Kisfaludi Kisfaludy Sándor, a Csák törzsökös nemzetségből, Sümegen Szala vmegyében született sept. 27. 1772., hol akkor atyja, egy a köz dolgokban mint megyei s többször országgyűlési sz ónok résztvevő férfiú lakott. Az alsó és középiskolákat Győrött, a bölcsészetet s a törvény első évfolyamát Pozsonyban hallgatta. Az iskolai tárgyaknál inkább vonzotta őt jókorán már az akkor hatalmasan megindult magyar irodalom, s a német írók közől a szokatlan fényben feltűnt Schiller Friderik. Szünóráit a pozsonyi várban székelt egyetemes papnövelde lelkes ifjai közt töltötte legszívesebben, kiknek társasága hazafiúi érzéseit nagy mértékben gerjesztette, a II. Leipoldnak Pozsonyba áttett 1790-1-ki országgyűlése pedig, melynek üléseit szorgalmasan járta, éppen lángra lobbantották. Ez időből való első irodalmi kísérlete már SENECA TRAGÉDIÁJA 3 felv. (Kleist után). Pozsony, 1790 (kiadva általam Hátrahagyott Munkái II. kötetében) páros alexandrinekben. A tizenkilenc éves ifjú a nemes testőrseregbe vágyott, melyből a hazai irodalom feltámasztói léptek elő; de atyja őt még gyengének tartván, a szükséges lépéseket megtenni szántszándékkal elmulasztotta, különben pedig tapasztalván, hogy Sándor a kenyértudományok helyett inkább a szépművészetekre hajlik (a hegedűt már ekkor kitűnőleg játszotta, s utóbb apróbb zenedarabokat szerzett is), 1792 telén hazahozta, s maga mellett törvénygyakorlatra fogta. Sándor nappal a rá erőltetett Verbőczit forgatta ugyan, éjjel azonban mohón olvasgatta a magyar könyveket, s ekkor készült második kísérlete: ULUSSES S PENELOPE, szomorújáték (melynek azonban csak töredékét bírom). Végre is restellvén a szabad lelkű ifjú e kényszerített életet, következett tavasszal bátran kijelentette kemény atyjának, hogy ügyvédségre semmi kedve, hanem katona kíván lenni. E kívánságnak atyja örömest engedvén, Sándor még azon évben mint kadét a Sándor-Leopold-ezredbe lépett, melyet különösen azért választott, mivel Erdélyben állt, mely kis haza, mint ar égibb magyar történetekben oly érdekesen szereplő, különösen vonzotta. Érdekes egy kolozsvári levele ez időből* (* L. a Közhasznú Esmeretek Tára VII. köt. 233-8. II., s innen az utolsó öszves kiadásba átment életrajzát.), melyben a két hazának ne-magyar elemekkel elboríttatásán, mit ez útjában tapasztalt leginkább, fájdalmas meglepetését fejezvén ki, s a nemzetiség erősítését magyar nyelv, érzés és írás által ismervén fel minden magyar fő teendőjéül, már ekkor felfogadta magában, hogy hazáját ez úton is szolgálandja. Erdélyben töltött nyolc hónap után 1793. január 5. hadnaggyá neveztetett, egyszerre mind az ezredhez, mind a magyar kir. testőrsereghez Szala részéről; ő azonban bővebb önmívelhetése tekintetéből az utóbbit választotta, és Bécsbe ment. Itt mindenek előtt teljes szorgalommal a francia és olasz nyelvek tanulásának feküdt, s üres ideje legnagyobb részét otthon tölté a külföldi irodalmak remekei tanulásával. Egykor egy délelőtti órában, mielőtt udvari szolgálatra mene, Tassó fordítgatásával foglalkodván, Esterházy Miklós herceg testőrségi főhadnagy az akkor Bécsben volt két rendkívüli angol követtel, Spencer és Granville lordokkal, kik az intézet külseje és belsejével meg kívántak ismerkedni, szobájába lépvén, meg voltak lepve, midőn a magyar testőrhadnagyot, a nagyvilág zaja között, Tassóval elfoglalva lelték. Az ekkor (prózában) készült töredék. RINALDO ÉS ARMIDA szinte a Hátrahagyott Munkák II. kötetében látható, s a költői prózában, az időt tekintve, az ifjúnak meglepő erejét mutatja. Ezek mellett a festészet és zene műveit a legnagyobb figyelemmel éldelte, maga is rajzolt és zenélt, a színházat szorgalmasan járta, Bécsnek legtöbb írói és művészi nevezetességeivel, valamint az akkor ott összecsoportosodva működött magyar írókkal, melyek különösen Görög Demeter, akkor Esterházy Pál herceg nevelője, Kerekes, a M. Hírmondó szerkesztője, Sándor István, Péteri Takács József,f gr. Festetics László nevelője, s az ott rövid ideig mulatott Bacsányi voltak, folyton társalkodott. A sors ekkor nagy csapástól őrizte meg. Martinovics apát mindent elkövetett, hogy őt társaságába vonhassa, de Kisfaludy a feslett életű férfiútól idegenkedvén, egyre vonakodott, míg végre engedvén a sokszori kérésnek, zenés estvélyei egyikére csakugyan megígérkezett: de Martinovics ugyanaz nap délben elfogatott. Esterházy Antal herceg halálával a testőrsereg kormánya a másodkapitányra maradván, az a szíves viszony, mely azelőtt e testület tagjait vezérökkel összefonta, meglazult; ízetlenségek támadtak, s az elhalt gárdakapitány kedvencei, köztök Kisfaludy is, garnizonezredhez tétettek által, mi ennek kebelében mély fájdalmat gerjesztett.
Nevelte Kisfaludy búját egy más körülmény is. 1794-ben ősszel szabadságon otthon levén, s a badacsonyi szüreten Szegedy Ignác kir. tanácsos és szalai alispán leánya Rozáliával (ki Himfy-ében „Liza” nevet visel) megismerkedvén, szíve egész hevével szerelemre lobbant iránta, s a leányi szívben is érdekletet vélt találni. De Olaszországba indulása előtt, búcsúlátogatást tevén Szalában, a különben is sértett kedélyű ifjú némi idegenséget sejtett az imádottban, melyet vagy hajlama elhidegültének, vagy saját helyzete változásának, t. i. a testőrseregtől, megérdemlettnek vélt elmozdíttatásának tulajdonított. Többszörösen fájt most neki a baleset, dúlt-fúlt magában az emberek eddig nem tapasztalt rosszlelkűsége miatt, s eltökéllé magát a véres harcokban halált keresni. E kedélyállapot tette őt költővé: ebből fakadtak első Himfy-dalai. Rendeltetése Milánóba vezette, hová a több ízben megveretett ausztriai had visszatolatván, Bonaparte ott termett, s azt bekerítette. A hét hét múlva ostromoltatni kezdett fellegvár őrizete az ostrom harmadik napján megadván magát (jún. 29. 1796.), vele Kisfaludy is hadifogollyá lett, s Franciaországba küldetett. Jó csillaga a Provenceba vezette, hol több hónapot töltvén, Aivgnon s Vaucluse közelében Petrarca szelleme által ihletve, többjeit írta azon gyönyörű daloknak, mik mindaddig élni fognak, míg a szív egyszerű, mesterkéletlen, való és mély hangjának hatása leszen a kedélyekre. Becsületszavára, még kiváltatása előtt visszabocsáttatván, St. Raffeaunál, Fréjus mellett, tengerre szállt, Génua felé vitorlázandó, hova egy hajótöréssel fenyegető veszélyes vihart kiállván, végre is szerencsésen megérkezett, s mint ki nem váltott hadifogoly Klagenfurtban állíttatott meg. Itt először az ottani hadikórház felvigyázata, midőn pedig a franciák oda is előnyomultak (mart. 1797.), több száz, katonaöltözettel töltött, hordó megmentése reá bízatott, s e tisztének ő oly jelesül felelt meg, hogy a fő haditanács dicsérő parancsa mellett Wallis Olivér gyalogsorezredéhez tetteték által, melyhez Würtembergben menvén, 1798-ban főhadnaggyá lett. Időközben megköttetvén a campo-formiói béke, ettől fogva Kisfaludy egyetlenegy magyar az egész ezredben, hazájától távol, egészen a költészetnek élt. Szabad óráit magányos lovaglással, sétálással, a sok várromok látogatásával tölté, s itt támadt nagy része Himfy első kötetének, itt fogantattak meg lelkében azon regék csírái is, melyek utóbb oly nagy kedvességet találtak. A béke felbomlásával 1799-ben, mint a rajnai hadtest tagja, az osterachi (marc. 20-ki), a stockachi (mart. 26., 26-ki), Schweizban pedig a winterthuri (máj. 27.) és zürichi (jún. 4-ki) nagy és véres, de szerencsés, ütközetekben harcolva vett részt. Végre ez év elején erőszakkal fakadt ki költőnk kebléből egy szózat ahhoz, kit szíve feledni nem tudott; mire sűrű levelezés következvén, 1800-ban a hadseregből kilépett, hazajött, imádott kedvesét nőül vette, s vele boldog házassága első öt évét Kámban Vas vármegyében töltötte, innen pedig 1805-ben Sümegre telepedvén által azon házba, hol született, e birtokosztályában a mezei gazdaságnak s az irodalomnak élt.
Ez idő alatt lépett fel Kisfaludy az olvasóközönség előtt is. T. i. barátjai ösztönzésére, miután egy éneke (a Kesergő Szerelem III-dika) a bécsi Hírmondóban 1801-ben (778. l.) köz tetszést aratott, Szerelemdalait Takács József által kiadatta ily cím alatt: 1. HIMFY SZERELMEI (első rész): A KESERGŐ SZERELEM. Buda, 1801., a szerző neve nélk. Áll az huszonegy ének s kétszáz dalból. Sem elébb, sem utóbb magyar könyv ily általános és mély hatást nem tett. A Himfy név berepülte az egész országot s a nagy ismeretlen valódi bálványa lett az ifjúi és női közönségnek, sőt a komoly arcú urak is, kik soha magyar könyv forgatásához le nem ereszkedtek, részvéttel olvasták azt, s a magyar költészetben hinni kezdtek. Gyűltek azalatt boldogságának dalai is, s első regéi; s miután Himfy első kiadása kapva elkapatott, ismét Takács Jószef gondjai alatt megjelent: 2. HIMFY SZERELMEI I. része másodszor és a II. rész, vagyis a BOLDOG SZERELEM. Buda, 1807., emez hét ének s imást kétszáz dalban; valamint 3. REGÉK A MAGYAR ELŐIDŐBŐL, Buda, 1807. ebben: Csobánc, Tátika,Somló, (másodszor ott 1818.). Mindezekben az előszók alatt a szerző már megnevezte magát, s az irántai lelkesedés a legmagasabb fokra hágott.
Az 1809. év egy időre kivette Kisfaludyt házi nyugalmából. A szalai felkölt nemesség őt lovasságához őrnagynak, a nádor pedig maga mellé szárnysegédnek választván, a felkelés naplóját ő vezette, s a nádornak oly bizodalmával élt, hogy mindenbe beavattatott. Ezt megelőzve jelent meg tőle 4. HAZAFIÚI SZÓZAT S MAGYAR NEMESSÉGHEZ. Buda, 1809. – Egy, Napóleonnak a magyar nemzethez intézett kiáltványára adandó válaszirat szerkesztésével is ő volt megbízva, de a körülmények majd ellenkezőt parancsolván, az elmaradt. A békekötés után Ferenc király, jövendő haszonvétel végett, a nemesi felkelésnek, mely 1740 óta ellenséggel nem szállt szembe, okmányos történetét kívánván a nádortól, ez Kisfaludy Sándort bízta meg e munkával, ki azt közel két évi terhes munkával, német nyelven, el is készítette, s az a titkos cabinet levéltárába tétetett. Ezek után az ifjúságában már megkísérlett drámai pályára lépvén vissza, következő munkái következtek: 5. HUNYADY JÁNOS, históriai dráma. Buda, 1816. 6. EREDETI MAGYAR JÁTÉKSZÍN, két kötet. Ott 1825-1826; tartalmok: a) AZ EMBERSZÍVNEK ÖRVÉNYEI, szomorújáték 5 felv. b) A DÁRDAY-HÁZ, magyar nemesházi rajzolat 5 felv. c) KÚN LÁSZLÓ, históriai dráma 5 felv. d) A LELKES MAGYAR LEÁNY, magyar nemesházi rajzolat 4 felv. az 1809-ki magyar nemes insurrectiónak idejéből. Időközben (1920) a Marczibányi-Intézet a lefolyt években megjelent legjobb magyar könyvek jutalmazásáról tanácskozván, s 1818-ról az elsőség jutalmát (400 vft) Kisfaludy Regéinek ítélvén oda, a nádor elnöklete alatt az egyetemi nagyteremben tartott jutalomosztásra meghítt költő személyesen nem jelent meg, hanem a nádorhoz intézett hálairatában jutalmát egy magyar zsebkönyv megalapítására ajánlotta fel* (* L. A dicső Marczibányi familia tudományos jutalomtételének fényes kiosztatása. Tud. Gy. 1820. VI. 29-32. ll.), melynek következtén indult meg aztán öccse Károly szerkesztése alatt az AURÓRA 1822-re, s abban Sándornak némely újabb művei is, ú. m. 1822-ben: DOBOZI MIHÁLY ÉS HITVESE, rege, s néhány apróbb versezeteken kívül egy MAGYAR NEMZETI ÉNEK; 1823-ban: SZENTMIHÁLYHEGYI REMETE, rege, s egy pór apró db.; 1824-ben: A MEGBOSSZULT HITSZEGŐ, és ANTIOCHUS; regék; külön pedig: 7. GYULA SZERELME, rege tíz énekben. Buda, 1825.
Bekövetkezvén végre az 1825-7-ki országgyűlés, ennek rendeléséből a felállítandó magyar akadémia szabályai megalapítása egy tudósok és írókból alkotandó bizottmánynak hagyatott meg.Ebben a nádor meghívására Kisfaludy is részt vett az 1828-ki év telén; 1830. pedig nov. 17-dikén az akadémiai igazgatóság által a nyelv és széptudományok osztályába vidéki első (s így fizetéses) rendes taggá neveztetett (300 Ft. évdíjjal), s mint ilyen az 1831-ki első nagy gyűlésen meg is jelent. Ez idő óta készültek némely újabb regéi, ú. m. : KEMEND 10 énekb., mely az akadémiai köz ülésében sept. 8. 1832-ben olvastatott fel; DÖBRÖNTE 5 énekb., SZIGLIGET 3 énekb., olvasva nov. 10. l1833., melyeket aztán 1833-ban, régibb munkáival együtt sajtó alá adott ily címmel: 8. KISFALUDY SÁNDOR MUNKÁI, 1-4. kötet. Pest, 1833. Ekkor vette az ősz költő először észre, hogy az ifjabb nemzedék által a közönség véleményében túlszárnyaltatott; s e vélemény az akadémiai ötödik nagygyűlésében is kifejezését nyerte, midőn az 1833-ki nagy jutalom tárgyalásakor a bírálók s maga az akadémia közte és a már akkor teljes nagyságában ragyogó Vörösmarty közt megoszolván, ifjabb versenytársával jutalmát a dicsőséggel együtt meg kellett osztania. Ez, s még inkább némely barátjainak sugarlásai annyira elkedvetleníték Kisfaludy Sándort, hogy az 1835-ben bekövetkezett hatodik nagy gyűlésre, meggyűlt házi és peres dolgai ürügye alatt, lemondó levelet küldött be* (* L. azt a Magyar Tudományos Társaság Évkönyvei III. 34. l.); tiszteleti taggá választatását azonban (sept. 14.) elégtételül kedvesen fogadta. Ez alkalommal hallott a közönség utolszor olvastatni munkáját, ú. m.: A SOMLÓI VÉRSZÜRET 2 évenkb., melynek megírásával avatta fel új és legkedvesb szerzeményét, a somlai hegy vásárhelyi oldalán regényesen fekvő szőllei Tusculánumát, hol az ősz költő ezentúl az év szebb ideit szokta tölteni, s írogatta utolsó regéit: ú. m. ESEGHVÁR 4 énekben, MIC BÁN 3 énekben, FRANGYEPÁN ERZSÉBET 1 énekb., BALASSA BÁLINT 3 énekben, mik „Munkái” V-VIII. Köteteiben, Pest, 1835-8. jelentek meg; APRÓBB VERSEI a „RÉSZVÉT KÖNNYEI”-ben 1838., az „ÁRVÍZKÖNYV” második kötetében 1839., s az „ARADI VÉSZLAPOK”-ban 1844. Első hitvese halála (1835) után néhány évvel második nejétől is özvegyen, mindkettőtől gyermek nélkül maradva, rideg vég éveit váltva Sümeg és somlai magányában megvonulva töltötte, melyet egyedül a füredi nyárszak vidított fel évenként, hol még 1830-ban, hazafiúi adakozásokból indítványozott és építtetett egy csinos színházat, melyre Szala vármegye megbízásából folyton ügyelt is, s hol mindvégig a közfigyelem tárgya volt, szorgalmasan látogatta a megye gyűléseit is, melyeken nem annyira ritka, s mindig olvasva mondott beszédeivel, mint inkább személyességével, s magánúton gyakorlott befolyást mindaddig, mígnem az új eszmék hatalma a conservativ elem felett határozott diadalt vívott ki. Annál kedvesebben hatottak kedélyére azon nem csökkenő tisztelet jelei, melyeket koronként az irodalom középpontjából vett. Így az elhunyt öccse tiszteletére összeállott, s 1842-ben körét kitágított Kisfaludy-Társaság jan. 22. tagsággal tisztelte meg, az ifjabb írói nemzedék pedig 1843. martius 18. a vármegyeház teremében, fényes irodalmi ünneppel ülötte meg neve napját. Ezek voltak egyszersmind hosszú és érdemteljes életének utolsó fénypontjai. Nemsokára egy tárgy merült fel lelkében, mely ezt nem kis mértékben keserítette el. A „Pesti Hírlap” 270. számának (1843) vezércikke szégyenpolcra állítván az utolsó nemesi felkelést. Kisfaludy, teljes ismeretében az ügynek minden mások felett, a méltatlanságot is mélyebben érezvén, egy felvilágosító védcikket küldött be, mely azonban meg nem jelenhetvén, „AZ 1809-KI INSURRECTIÓ TÖRTÉNETEIT, tetteit, diplomatiai okmányokkal, úgymint fejedelmi kéziratokkal, parancsolatokkal, vezéri jelentésekkel stb. tanúsítva, 4 kötetb.” kívánta a jövendőség számára megírni; de mielőtt a megnehezült idő nyomása alatt gondokkal szorongatott élte könnyebbítésére s a szükséges üresség kivívására tett léptei sikert arathattak volna, egy szerencsétlen elesésből vett sérelem következtében, élte hetvenharmadik évében, oct. 28. 1844., meghalt, s így utolsó munkáját, költői alakba öntött emlékiratait 16 énekben, mely HATTYÚDALA lett s e címet viseli is, teljesen be nem fejezhette.
Halála után egymás után jelentek meg. 9. KISFALUDY SÁNDOR MINDEN MUNKÁI, kiadta Toldy Ferenc. Hat kötet, Pest, 1847. és 10. s „Nemzeti Könyvtár”-hoz csatlakozva ugyanazok egy kötetben. Pest, 1848. 4rétb. Továbbá szinte általam: A KESERGŐ SZERELEM, A BOLDOG SZERELEM, GYULA SZERELME Heckenast gyémántkiadásaiban. Pest, 1858. s azóta többször; legújabban pedig: 10. KISFALUDY SÁNDOR HÁTRAHAGYOTT MUNKÁI négy kötegben. Pest, 1870, ily tartalommal: I. köt. REGEKÖLTŐNEK HATTYÚDALA 16 énekb.* (* Eddig csak a IX. Éneknek egy pár töredéke jelent meg belőle az 1843-iki HONDERÜ-ben. Megismertetve általam a Magyar Szépirodalmi Szemle 1847-ki I. 381-3. II.), ANTIOCHUS óvilági rege, II. köt. ELEGYES VERSEI; AZ ELMÉS ÖZVEGY, vígj. 1 felv.; Irodalmi Zsengék: SENECA TRAGÉDIÁJA, és: RINALDÓ ÉS ARMIDA. III. köt. KISFALUDY ÖNÉLETRAJZA, NAPLÓJA 1796-ból, és FRANCIA FOGSÁGA. IV. LEVELEI. – Füreden a hazafi kegyelet Kisfaludynak 1860-ban emlékszobrot emelt; a nemzeti múzeum termei egyikében pedig a magyar hölgyektől állított emléke szemlélhető* (* Az úgynevezett „Himfy-Lant”, egy, gondolatban bizarr, kivitelben minden monumentális jellemet nélkülöző, díszítmény-szerkezetű mű.); míg somlai szőllejét Esztereháza Pál herceg* (* Maga a herceg is utolsó birtokosa iránti kegyeletből tette azt magáévá. S helyesen jósolt a költő: „Halálom után, midőn már porhadni fogok, ez oly hely leend Magyarországban, melyet megnézni el nem mulasztand az utas; hová az utóbbi magyar fiatal nemzedék, mint már most is a regéimben megéneklett váromladékokhoz, zarándokolni fog hogy lássa azon helyet, hol egy tántoríthatatlan hazafinak szívvéréből azon érzelmek forrának fel, hol egy hazafi kebelből azon szózatok hangzának ki, melyek a magyart hazaszeretetre gerjedni, nemzetiségét és ezzel nemzeti életét visszavívni, szóval a magyart önmagának visszaadni segítették.” Így fogta fel hivatását Kisfaludy Sándor. – Egyébiránt életrajza fő forrásai minddig az 1) jegyzet alatt idézett, részben Kisf. S. saját közlésein alapvó, cikk, s „Az 1809-diki insurrectiót illető levelek” Bajza Ellenőrében. 293-336. II., honnan az imént kiemelt hely is vétetett.), utóbb Ranolder János veszprémi püspök vásárlotta meg, s tartja fenn az abban álló kis házat, mely sok lelkes utazó kegyeletes látogatásainak tárgya.
Nevelte Kisfaludy búját egy más körülmény is. 1794-ben ősszel szabadságon otthon levén, s a badacsonyi szüreten Szegedy Ignác kir. tanácsos és szalai alispán leánya Rozáliával (ki Himfy-ében „Liza” nevet visel) megismerkedvén, szíve egész hevével szerelemre lobbant iránta, s a leányi szívben is érdekletet vélt találni. De Olaszországba indulása előtt, búcsúlátogatást tevén Szalában, a különben is sértett kedélyű ifjú némi idegenséget sejtett az imádottban, melyet vagy hajlama elhidegültének, vagy saját helyzete változásának, t. i. a testőrseregtől, megérdemlettnek vélt elmozdíttatásának tulajdonított. Többszörösen fájt most neki a baleset, dúlt-fúlt magában az emberek eddig nem tapasztalt rosszlelkűsége miatt, s eltökéllé magát a véres harcokban halált keresni. E kedélyállapot tette őt költővé: ebből fakadtak első Himfy-dalai. Rendeltetése Milánóba vezette, hová a több ízben megveretett ausztriai had visszatolatván, Bonaparte ott termett, s azt bekerítette. A hét hét múlva ostromoltatni kezdett fellegvár őrizete az ostrom harmadik napján megadván magát (jún. 29. 1796.), vele Kisfaludy is hadifogollyá lett, s Franciaországba küldetett. Jó csillaga a Provenceba vezette, hol több hónapot töltvén, Aivgnon s Vaucluse közelében Petrarca szelleme által ihletve, többjeit írta azon gyönyörű daloknak, mik mindaddig élni fognak, míg a szív egyszerű, mesterkéletlen, való és mély hangjának hatása leszen a kedélyekre. Becsületszavára, még kiváltatása előtt visszabocsáttatván, St. Raffeaunál, Fréjus mellett, tengerre szállt, Génua felé vitorlázandó, hova egy hajótöréssel fenyegető veszélyes vihart kiállván, végre is szerencsésen megérkezett, s mint ki nem váltott hadifogoly Klagenfurtban állíttatott meg. Itt először az ottani hadikórház felvigyázata, midőn pedig a franciák oda is előnyomultak (mart. 1797.), több száz, katonaöltözettel töltött, hordó megmentése reá bízatott, s e tisztének ő oly jelesül felelt meg, hogy a fő haditanács dicsérő parancsa mellett Wallis Olivér gyalogsorezredéhez tetteték által, melyhez Würtembergben menvén, 1798-ban főhadnaggyá lett. Időközben megköttetvén a campo-formiói béke, ettől fogva Kisfaludy egyetlenegy magyar az egész ezredben, hazájától távol, egészen a költészetnek élt. Szabad óráit magányos lovaglással, sétálással, a sok várromok látogatásával tölté, s itt támadt nagy része Himfy első kötetének, itt fogantattak meg lelkében azon regék csírái is, melyek utóbb oly nagy kedvességet találtak. A béke felbomlásával 1799-ben, mint a rajnai hadtest tagja, az osterachi (marc. 20-ki), a stockachi (mart. 26., 26-ki), Schweizban pedig a winterthuri (máj. 27.) és zürichi (jún. 4-ki) nagy és véres, de szerencsés, ütközetekben harcolva vett részt. Végre ez év elején erőszakkal fakadt ki költőnk kebléből egy szózat ahhoz, kit szíve feledni nem tudott; mire sűrű levelezés következvén, 1800-ban a hadseregből kilépett, hazajött, imádott kedvesét nőül vette, s vele boldog házassága első öt évét Kámban Vas vármegyében töltötte, innen pedig 1805-ben Sümegre telepedvén által azon házba, hol született, e birtokosztályában a mezei gazdaságnak s az irodalomnak élt.
Ez idő alatt lépett fel Kisfaludy az olvasóközönség előtt is. T. i. barátjai ösztönzésére, miután egy éneke (a Kesergő Szerelem III-dika) a bécsi Hírmondóban 1801-ben (778. l.) köz tetszést aratott, Szerelemdalait Takács József által kiadatta ily cím alatt: 1. HIMFY SZERELMEI (első rész): A KESERGŐ SZERELEM. Buda, 1801., a szerző neve nélk. Áll az huszonegy ének s kétszáz dalból. Sem elébb, sem utóbb magyar könyv ily általános és mély hatást nem tett. A Himfy név berepülte az egész országot s a nagy ismeretlen valódi bálványa lett az ifjúi és női közönségnek, sőt a komoly arcú urak is, kik soha magyar könyv forgatásához le nem ereszkedtek, részvéttel olvasták azt, s a magyar költészetben hinni kezdtek. Gyűltek azalatt boldogságának dalai is, s első regéi; s miután Himfy első kiadása kapva elkapatott, ismét Takács Jószef gondjai alatt megjelent: 2. HIMFY SZERELMEI I. része másodszor és a II. rész, vagyis a BOLDOG SZERELEM. Buda, 1807., emez hét ének s imást kétszáz dalban; valamint 3. REGÉK A MAGYAR ELŐIDŐBŐL, Buda, 1807. ebben: Csobánc, Tátika,Somló, (másodszor ott 1818.). Mindezekben az előszók alatt a szerző már megnevezte magát, s az irántai lelkesedés a legmagasabb fokra hágott.
Az 1809. év egy időre kivette Kisfaludyt házi nyugalmából. A szalai felkölt nemesség őt lovasságához őrnagynak, a nádor pedig maga mellé szárnysegédnek választván, a felkelés naplóját ő vezette, s a nádornak oly bizodalmával élt, hogy mindenbe beavattatott. Ezt megelőzve jelent meg tőle 4. HAZAFIÚI SZÓZAT S MAGYAR NEMESSÉGHEZ. Buda, 1809. – Egy, Napóleonnak a magyar nemzethez intézett kiáltványára adandó válaszirat szerkesztésével is ő volt megbízva, de a körülmények majd ellenkezőt parancsolván, az elmaradt. A békekötés után Ferenc király, jövendő haszonvétel végett, a nemesi felkelésnek, mely 1740 óta ellenséggel nem szállt szembe, okmányos történetét kívánván a nádortól, ez Kisfaludy Sándort bízta meg e munkával, ki azt közel két évi terhes munkával, német nyelven, el is készítette, s az a titkos cabinet levéltárába tétetett. Ezek után az ifjúságában már megkísérlett drámai pályára lépvén vissza, következő munkái következtek: 5. HUNYADY JÁNOS, históriai dráma. Buda, 1816. 6. EREDETI MAGYAR JÁTÉKSZÍN, két kötet. Ott 1825-1826; tartalmok: a) AZ EMBERSZÍVNEK ÖRVÉNYEI, szomorújáték 5 felv. b) A DÁRDAY-HÁZ, magyar nemesházi rajzolat 5 felv. c) KÚN LÁSZLÓ, históriai dráma 5 felv. d) A LELKES MAGYAR LEÁNY, magyar nemesházi rajzolat 4 felv. az 1809-ki magyar nemes insurrectiónak idejéből. Időközben (1920) a Marczibányi-Intézet a lefolyt években megjelent legjobb magyar könyvek jutalmazásáról tanácskozván, s 1818-ról az elsőség jutalmát (400 vft) Kisfaludy Regéinek ítélvén oda, a nádor elnöklete alatt az egyetemi nagyteremben tartott jutalomosztásra meghítt költő személyesen nem jelent meg, hanem a nádorhoz intézett hálairatában jutalmát egy magyar zsebkönyv megalapítására ajánlotta fel* (* L. A dicső Marczibányi familia tudományos jutalomtételének fényes kiosztatása. Tud. Gy. 1820. VI. 29-32. ll.), melynek következtén indult meg aztán öccse Károly szerkesztése alatt az AURÓRA 1822-re, s abban Sándornak némely újabb művei is, ú. m. 1822-ben: DOBOZI MIHÁLY ÉS HITVESE, rege, s néhány apróbb versezeteken kívül egy MAGYAR NEMZETI ÉNEK; 1823-ban: SZENTMIHÁLYHEGYI REMETE, rege, s egy pór apró db.; 1824-ben: A MEGBOSSZULT HITSZEGŐ, és ANTIOCHUS; regék; külön pedig: 7. GYULA SZERELME, rege tíz énekben. Buda, 1825.
Bekövetkezvén végre az 1825-7-ki országgyűlés, ennek rendeléséből a felállítandó magyar akadémia szabályai megalapítása egy tudósok és írókból alkotandó bizottmánynak hagyatott meg.Ebben a nádor meghívására Kisfaludy is részt vett az 1828-ki év telén; 1830. pedig nov. 17-dikén az akadémiai igazgatóság által a nyelv és széptudományok osztályába vidéki első (s így fizetéses) rendes taggá neveztetett (300 Ft. évdíjjal), s mint ilyen az 1831-ki első nagy gyűlésen meg is jelent. Ez idő óta készültek némely újabb regéi, ú. m. : KEMEND 10 énekb., mely az akadémiai köz ülésében sept. 8. 1832-ben olvastatott fel; DÖBRÖNTE 5 énekb., SZIGLIGET 3 énekb., olvasva nov. 10. l1833., melyeket aztán 1833-ban, régibb munkáival együtt sajtó alá adott ily címmel: 8. KISFALUDY SÁNDOR MUNKÁI, 1-4. kötet. Pest, 1833. Ekkor vette az ősz költő először észre, hogy az ifjabb nemzedék által a közönség véleményében túlszárnyaltatott; s e vélemény az akadémiai ötödik nagygyűlésében is kifejezését nyerte, midőn az 1833-ki nagy jutalom tárgyalásakor a bírálók s maga az akadémia közte és a már akkor teljes nagyságában ragyogó Vörösmarty közt megoszolván, ifjabb versenytársával jutalmát a dicsőséggel együtt meg kellett osztania. Ez, s még inkább némely barátjainak sugarlásai annyira elkedvetleníték Kisfaludy Sándort, hogy az 1835-ben bekövetkezett hatodik nagy gyűlésre, meggyűlt házi és peres dolgai ürügye alatt, lemondó levelet küldött be* (* L. azt a Magyar Tudományos Társaság Évkönyvei III. 34. l.); tiszteleti taggá választatását azonban (sept. 14.) elégtételül kedvesen fogadta. Ez alkalommal hallott a közönség utolszor olvastatni munkáját, ú. m.: A SOMLÓI VÉRSZÜRET 2 évenkb., melynek megírásával avatta fel új és legkedvesb szerzeményét, a somlai hegy vásárhelyi oldalán regényesen fekvő szőllei Tusculánumát, hol az ősz költő ezentúl az év szebb ideit szokta tölteni, s írogatta utolsó regéit: ú. m. ESEGHVÁR 4 énekben, MIC BÁN 3 énekben, FRANGYEPÁN ERZSÉBET 1 énekb., BALASSA BÁLINT 3 énekben, mik „Munkái” V-VIII. Köteteiben, Pest, 1835-8. jelentek meg; APRÓBB VERSEI a „RÉSZVÉT KÖNNYEI”-ben 1838., az „ÁRVÍZKÖNYV” második kötetében 1839., s az „ARADI VÉSZLAPOK”-ban 1844. Első hitvese halála (1835) után néhány évvel második nejétől is özvegyen, mindkettőtől gyermek nélkül maradva, rideg vég éveit váltva Sümeg és somlai magányában megvonulva töltötte, melyet egyedül a füredi nyárszak vidított fel évenként, hol még 1830-ban, hazafiúi adakozásokból indítványozott és építtetett egy csinos színházat, melyre Szala vármegye megbízásából folyton ügyelt is, s hol mindvégig a közfigyelem tárgya volt, szorgalmasan látogatta a megye gyűléseit is, melyeken nem annyira ritka, s mindig olvasva mondott beszédeivel, mint inkább személyességével, s magánúton gyakorlott befolyást mindaddig, mígnem az új eszmék hatalma a conservativ elem felett határozott diadalt vívott ki. Annál kedvesebben hatottak kedélyére azon nem csökkenő tisztelet jelei, melyeket koronként az irodalom középpontjából vett. Így az elhunyt öccse tiszteletére összeállott, s 1842-ben körét kitágított Kisfaludy-Társaság jan. 22. tagsággal tisztelte meg, az ifjabb írói nemzedék pedig 1843. martius 18. a vármegyeház teremében, fényes irodalmi ünneppel ülötte meg neve napját. Ezek voltak egyszersmind hosszú és érdemteljes életének utolsó fénypontjai. Nemsokára egy tárgy merült fel lelkében, mely ezt nem kis mértékben keserítette el. A „Pesti Hírlap” 270. számának (1843) vezércikke szégyenpolcra állítván az utolsó nemesi felkelést. Kisfaludy, teljes ismeretében az ügynek minden mások felett, a méltatlanságot is mélyebben érezvén, egy felvilágosító védcikket küldött be, mely azonban meg nem jelenhetvén, „AZ 1809-KI INSURRECTIÓ TÖRTÉNETEIT, tetteit, diplomatiai okmányokkal, úgymint fejedelmi kéziratokkal, parancsolatokkal, vezéri jelentésekkel stb. tanúsítva, 4 kötetb.” kívánta a jövendőség számára megírni; de mielőtt a megnehezült idő nyomása alatt gondokkal szorongatott élte könnyebbítésére s a szükséges üresség kivívására tett léptei sikert arathattak volna, egy szerencsétlen elesésből vett sérelem következtében, élte hetvenharmadik évében, oct. 28. 1844., meghalt, s így utolsó munkáját, költői alakba öntött emlékiratait 16 énekben, mely HATTYÚDALA lett s e címet viseli is, teljesen be nem fejezhette.
Halála után egymás után jelentek meg. 9. KISFALUDY SÁNDOR MINDEN MUNKÁI, kiadta Toldy Ferenc. Hat kötet, Pest, 1847. és 10. s „Nemzeti Könyvtár”-hoz csatlakozva ugyanazok egy kötetben. Pest, 1848. 4rétb. Továbbá szinte általam: A KESERGŐ SZERELEM, A BOLDOG SZERELEM, GYULA SZERELME Heckenast gyémántkiadásaiban. Pest, 1858. s azóta többször; legújabban pedig: 10. KISFALUDY SÁNDOR HÁTRAHAGYOTT MUNKÁI négy kötegben. Pest, 1870, ily tartalommal: I. köt. REGEKÖLTŐNEK HATTYÚDALA 16 énekb.* (* Eddig csak a IX. Éneknek egy pár töredéke jelent meg belőle az 1843-iki HONDERÜ-ben. Megismertetve általam a Magyar Szépirodalmi Szemle 1847-ki I. 381-3. II.), ANTIOCHUS óvilági rege, II. köt. ELEGYES VERSEI; AZ ELMÉS ÖZVEGY, vígj. 1 felv.; Irodalmi Zsengék: SENECA TRAGÉDIÁJA, és: RINALDÓ ÉS ARMIDA. III. köt. KISFALUDY ÖNÉLETRAJZA, NAPLÓJA 1796-ból, és FRANCIA FOGSÁGA. IV. LEVELEI. – Füreden a hazafi kegyelet Kisfaludynak 1860-ban emlékszobrot emelt; a nemzeti múzeum termei egyikében pedig a magyar hölgyektől állított emléke szemlélhető* (* Az úgynevezett „Himfy-Lant”, egy, gondolatban bizarr, kivitelben minden monumentális jellemet nélkülöző, díszítmény-szerkezetű mű.); míg somlai szőllejét Esztereháza Pál herceg* (* Maga a herceg is utolsó birtokosa iránti kegyeletből tette azt magáévá. S helyesen jósolt a költő: „Halálom után, midőn már porhadni fogok, ez oly hely leend Magyarországban, melyet megnézni el nem mulasztand az utas; hová az utóbbi magyar fiatal nemzedék, mint már most is a regéimben megéneklett váromladékokhoz, zarándokolni fog hogy lássa azon helyet, hol egy tántoríthatatlan hazafinak szívvéréből azon érzelmek forrának fel, hol egy hazafi kebelből azon szózatok hangzának ki, melyek a magyart hazaszeretetre gerjedni, nemzetiségét és ezzel nemzeti életét visszavívni, szóval a magyart önmagának visszaadni segítették.” Így fogta fel hivatását Kisfaludy Sándor. – Egyébiránt életrajza fő forrásai minddig az 1) jegyzet alatt idézett, részben Kisf. S. saját közlésein alapvó, cikk, s „Az 1809-diki insurrectiót illető levelek” Bajza Ellenőrében. 293-336. II., honnan az imént kiemelt hely is vétetett.), utóbb Ranolder János veszprémi püspök vásárlotta meg, s tartja fenn az abban álló kis házat, mely sok lelkes utazó kegyeletes látogatásainak tárgya.
Forrás: Toldy Ferenc: Magyar költők élete I. kötet. Pest. Kiadja Ráth Mór 1870.
