2013. aug. 12.

Illéry György: Öreg asszony



Jó asszony volt Erzsók néni,
Azért tud olly soká élni;
Csupa-tiszta ráncz a bőre,
Nincsen épség a testében,
Még is biczékel előre
Rókatorkos mentéjében.

Imádkozik minden reggel
S öreg zsóltárból énekel,
Aztán nyakrafőre ásit,
Tépelődik az álmával,
S elmulat harangozásig
Álmoskönyvvel, bibliával.

Mikor elsőt harangoznak
A szentegyház felé ballag;
Neki görbed egy lóczának
A czinterem ajtajánál,
És áldozván buzgóságnak
Áhitatosan szunyókál.

Templom után dologhoz lát.
Előveszi a guzsalyát,
Helyet csinál a macskának,
Maga felül a padkára
S fonogatnak-fonogatnak
Erzsók néni s a macskája.

Elköltvén a rántott levest
Egy kis szórakozást keres.
A kis kapu eleibe ül
S bámul-bámul a világba,
Pedig pápaszeme nélkül
Az orra hegyét sem látja.

Az utczán pajkos gyermekek
Játékközben verekednek.
Nénje-asszonynak a Feri
Bepanaszolja a Pistát,
Ő pedig csak azt feleli:
– Majd hátul kötöm a sarkát.

Egy-egy kis lány énekszóval
Kutról jön csecses korsóval, –
Az éneklést félbenhagyva
Köszön sipegő halk hangon,
Erzsók néni igy fogadja:
– Nagyot nőjj édes galambom!

Ha megszóllitja valaki,
A hangjáról találja ki:
Mihály volt-e avvagy Péter?
Rebeka volt-e, vagy Sára?
Az idősebb nehány évvel,
Ez a Panna unokája.

Igy megyen ez egész héten.
Istenfélő csendességben,
Hanem vasárnap délután
Tizen-huszan ülnek össze,
Erzsók néni a padkáján,
A többek körülötte.

Ismerősök, atyafiak
Egy felet sem kukkantanak,
S mig a kedvre szottyant öreg
Elmult dolgait regéli
Rá-rá szóll valamé’k gyermek
– Akkor volt az Erzsók néni!

– Erzsók néni, Erzsók néni!
Nem soká fog már kend élni.
Csupa-tiszta ráncz a bőre,
Már-már a halálnak válik, –
Csak biczékeljen előre
Ugy sem bicékel sokáig.

(Forrás: Vasárnapi Ujság 3. évf. 22.sz. - 1856. jún.1.)

Berde Mária: Meghallgatatlan

Henri de Toulouse-Lautrec: Magány
Forrás: www.reproarte.com


Ma reggel rám jött egy bohó ima:
"Uram, szeretnék boldog lenni ma."
S álmos szobám egyszerre felderült
Jó tündérek játsztak terülj-terüljt.
A napsugár a szőnyegekre szállt,
Minden színfolt rózsalevélre vált;
Mint visszafojtott lélegzésű ajk,
Az óra csendes lett, álomnyi, halk.
A ciklámen illattal áldozott,
Az ágy fehér oltárrá változott,
Az utcalárma szent zsinatra vált,
És minden egy nagy pillanatra várt...

Bágyadt szemem mohó lett, messzi, tág,
Mint hajnalváró fényes két virág.
Bő köntösöm elomlott bódítón,
Mint ihletett papnőn a hó-khitón;
És leborultam, mint egy szent cseléd,
És vártam, hogy az istenség belép.
Elébe reszkettem - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - Most este jő,
Lehull az égből mélygyász-keszkenő.
Most levetkeztetem szegény szobám:
A szőnyeg elfakul lábam nyomán,
Az óra rémült szív gyanánt ketyeg,
A ciklámen sápadt, mint nagybeteg;
Fekete pókháló nő mindenen,
Ruhám elhervadt, s el a két szemem.
... S feltündököl az ágy töretlenül,
Mint ravatal fehér-kegyetlenül. 

Dalmady Győző: Sarolta


,Isten veled vitéz Kupa,
Megyek immár, az éj derül;‘
„Sötét van még, várj asszonyom,
Fogadd hadam kiséretül”…
,Magyar vezér neje vagyok,
Sarolta még nem félt soha!‘
S nem vár tovább csatlósira;
Lován ül már vitéz Kupa.

„,Veled megyünk mindannyian!”’
Pogányurak kiáltanak,
S visszhangzik a zajtól a vár,
Hogy reszketnek rá a falak.
És nyilik a nehéz kapu,
Lovak alatt dobog a hid:
,„Hol ennyi kar megvédni kész,
Mi szükség van csatlósra itt?”’…

Hős Gejzának lelkes nejét,
Csak látni is mily élvezet!
Közelében pártos Kupa
Hitet, vallást mindent feled.
S kik szórták rá szidalmokat,
Melly gyöngyön is piszkot keres:
A női báj s fenség előtt
Meghajlik a sok zord nemes.

És szál a kis bátor csapat.
A bájoló vendég után.
Az élet egy, nincs érte más,
De azt is kész odadni tán.
„Hitemre! ez nem földi lény,
Ez egy tündér, ki gyujt, igéz”…
S csak félve néz arczára fel
Pogányfőnök Kupa vitéz.

„Pihenjünk meg nagyasszonyom,
Sok volt az ut, kidül a mén;”
De visszanéz legott a nő,
Komolyság ül tekintetén:
,A szent vallás szelid egén
Kiben egy uj csillag derült,
Tudd meg: fiam Vajk részire
A hon leánynézőbe küld!‘

S nem lankad már többé a mén,
Melly tenni kér, az a haza,
És a mit a haza kiván,
Ott késni nem szabad soha.
Hegy, völgy a mint előtünik,
Ugy vész el a sebes nyomon;
Sötét, rideg vonásaival
Melly feltünik – az a Bakony.

A Bakony nagy; rablóvezér
Ruma hada tanyázik ott –
Gyanútalan megy a csapat,
Nincs semmi zaj, minden nyugodt.
A csend titkon, látatlanul
Megédesit multat, jelent:
Ábrándképek fognak körül;
A lélek a jövőn mereng.

A dúdoló szélnek dalán,
Melly olly busan sir odafen,
Mint bolygotüz mocsár felett,
Fölébred a jobb érzelem.
Rég várt meleg eső gyanánt
Árad reánk a nyugalom;
S hol a sziv egy kőszikla lett,
Zöld fű kell a szirtoldalon,

De im mi ez?… vadul a ló,
Fölrezzen a madár a fán;
Az erdő zúg, bősz zaj riad:
„Fegyverre föl! rabló, zsivány!”…
Mint a szobor megáll a had,
De kigyul a harag belül;
– Mielőtt a vihar kitör,
A természet lecsendesül,

Ki átcsap a cserjék bogán,
– Utána vad, szilaj hada –
Villámokkal szemeiben
Haramiák feje – Ruma.
„,Átkos csoport! vesztedre jősz”’…
S fölcseng a kard, suhint a kéz,
– Sarolta az, ki vészben áll;
Száz kard fut, őt megvédni kész.

Fejedelemasszony körül
Mind keskenyebb lesz a gyürü;
De oroszlány minden lovag,
Csapása gyors, villámszerü.
,,,,Ide! ide mindannyian!
Ki keres fel, bőszül Rumát?””…
Zug a vezér, rá a Bakony
Hosszan tartó viszhangot ád.

De mintha egy felsőbb erő
kettévágná a harcz tüzét,
Megáll szemközt, s bámulva néz
Megtámadó és a ki véd.
Gyülölség és lángzó harag
Egy perczre elhal a sziven:
„,Ébren vagyunk?… vagy álom ez?
Vagy káprázik talán a szem?”’…

Melly elnémit egész vihart,
Szép nőhang cseng a légen át!
Megáll belül a szivverés,
Hisz ez felmul minden csodát!
,Utat nekem! hol a vezér?
– S széthajlik a tüskés bokor –
Ne szólj többet! ki kardodat;
Gőgös szavad torkodra forr!‘…

S feltünik egy sugár alak,
Piros rózsák az arcz haván,
Alak, mellyhez hasonlatost
csak képzelet alkot talán,
Tüz a szemben, melly elbüvöl,
Melly egy perczben sujt, és emel…
Szilaj lován rabló Ruma
Magát alig tarthatja fel.

,Halál reád! van kar ne félj,
Melly illy hőssel mérkőzni kész!‘…
Aggály ül az arczon, sziven;
csapást ujabb csapás tetéz.
A harcz rövid, még egy csapás,
S egy élet vész örökre ki:
Rablók feje, gőgös Ruma
Testével a földet fedi.

S riad a zaj, haramiák
Tova vesző rémült zaja;
Meghajlik, és térdére hull
Hiveivel pártos Kupa.
„,Ki leggyőztél egész hadat,
Üdv néked e dicső napon;
nagy tettekről mig nyelv beszél
Mutasson rád büszkén a hon!”’

(Forrás: Vasárnapi Ujság 3. évf. 22.sz. - 1856. jún. 1.)