Ismeretlen szerző: Induló dal (1848.)

Szeged elé hű magyarok!

Int a szó:

Szeged felé minden magyar

A ki jó.

Isten velünk! majd fölhajtunk

Az útra,

Egy pohár bor nem sok nekünk

Nem soha.

Bort eleget a magyarnak

Innia: bort,

Hogy végezzen tűzkezével

Gazdag tórt.

Szabadságért izzó harczát

Küzdi le,

Ki nem akar, teremt ugyse

Le vele!

Tettre magyar! Forrjon össze

Szent erőd,

Folyjon véred, vagy hulljon le

Földre föld.

Számitsd össze az akarat

Fiait,

S mond ki nékik: szent a haza,

Szent a hit!

Hisz a földnek büszkesége

Csak te vagy,

Tettre ha mégysz az erő is

Nálad nagy.

Ne hagyd uralgni az álnok

Halmazát,

Hogy mondhasd el: a magyar is

Bir határt.

Hazánk van és hazánk fölött

Szabadság!

Nem veheti el azt tőlünk

A világ!

Istenünkre esküszünk! a

Magyar szó

S magyar ember nem lesz többé

Bujdosó!

Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.

Gyulai Pál: Kolozsvárt, Ápril 9-én (1848.)

A szabadság szent zászlója

Fenn lobog már Buda tornyán;

Törve minden zsarnokönkény

A magyar nép akaratján.

Talpra Erdély! ébredjünk fel!

A bilincset tépjük széjjel.

Megesküszünk életre halálra,

Szabad s egy lesz a magyar hazája.

Szép országunk egy sírhalom,

Benne ősink szabadsága,

Egy bitófa áll a síron

S gyalázatunk írva rája;

Él a halott ha mi élünk,

Vele él majd dicsőségünk.

Megesküszünk életre halálra,

Szabad s egy lesz a magyar hazája.

Hős Rákóczy értünk vivott,

Földönfutó érettünk lett,

S rabhazánkért rabbilincsen

Hány magyar szív repedett meg?!

Őseink kiontott vére

Vérünkért kiált az égre.

Megesküszünk életre, halálra,

Szabad s egy lesz a magyar hazája.

A pártviszály két hazára

Szakitá a magyart széjjel,

S kettős átok ült a népen

Az önkény gyilkos kezével.

Tartson-e tovább az átok?

Kettő-e még egy hazátok?

Megesküszünk életre, halálra,

Szabad s egy lesz a magyar hazája.

Egy szabad hazáért omlott

Vére a hét ősvezérnek,

Unokáink is mitőlünk

Egy szabad magyar hont kérnek.

Talpra Erdély! ébredjünk fel!

A bilincset tépjük széjjel.

Megesküszünk életre, halálra,

Szabad s egy lesz a magyar hazája.

Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.

Vajda János: Kell-é hivatal? (1848. május 13.)

És hivatalt vállaljak én is?

Már mint én ugy-é? hivatalt?...

Szép, gyönyörü valóban a terv,

S nem utolsó gondolat.

Egy kevés munka s azért a

Szerelmes arczu húszasok

Halk csöngése, csurogása...

Nagyon fölséges, szép dolog.

S talán ideje volna is már,

Hogy meggondoljam magamat?

Hadd lám csak hát: egy porczio rang,

Majd egykor tőkepénz, a kamat.

És felemás csizmám helyett is

Egy régsz újat vehetek,

Ugy van! nincs mit tovább tünődnöm,

Hivatal után sietek.

Menj hát az anyaszentegyháznak

Eltévedett bikája te!

Csakhogy megértél valahára,

Eredj az isten nevibe,

Símitsd alá égbekiáltó

Jakobinusi hajadat,

S egy pohár vizben kereszteld meg

Pogány korhely hibáidat!

No indulj hát a kegyelemnek

Öles hosszu ajtóihoz!

Vesd el magad mint a darab fa

A főnökúr csizmáihoz.

Előtted a rozsdás jövendő...

Csak egy kevéssé könyörögj...

Ördög pokol! hát még sem indulsz

Hiszen kegyelmes urak ők!...

Nem, nem megyek!... ne bántsatok, még

Van egy falatnyi kenyerem;

Oh várjatok csak egy napot még,

Talán majd jobban éhezem...

Most elsétálok a Dunához,

S a napsugár alá ülök,

És míg a zápor el nem oltja,

Makrapipámból füstölök.

Oh hadd maradjak a mi voltam

Rongyos szabadság! a tied;

Bocsáss meg hogyha gondolatban

Megbántottam szentségedet.

Hadd látogassam ezután is

Könnyel szentelt oltárodat,

Hadd harcolok megszaggatott, de

 Becsületes zászlód alatt!...

Ábrándjaim, ti lelkem apró

Tündérei! ne féljetek;

Egy világért sem engedém, hogy

Aranybilincsbe verjenek.

jertek ki bátran a szabadba,

Múlassatok itt keblemen

Nyugodt örömmel, nevessünk jót

Az öreg Szent-Gellérthegyen.

- De ne bántsuk; hisz tönkrevágta

Szegényt a revolúczió;

A jó öreg! ő volt hazánkban

A legelső táblabíró.

Mérgébe szinte zöldül, kékül,

Majd meg vörös lesz mint a rák,

Hát még ha tréfából fülébe

Sugnám e szót: köztársaság!...

Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.

Schinko Gusztáv: Legmélyebb sír (1848. Juni. 18.)

Mély, mély a sír, midőn egy hű rokont

Ölébe zár; a sír-lak oly rideg.

És mély a sír, ha halmán jó anya

Vesztét síratják  árva kisdedek.

Mélyebb a sír, - a példa gyász Mohács –

Ha vércsatába dől az ősi hon,

Ha népszabadság eltiporva lőn,

Pártos viszály közt három századon.

Ti népjogot bitorló kényurak!

Legmélyebb sirt a népnek átka ás,

Az ilyen sirból számotokra nincs –

Mihelyt szilárd a nép-feltámadás.

Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.

Petőfi Sándor: Két ország ölelkezése (1848. Juni. 6.)

És az idő eljött, bár nem hamar,

De nem is későn még, midőn

A szent imádság meghallgatva lőn,

Midőn egygyé lett mind a két magyar!

Ki eddig a porban hevertél,

Légy üdvözölve keblünkön Erdély!

Oh nemzetemnek drága szép testvére,

Simulj, simulj testvéred kebelére,

A melyben a szív most oly édesen ver...

Légy üdvözölve százszor, százezerszer!

Mi jól, mi jól esik ölelkezésünk,

S mégis milyen sokáig késtünk!...

De mindegy, mindegy, feljött végre

A késedelmes nap az égre,

Mely összesímult arczainkra süt,

S örömkönyüket szárit mindenütt.

Oh nap, ne bántsd e könnyeket,

Melyek most pilláinkon rengenek,

A melyeket

Öröm csepegtetett;

Hagyd a világnak végeiglen

Ottan ragyogni szemeinkben,

Hagyd ott ragyogni mindég...

Magyar szemekben ez oly ritka vendég!

Együtt vagyunk és együtt maradunk!

Nincs isten és nincs ördög, a ki

Ismét széjjel birná szakitni

Ölelkező karunk.

Egy volt a bölcsőnk, koporsónk is egy lesz,

Ha majd leszállunk a holt nemzetekhez...

De énnem félek többé a haláltúl;

Viselje bármilyen csalárdúl

A változékony sors magát,

Sebet kapunk talán, de nem halált.

Jöhetsz, most már jöhetsz, vihar,

Nem rettegjük már haragod,

Két ország egygyé olvadott,

Kétélü kard lett a magyar,

Mely jobbra is vág, balra is vág,

És jobbra-balra majd érzik csapását!

S te lelkem szállj a királyhágón által

Érzelmeimnek tündér világával,

És szórd el ott e kincseket,

Ajándékozz meg ifjat, öreget,

Hadd gazdagodjék mindenik meg,

De legszebb részét add a székelyeknek!

Csókold meg a székely fegyvereket,

Azok csókodtól tündököljenek,

S azoktól nyerj te hős erőt,

Mely ugy tündöklik a világ előtt!

S ha béjárád a völgyeket,

Repülj föl s állj meg bérczeik felett,

s hogy megismerjék a rónák fiát,

Játszál szemökkel, mint a délibáb!

Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.

Szelestey László: Az uj nemes

Isten egy képre alkotott bennünket,

Erünkben egy vér habja csörgedez,

S mert rongyban vagy bársonyban születénk,

M’ért volna ez pór, az pedig nemes?

Mindnyájan egyek, polgárok vagyunk,

Mindnyájan egy hazának gyermeki;

Tudjuk pedig, miképp a jó anya

Szülötteit egyenlőn szereti.

Vagy megszoktuk tán már a czímeket?

Jó... ugy legyen köztünk nemes, kinek

Szivén e szók: szabadság és haza,

Legragyogóbb betükkel fénylenek.

Ki hogyha kell, ha szükség lesz reá,

Nem kérdi, hogy vajjon hal-é, vagy él:

Az ilyen sziv s tettel beirt élet

Legyen ezentul a nemeslevél.

Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.

Garay János: Hadi lant (1848. Május 23.)

- Hazám hölgyeihez –

Kondul a vész harangja,

A harczi kürt riad;

férjed csatára száguld,

Kardot fen a fiad!

Csókold arczokra búcsud,

Magyar hölgy, honleány!

Kárpáttól Adriáig

Veszély van a hazán!

Kettő forog koczkán, a

Szabadság és haza –

Ki fogja oltalmazni,

Ha nem saját fia?

Te kösd fel oldalára

A kardot honleány,

Kárpáttól Adriáig

Veszély van a hazán.

Te add vitéz kezébe

A lengő lobogót,

Saját ékes kezeddel

Varrván belé e szót,

Mely hősi tettre gyujtsa

Mindenkor a csatán:

Kárpáttól Adriáig

Hogy vész van a hazán!

Mi az? saját ruhádból

Szab lobogót kezed?

Ékes szemed könnyével

Öntesz rá szent vizet?

Ki az ki nem rohan, zúg

Ily szent zászló után!

Elő, elő! kiáltod,

Veszély van a hazán!

De te tovább tovább mégy,

Letéped gyöngyödet,

A lánczot szép nyakadról,

Kezedről gyürüdet;

Miért ragyogjon érczben,

Igy szólsz, a honleány?

S kardot cserélsz be érte,

Segitni a hazán!

Légy üdvöz az új pályán,

Hagyd fennen zengenünk;

Rómának, Kárthágónak

Hölgyei vannak velünk!

Az egri asszonyoknak

Hős lelkü nyomdokán,

Ma is hősök leányink,

Ha vész van a hazán!

Légy üdvöz szép magyar hölgy,

Szebb soha sem valál!

A haza gyászestélyén

A gyász legszebben áll!

Köss koszorút előre,

Babérból honleány!

Mert nagy, dicső lesz e hon

Ily áldozat után.

Leróva lesz a nagy bün,

A súlyos régi vád:

Hogy hölgye nem szerette

A szép magyar hazát!

Odadta íme kincsét

A magyar honleány –

Férjét, fiát, szerelmét,

Midőn vész volt honán!

Fel, fel, magyar, csatára!

Lobog az áldozat!

A véres fellegekből

Dicsőbb, szebb nap hasad.

S a dicsnek szent sugarát,

Mely lenged a hazán,

Testvérileg megosztja

A honfi s honleány!

Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.

Szelestey László: Honfi dala

Ha nap vagy, oh szabadság,

Én sugarad legyek;

Sugár, mely a vadonság

Völgyébe fényt vigyek.

Ha büvölő virág vagy,

Ugy tövised legyek,

A törni nyuló kéztől

Megvédelmezzelek.

Ha angyal vagy szabadság,

Akkor szárnyad legyek,

Hogy a kerek világon

Végig röpitselek.

Ha szétterült özön vagy,

Örvényed hadd legyek,

Ellenséges vitorlák

Sodromba vesszenek.

Ha édes tiszta lég vagy,

Benned madár legyek,

A földtől égig hangzó

Vig dalolást tegyek.

Ha ragyogó arany vagy,

Aranypor hadd legyek,

És minden kis szememben

Téged viseljelek.

Ha ige vagy szabadság,

Én sziklafal legyek,

Kit isten úgy teremte,

Hogy visszazengjelek.

Ha muló éj-álom vagy,

Lehessek én az éj,

Hogy míg szép  életed tart,

Mindaddig bennem élj.

Ha felhőszakadás vagy,

Ugy szomjas föld legyek,

Hogy bármiként zuhognál,

Örömmel türjelek.

Ha óriási kard vagy,

Suhintásod legyek,

De oly erős suhintás,

Minő a fergeteg.

Ha égnek indult fa vagy,

Gyökered hadd legyek,

Hogy még a föld alatt is

Hűn éltethesselek.

S ha egykor alkony lennél,

S halálköd lepne meg,

Engedje a teremtő,

Hogy semmivé legyek!

Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.