak egy rövid álom,
Jövel szabaditóm, jövel én halálom!”

De a ki az ajtón belépett e szóra,
Nem a halál, de egy öreg asszony volt a…
Egy szót sem szólhatott, megállt minden vére,
Elájulva omolt fia kebelére.

„Édes anyámasszony! Ébredjen föl kelmed,
Hiszen azért ugysem kapok én kegyelmet,
Végem van már nekem, nyugodjék meg rajta,
Mintha csak ez volna isten akaratja.”

Anyját vigasztalná mostan is, ámbátor
A maga könyje is omlik, mint a zápor.
Kínos vigasztalás! Alig alig birja,
Kínosabb ez neki, mint a halál kínja.

„Omolj össze még a Pipagyujtó csárda!
Szórjon el a szélvész milliom határba,
Pusztuljon el benned a végső karó is,
De még azt kivánom, maga a zsidó is!”

Szegény Barna László tovább is beszélne,
Ha a lovas szekér itt nem volna érte,
A város végéig viszik rajta épen,
Azután nem ül ő soha több szekéren.

A tenger-népség közt ott van édes anyja,
Nem hallik a zajban zokogó siralma,
Sürün dobog szive, gyakran pillant hátra,
Szegény asszony! Ő a fehér kendőt várja.

Várja lobogását egy fehér kendőnek,
Mellyel tán utánok kegyelmezni jőnek,
S a lobogó kendőt addig addig várja,
Hogy Lászlónak immár nincs szüksége rája!

Forrás: Délibáb Nemzeti Szinházi Lap. Első félévi folyam Május 15. XX. sz.  Felelős szerkesztő és kiadó Tolnai gróf Festetics Leo. Főmunkatárs Jókai Mór. Pest, Emich Gusztáv Könyvnyomdája Pest, 1853.

Jenevai László (1827-1861): Tavaszkor

Jertek e tömkelegből ki,
Jertek ki a szabadba!
Maradj megettünk messze el
Önző város magadra;
Az ember itt csak elvadúl,
Egymás szemét kivájja, -
Egész egy Kárpát minden ház, -
S nincs egy kövi rózsája.

Mi szebb, virágos kint a táj,
Keblét eléd kitárja,
Feléd szálló sóhaj gyanánt
Köszönt az illat árja;
Kékebb szemekkel üdvözöl,
Alább hajol le érted, -
Nem kell az égbe vágyni fel,
Már ott alatt elérted.

Mosolyg a föld, menyasszony lett,
A nap a vőlegénye,
Mit csak körüled látsz, a zöld,
Az mind az ő reménye;
És az a sok himes virág
Koszoru szép fejére, -
O jertek a szabadba ki,
Jertek menyegzőjére!

Mint sürg a méh, vig dal között
Folyik a munka szépen,
Mezőben a paraszt legény,
Pacsirta szánt az égen;
Magot vet az, s a föld ölén
Nyomán kalászok nőnek,
Ez dalt vet, és a dal kikél
Keblében a költőnek - -

S utána zeng a völgy, a hegy,
A szirt érzetre gerjed:
Felbuzg a forrás kebléből
Alá énekve cserged…
Hallgasd dalát, leülhetsz ott
Vállára a tetőnek,
Ne félj, amoh benőtte, most
Keménye sincs a kőnek…

S kiengesztelve rég a fagy;
Lehulla dérvirága,
Helyette most rózsát terem
A bokrok tüskeága,
S a tél gonosz síró fia,
A szélvész nem sikoltoz:
Legény lett már, szerelmi dalt
Susog most a virághoz.

S a réten vad virágok közt
Szelid rózsák is nyilnak:
Piros leánykák bokrétát
Kötöznek ifjaiknak;
Mert a szerelem ott nem mese,
Valóságos történet:
Attól szárad ki ott a fa,
Attól virúl az élet.

Jertek e tömkelegből ki,
Jertek ki a szabadra!
Maradj megettünk messze el
Önző város magadra;
Az ember itt csak elvadúl,
Egymást szemét kivájja, -
Egész egy Kárpát minden  ház, -
S nincs egy kövi rózsája.

Forrás: Délibáb Nemzeti Szinházi Lap. Első félévi folyam Május 8. XIX. sz.  Felelős szerkesztő és kiadó Tolnai gróf Festetics Leo. Főmunkatárs Jókai Mór. Pest, Emich Gusztáv Könyvnyomdája Pest, 1853.

Tóth Kálmán (1831-1881): Egy költő mellett

 
Nézem dalaidat lelkemnek szemével,
Fejem zug, szívem ver, és elborít a láz -
Nem merlek vizsgálni, nehogy megőrüljek,
Mint egy istenséget kutató csillagász.
Érezem lelkednek mindenhatóságát,
De a nagy egészet nem fogom föl benned…
Egy egy dalban nézlek, és úgy értelek meg,
Mint egy kis kenyérben a megváltó testet.

Sokszor sötét vagyok – előveszem könyved,
S rám ragyog ezer nap, - nem ezer, milliom!
Sokszor hitetlenül megtagadok mindent,
Hanem a te dalod szent évangyéliom.
Hitet, lángot adsz te… hol is születhettél?…
Azt beszélik sokan, hogy a Kis-Kunságban,
Meglehet hogy úgy van… de én azt gondolom;
Egy új Hóreb völgyén, csipkebokor lángban.

Szebb a te bánatod mint másnak öröme,
Szebb a te örömed mint másnak szerelme…
És a te szerelmed?… oh ennyi fény előtt
Elsápad minden sziv, megvakul az elme -
Sokszor gondolkozom szerelmes lelkedről:
Mielőtt beléd szállt valjon mi lehetett?…
Gondolkozom… talán forró tüzes dicsfény
A nagy alkotónak koronája felett.

És még holmi piszkos istentelen ajkak
Másokkal mondanak egyformának téged!
Szelid fiu vagyok – de hogy ha ezt hallom,
Szinte fogam csattog, majd megesz a méreg.
Én nem is tudom hogy mikép beszélhetnek
Kis tó mellett fekvő hideg porszemekről,
Meg egy határtalan tengerrel övezett
Egész égig nyuló tűzokádó hegyről!

De hadd beszéljenek!… hisz én nekem azért
Egy hangod másoknak mindenével felér,
Páratlan csalogány a dalok kertjében!
Szétpattant üstökös a költészet egén!
Összetörném lantom ha tiedre nézek,
Hanem az vigasztal, az vigasztal nagyon:
Hogy a csalogánnyal sokszor egy bokorban
A leghangtalanabb madárka is dalol!

Forrás: Délibáb Nemzeti Szinházi Lap. Első félévi folyam Május 8. XIX. sz.  Felelős szerkesztő és kiadó Tolnai gróf Festetics Leo. Főmunkatárs Jókai Mór. Pest, Emich Gusztáv Könyvnyomdája Pest, 1853.

Majthényi Flóra (1837-1915): Az égő havas

 
Az est biborának fénye
Kopár szirthegyen mereng,
Melynek égig nyuló csúcsán
Játszi fürge szellő leng.

Úgy ég messziről a szirthegy,
Mint a tűzben kigyúlt vas;
Azonban ha közelítesz,
Nem más, mint komor havas.

A mi égő tűznek látszott,
Nem egyéb,mint hideg fény,
Melly játszott az óriásnak
Elolvaszthatlan jegén. -

Némelly szivről is azt hinnéd,
Hogy tele van érzettel,
Hogy hő dobbanásaitól
Majd megreped a kebel.

Ha közelebbről vizsgálod,
Láthatod hogy csalva vagy;
Mert olly hideg lesz e kő sziv,
Hogy ben az érzés megfagy.

Mit érzelemnek tekintél,
Csak mulékony tünet volt,
Melly a szivnek örök jegén
Esti biborként megholt.

Forrás: Délibáb Nemzeti Szinházi Lap. Első félévi folyam Aprilis 10. XV. sz.  Felelős szerkesztő és kiadó Tolnai gróf Festetics Leo. Főmunkatárs Jókai Mór. Pest, Emich Gusztáv Könyvnyomdája Pest, 1853.

Jenevai László (1827-1861): A mátkatál

Nyissák ki az ajtót!
Nagy tisztségben vagyok:
A kendtek lyányának
Mátkatálat hozok.

Van tojás benn párod,
Piros, mint orczája,
Mézes bábkalácsból
Édes csók is rája.

Van benne szerelem,
Nagy sziv, fölirással:
„Soha nem lehetek
Boldog senki mással.”

Van benne barátság,
Bor az édesébül,
Meghal a bú tőle,
de a sziv kiépül.

S mindennapi kenyér
E kalács képében,
Hozzá istenáldás
A szentelt só  légyen.

Van a tormából is,
Hogy ne csak vigadjon
Örömében, hanem
Könye is fakadjon.

S hogy ne legyen semmi
Hiány, itt a bölcső,
Házi eszköz szinte,
Ha nem is legelső.

Forrás: Délibáb Nemzeti Szinházi Lap. Első félévi folyam Aprilis 3. XIV. sz.  Felelős szerkesztő és kiadó Tolnai gróf Festetics Leo. Főmunkatárs Jókai Mór. Pest, Emich Gusztáv Könyvnyomdája Pest, 1853.

Tóth Kálmán (1831-1881): Szenvedő leánynak

A vad zivatarból síró esti szellő,
A szilaj fiúból csendes remete lett…
Imádkozom mélyen, hol senki sem látja,
Imádkozom most egy széttört oltár felett.
Romokban találtam én ezt a szent képet,
De egy mennyei fény most is ömlik rája…
Légy megüdvözölve szomorú dalomtól
Titkos szenvedések szép halvány leánya!

Nem szenvedélyekkel közeledem hozzád,
Nincs az én szivemben mostan semmi földi -
Egy szelid fájdalom, csendes, hervasztó bú,
Ez az egész, a mi lelkemet eltölti.
S leng fölötted lelkem, mint fáradt fuvalom
Ki nem virulhatott bús tavaszi tájon…
Oh úgy szeretem én az elnyomott tavaszt,
Olly nagy szeretem… szeretem, és szánom!

Csendes borongásom kivisz a pusztákra,
Feledni akarnék… völgyben foly a patak…
Egyszerre a szívem erősebben dobog,
S fölnézek a hegyre,  hol a forrás fakad.
Tégedet kereslek szép szenved gyermek!
Mert a futó patak gyöngyökkel volt tele…
Azt gondoltam, hogy fenn a forrás fejénél
Ezen szép gyöngyöket te sirtad úgy bele!

Elhagyom a forrást, hogy elfeledjelek…
Nagyon fáj én nekem a te bús emléked -
Földre sütött fővel tapodom az avart,
És czéltalan utam rengetegbe téved.
Halvány virágokat látok az erdőben,
S újra nézem: az én szép szenvedőm hol van?…
Lásd! Én azt gondolom, hogy a halvány virág
A te titkos, fojtott sóhajodtól ollyan!

Nem szóltál te nekem soha fájdalmidról,
Hisz találkozásunk is olly rövid vala!
Hanem beszélt nekem egész történetet
Fekete szemednek két bágyadt csillaga.
Szép magas homlokod az istentől csupán
Szenvedőknek adott dicssugárban égett…
S ihletett érzésem teremtő művész lőn,
Szivembe festette szép halovány képed.

Ha már képed birom add át fájdalmid is…
Mondd el… oh én tudom, hogy részt veszek benne -
S így kettős fájdalmam talán megadja azt,
Miért szivem annyit, s hasztalan esenge.
Lásd, én úgy sem tudom azt, hogy mi az  öröm
Nehéz volt én nekem örökké az élet..
Ismertesd meg velem halálom óráján - -
Boldog leszek, hogy ha meghalhatok – érted.

Forrás: Délibáb Nemzeti Szinházi Lap. Első félévi folyam Martius 27. XIII. sz.  Felelős szerkesztő és kiadó Tolnai gróf Festetics Leo. Főmunkatárs Jókai Mór. Pest, Emich Gusztáv Könyvnyomdája Pest, 1853.

Erdélyi János (1814-1868): Szondi Drégelen

 
Másé már a mező, csak a vár Szondié;
Egy ut van előtte még: - az egek felé.

Az oroszfalvi pap fehér kendőjével
Integet a várba békeség hirével.

„Márton pap, üdvöz légy, Drégelnek várában;
Mi hir van ott alant Ali táborában?”

’Jó Szondi, ha tudnád, milly tenger nép van ott!…
-Soha nem birod meg ezt az állapotot.’

„Jó Márton, akármilly tenger nép vagyon ott,
Megkisérti lelkem ezt az állapotot.”

’Oh Szondi! Drégelnek vára fügefészek,
Lelkedre vesznek itt e drága vitézek!’

„Legyen bár Drégelnek vára fügefészek,
Emberek dolgánál nagyobbakra nézek.

Késő nekem minden tanácsot javalni’,
Elvégezném, hogy én itt fogok meghalni.”

’Isten veled Szondi!’ „Milyen veled Márton!
Köszöntsed utolszor minden jó barátom!”

És Szondi lelke a várnépen elárad,
Ki-ki a legvégső dolog körül fárad.

Csak két gyönge ifju szakadoz buvában,
Szondi Györgyért való méltó nagy buvában:

„Szondi, ne hagyd el a két dalos apródot,
Juttass nekünk is a vitézségre módot.”

De Szondi megfeddi a két szép ifiat:
„Soha ne sirjatok jó Szondi György miatt.

Ti, meghalni korák, nem jösztök én velem,
Hanem sorsotokat bizvást elrendelem.”

És két török foglyot mindjárt előhivat:
„Reátok bizom e két dalos ifiat.

Vigyétek Alihoz, kérjétek nevemben,
Gyakorolja őket vitézség ügyében.-

Temettesse velök halandó részemet,
Mert látni fogják itt én szörnyü estemet.

És legyen temetőm ama szomszéd orom,
Hogy Drégelt halva is láthassam ollykoron.”

Szóval e szót mondván Szondi György, csak hamar
Nagy derék ostromot kiállani akar.

S ezzel mind a négyet utjára bocsátja; -
Mind a négynek vörös skarlát a ruhája.

Még vörösb a várban fellángoló máglya,
Hol kincseit Szondi a tüzbe dobálja;

S legvörösebb a vér, amelly foly özönnel,
Átvervén lovait kurta hegyes tőrrel…

… Leng azonban büszkén a nemzeti zászló;
„Meghalni hazáért!” a várbeli jelszó…

Egyszer csak az hallik, hogy dörejre dörej; -
Egyszer csak az látszik, hogy a török közel.

És látszik a dárda hős Szondi kezében,
a mint ki-kivillan füstnek fellegében.

Látszik a hős, a mint testről testre halad,
Majd térden állva ví törött torony alatt.

Mig fejét a várból leveti egy török,
s Ali táborába feje alágörög; -

Ezután nem látni halottnál egyebet;
Emelje magához isten lelkeiket!

De fölriad a mély hallgatás a völgyön;
Kit illet e végső tisztesség e földön?

Szondi vitézségét török had tiszteli,
Két énekes apród búsan énekeli.

Szomszéd hegyen ott van hősi temetője,
Zászló, irott kopja szól messzi felőle.

Legalább volt neki két dalos apródja,
Legalább lesz onnan Drégelt látni módja.

De a két énekes apród az örök hir,
De a szomszéd orom elenyészhetlen sír!

Forrás: Délibáb Nemzeti Szinházi Lap. Első félévi folyam Martius 27. XIII. sz.  Felelős szerkesztő és kiadó Tolnai gróf Festetics Leo. Főmunkatárs Jókai Mór. Pest, Emich Gusztáv Könyvnyomdája Pest, 1853.

Lévay József (1825-1918): Késő ábrándoknak

Szememet már félig
Befogta az álom,
De azért még most is
Szép arczodat látom.
Itt mosolygasz,
Itt lebegsz előttem,
Ah pedig beh
Messze vagy te tőlem!

Messze vagy, messze vagy
Csillagnál is messzebb;
De nálad a csillag
Ragyogása sem szebb;
Száll szerelmem
Gyors fecskéje érted,
De mi haszna!
Soha el nem érhet.

Ajakam akkor is
Csak nevedet zengi,
Ha éjjel álmodom
És nem hallja senki.
Álmaimat
Rózsaujjod hímzi;
Még sem tudok
Álmaimba bízni.

Nem lesz ollyan idő,
Nem hiszem én soha,
Hogy szived szivemet
Megértse valaha,
Neked megvan
Ohajtott virágod,
S engem a sors
Az utfélre vágott.

Mért nem találkoztunk
Szép hajnalkorodban,
Midőn szived első
Szerelemre lobbant.
Midőn nem volt
A világra gondod
S magának
Még senki sem mondott!

Mi lehetett akkor
Ez arcz és e lélek;
Mellyben most is forrnak
Még a szenvedélyek!
Hajnal fénye,
Vezuv lángolása;
Egy mennyország
Üde boldogsága!

Leszállt volna akkor
Kebeled halmára
Ábrándos szerelmem
Égberontó vágya,
S homlokodat
Nem mulandó rózsa,
Örökös hír
Koszoruzta volna!

Téged a jó Isten
Költőhöz teremtett
S feledékenységből
Pusztaságra ejtett;
Világodat
Mondom pusztaságnak,
Virágtalan
Gyász egyformaságnak.

Én meg, mint az égnek
Eltévedt vándora,
Egyedül bujdosom
Földön ide s tova,
S hogy lehullott
Éltem csillagzatja,
Csak egy hideg
Kődarab mutatja!

Forrás: Délibáb Nemzeti Szinházi Lap. Első félévi folyam Martius 20. XII. sz.  Felelős szerkesztő és kiadó Tolnai gróf Festetics Leo. Főmunkatárs Jókai Mór. Pest, Emich Gusztáv Könyvnyomdája Pest, 1853.

Jenevai László (1827 - 1861): Népdal

Tele főm szép gondolattal,
Mint mennyország angyalokkal;
Ha most képes írni tudnék,
Be gyönyörüeket írnék!

Tele szívem érzelemmel,
Mint ősszel a köpü mézzel;
Ha most furulyázni tudnék,
Be sok szép nótát kifujnék!

Olly gyönyörü nótát fujnék,
Mint tavasz reggel az ég,
s mint ezen a hajnal pírja,
Benn a szerelem kinyilna…

Olvadoz minden kis részem,
Csakugy virágzik a szívem;
Ugy boldogít a szerelmed,
Mint süti a nap az eget.

Forrás: Délibáb Nemzeti Szinházi Lap. Első félévi folyam Martius 13. XI. sz.  Felelős szerkesztő és kiadó Tolnai gróf Festetics Leo. Főmunkatárs Jókai Mór. Pest, Emich Gusztáv Könyvnyomdája Pest, 1853.

Ismeretlen szerző (Ervin?): Yoléhoz

I.
Sokszor elmerengek, sokáig tűnődöm,
És fáj lelkemnek az ébredő gondolat,
Miként a galynak fáj a gyümölcs az ágon
S meghajlik, s letörik édes terhe alatt.

Tűnődöm, küzdök a nehéz gondolattal,
Melly az én borongó lelkemet átjárja,
És aztán sokáig le nem csendesülhet
Az én beteg szívem emelkedő árja.

Mi az a gondolat, kérdezem magamtól,
A mi éjeimnek magányában viraszt,
Mi a napok gondja között is feltámad?
Tűnődöm s nem merem, oh, megnevezni azt.

II.
Reád gondolok. És mért ne mondanám meg?
Miért tagadja azt, hogy miként a madár,
A melly epedéssel délre tart sietve,
Gondolatom hozzád látogatóba jár?

És miért tagadjam, miként a gondolat,
Melly elkeres, a sziv sötétlő borúja,
Miként az sohaja a titkolt reménynek,
A sziv kibocsájtott galambja, hollója.

De a gondolat, melly hozzád zarándokol,
Meghozza-e nekem ágát a reménynek?
Vagy mint annyi remény, ez egy is elhervad,
S a lelkemben élő képek elrepülnek?

Elrepülnek? És, ott hol most a vágy rezeg,
Hol epedéssel él a sziv indulatja,
Egyedül a bánat ül le, mint az éjfél,
Ha a napvilágot az éjjel kioltja?

Egyedül a bánat? S mint villámsujtott fa,
Melly lombtalanúl áll az országút mellett,
S mellynek árnya alá nem vonul a vándor,
Egyedül álljak majd, kit minden elfeled?

Mint villámsujtott a, mellyre nem száll madár,
Ekként elfeledve, álljak elhagyottan?
És reményeimnek gazdag tavaszára
A hideg tél jöjjön, ridegen fagyottan?

Vagy bevilágítod e bánatos kebelt,
Melly mint a temető, a sírok hazája,
Hol a multban annyi öröm szenderült el,
S hol sötéten áll a boldogság fejfája?

Vagy mi volna hát e bűbáj szemeidben,
Ha te lángolóan nem tudnál szeretni?
A hideg gyémántnak ezertüzű fénye,
Melly villog az éjben, de nem tud hevítni?

Mi volna e mosoly? Csalfa meleg sugár,
Mellyre napvilágra jön földből a virág,
Hogy a jövő perczben ismét hó takarja?
De hisz mindegy: elfagy, vagy tövén féreg rág.

III.
Reád gondolok. És mért ne mondanám meg,
Még akkor is, hogyha révedező szemed,
Az emlékezésnek tündérfátyolában,
Fel nem ismeri majd halvány bús képemet!

Még akkor is, hogy ha a fa levelében,
Melly sárgultan fog lehullni lábaidhoz,
Reá nem ismernél hervadt örömemre,
S tekinteted nekem majd csak bánatot hoz.

Reád gondolok, reád, gyűlölj vagy szeress,
Miként a fa éghez emeli karjait,
Ha permeteg húll le tikkadt lombjaira,
Vagy villám hasgatja a fának ágait.

Egy szót, csak egy szót! De jobb talán ha hallgatsz,
Jobb ha ábrándoknak örülhet a lélek,
Ne szólj, ha nem szeretsz, engedd, hadd reméljek,
Ne szólj, ne szólj, mert én szavaidtól félek.

Ha meg nem nyíl az ég a remete előtt.
Ki imádkozással borúl a kereszthez,
Az é g nem tépi ki a remete hitét,
Nem mondja neki, hogy elkárhozott s elvesz.

Forrás: Délibáb Nemzeti Szinházi Lap. Első félévi folyam Martius 13. XI. sz.  Felelős szerkesztő és kiadó Tolnai gróf Festetics Leo. Főmunkatárs Jókai Mór. Pest, Emich Gusztáv Könyvnyomdája Pest, 1853.

Erdélyi János (1814-1868): Bartha emlékezete (megh. aug. 20. 1852.)

 
Édes Tiborczom(1), jó öreg Tiborczom,
Te is letetted a sírba fejed!
Urnőd, a tiszta szeplőtlen Melinda
Beszélhet már a multakról veled.
Ott vagytok együtt és feddhetlenül
A boszuló Bánk szelleme körül.

A szenvedő Lear(2), rosz leányok atyja,
Te rád bizá, hogy szólnál helyette;
A fájdalomnak hirdetője lettél,
És a világ szavad megértte.
Mert hordozál olly dusgazdag kebelt,
Hol minden érzés tolmácsára lelt.

De láttalak majd rabszolgád urául(3),
Piroslott a vér trónod bíborán,
Ifju leányok voltak mennyországod,
Vallásod önkény, bibliád Korán.
Én téged annyi képben láttalak:
Pogány, keresztyén, bús, vidám alak.

Mert ott valál a három j ó madár közt(4),
Mikor nem is bort, csak czankót ivál;
Vagy a fokosnak fényteljes korában
Baczur Gazsinak(5) győzelmet vivál.
Ez mind te voltál, s elhagyván helyed,
Igen sokan költöztek el veled.

Derék ficzkó! Beh sokszor emleget meg,
Kinek magyar szót édes hallnia.
Te az erőnek lágyulása voltál;
Szegény öreg Lear, könnyek férfia.
Miként az olvadt ércz, folyt szózatod,
Kár, hogy szoborrá meg nem fagyhatott.

Nem hallhatom már többé a beszédet,
Melly rám, miként gyermekre, hatni birt.
Én eltemettem a jó vén Tiborczot,
A könnyező és a könnyelmü Leart.
Ki volt, mi volt, egy kettő tudja még,
-Aztán reá száll csendes feledék.

(1) Tiborcz, Melinda, Bánk, személyek Bánk bán színjátékban.
(2) Lear, illy czimű tragoedia főszemélye.
(3) Szolimán, szultán; Körner Zrinyiében.
(4) A három jó madár vagy Lumpaci vagabundusban a csizmadia.
(5) Peleskei notariusban a juratus.

Forrás: Délibáb Nemzeti Szinházi Lap. Első félévi folyam Martius 13. XI. sz.  Felelős szerkesztő és kiadó Tolnai gróf Festetics Leo. Főmunkatárs Jókai Mór. Pest, Emich Gusztáv Könyvnyomdája Pest, 1853.

Majthényi Flóra (1837-1915): Vad virágok

 
Az én lelkem magányos zöld mező,
Alföldi róna, méla pusztaság,
Mellyen tenyész igénytelen dalom,
E sok könyharmatos kis vad virág.

Nem ápolá kertész szorgalmasan
Ugy nőttek ők, mint természet adá;
Ébreszté, az érzelem-napsugár
S az ábránd délibábja ringatá.

El eljárok néha virágokért
E nagy mezőre, hol merenghetek
S kiválogatva a tarkábbakat
Szerettimnek bokrétákat szedek.

De minden eltörött levél után
Sohaj száll; mert ha e virágokat
Leszedtem – majd az ébredő tavasz
Hoz-e helyettük ismét másokat?

Forrás: Délibáb Nemzeti Szinházi Lap. Első félévi folyam. Felelős szerkesztő és kiadó Tolnai gróf Festetics Leo. Főmunkatárs Jókai Mór. Pest, Emich Gusztáv Könyvnyomdája Pest, 1853.

Lévay József (1825-1918): Szerelem viszhangja

 
1.
Szerelmemet oh leányka!
Csalfának ne véljed;
Szeretem hív szerelemmel
Gyönyörű személyed.

Nem pityergek, nem sohajtok
Holdvilágos estve,
Megemésztő bubánat sincs
Két orczámra festve.

Az is igaz, hogyha eszem,
Jól esik az étel
S pohár mellet sohse szoktam
Ülni hosszú képpel.

Tudom, hogy így ád az isten
Erőt, vidámságot;
Erős vagyok, vidám vagyok,
Azt magad is látod.

De azért, hogy igyen élek,
Ne illess gyanúval;
Beteg a szív, beteg hogyha
Meg van rakva búval.

És ha volnék vékony pénzű,
Elsáppadt poéta,
Maga is megsajnálnál, agy
Kinevetnél néha.

Szerelmemet oh leányka!
Csalfának se véljed;
Szerelem hív szerelemmel
Gyönyörü személyed.

2.
Kökényszemed égő parázs,
A derekad karcsu darázs.
Ingó bingó rózsafa vagy,
Kivirított viola vagy.

Azt mondom a rózsafának:
Beh szeretlek, beh kivánlak!
Árnyékoddal hajolj reám,
Leveledet hullasd reám!

Azt mondom a violának:
Jere hozzám bokrétának
Kalapomhoz bokrétának
Életemhez vigasságnak.

Kökényszemed rajtam legel,
Egy szót sem szól, mégis felel,
Mennyországom benne ragyog
S azt mondja, hogy tied vagyok.

3.
Oh ismerlek, nem vagy rózsa,
Nem vagy viola;
Azt is már, hogy hozzád
Szóltam valaha.

Mert ha volnál rózsabimbó,
Megátkoználak
És ha volnál viola, most
Elhervasztnálak.

Bolygó méh vagy, egy virágom
Soha, meg nem ülsz,
Mézes ajkkal sebet ejtesz
És tovább repülsz.

4.
Kifelé áll a szekerem rúdja,
S z e l l ő  lovam még a mezőt rúgja…
Gyere haza édes lovam Szellő!
Menjünk innen, mint a sebes szellő.

Borul, borul, borul az ég alja,
Sírok, sírok, de senki sem hallja
Hull a könnyem záporeső módra,
Bánatomat azért el nem óltja.

Éjjel nappal feketében járok,
Nem néznek már én rám a leányok.
Nincs már nekem senkim e világon,
Sem szeretőm, sem egy jó barátom.

Czofel, czofel édes lovam Szellő!
Iramodjál, mint a sebes szellő;
Gyorsabb legyen alattam négy lábad,
Mint ahogy az égi madár szállhat.

Repülj innen holnap virradtáig
Akár a nagy operencziáig,
S holnap után ollyan messze vágtass,
Hol eszembe sem jut ez a váras!

Forrás: Délibáb Nemzeti Szinházi Lap. Első félévi folyam. Felelős szerkesztő és kiadó Tolnai gróf Festetics Leo. Főmunkatárs Jókai Mór. Pest, Emich Gusztáv Könyvnyomdája Pest, 1853.