Jékely Zoltán (1913-1982): Istenhozzád - Apollinaire -

Letéptem ezt a hanga-ágat
Az ősz meghalt emlékszel-e
A földön többet úgyse látlak
A hanga-szag idő szele
De jól jegyezd meg visszavárlak

Forrás: Termés. Tavasz. Kolozsvár 1944. 1. szám

Guillaume Apollinaire (1880-1918): Búcsú

Letéptem ezt a hangaszálat

Már tudhatod az ősz halott

E földön többé sohse látlak

Ó, idő, szaga hangaszálak

És várlak téged tudhatod

Ford.: Vass István

Forrás: Vigilia XII. évf. 1947. augusztus

Guillaume Apolinaire (1880-1918): Egy csillag bánata

Koponyám gyermeke te lettél szép Minervám

Örökre koronám a vérem csillaga

Az ész van mélyein s az ég a fejnek ormán

Hol rég fegyverkezett az istennő maga

ezért tán nem is ez fáj legjobban e még oly

Széles halálthozó és csillagdíszű lék

Hanem a benti baj a titkos mérgű téboly

Nagyobbat senki sem rejtett magába még

Az izzó fájdalom már életembe forrt át

Mint szentjánosbogár kis testébe a fény

Ahogy a katonák szívén Franciaország

Vagy virágpor remeg a liliom szívén.

Ford.:Vass István

Forrás: Vigilia XII. évf. 1947. augusztus

Guillaume Apollinaire: Rajnai május

Május a gyönyörű bárkán úszik a Rajnán

Nézik az asszonyok odafenn a hegyen

Oly szépek vagytok és a bárka elmegyen

Mért sírnak a füzek miért a Rajna partján

Gubancolódnak a virágzó venyigék

És a cseresnyefák hullt szirmai előttem

Annak a körmei kiért annyit törődtem

Szeme héjai a hervadt szirompihék

Lassan vezettek az úton a part alatt

Egy medvét egy kutyát egy majmot a cigányok

Egy rossz kordé előtt amelyet egy szamár vont

Míg mesze síp fütyült katonazene szállott

A Rajna szőllei közt egyre távolabb

Május a gyönyörű díszül borítja át a

Romokon a babért vadszőllőt rózsafát

Bókol a rajnai szélben a csacska nád

S a fűz a parton és a venyigék virága

(Ford.: Rónay György)

(forrás: Vigilia V. évf. 1939. május)

Apollinaire, Guillaume (1880-1918): Kikericsek

(A kép forrása: http://vasutag.freeblog.hu/categories/Novenyek/page/23/)

Most mérget hajt a rét s virágzik késő őszig
Legelget a tehén
S lassan megmérgeződik
Kikericsek virítnak kékek és lilák
Álmos szemed olyan mint itt ez a virág
Mint szirmuk fodra kéklő s kék akár ez ősz itt
S szemedtől életem lassan megmérgeződik

Egy falka kisdiák a rétre fut s rivall
Lebernyegük röpül és zeng a harmonikadal
Letépik a virágot mely anya s leány is
És színe mint szemhéjadé s oly félve rebben már is
Mint rebben a virág ha szélben térdepel
A csordás csöndesen halk hangon énekel
Míg bőg a sok tehén s elhagyja gőzölögve
E halnikészülő nagy rétet mindörökre

(Ford.: Radnóti Miklós)
(Forrás: Guillaume Apollinaire: Szeszek – Válogatott versek)

Apollinaire, Guillaume (1880-1918): Az utas

Janet Brooks Gerloff festménye: Kopogtatás nélkül

(A kép forrása: http://www.museum.hu/museum/temporary_hu.php?IDT=3525&ID=77)
 

Fernand Fleuret-nek 


Nyissátok ki az ajtót sírva zörgetek

Az élet változó akár Euriposz

Egy vastag fellegrajt figyeltél ép alászállt
Jövendő lázálmok felé egy elhagyott hajóval
És mind e sok panaszra e bűnbánatra mind
Emlékszel-é

Hullámok felcsapó halak a tengerszint virágai
Egy éj ez volt a tenger
S beléömöltek mind a nagy folyók

Ó emlékszem én emlékszem arra még

Szomorú fogadóban szálltam meg egyszer este
Luxemburghoz közel
A terem mélyén egy Krisztus függött szinte szállt a teste
Az egyik férfinak menyétje volt
A másik sündisznót szorongatott
Kártyát kevertek
S te elfeledtél akkor engemet

Emlékszel-é a pályaudvarokra hosszú árvaházak
Átkeltünk városok során naphosszat mind forogtak
S kiokádták éjjel a nappalok tüzét
Ó matrózok szomorú asszonyok s ti társaim
Emlékezzetek reá

Két matróz együtt élt és együtt tékozolt
Hogy egyetértsenek nem kellett sok beszéd
S kidőlt az ifjabb és egyszerre vége volt

                           Ó drága társaim
Villamos csengők a pályaudvaron marokszedő leányok éneke
Egy mészáros szánkója utcák töméntelen sora
Hidakon átkelő lovasság alkoholtól ólmos éjszakák
A városok én láttam őket úgy éltek mint az eszelősek

A határokra s a tájak panaszos nyájaira emlékszel-é

A ciprusokra rásütött a felkelő hold
Egy epedő és folyton izgatott madár
Fütyölt az éjben s őszbe hajlott már a nyár
Zúgott egy nagy folyó örvényes és sötét volt

De míg a pillantások mind mind halni készen
A sziszegő föveny felé gurultak ott
Az elhagyott fenyéres part csak hallgatott
S szemközt a hegy fala világos lett egészen

S lélek se moccant akkor ott és nesztelen
A hegy felé lélegző árnyak lépegettek
Felénk fordultak és rémülten ránkmeredtek
S megmozdult hirtelen lándzsájuk árnya fenn

A hegy függőleges falán a testes árnyak
Fölálltak néha majd guggoltak csüggeteg
Szakálluk volt és sírtak mint az emberek
S a megvilágitott hegyen csúszkálva jártak

Kit ismersz fel e régi megkopott fényképeken
Emlékszel-é a napra még mikor egy méh a tűzbe hull
Épp akkor búcsuzott a nyár emlékszel-é

Két matróz együtt élt és együtt tékozolt
A vénebb vas nyakán vasláncot hordozott
S a fiatal varkocsba fonta szőke nagy haját

Nyissátok ki az ajtót sírva zörgetek

Az élet változó akár Euriposz

(Ford.: Radnóti Miklós)
(Forrás: Guillaume Apollinaire: Szeszek – Válogatott versek)

Apollinaire, Guillaume (1880-1918): A Mirabeau-híd

A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna
S szerelmeink
Mért kell gondolnom arra
Hogy az öröm nem jöhet csak a jajra

Óra verj az éjszakában
Megy az idő én megálltam

Maradjunk szemközt kéz a kézbe zárva
Míg fut örök
Szemektől elcsigázva
Karunk hídja alatt a Szajna árja

Óra verj az éjszakában
Megy az idő én megálltam

Fut a szerelem akár ez a gyors hab
A szerelem
Az élet vánszorog csak
És a Reményben mily sok az erőszak

Óra verj az éjszakában
Megy az idő én megálltam

Tűnnek a napok a hetek suhanva
Vissza se tér
Múlt és szerelem habja
A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna

Óra verj az éjszakában
Megy az idő én megálltam

(Ford.: Eörsi István)
(Forrás: Guillaume Apollinaire: Szeszek – Válogatott versek)

Apollinaire, Guillaume: Honoré Subrac eltűnése

 

A rendőrségnek a leggondosabb nyomozás ellenére sem sikerült tisztáznia Honoré Subrac eltűnésének titkát.

Minthogy Subrac jó barátom volt, és tudtam, mi a valóság az ügyben, kötelességemnek tartottam, hogy tájékoztassam az igazságszolgáltatást a történtekről. A vizsgálóbíró, aki kihall­gatott, miután elmondtam az eseményeket, oly rémült udvariassággal válaszolt, hogy nem volt nehéz észrevennem: őrültnek tart. Meg is mondtam. Ekkor csak még udvariasabb lett, aztán felállt, az ajtó felé taszigált, s láttam, amint ökölbe szorított kézzel, ugrásra készen várakozik az írnok, hogy azonnal rám vesse magát, ha dühöngeni kezdenék.

Nem erősködtem tovább. Honoré Subrac esete valóban olyan különös, hogy a valóság hihetetlennek tetszik. A közönség az újságból értesülhetett róla, hogy Subrac eredeti figura volt. Télen-nyáron nem viselt mást, csak malaclopó köpenyt, lábán pedig papucsot. Roppant gazdag ember volt, s minthogy nem értettem, miért öltözködik így, megkérdeztem egyszer, mi az oka ennek a viseletnek?

- Hogy gyorsan levetkőzhessem, ha szükséges - válaszolta. - Az ember egyébként hamar megszokja, hogy kevés ruhát hordjon. Könnyen elviseli a fehérnemű, a harisnya, a kalap hiányát. Huszonöt éves korom óta így élek, és még sohasem voltam beteg.

Apollinaire, Guillaume: Az amszterdami matróz

Az Alkmaar nevű holland brigg, Jáváról visszatérve, fűszerárut s más értékes rakományt hozott gyomrában.

Amikor kikötött Southamptonban, a matrózok engedélyt kaptak, hogy partra szálljanak.

Hendrijk Wersteeg, az egyik tengerész, jobb vállán egy majommal, bal vállán egy papagájjal, hóna alatt egy göngyöleg indiai kelmével a városba igyekezett, azzal a céllal, hogy a kelmét s az állatokat áruba bocsássa a városban.

Tavasz elején járt az idő, s hamar leszállt az éjszaka. Hendrijk Wersteeg gyors léptekkel haladt a kissé ködös utcákon, melyeket alig-alig világított meg a gázlámpák fénye. A matróz arra gondolt, hogy hamarosan visszatér Arnszterdamba, anyjához, akit már három éve nem látott, s menyasszonyához, aki Monikendamban vár reá. Azt számlálgatta, mennyi pénzt kap majd a két állatért meg a kelméért, s olyan butikot keresett, ahol túladhatna egzotikus áruján.

Az Above Bar Streeten egy igen gondosan öltözött úr megszólította, s megkérdezte, nem akarja-e eladni a papagájt.

- Megvenném ezt a madarat - mondta. - Szükségem van valakire, aki beszél hozzám, anélkül, hogy válaszolnom kellene. Magányosan élek.

Mint csaknem valamennyi holland matróz, Hendrijk Wersteeg is értett angolul. Megmondta, mennyit kér a papagájért. Az ismeretlennek megfelelt az ár.

- Kövessen - mondta. - Elég messze lakom. Otthon van egy kalitkám, beteszi majd a madarat. És megmutatja a kelméket is, talán találok köztük kedvemre valót.

Apollinaire, Guillaume: Égöv

Végül is únod e régi világot csupa rom

Ó pásztorlány Eiffel torony a hidak nyája béget e hajnalon

Görög és római ókorban éltél s ebből elég ma néked

A gépkocsik is ódonak zörögve futnak itt elébed
Csupán a vallás az maradt csak máig új s el nem avúl soha
S oly egyszerű akár a repülők terén a gépek csarnoka

Európában csak te nem vagy antik ó kereszténység s hiába
A legmodernebb európai te vagy X. Pius pápa
S téged akit az ablakok figyelnek visszatart a szégyen hogy bemenj
Ma reggel egy templomba csöndesen s ott gyónni térdepelj

Katalógust prospektust olvasol s plakátokat mind hangosan dalolnak itt

Imé a költészet ma reggel és prózának vedd az árusok hírlapjait
És itt a sok füzet mind bűnügyi kalanddal van teli 25 centimes-ért
Nagy emberek arcképe bong s ezer cím döngicsél
Egy szép utcát láttam épp ma reggel de nevét már elfeledtem én
Új volt a fényben fényes és kürtként harsant felém
Igazgatók s munkások sora s a sok szép gyors-és gépírólány
Hétfő reggeltől szombat estig négyszer is naponta erre jár
Háromszor búg fel reggel itt a vad szirénahang

Déltájban meg csaholni kezd egy megdühödt harang
A sok sok hirdetmény a tarka táblák és egy foltos
Vad cégér a falon papagájmódra jajgat és rikoltoz
Oly bájos utca ez műhely van benne s gyár is
A Rue Aumont-Thiéville és az Avenue des Terces között ringatja rejti Párizs

Imé az ifjú utca és te nem vagy más csak egy fiúcska még
Anyád öltöztet és ruhád fehér és égi kék
Nagyon jámbor vagy és legrégibb pajtásod René Dalize is már imákat áhít
S nem vágytok mást csupán a Szentegyház csodáit
Kilenc óra a gáz tompítva kéken ég a hálótermen át kisurrantok ti ketten

És a kollégium kis templomában térdepeltek hajnalig meredten
Míg az imádandó ametiszt mélység forog tündökölve
Krisztus dicsfénye az s forog lobogva mindörökre
Liliom ő lelkünkben ápolt hófehér
És rőthajú fáklya melyet nem fojthat el a szél
Ez a fájdalmas szűz hamvaspiros és sápatag fia
Ez a csodás imákat bőven termő égi fa
Ez az öröklét és a becsület kettős bitója itt
Ez a hatágu csillag égi sápadt
Ez az Isten ki meghal pénteken s feltámad majd vasárnap
Ez a Krisztus ki égbe száll ahogy pilóta még soha

A világ magassági versenyének ő a bajnoka

Örök pupilla Krisztus
A századok húsz pillantása érti őrzi már
S madárrá változik e század és akárcsak Jézus égre száll
Az ördöghad fejét fölkapva most a bugyrokból utána bámul
S azt mondja hogy Simon mágust majmolja Judeábul
Ha széllel száll kiáltják szélhámos semmi más
S a fényes lebbenő körül tündéri surrogás
Thianai Apollonius Ikárosz Énok Éliás
Lebegnek ott az első gép körül s mind csupa csillogás
El-elszakadnak tőle néha hogy szabadon szálljanak kiket röpít az Oltáriszentség

A papok akik szállnak már örökké hogy a szent ostyát emeljék
A repülőgép végül is anélkül hogy bevonná szárnyait leszáll
És akkor megtelik az ég egy fecskeraj jön millió madár
Suhogva száll a sok bagoly holló és sólyom s íme ringó
Csapat jön Afrikából marabu íbisz és flamingó
S a költők és mesélők ünnepelte Roc-madár is erre szárnyal
Leszáll karmában Ádám nagy fejével az első koponyával
A láthatár szélén a sas kiáltozik rí
S Amerikából jő a sok kicsiny kolibri
Kínából pihik jöttek épp most karcsú mind s törékeny

Egy szárnyuk van csak s párosan röpülnek fenn az égen
És itt a jó galamb szeplőtlen lélek hófehér
Akit a lantmadár s nagypettyű pávahad kísér
A főnix ez a máglya mely saját magát szüli és újra támad
Tűzforró hamujával most egy percre elborítja itt a tájat
A szép szirének is otthagyják már a vad tengerszorost
És mind a hárman erre szállnak csábosan dalolva most
S a főnix a sasok s a kínai pihimadárraj
Pajtáskodnak ott fönn mindannyian a szálló gépmadárral

Most Párizsban jársz s magánosan lépdelsz a vad tömegben

Az autóbuszok csordája görg eléd s bőg egyre vészesebben
És elszorítja torkod a csodás szerelmet féltő félelem
Mintha többé már soha nem szeretne senkisem
Ha a régmúlt időkben élsz már szerzetes vagy s őriz egy kolostor
S ti mind pirúltok hogyha egy imát rebegtek s féltek a gonosztól
Kigúnyolod magad s a nevetésed mint Pokol tüze úgy pattog szerte itt
E nevetés szikrái csillantják fel életed tavát s mélységeit
Bizony homályos múzeumban függő kép ez
S hogy közelebbről megnézd néha odalépdelsz


Párizsban jársz ma és az asszonyok hada csapzott a vértől ó ne is emlékezz
Így történt míg a szépség épp lealkonyult és elfeledni ezt is épp elég lesz
Dicsfényes lángoló kövekbe fagyva szép Miasszonyunk rámisézett Chartres-ban
S Szent Szíved vére fönn a Montmartre-on elöntött míg a hajlékodban álltam
A boldogító szókra vágyom én s beteg vagyok már régen
Egy szerelemtől szenvedek s szégyenlem gyöngeségem
És fogvatart a kép álmatlan élsz miatta s folytonos settengő félelemben
Kísér e kép de néha mégis messze lebben


Most forró parton ülsz előtted a Földközi-tenger
Egész évben virágzó citromfák árnyéka rejt el
Barátaiddal kószálsz alattad leng a bárka
Egyik Mentonba tér haza egy majd Nizzába s kettő Turbiába
Irtózva nézzük látszanak a víz poliptól nyüzsgő mélyei
S halak uszkálnak lágy moszat között a Megváltó jelképei

Kis fogadó kertjében üldögélsz most Prága mellett
Egy rózsaszál az asztalon úgy érzed rólad minden bú lepergett
S míg félig készen hever itt előtted amit írsz a próza
Csak nézed egy kicsiny bogárt hogy altat épp szívén a rózsa


Döbbenten látod Szed Vid ó agátjain az arcod pontos mását
Sosem felejted már e nap halálos mély szomorúságát
Lázárhoz vagy hasonló itt kit meggyötört a nap
A nagy zsidónegyed órái mind ellenkező irányba forganak
S hátrálsz te is az életedbe vissza lassan s andalogva
Fülelsz a mély kocsmák ölén zengő cseh dallamokra
Ha mégy épp fölfelé a Hradzsin útjain s az alkotnyat kilobban
Imé Marseille-ban vagy körötted zöld görögdinnyék halomban

Imé Coblenzban vagy az Óriáshoz címzett szállodában


Imé Rómában ülsz fölötted egy japáni naspolyafa ága

Imé most Amsterdamban vagy egy lánnyal akit szépnek látsz pedig szegényke csúnya
Egy leydeni diákkal kell majd összeházasodnia s előre únja
Latinul bérelnek szobákat ott Cubicula locanda
Már három napja éltem ott mikor Goudába mentem én emlékszem három napra

Párizsban állsz a vizsgálóbíró előtt
Letartóztatnak s elvezetnek ím mint egy gonosztevőt
Oly sokfelé utaztál fájdalom s öröm kisért falukon városokon át
Mielőtt észrevetted volna vad korod s a rettentő hazugságok sorát

Húsz és harminc éves korodban szerelemtől szenvedtél ziláltan
Úgy éltem mint egy eszelős időmet elprédáltam
Nem merek jobb kezemre nézni már és minden pillanatban csak zokognék
Teérted és miattam kit szeretsz és mindazért mi rémít s bennem hánytorog még

E megriadt kivándorlókat nézed itt szemükből könny pereg
Istenben bíznak ők s imát motyognak míg az asszonyok mellét szopják az éhes kisdedek
Nehéz szaguk betölti a Gare Saint-Lazare nagy várótermeit
Mint a háromkirályok bíznak csillagukban s mindenük e hit

Remélik hogy sok pénzt keresnek majd ó kába terv Argentínában
S vagyonnal térnek majd haza a vágyott óhazába
Vörös dunnát vonszol magával egy család ahogy ti is viszitek szívetek
E dunna éppen oly valószínűtlen mint az álmaink
S a bús kivándorlók közül néhányan végül itt maradnak
A Rue des Rosiers vagy a Rue des Écouffes szűk odvain szerényen megtapadnak
És gyakran látom este őket levegőznek kint a házak mellett
Mint a sakktáblák bábui csak néha lépnek egyet-egyet
Sok köztük a zsidó az asszonyok parókát hordanak

Kis boltok nyirkos mélyén ülnek vérszegényen s hallgatag
Megállsz egy alja bár előtt egy pult előtt mit síkos lé mocsok véd
A szerencsétlenek között megiszol két sous-ért egy gyatra kávét

Egy vendéglőben nézel este szét

E nők nem rosszak itt de mindegyiknek súlyos gond a lét

Így hát mind még a legcsúnyább is gyötri kedvesét

Egy rendőr lánya ő a messzi Jersey-ből

Kezén amit nem láttam még sosem kérges repedt a bőr

Hasán a forradás oly végtelen nagy szánalomra indít

Most egy borzalmasan mosolygó lányhoz hajlok s megalázom szájamat


Egyedül vagy közelg a reggel
A tejes kannája kondul már az utcán

Az éjjel búcsút int akár egy szép Metíva

Ez Ferdine a hamis vagy tán Lea ki néz utánad ríva

És úgy iszod akár az életed e lángoló szeszet te
Akár a pálinkát iszod az életed te

Gyalog akarsz ma hazatérni mégy Auteuil felé
Hogy végül is aludni térj oceániai s guineai bálványaid közé
Egy másik hit s másféle forma Krisztusai ők
Alacsonyrendű Krisztusok homályos hitre térítők

Ég veled Ég veled

Véresnyaku nap

(Ford.: Radnóti Miklós)