Tavaszok jönnek, múlanak,
Ifjú tavaszok meg vének.
És zümmögő kíséretük
Mindig ugyanaz az ének.
Halk dúdolás, túl halk talán,
Túl halk ez a földi fülnek,
Nem harsoghatnák bömbölőn,
Akik ott valahol ülnek?!
De ki tudja meg valaha,
Mit rejtenek a fellegek?
A füvek miért virulnak?
Miért keringenek ezek?
De a süket földi parány,
Amely néző szemekkel lát,
Miért nem látja meg, miért nem
Látja át az ősz rémdalát?
Akkor fejét nem hordaná
Oly magasan és oly büszkén,
Hanem búsan lehajtaná.
S arca már horpadna szürkén.
Forrás: Tavasz Szépirodalmi, Művészeti és Közgazdasági
folyóirat Pozsony, 1919.ápr. 27.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése